Bérmunkás, 1948. január-június (35. évfolyam, 1509-1534. szám)
1948-04-03 / 1522. szám
« ifidal 1948. április 3. * Gyakorlati tényezők (a.l.) Azon alapvető kérdésekkel akarok foglalkozni, ami minden munkásnak kell, hogy tanulmányozzon. Kétség nem fé ahoz, hogy a munkásosztálynak társadalmi ereje és befolyása k zárólag csak szervezett erejétől függ. A szocialista tanitás szerint, minden munkásnak, aki. haszno munkájával hozzájárul a társadalmi javak előállításához, társa dalmi javak elosztásánál éppen annyi joga van, mint bárki má nak. A szocialista társadalomban éppen úgy, mint jelenleg, mr den munka elvégzésére szükség van. A technika fejlődése nagy változást hozott létre magában a társadalmi életben, amit ugyan nagyon sokan nem akarnak észrevenni. Ennél fogva látunk eseteket, hogy nagyon sokan a múltat szeretnék visszavarázsolni. A múlthoz való ragaszkodás maradisá- got jelent. A modern ember nem állhat meg a fejlődés közepette. Amint az ipari fejlődés gyors tempóban halad előre, úgy maguknak az iparokban foglalkoztatott munkásoknak is minden tekintetben lépést kell tartani a fejlődéssel. A mai kapitalista rendszerben a termelő eszközök tulajdonosai csak mindig egyet tartanak szemelőtt, hogy mennél nagyobb hasznot húzzanak a termelt javakból. A fejlődő kapitalizmus megértette hivatását, belátták, hogy az ipari téren a gépekkel való tömegtermeléssel megsokszorozhatják jövedelmüket. A kapitalisták ezen a téren felismerték osztály hivatásukat azzal nem törődve, hogy modern gépek behozatala a tömegtermelésbe, sok munkásnak munkaerejét teszi fölöslegessé. Nagyon sok esetben pedig egyes szakmák teljesen feleslegessé válnak a tömegtermelésben. Nem is nagyon régen a cipészek kézzel csinálták a cipőt, ma a cipőgyárak százezrével öntik magukból a kész cipőket. És mindezeknél csak pár nap alatt betanított gépkezelők végzik a termelést, legtöbb esetben nők. A fentieken kivül, még hány másik példát lehetne felhozni, ami egyes szakmáknak teljes megszűnését bizonyítja. Bizony a még nem nagyon régen szakmájukkal dicsekedőket elnyelte a géptermelés, akik most a termelő gépeknek automatikus kezelőjévé váltak. Azok a munkások, akik ezen változásokat mind megfigyelik, feltétlen arra is kell, hogy gondoljanak, hogy ha a munkások szervezeteikkel is lépést akarnak tartani, az ipari szervezetekkel kell azokat helyettesítsék. Vegyük példának az IWW-t, a Világ Ipari Munkásainak Szervezetét. Nem azért alakult mert alapitói a szakszervezetek vezetőit nem találták megfelelőknek, hanem azon gazdasági tények felismeréséből, hogy a gyáripari tömegtermelésbe nem szabad a munkások között válaszfalakat huzni, hanem ugyan azon gyárban az összes munkásokat egy szervezetbe tömöríteni, hogy a munkások között ténylegesen létrejöhessen az ipari szolidaritás, tehát a? összes azon iparban dolgozókat, egy ipari szervezetbe hozni. Az ipari unionisták szempontjából nevetségesnek tűnik fel ha egy gépgyár, ahol 500 munkás van alkalmazva, ebből mintaasztalos három, villanyszerelő 4, 6 pedig festő és fölsorolhatnánk még néhány szakmát és ezek a különböző szakmunkások mindegyike a maga szakegyletébe tartozik. Vájjon milyen ipari szolidaritást képezhetnek külön-külön? Föntebb már említettem, hogy válnak sok szakmák a géptermelés folytán fölöslegessé. Az IWW megalakulásától fogva azt tartotta, hogy nagyon fontos az, ha az alacsonyabb életszínvonalú munkások jövedelmét igyekszünk első sorban emelni a szervezettség révén, ami azután már automatikusan