Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-11-08 / 1501. szám
1947. november 8. BÉRMUNKÁS 5 oldal KÉRDÉS HOVÁ LETT A BALOLDAL AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN? Körülbelül 1906-ban — az IWW megalakulása után — három fiatal “forradalmár” a kapitalizmus közeli összeomlását tárgyalta.. A legmerészebb nem találta lehetetlennek, hogy öt vagy tiz éven belül meg fog történni a nagy társadalmi átalakulás. Sas szemeivel áttekintett a harcmezőn és ezeket látta: 1. Az IWW 300.000 taggal alakult meg.* Lelkes, aktiv és hősi tagsága volt. Benszülött amerikaiak alkották a többségét, tehát minden eshetőség meg volt arra, hogy a konzervatív American Federation of Labort vagy felszívja vagy megsemmisíti. (A győzelmi hadjárat tempóját nagyon egyszerű számtani művelet alapján állapította meg. Hogy kizárjon minden csalódást, nagyon szerényen azt mondta, hogy minden IWW tag még egy tagot fog szerezni egy év alatt. Ez 600.000 tag a második év végén 1,200.000, a harmadik év végén és a nyolcadik év végén már 38,400.000 tag lesz. Egy dolog bántotta az, hogy a népesség akkori számát tekintetbe véve az összes kapitalisták is, be lesznek szervezve ,ha harmincnyolc millió IWW tag lesz. Ezt a bajt zseniálisan úgy oldotta meg, hogy a nagy összeomlást előretolta egy évvel.) 2. A második pont — mindég pontokban beszélt, megelőzte Wilsont jó néhány évvel — a második pont alatt azt látta, hogy a két pártra szakadt szocialista politikai mozgalom egyesül az IWW támogatásában, ha | egymással ugyan még mindig jóízűen veszekednek is a politikai téren. Az S. P. (Socialist Party), a kevésbbé forradalmi párt már ekkor nagy tömegeket vonzott magához és közeledett a választói száma a millióhoz, amit el is ért későbben. A Socialist Labor Party ugyan fogyott mint “a gyertyaszál, amely elhagyott üres szobában áll”, de viszont, mint a gyertya bevilágította a követendő utat amely a sikeres forradalomhoz fog vezetni. 3. W. R. Hearst, az államszocializmushoz hasonló eszméket hirdette lapjaiban sok mülió olvasójának. Többször volt önálló jelölt és közel volt ahhoz, hogy New York állam kormányzója, vagy New York városának polgármestere legyen. 4. Még a két polgári párt sem volt reménytelenül elveszve a haladás számára. Elvégre a Demokrata Párt állandó elnök jelöltje. W. J. Bryan a köznép nevében dörgött az aranyborjút bálványozó Republikánus Párt ellen. A Republikánus Párt égisze alatt elnöklő Theodore Roosevelt nem egészen híven szolgálta a nagy tőkét. A trösztök ellen hadakozott és a Republiká nus Pártot — jónéhány évvel később ketté is szakította úgy adván alkalmat a Demokrata Pártnak arra, hogy a liberális érzelmű W. Wilsont bejuttathatta elnöknek. Csoda-e, hogy a két fiatal “forradalmár” — jelöljük őket D. és A. betűkkel — nem tettek ellenvetést a merészebb harmadiknak, akit B. betűvel jelöljünk meg és aki e sorok írója. Múltak a hónapok és az évek. Szorgalmasan döngettük a kapitalizmus bástyáit szinelőadá- sokkal, táncokkal és piknikekkel. Ő igen, ne felejtsük! el, hogy voltak “tudományos” előadások, előfizetés gyűjtések és szerény cikkezések is. De időnknek jó része és az igazán komoly harcok nagy százaléka a frakciózásban merült ki. Egy ilyen nagyon elkeseredett frakció harc után mind a hárman kiléptünk a S.L.P.-ből. ÉiVbeléptem a S.P.-ba (az IWW- hoz mint alapitótag tartoztam már akkor. D. és S. az IWW-nak lettek tagjai. Nekik már elég volt a politikai akció és fölöslegesnek tartották a szocialista pártokat. Bolgár Eleknek sikerült őket erről meggyőzni. No, dehát amig várjuk a “nagy összeomlást” valamiből élnünk is kell. Jól kereső fiatal emberek voltunk, ha volt munkánk. Megnősültünk és akkor iparkodtunk, hogy legyen munkánk. Szerencsések voltunk. Nekem volt legkevésbé állandó munkám a hármunk között, de a munkanélküliség esetére mindég volt elég félretéve. D. előmunkás lett egy lapvállalatnál. Még később üzletvezető lett egy hirdetési vállalatnál. S. előmunkás lett egy nagy üzemben, később társult egy másik előmunkással és igy alkalmazó lett. Végre teljesen önállóan birt egy műhelyt. En az 1920-as években még egy mesterséget sajátítottam el és nagy pénzt kerestem. A két barátom és munkástársam a cikk elején említett tárgyalás után még négy-öt évig tagjai voltak a mozgalomnak. Egyre kevesebb részt vettek a munkába. Végre teljesen elmaradtak. Most már körülbelül 15 éve én sem vagyok osztályszervezetnek tagja. Tehát mi nem döngetjük a kapitalizmust. És az “összeom- lás”-nak többször kitolt dátumát most nem merem újra megállapítani. Sőt én úgy látom, hogy nagyon kevesen merik megállapítani azt, legalább is az Egyesült Államokban. Lehet, hogy azért, mert az osztályszervezetek nem olyan számottevők most, mint 35-40 évvel ezelőtt. Mert a gazdasági szervezetek csak létszámban szaporodtak a Roosevelt-korszak védős zár- nyai alatt, de nem osztályharcos szellemben. Mert mindkét polgári párt jobbra tolódott és a New Deal hívei vereséget szenvedtek a Demokrata Pártban. A Republikánus Pártban