Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-08-16 / 1489. szám
1947. augusztus 16. BÉRMUNKÁS 7 oldal Az ember származása Melyek voltak azok az okok és körülmények, amelyek a ma- jomszabásu lények fokozatos emberré válását előidézték? E kérdésnek szentelte Friedrich Engels “A munka szerepe a majom emberré válásának folyamatában” cimü nevezetes munkáját. A legújabb tudományos felfedezések és távoli őseink nemrég felszinre került maradványai megerősitik a nagy materialista gondolkodó következtetése i t. íme röviden Engelsnek az ember származásáról szóló tanai. . . . Több, mint millió évvel ezelőtt a meleg országokban, amelyek éghajlatukat tekintve a mi trópusi és szubtrópusi égöveinkhez hasonlitottak, élt az erdőkben egy rendkívül fejlett emberszabású majomfajta. Jelenleg a föld mélyén sok régesrég kihalt emberszabású majomfajta maradványaira találtak. Testük felépítésében nagyon közel allnak az ember egyenes őseinek ama fejlett fajtájához, amelyről Engels irt. Az egyik ilyen őskori majomfajta tudományos elnevezése “ausztralopitekus” (a latin “australis” déli és “pythecus majom szavakból). Az “ausztralopitekus” Dél- Afrikában talált koponyájából a tudósoknak sikerült összeállítani, vagy mint a kutatók mondják rekonstruálni az “ausztralopitekus” arcát és megmerni agyvelejének térfogatát. Kitűnt belőle, hogy az “ausztralopite- * kus” felépítése szempontjából közelebb áll az emberhez, mint n jelenleg élő emberszabású majmok, l gorilla, orángutánk vagy csimpánz. A MUNKA SZEREPE A tudomány azonban ismeri az ember közvetlen őseinek külső alakját is, bár ezeket sajnos, még nem tudták ásatások során megtalálni. Darwin megközelítőleg leírta ezeket az őseinket — Írja Engels _ Egész testüket szór fedte, szakálluk volt, fülük hegyes volt és csordákban éltek a ia- kon ” Mi változtatta át ezeket a mai embertől távoleső állati lényeket hatalmas értelemmel rendelkező lényekké? , Ez az erő, mint Engels rámutat, a munka volt. Világos, hogy őseink nem lettek volna képesek sej01“1/®1® munkára, ha nem szabadítják fel mellső tagjaikat. Állítsuk magunk ele keP^let; ben bármilyen négylábú állatot például egy kutyát. El tndjuk^e képzelni, hogy a k^ty " ÍS végtagjára támaszkodva megy, SPmegáU. elülső lábává megfog egy kalapácsot es sújt ypl A 7 e Lehetséges volna-e ez akar állandó idomitas eredményeként9 Természetesen nem. Mindenki belátja, Jogy ez lehetetlen azért, mert a kutya mind a négy végtagja támaszkodásra szolgai, ezert ném a kalmas semilyen tárgy fogasara. Eleinte a mi távoli őseink is hasonlóak voltak a négylábuak- hoz. Erről tanúskodik az is, hogy a jelenleg élő majomfajták közül egyik sem tud állandóan, a t hátsó lábain mozogni. A csim- ! pánz például járás közben rendszerint elülső végtagjaira támaszkodik, azonban nem a “te nyérre” hanem a külső oldalra. Egy másik emberszabású majom, a gorilla, csak akkor áll a hátsó végtagjaira, ha felbőszítik. Mi indította az ember őseit, hogy fokozatosan “talpraállja- nak”, azaz csupán hátsó vég tagjaik segítségével mozogjanak? TALPRA ÁLLT A gyümölcsökben gazdag trópusi erdőben az ember ősei egész évben könnyen juthattak táplálékukhoz, a gyümölcsökhöz és egyéb növényekhez. Elég volt kinyújtani a “kezét” és leszakítani őket. Azonban amikor állatőseink elszéledtek mérsékeltebb éghajlatú vidékeken is, ahol a táplálék nem volt oly bőséges, felmerült