emelni fogja a nagyobb szaktudású munkásoknak az életszínvonalát is. Nagyon fontos ez azokra vonatkozóan, akik még mindig abban a hiszemben élnek, hogy ők szakmunkások és nekik az érdekeik nincsenek szoros összefüggésbe az egyszerű gyári, vagy — ha úgy tetszik — szakma nélküli napszámosok létkérdésével. Néhány évvel ezelőtt történt egy gyárban, ahol dolgoztam a tömegtermelésnél dolgozó munkások sztrájkba mentek. Mi a szerszám készítők szakszervezetében voltunk, nem akartunk sztrájktörők lenni, értesítettük a szervezetünk megbízottját, aki azonnal kijött a helyszínre és egy bizottság vele együtt azonnal tárgyalni kezdett a gyár vezetőségével. A bizottság azzal a megegyezéssel tért vissza, hogy ne törődjünk amazok sztrájkjával, mert a gyár vezetősége a szerszám készítők fizetését 10 százalékkal szándékozik felemelni. Néhány heti sztrájk után, amazok harca elbukott, csak azokat vették vissza közülök munkába, akik megfogadták, hogy a jövőben hűséges rabszolgák fognak lenni és távolmaradnak minden munkásszervezettől. A gyárvezetőség nagylelkűségében bizó szerszám készítők is megkapták “munkás szolidaritásuknak” járó jutalmat. Alig hogy a tömegtermelésbe résztvevők sztrájkja elbukott, a gyárvezetőség magához rendelte a szerszám készítők bizottságát és tudomására adta nekik, hogy a múlt hetekben adott 10 százalékos bérjavitást visszavonja és csak azokat hajlandók tovább alkalmazni, akik beszolgáltassák szakszervezeti kártyájukat. Ilyen és ehez hasonló sztrájktörésre jogosít nagyon sokszor a szakszervezeti tagság. Ma éppen üyen eset játszódik le a chicagói vágóhídi munkások sztrájkjával kapcsolatban. A CIO-hoz tartozó 100.000 vágóhídi munkás, e ho 15-én sztrájkba lépett. Követelésük 29 cent bér- javitás. A 100.000 munkás, mint egy, hagyták abba a munkát, de a 25.000 mészáros, az AFL szervezeti kártyával a zsebükben, bent maradtak a munkán, azt mpndják, hogy nekik mint szakmai mun• ; • / kásoknak nincsen semmi közük a másik 100.000 munkásnak jobb /iszonyokért folytatott harcához. Ilyen és sok más hasonló eset, bizonyság, hogy a szakszervezetek sztrájktörésre jogosítják tagjaikat. Pedig a munkások érdekei mindig azonosak. A munkásosztályra vár az a nagy hivatás, hogy önmagát fölszabadítsa a kizsákmányolással járó bérrendszer alól. Mindazon munkásoknak, akik saját sorsuk után érdeklődnek, föltétien kell, hogy tanulmányozzák az ipari szervezkedést. Az események pergőtüzében (Vi.) A múlt hét eseményekben dús hétnek bizonyult. KedT den este Truman bejelenti az olaszoknak, hogy ha nem jól szavaznak, (amit mi biztosra veszünk) akkor nem kapnak cukorkát, illetve pénzt, ezt sokan megvesztegetésnek vették és a beavatkozás egyik formájának. Szerdán már a háborús kényszer sorozást és még a háború alatt sem mert általános gyakorlatozásra való kötelezettséget kérte, melyet még Amerika történetében nem tudtak kierőszakolni. Pénteken, mint a villámütés jött a hir, hogy a palesztinai megállapodást, melyet direkt Amerika kényszeritett ki az Egyesült Nemzetek tanácsában, éppen Amerika rúgta fel és eladták a zsidókat az araboknak az olajért. Szombaton meg a trieszti egyezményt rúgták fel, melyet szintén ők erőszakoltak ki. A ju- goszlávok és az oroszok azt követelték, hogy az ottani nép szavazzon afölött, hogy hová akar csatlakozni. Hogy ezt kikerülhessék, nemzetközi városnak, de angol-amerikai kontrol alá helyezték Triestet és most nagylelkűen odaígérték az olaszoknak, hogy ha jó fiuk lesznek és nem lesznek vörösök. Ugyanezen szombaton