Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-10-18 / 1498. szám
* oldal BÉRMUNKÁS 1947. október 18. TÁRCA A halál és a favágó Irta: Karinthy Frigyes Három nap óta, mióta a dolog határozottá vált benne és térbe 'és időbe helyeződött, miután már azt is tudta, részletesen, hol és hogyan fog megtörténni: valami egész, tiszta érzés volt és csaknem a nyugalomhoz hasonló, a régi érzéshez, amit már szinte elfelejtett. Emlékek is ébredeztek, régiek, gyerekkoriak. És mindebben volt valami titkos, szép, komoly tevékenység. Milyen furcsa volt például ez: az utóbbi években, mióta ebben a lelki pokolban élt, a külső dolgok iránt minden érzéke béna lett, megvetette és lenézte a céltalan nyüzsgést, sürgést-forgást fontoskodást, amivel a körülötte kavargó élet intézte a maga kis formaságait. Kézlegyintéssel tért napirendre fontos ügyei felett, levelekre nem válaszolt. Minek? Kinek? Mire jó? gondolta mindenre, ami a valósággal, az ő életével, körülményeivel, környezetével összefügg ö 11. Nem törődött vele, milyen érzéseket vált ki az emberekből közönye és megvetése; ha véleményt hallott saját magáról, vagy szemrehányást: fáradt mosoly jelent meg az arcán. Soha nem Ítélte érdemesnek megcáfolni a róla szóló hamis híreket, amiket nemtörődömsége szült, elintézetlen ügyei komplikáltak. Most pedig, három nap óta, mióta igazán semmi érdeke nem volt már közös a világ érdekeivel, mióta oda készült, ahol már nincs vélemény és ítélet, vagy ha van, bizonyosan nem embereké: most egyszerre ellenálha- tatlan szükségét érezte, hogy a világ előtt tisztázza magát. Egész délelőtt leveleket irt, hosszú, formás dolgozatokat, amikben részletesen és tárgyilagosan elemezte az ő “esetét”, kifejtette, megmagyarázta, hogy miért kell meghalnia. Mindenkire gondolt, mindenkivel a maga nyelvén beszélt. A kapitánynak irt levelében katonailag tisztázta magát, függő ügyeiről rendelkezett. Anyját, aki évekig nem tudott választ kapni tőle, egy ötoldalas kéziratban szenvedélyesen vigasztalta, megértette vele, hogy nem tehetett másképpen. Barátjának, az orvosnak, egész tudományos értekezést irt, sok szakkifejezéssel, az ő sajátságos lelki betegségéről, ami predesztinálta őt az öngyilkosságra. Kitetszett az Írásból, hogy* esetét határozottan különálló és egyéni esetnek érzi és feltűnően hangsúlyozta, hogy semmi külső, tárgyi oka nem volt búskomorságának, mint a “közönséges” öngyilkosjelölteknél. Menyasszonyával, akinek eddig levelezőlapokat küldözgetett, melegen és hosszan beszélt, egész szivét kitárta. Mikor ezt az utóbbi levelet befejezte, csaknem boldog meghatottság öntötte el, érezte, hogy a menyasz- szonya egy életen keresztül szeretni fogja azt, aki ezt a levelet irta. Ebben a hangulatban még ki is javított két jelzőt és letisztázta az egészet. Délután néhányszor elővette a leveleket. Elment a kaszárnya kapujában hirtelen megállt — egyszerre az jutott eszébe, vájjon nem volna-e jobb, kifejezőbb, ha mindezeket a leveleket összetépné és ehelyett asztalára egyetlen papirszeletkét tenne, egy, vagy két mondattal legfeljebb, ami tömören és egységesen magyarázna meg. min- dent.De aztán mégis úgy döntött, hogy inkább a leveleket küldi el. Miután mindezeket elvégezte, nagy megkönnyebülés fogta el. Kedvet kapott hozzá, hogy a többi még hátralevő dolgát is rendben és szabályosan intézze el. Bement a bankba és előkérte könyveit. Kiszámított mindent és végrenedeltét, amit már régen, ösztönszerüen megcsinált, megtoldotta néhány