Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-07-19 / 1485. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1947. julius 19. Egyről-Másról-------ELMONDJA: J. Z. ===== JÓ KERESET AZ ÜGYVÉDEKNEK A HISZTÉRIA, amelyet a Taft-Hartley “rabszolga-t ö r- vény” meghozásával az Egyesült Államok kongresszusa felidézett, még mindig lendületben van és a szakszervezeti basák fühöz-fához kapkodnak, hogy mit tegyenek annak ártalmatlanná tételére. Bár a félig-meddig osztálytudatos unionista előtt egyáltalán nem kétséges, hogy mi volna a célravezető akció és az úgynevezett “rank and file” — az átlagos józanul gondolkodó tagság — a rabszolga törvény életbelépte napján az ország minden részéből tömegesen követelte a direkt akcióba törvény visszaverésére, a szakszervezeti basák azonban elutasították a tagság követelését, mert ők a forradalmi akciót “civilizálatlan” eszköznek tartják. Ök nem csak, hogy nem helyeslik az ily akció gyakorlását, hanem minden eszközzel — ha szükséges denunciálással, a szervezetből való kizárással is — igyekeznek megakadályozni a tagságot, hogy a helyes útra lépjenek érdekeik megvédelmezésé- re. William Green az American Federation of Labor központi elnöke elismerte az újságírók előtt, hogy: “nagyszámú távirat és levél érkezett az ország minden részéből a szakszervezeti vezetőktől” melyben követelték az általános sztrájk prokla- málását, de ő úgy vélekedik, hogy ily akció “oktalan és nem ajánlatos” volna. Ily akció helyett az AFL — Green szerint — a bíróságokon fog harcolni a törvény ellen és “szervezkedni fogunk politikailag abból a célból, hogy megakadályozzuk a kongresszus minden egyes tagjának újra vályed a politikai örvénybe, saját osztályérdekével ellentétben. Vannak ilyen megmagyarázhatatlan ellentétek bizonyos események nyomán, melyek épp az ellenkezőjét mutatják, mint amit remélni lehetett. Itt van pl. a háború rémséges borzalma és gyilkolása, mely után azt lehetett remélni, hogy a nép nagy többsége elfordul az istentől, mely ilyen kegyetlenséget megenged. Ép az ellenkezője történt, most még azok is vallásosak lettek, akik azelőtt soha nem voltak istenhivők, sőt ismerek olyanokat, akiknek az egész családjukat kiirtották, ezek most imádkoznak, mintha csak köszönetét mondanának érte. A vallás lényege ugyanaz maradt, mint ami volt, azon nem változtat az, hogy öt millió vagy ötszáz millió hisz abban. Sőt a valláson még az sem változtat, ha pl. az oroszországi papok mostanában nagyon gyakran Stalin egészségéért imádkoznak. Hiába tért vissza a nép többlasztását, aki a törvény mellett szavazott.” Hasonlóan nyilatkozott Phillip Murray a Congress of Industrial Organization központi elnöke. Murray szerint a CIO nem hajlandó fejet hajtani a törvény alkotmányellenes intézkedései előtt, de a “CIO közpon- I ti vezetősége nem helyesli sem- i miféle általános sztrájk kihívását” ahelyett ismételten fogadalmat tesz, hogy az életben levő szerződéseket az utolsó betűig betartják és elvárják, hogy a munkáltatók is hasonlóan cselekednek. MINDKÉT szakszervezet nagyon köti a kutyát a karóhoz és nagy lármával hirdetik, hogy “a harc csak most kezdődik” eddig azonban szószátyárkodásnál egyebet nem hallottunk. Mindkét szervezet központi vezetősége állandóan gyülésezik és az ügyvédek százait rendelték Washingtonba az ország minden részéből, hogy azok tanulmányozzák az uj törvényt és adjanak tanácsot a szervezeteknek