este meg az oroszok marsoltak ki a berlini nagy tanácsból, miután az oroszok kérésre nem akartak felvilágosítást adni arról, hogy mit végeztek a nyugati zónákat illetőleg. Az oroszok úgy látták, hogy ha nekik semmi közük a nyugati német részekhez, így az angol-amerikai uraknak meg semmi közük a keleti német részekhez, igy nincs semmi célja a közös nagy tanácsnak. így a “hideg háború” újabb formát vett fel és “ideg háborúvá alakult”, mely közelebb hozza a forró háborút, a lövöldözést. Most már az olaszokat nem csak azzal fenyegetik, hogy kenyeret nem. kapnak, meg dohányt, hanem azzal, hogy ha a vörösökre szavaznak, akkor amerikai katonaságot fognak ottan partra szállítani. Mindezt az amerikai demokrácia nevében teszik. Az Egyesült Nemzetek tanácsa már ezelőtt is ingadozott, de ezen három tényező és újabb alakulat, még nagyobb lökést adott pzen sok reményre jogosított intézménynek a pusztulás felé. Mert ha az Egyesült Államok, a kapitalista tőkés rendszer fő-fő vezére, nem tartja be az Egyesült Nemzetekkel kötött egyezményeit, hanem önkéntesen, minden figyelmeztetés nélkül fenékbe rúgja azt, akkor bizony nem nagy hitele lesz, ennek a nemzetközi tanácsnak, így csak természetes, hogy az Egyesült Neipzetek hitele lesülyedt és a háborús láz meg felfelé szökött. Ezen események még jobban bebizonyítják azt a közismert tényt, hogy az Egyesült Nemzetek tanácsa teljesen az amerikaiak uralma alá került ugyannyi- ra, hogy most már nem is tartják szükségesnek a rendes parlamentáris gyűlések folyamatát, hanem egyszerűen minden ceremónia nélkül, ők maguk határoznak és állítják a tanácsot a kész határozatok elé, tudva, hogy azok nem fogják őket érte elitélni. Még kevésbé megváltoztatni azt a határozatot, vagy határozatokat. De mind ezen fekete háborús felhők dacára sem látjuk, hogy a harc kitörne egyhamar, a szocialista országok, köztük Oroszország is várhat, az idő nekik kedvez. A munkások és a munkások kezeibe került országok csak veszthetnek egy esetleges háború által, amig csak a nemzetközi bankárok és iparfejedelmek remélhetnek nyerni ideiglenesen, vagy elodázni a végső bukásukat egy újabb háború folytán. így csak olyan esetben lenne háború, ha Amerika, mely elég erősnek érzi magát és elbizakodott az atombomba bírásával, kezdené azt meg. De egyenlőre még azt nem láthatjuk és ők maguk is meggondolják a dolgot, mielőtt oly lépésre szánják el magukat, mert tudhatják, hogy az egész világ elitélné őket érte és még szorosabbra húzná össze a munkásság sorait. Mert még itt is és minden olyan országban, ahol a tőkés rendszer védelmére harcba szállnak, elsősorban a szervezett munkásságot kell nekik széjjelverni, legyengíteni, amint a fasizmus, nácizmus tette s nekik is tenni kell, hogy szabad J^ezet kapjanak és a háborús költségeket minden ellenzés nélkül megfitettethessék a néppel, a munkássággal. INGYENES ELŐADÁSOK A színházakban március TIZENÖTÖDIKÉN A nemzeti ünnep alkalmából az összes fővárosi színházak ingyenes előadásokat rendeztek Budapest népe számára. A belépőjegyeket a centenáris bizottság a szakszervezeteken, a kulturális és szociális tömegszervezeteken keresztül bocsátotta a dolgozók rendelkezésére. Minden színházban külön fenntartottak egy páholyt és ezekben a páholyokban helyezték el a munkaversenyek kitüntettjeit, az üzemek, gyárak, bányák élmunkásait, ezzel is kifejezve, hogy a magyar demokrácia építői azok, akik a legtisztábban viszik tovább a száz év^ előtti szabadságharc igaz eszményeit. (Népszava)