ponttal. Négy órakor bezárkózott és Írásai között rendet csinált, rózsaszín szalaggal átkötött egy csomó levelet s külön, feltűnő helyre tette, ellátta felirattal. Megnézte az óráját — még volt ideje. A szolga kibontott gallérral szunyókált az első szobában. Beintette: — Ezeket a leveleket ott hagyod az asztalon. Ha nem jövök haza este, holnap reggel feladod őket. Megértetted? — Igenis, hadnagy ur! — Elmehetsz. Megvizsgálta fegyverét és a hátsó zsebébe sülyesztette. Megindult. A villanegyedtől kezdve kezdte felismerni a húsz év óta nem látott utcákat. Itt kell befordulni, -hogy ahhoz a házhoz érjen, a két jegenyével. Már este volt, szél kezdett duruzsolni, az égen, előtte, csillag ütközött ki. Forró, bő könnyek csurogtak végig az arcán, szája hangtalanul mozgott. A fegyver felé tapogatott. Rettenetes fájdalmán keresztül, mélyen, valami belső, ujongo elégtételt érzett, hogy ebben a fájdalomban megtalálta önmagát és ezt a ritka percet nem fogja elszalasztani. — Halló, Sándor, állj meg! A sötétben hórihorgas alak futott feléje. Mikor egész közel ért, ismerte csak meg az orvost. — Már vagy öt perce futok utánad — lihegte — miért sietsz annyira. Engem kerestél? Révedezve és valami kellemetlen bosszankodó érzéssel nézett rá. Csak most jutott eszébe, hogy az orvos itt lakik és hogy csakugyan úgy fest a dolog, mintha őt kereste volna. — Éppen el akartam menni, — véletlenül vettelek észre. De legalább túlesünk rajta. Jöjj kérlek, felmegyünk a laboratóriumba. — Hát kérlek . . . Felnőtt ember vagy és kötelességeid vannak. Ülj le, viselkedj nyugodtan. Őszintén fogok beszélni veled. . . . már múltkor, mikor az idegbajodról beszéltünk sejtettem valamit, még nem akartam szólni, az az exéma a szájüregben, a punkciót is ezért csináltam, vegyelemzés, ma délután megnéztem, sajnos az a baj, hogy az első stádiumról nem tudtál. Ez már a nehezebbik része. Egyszerre, mint a villám cikkázott át rajta. Feállt. Kétszer meg kellett köszörülni a torkát. Az orvos is felállt. — És a prognózis? — A kezelés talán még nem késett el végleg — de hosszadalmas és mindent fel kell áldozni. Legjobb, ha egy időre visszavonulsz a polgári életbe . . katonának egy kicsit bajos. — Röviden — milyen kilátásaim vannak? — Röviden — nem jók. A dolog erősen elmérgesedett. Úgy látszik, a kis agy meg van támadva. De talán visszafej lő . . . — Értem. És ha nem — milyen hosszú idő kell hozzá — hogy . . . — Egy év, másfél év. Felvette a kabátját, határozott mozdulattal gombolta. Az orvos odaugrott — előzékenyen segített. Közben hadarva, gyorsan beszélt. — Hát nem tudom . . . Mint orvos biztatnálak . . . mint katona, nem szólhatok bele . . . Ha valami szamárságra gondolsz . . verd ki a fejedből . . . minek az ? De ha mégis . . . várj vele egykét napig ... Az ember intézze el az ügyeit — mások is vannak. — Gyáva szájhős ... — hörögte, lefelé futva a lépcsőn, a vér az arcába szaladt. •— Hogy élvezte ezt a nyomorult pózt . . . hogy férfiasán és őszintén, beszél velem . . . Fújt, az öklét rázta. — Élvezte ezt a helyzetet . . a tárgyilagos ember ... az orvos, aki nem undorodik, de meg tudja érteni, ha én undorodom magamtól . . . — Élvezte . . . kiélvezte . . . tóditotta . . . valószínűen még hazudott is, csakhogy ünnepélyes legyen a helyzet ... ő. az egészséges férfi . . . és én . . . Megint megindult, hangosan beszélt, gesztikulált. — Túlzott, bizonyosan túlzott. Hogy azt higyjem, csalhatatlan. Mindig nagyképü volt és tetszelgő. Embertelen