a jövő lépéseket illetőleg. Ez természetesen jó jövedelmet jelent a fiskálisoknak, de hogy annak lesz-e valami gyakorlati eredménye, az nagyon kétséges. Amint előre látható ez a “harc” évekig eltarthat; egyik bíróságtól a másikhoz fogják vinni; a végeláthatatlan fellebezések sora fog következni, közbe pedig az ipari munkásság a legnagyobb bizonytalansággal fog küzdeni. A vezérek tanácsa szerint egy lépést sem tehet a munkásság a jogtanácsos nélkül, mert nem tudják, hogy melyik lépés ütközik a törvény tilalmába, amelyért esetleg a munkáltatók port tudnak akasztani a szervezet nyakába és még meg történhet az, hogy a szervezeti vezetők közül néhány a rácsok mögé kerülne. sége a valláshoz, az uj háború veszélye lóg a levegőbben, hiába sorakozik a nép nagyrésze a politika mögé a cselekvési erő politikai téren azok kezében van, akik a gazdasági hatalom birtokosai. A néptömegek évez- , redes ámítása folytán, még mindig nem tudnak kiemelkedni abból a hitből, hogy saját helyzetük változtatására távolabb kell menniök a kulcsot keresni. Még ma is azt gondolják, hogy oly Dewey féle vagy hozzá hasonló, jobb vagy rosszabb politikusok fognak a munkásnép helyzetén változtatni. A politikai lárma már megkezdődött és most még hangosabb lesz, mint talán bármikor ezelőtt. Dewey szép csendes útja a közeli nagy kiabálás előkészítésének a tervszerű munkája. Ezt a nagy kiabálást mi nem fogjuk tudni tulkiabál- ni, ezért most amikor még aránylag minden csendes, mi szeretnénk az egész amerikai munkásnép fülébe kiálltam, vigyázzatok, ne engedjétek magatokat ismét a politikai falhoz állítani! Ettől pedig szörnyen irtóznak a vezérek és inkább hozzájárulnak, hogy a szervezet szabad cselekvési jogát megbéklyózzák, csak az ő személy biztonságuk veszélybe ne kerüljön. PEDIG a dolog nem is olyan drasztikus, mint ahogy a szak- szervezeti basák elakarják hitetni a tagsággal. Erről a szénbányászok gyakorlati példát szolgáltattak a közelmúlt napokban, amikor a bányász szervezet oly szerződést kötött a munkáltatókkal, amelynek sok pontja ellenkezik a Taft-Hartley rabszolga törvénnyel. A törvény életbelépte óta a United Mine Workers of America volt az első szervezet, mely az egész iparra kiterjedő szerződést kötött a munkáltatókkal és a bányászok szolidaritását látva és ismerve, a munkáltatók még csak hivatkozni sem mertek az uj törvényre, dacára azon ténynek, hogy az uj törvény a munkáltatókra is büntetést szab ki, ha oly szerződést írnak alá, amely ellenkezik az uj törvénnyel. A szénbányászok junius utolsó hetében tíz napi vakációra beszüntették a munkát és ezalatt az idő alatt az összes szervezett bányákban szünetelt a munka. A vakáció vége egybe esett azzal az idővel, amikor a kormány a bányákat vissza kellett adja a privát vállalatoknak, ami viszont a kormány és a bányász szervezet között fennálló szerződés megszűnését is jelentette. Bár a tárgyalások a bányász szervezet vezetősége és a bányatulajdonosok között már előbb megindultak, de végleges megállapodásra nem jutottak addig, amig a bányászok vakációja véget ért és a bányabárók látták, hogy egyetlen bányász sem tért vissza a munkába. A bányászok ily példás szolidaritását látva a bányabárók, rögtön aláírták a szerződést, mert bányászok nélkül a szén nem jön fel a földből és ott pedig a szén nem hoz profitot. DACÁRA annak, hogy a bányász szervezet irányítása semmivel sem demokratikusabb, mint