a szükségessége annak, hogy a fákról leszáll- janak a földre és ott szedjék fel a lehullott gyümölcsöket, vagy gyökereket kaparjanak ki a földből. “Hogy az egyenes járás, — írja Engels — őseinknél előbb szokássá, majd egyenes szükségessé váljék, ahhoz szükséges volt, hogy a karok már előzőleg más munkára specializálódjanak.” Ha megfigyeljük a jelenleg élő majmokat, elképzelhetjük, hogyan szokott hozzá az ember őse lassanként az elülső végtagok használatához. A majmok “karjukat” harci cselekményekre is használják. Néha súlyos dorongokat ragadnak meg az ellenség elleni védekezéshez, vagy köveket és nehéz gyümölcsöket hajítanak. Hasonló módon folyamodtak a talpraállt ősemberek egyre gyakrabban karjuk használatához. "... a döntő lépést megtették, a kar szabaddá vált és tovább tökéletesedhetett ügyességben. a hajlékonyságban. A gyakorlat által szerzett nagy hajlékonyság azután öröklődött és fokozódott nemzedékről nem- zedékra.” (Engels) Nem nehéz elképzelni, mily gyenge volt az ősember az őt körülvevő óriási vadállatokkal szemben. Nem volt éles fogakkal felfegyverzett erős állkapcsa, mely ma is veszélyessé teszi a gorillát és orángutánt. Karja sem volt különösebben erős. De ha a véletlen husánggal fegyverezte fel, már lényegesen erősebbé vált. Most már erős csapást mérhetett az ellenségre nagyobb távolságból is. A feléje szegzett éles kő lényegesen veszélyesebb volt a ragadozóra, mint az éles fogak. Az első fegyvereket: az éles követ j vagy husángot a véletlen adhatta az ősember kezébe. Később azittán maga az ember állíthatta elő ezeket számtalan esetben. I ■ A munkaeszközök állandó I használata meggyorsította a majomeber számos testrészének megváltozását. Fokozatosan eltűntek az éles agyarak, megváltozott az álkapocs alakja. Az ember változása saját- szerű volt, élesen eltért az állatok fejlődésének általános utjá- tól. Eltelt sokezer év. Egy későbbi kor ősemberének a régészek által megtalált kőszerszámai mutatják, hogy ez már különböző formákat tudott adni a kődarabnak, egy másik kő segítségével képes volt kőfejszéket, kést, vésőt készíteni. Megváltozott az ősember keze is. Azonban a kéz fejlődése nem korlátozódik ezzel. A kéz, része egy bonyolult egésznek, — a szervezetnek. Ezzel párhuzamosan halad az egész test tökéletesedése és az agyvelő fejlődése. Az agy térfogata jelentős mértékben megnövekedett. A szerszámokkal felfegyverzett emberek most már nem féltek az éghajlat változásától. Őseink fokozatosan és egyenletesen elterjednek a forró éghajlatú vidékekről a hidegek felé. Itt lényegesen kevesebb gyümölcsöt és táplálékot találtak. Ezért az ember lassankint más élelemre tér át: állatok ellen intézett sikeres támadásokkal megkezdi a husevést. Engels igen nagy jelentőséget tulajdonit a vegyes táplálékra, a husevésre való áttérésnek. Őseink szervezetébe ezáltal egyre változatosabb vegyi anyagok kerültek. A hús több erőt adott a szervezetnek s serkentette az agytevékenységet. A husszerzésre való áttérés még inkább rákény- szeritette őseinket a vadászatra és azzal kapcsolatban mind tökéletesebb eszközök készítésére, később az vezette az embert a tűz fefedezéséhez. Az ember munkája bonyolultabbá vált. A vadállatokra való vadászás közben az embereknek egyre gyakrabban kellett közösen, egyesült erővel fel- lépniök. A kölcsönös támogatás esetei a vadászok között egyre gyakoriabakká