komizsság. Miről is van szó? Észre sem vette, hogy idegen utcákon csatangol. A gondolatok száguldoztak, elvesztette az idő fogalmát. Mint aki lázas, nagy terveket kovácsolt, csupa izgalom volt és vad keserű elhatározás. Egy sárga nagy épület előtt megtorpant. Nehéz jód- szag ütötte meg az orrát. Ekkor magához tért. Elsápadt és úgy elkezdett remegni, hogy a falnak kellett támaszkodnia. Homlokát hideg verejték ütötte ki. Az utcán már senki sem járt, késő éjszaka volt. Közelben, a kápolna mellett, egy gázláng sziszegett. A kórház sárga, komor fala nyirkos hideget lehelt vállai közé. Lassan, nesztelenül csúszott le' a fal mellett, úgy maradt ülve az utcán, hátát a kórház falának támasztva és fejét két nedves tenyerébe hajtotta. ■— Az orvos riadtan fordult meg, amint a beteg, kék hajnalban valaki csendesen megfogta a karját. Éppen be akart fordulni a kórház kapuján. — Mi az? Te vagy az? Itt vártál rám, reggelig, az utcán? Honnan tudtad, hogy én ilyen korán bejövök? A másik bólintott. Lázas szemekkel, harag nélkül nézett rá. Egyenletesen, csöndesen remegett. — Meg akartalak kérni, hogy végy fel engem, ha nincs terhiedre. Megpróbálom ezt a kúrát. Másfél év. Ha mindent abbahagyok, talán sikerül . . . Az orvos nem tudott szólni. Az nyugtalanul nézett rá, aztán gyorsan, mohón belefogott, úgy mintha elejét akarná venni a kételkedő ellenvetéseknek. — Eszembe jutott, amit erről a dologról olvastam. Ne tagadd, te magad is beszéltél nekem . . . hogy az újabb teóriák szerint minden a kúra lelkiismeretességétől függ. És hogy igenis, vannak szerencsés esetek ... Én pedig lelkiismeretes leszek. Várj már mindent aprólékosan elgondoltam. öráról-órára ... az életmódomat. Délelőtt kezelem magam . . . délután valami munkát vállalok . . . Egészen vidám lett, szemei gyorsan, szorongva pislogtak.- — Öh . . . már kész programom van . . . majd meglátod . . ha én valamivel komolyan foglalkozom . . . majd meglátod . . nem vagyok én olyan könnyű legény . . . És furcsán, gyerekesen, éles és hamis hangon, összekoccanó fogakkal nevetett és aggódva nézte az orvost, hogy miért nem mosolyog ő erre. Az nem tudott felelni. Intett, hogy jöjjön utána. ÖSSZEESKÜVÉS A MUNKÁSOK ELLEN SEATTLE, Wash. — Három hónapja állnak harcban a munkások az itteni automobil nagy- kereskedőkkel bérkövetelésük folytán. A munkások képviselete most arról értesíti az igazságügyi minisztériumot, hogy a város autó nagykereskedői 400.000 dollár biztosítékot szedtek össze tagjaiktól arra, hogy nem fognak külön megállapodásokat kötni alkalmazottaikkal. Amit a munkatörvény tilt a munkásoknak, azt elnézi a munkáltatóknak. NINCS MEGEGYEZÉS NEW YORK — Minden eddi-, gi kísérlet, hogy az autóbusz és trolley car vezetők munkabeszüntetését elkerülje a több mint hét milliós New York városa nem sikerült. A munkások, akik a CIO unióhoz tartoznak 25 cent órabér javítást kérnek, tekintettel a keleti államokban levő magas élelmi cikkek áraira. Ha vasárnap nem történik megegyezés, úgy hétfőn reggel a város lakosságának milliói akadályozva van a munkába jutásában. i EREDMÉNYTELEN VOLT A MUNKÁSOK KIZÁRÁSA OAKLAND. Califomiában a Fűszer és Kiskereskedők Szövetsége nem tudva megegyezésre jutni a munkások (AFL) szervezetével a bérkövetelésben, bezárták üzleteiket, hogy a munkásokat követelésükben megtörjék. Mivel az alkalmazottak továbbra is kitartottak követelésük mellett, három nan múlva a munkaadók megtörjek és megegyeztek a szervezettel, mire az üzletek újból megnyíltak.