bármely más szakszervezeté, mégis elismerést érdemelnek a bányászok, hogy kritikus pillanatokban tudnak szervezett munkásokhoz illően cselekedni, ami sajnos hiányzik legtöbb szakszervezet tagságánál. John L. Lewis, a bányász szervezet felett gyakorolt minden diktátori hajlandósága dacára, elüt a többi reakciós, megalkuvó szakszervezeti basáktól és nem borul térdre -— és a bányászoktól sem követeli azt amikor sérelmeik orvoslásáról van szó. Lewis nem parancsolta vissza a bányászokat munkára, amikor a vakáció letelt és a bányászok minden külön utasítás nélkül tudták, hogy amig a szerződés nincs aláírva, addig nem lesz szénbányászás. A SZAKSZERVEZETI mozgalomban dívó vezérimádásnak az a rákfenéje, hogy a tagság nincs az önálló cselekvésre nevelve. És a szakszervezeti vezérek nagyon ügyelnek arra, hogy a tagság fel ne ismerje az ! önálló cselekvés üdvösségét. Mert ha azt felismerné a tagság, a vezérek elveszítenék a kontrolt a tagság felett és nem tudnák a tagságot visszatartani a cselekvéstől, amikor a jelenlegihez hasonló sérelmek érik. Ez viszont magaután vonná, hogy a vezérek a munkáltatók előtt is elveszítenék a tekintélyt és feleslegessé válnának. A Taft-Hartley rabszolgatörvény is csak úgy érvényesülhet a gyakorlatban, ha a szervezett munkásság cselekvési lehetősége a vezérektől függ. Mert egyes vezéreket meg lehet büntetni, börtönbe lehet vetni a törvény megsértéséért, de 15 millió szervezett munkást nem. így pl. amikor a rabszolga törvény életbe lépett és a vezérek egy általános sztrájkot rendeltek volna el, saját személyi biztonságukat tették volna kockára. Azonban, ha a 15 millió szervezett munkás saját elhatározásából szüntette volna be a munkát, az államhatalom ily akcióval szembe tehetetlen lett volna. A KAPITALISTA rendszer védelmezői — beleértve a politikusokat, fiskálisokat és munkásvezéreket is — minden lehetőt elkövetnek, hogy a társadalom hasznos tagjait visszatartsák saját erejük felismerésétől. Szerintük a társadalom gépezete olyan komplikált valami, ami náluk nélkül nem működhet. Te- kervényes törvény paragrafusokat szerkesztenek, hogy azokkal hályogot húzzanak a dolgozók szemére. Pedig a valóság olyan egyszerű, mint kétszer kettő négy. A társadalom a munkán alapszik és csak azok hasznos tagjai a társadalomnak, akik munkájukkal hozzájárulnak annak fentar- tásához. A profitolók és azok lakájai csak élősdiek, akikre semmi szükség nincs a társadalomban. És hogy mégis a haszontalan élősködők kormányozzák a társadalmat, az a munkások tudatlanságának a következménye. Ahoz, hogy a munkásság hivatása magaslatára emelkedjen elengedhetetlenül szükséges az, hogy szervezkedjen és tanuljon, hogy céltudatosan cselekedhessen. Amikor ezt felismeri a munkásosztály és megtanul a saját fejével gondolkodni — nem várja, hogy fiskálisok jövedelemért gondolkozzanak helyette — nem fog problémát okozni, hogy az ilyen rabszolga törvényt, hogyan érvénytelenítsen. AHOL “ÉRTÉKELIK” AZ ÚJSÁGOT SHANGHAI, Kina — Shanghai városban a mult hónapban egy havi telefonszolgálat 2,800 (kínai) dollárba került. Ezzel szemben az angolnyelvü napilap egyetlen példányszámért 3,000 (kínai) dollárt kell fizetni. Ezen két értéket hasonlítva látjuk, hogy az újságot sehol a világon nem “értékelik” ily magasra. Minden uj olvasó, a forradalom regrutája. Hány regrutát verbuváltál, a társadalmi forradalom Forradalmi Ipari hadseregébe?