vált, ez csoportokba egyesítette őket. Azonban mielőtt a fákon ugráló majomcsordákból kialakult az emberi társadalom, ismét sokszázezer év telt el. MI AZ EMBERI TÁRSADALOM MEGKÜLÖNBÖZTETŐ ISMÉRVE? A munka. A munka társadalmilag hasznos jelleget ölt. Engels munkájában kimerítő jellemzést ad az ember és az emberi társadalom kialakulásáról és kiemeli azt az óriási szerepet, amelyet e folyamatokban a munka játszott. A társadalom tagjainak szoros egymásrautaltsága, a kölcsönös segítség gyakori esetei megerősítették az emberek közötti kapcsolatokat. Ezért felmerült a szükségessége annak, hogy egyik em- | bér mondjon valamit a másik- , nak. Már nem volt elegendő né- . hány taglejtés és indulatszó. Minél bonyolultabbá váltak a vadászat, az eszközök előállításának módjai, annál parancsolóbban lépett fel a közlés, a nyelv szükségessége . . . így fejtette ki Friedrich Engels következetesen azt a tant, amelyben, mint tükörben látható a majom fokozatos emberré válása. Először a függőleges járásra való áttérés a mellső végtagok szabaddá válása és lassú átalakulása karokká, később bekövetkezett a fegyverek és a szerszámok előállítása az agyvelő gyors fejlődése és végül a társadalom és a beszéd kezdeti kialakulása. Uj szükségletek merültek fel, a munka uj ágai alakultak ki: vadászat, állattenyésztés, földművelés, háziipar és végül a művészet és a tudomány. Megszületnek a törzsek és az államiság kezdetei. Ezek alapvető fokozatai a majom emberréválása nagyon bonyolult és hosszú folyamatának és az emberi társadalom kialakulásának. Már fentebb említettük, hogy Engels tanát a munkának az ember fejlődésében játszott hatalmas jelentőségéről vitathatatlanul megerősítette számos más tudományág: az anatómia a zoológia, az antropológia stb. 1891—92-ben Eugene Dubois holland tudós Jáva szigetén talált egy őslénymaradványt, amelyről később megállapították, hogy a majomember maradványai. A lelet rendkívül értékes volt. Dubois talált egy bal combcsontot, két fogat és egy koponyafalat. A tudós évtizedeken át gondosan megtisztította a koponyacsont belsejét a rárakódott anyagoktól. És ekkor a csont felületen, mint a vetítővásznon, megjelentek az őskorban elpusztult állat agytekervé- nyeinek lenyomatai. Kitűnt, hogy az agy térfogata 850 köbcentiméterrel volt egyenlő. Ez lényegesen kevesebb, mint a jelenkori ember agyának térfogata (1500-1650 köbcentiméter). Azonban a Dubois által talált majomeberko- ponya térfogata jelentős mér- , fékben felülmúlta a nagy ember- szabású majmok koponyájának térfogatát (440-600 köbcentiméter) . Az előreugró szemöldökiv, a lecsapott hátrafelé ugró homlok — mind a jelenkori majmokhoz közelíti ezt a leletet. A csipőcsont rendkívül gyengén fejlett. Ez arról tanúskodik, hogy az őslény képes volt állandóan hátső végtagjain állni. . A MAJOMEMBER Ilymódon minden jel arra mutat, hogy ez az őslény közbeeső forma az emberszabású majom és az ember között. Dubois a kiásott őslényt “egyenesen járó majomembernek” nevezte, tudományos neve “Pitenkantropus erektus”. Ez az igen ritka lelet kétségeket válthatott ki. Fel lehetett tételezni, hogy valamilyen korcs maradványait találták meg. Azonban a rákövetkező években, különösen a két legutolsó évtizedben, több helyen hasonló csontvázakat találtak. Ez aztán meggyőzte a tudósokat arról, hogy réges-rég elmúlt időkben valóban élt egy majomem-