pedig olyan reakciósok vannak többségben, akiknek még Taft is “szocialiszti- kus” radikális. A Herast lapok valójában a fasizmust hirdetik. Ezt a jobbra tolódást tárgyaltuk a napokban D. barátommal. A jobbra tolódásnak egyik okát én a mi hármunk esetében találtam. D. mindig cinikus és vicces modorban beszélt és igy természetesnek hangzott ama kijelentése, hogy ő balra tolódott, amennyiben ő a balszárnyhoz tartozik. A Republikánus Párt balszárnyához. És annak dacára, hogy nem hisz a politikában, szavazott is a választásokban. (Az hogy a Republikánus Párthoz tartozott, nem akadályozta meg abban, hogy Rooseveltra szavazzon.) Nos, amit a mi esetünkkel akarok^ illusztrálni, azon egyszerű tény, hogy Amerikában az elmúlt negyven évben is voltak eshetőségek az egyéni helyzetek javítására. A magyar szocialista mozgalomból százával maradtak ki, bogy jó állásokat töltsenek be, vagy üzletet nyissanak. A kimaradottak egyrésze renegát lett, másik része nem. De ezek nem is maradtak aktív harcosok. A renegátok főleg a szellemi munkásokból kerültek ki. Mint például az Amerikai Népszava volt tulajdonosa, Berko. Az Előre szekesztői közül Tárcái Lajos, Szabados Zádor, Éber László. Ezekkel szemben voltak jómódú üzletemberek és iparosok, akik támogatói maradtak, legalább egy ideig a munkás szervezeteknek. Abet Ádám, Szabó József, Cinke Gábor, Herceg Lajos, Róna Dezső, Waldman Ármin, Román Farkas és mások. Ha a magyar munkásmozgalom tagjaiból nagy számmal lett jómódú ember, mennyivel több lehetett a polgári elemekből, akik nem voltak “megterhelve” idealizmussal és radikálizmus- sal ? Hát még a benszülöttek közül? Természetesen nem mindenkinek sikerül a nyomorból vagy szegénységből kiemelkedni. De elég soknak sikerült s igy majdnem mindenki hiheti azt, hogy ő neki is fog sikerülni, tehát nem azon töri a fejét, hogy miként döntse meg a kapitalista rendszert, hanem hogyan legyen kapitalista. Az 1920-as években jóval többen törődtek a részvények tanulmányozásával, mint a társadalmi problémák megoldásával. Még elvtársak is. Azt hittem, hogy az 1930-as évek “depressziója” és a velejáró nélkülözés majd megleckézteti a munkásokat. Bár letagadhatatlan az a tény, hogy majdnem mindenki balra tolódott, de azt sem lehet elvitatni, hogy nagyon kevés munkás lett osztálytudatos vagy pláne osztályharcos. Egy bread-line mellett álltam meg, ahol egy kommunista agitált és magyarázott. Nem helyeslést váltott ki a rongyos és rosszul táplált emberekből. Amikor a köztulajdonról beszélt, akkor azt morogták, hogy “az átkozott vörösek elakarják venni a házunkat.” Elismerni kell itt azt is, hogy még a szegényebb munkásoknak is magasabb az életszínvonaluk mint az átlagos európai vagy pláne ázsiai munkásnak. Kétségtelen, hogy a két világháború “prosperitást” hozott az Egyesült Államokba. Egy kimutatás szerint egyedül itt emelkedett a fejenként elfogyasztott táplálék értéke caloriában kifejezve. Minden más országbán' esett. Sok teljesen majdnem, hogy csak a meghaláshoz sok, de nem elég igazi erőteljes élethez. Marxi megállapítás az, hogy az emberek gondolkodási módját a gazdasági körülményei szabják meg. Eszerint természetes az európai népek balra tolódása és annak ellenkezője az Egyesült Államokban. Ámde Amerikában is vannak nélkülözők, sőt nyomorgók. Dr. C. E. Winslow, a konzervatív Gale egyetem egészség- ügyi osztályának főtanára Írja, hogy a népességünk majdnem egy-harmada a nyomor-betegségek áldozata. Egy-hatod része a beteg listán van azokból, akik évi jövedelme ezer dolláron alul van. 1941-ben a városokban élő amerikaiak 38 százalékának a családi jövedelme 1,500 dollár volt. A kérdés az, hogy miért nem lettek ezek forradalmárok vagy legalább harcos katonái a baloldal valamelyik csoportjának? A kérdés az, hogy miért nem tudott és tud az IWW, a Szocialista Párt vagy a Kommunista Párt legalább ezekből jelentős tömeget megnyerni? A kérdés az, hogy miért van még ezek között is oly sok a jobb oldalon? ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin* esen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található * dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bír. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb es kevesebb kezekbeni Összpontosulása a szakservezeteket ftrade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek oivan állapotot ápolnak, ameiy lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogv bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. , E szomorú állapotokat megváltoztatni es a munkásosztály erdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vágy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- Büntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. , E maradi jelszó helyett:“Tisztesseges napibert, tisztesseges napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉR RENDSZERREL?” . , A munkásosztály történelmi hrvatasa. hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az aj társadalom szerkezetét éni*ink ■„ -égi társadalom keretein belül
