Bérmunkás, 1947. július-december (35. évfolyam, 1483-1508. szám)
1947-10-18 / 1498. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1947. október 18. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Egy évre ......................$2.00 Félévre ............................. 1-00 Egyes szám ára ......... 5e Csomagos rendelésnél 3c Előfizfetés külföldre vagy Subscription Rates: One Year ..... $2.00 Six Months ..................... 1.00 Single Copy .............. 5c Bundle Orders ................ 3c iba egész évre............... $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás Hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE »42 Amerikai vasfüggöny Az amerikai lapok állítása szerint külföldi újságírókat nem engednek be a Szovjet Union területére, vagy ha már beengedik is őket, akkor csak a hivatalos közegek által kijelölt helyeket tekinthetik meg, csak az ily célra kiszemelt egyénekkel beszélhetnek és ha még igyis be tudnak tekinteni a világforradalom titkos konyhájába, akkor arról semmit sem írhatnak, mert minden írásukat megcenzurázzák. Szóval szerintük az orosz hatóságok olyan “vasfüggönnyel” veszik körül a Szovjet Uniont és az általuk megszállt területeket, amelyen csak a legszemfülesebb riporterek tudnak keresztüllátni és amikor hazatérnek hatalmas kötetekben mesélik el, hogy mit is láttak a “vasfüggöny” mögött. Tény az, hogy éppen a már művészetté fejlesztett hazudozá- sokért a Szovjet kormány nagymértékben korlátozza a külföldi újságírókat. Amerkiáról azonban eddig nem Írták a hazug kötetek egész halmazát. Éppen azért az amerikai közönségnek az a része, amely törődik az ilyesmikkel, nagy ámulattal fogadta azt a hirt, (amelyet mellesleg szólva a legtöbb lap elhallgatott) hogy az amerikai kormány most egyes külföldi újságírók részére sokkal vastagabb vasfüggönyt állított fel, mint aminőnek hírét adták eddig Qroszországból. Kiderült ugyanis, hogy például Pierre Coutrade, a francia kommunista párt hivatalos lapjának, a L’Humanite riporterének, akit a United Nation tanácskozására küldtek New Yorkba, az amerikai kormány megtiltotta, hogy itt tartózkodása alatt New York város területét elhagyja. De azonkívül megtiltotta azt is, hogy lapjának bármi más egyébről is Írhasson, mint a United Nation tanácskozásairól. És végre, ennek a kommunista újságírónak itt tartózkodása alatt semmiféle politikai tanácskozásban nem szabad résztvenni. A State Department természetesen tagadja, hogy ilyen tilalmat adatott volna ki. Az egészből csak annyi az igaz, hogy Pierre Coutrade, meg talán más külföldi kommunista újságíró is csak úgy kapta meg a bebocsájtási visát, ha előbb becsületszavára megfogadta és aláírásával megerősítette, hogy a felsorolt feltételeket hűségesen be fogja tartani. Szóval, ezt a State Department kérésére a Department of Justice igazán tipikus amerikai módra intézte el. Nem tiltott meg semmit Pierre Courtradenak, hanem csak KÉRTE az elterjesztett feltételek betartására. Természetes, ha Courtrade nem egyezett volna bele, akkor nem engedték volna New Yorkba. Mi soha sem Ítéltük el annyira a Szovjet Uniont a sajtó korlátozásért, mint tették azt az amerikai közvélemény irányitói. De nem is védjük, s most sem kívánjuk védeni. Már többször megir- tük, hogy a kormány kontrolja éppen úgy guzsbaköti a sajtót, mint a tőkések monopólisztikus tulajdonjoga. Legfeljebb csak azt jegyeztük meg az igazságnak megfelelőleg, hogy a Szovjet Union igazolhatta a külföldi újságírók ténykedésének korlátozását azzal az óriási méretű és már évtizedek óta tartó hazugság hadjárattal, amit a tőkés termelést védő sajtó ellene folytat.^ De Amerikára nézve nem áll ez az ok. És ha annyira elítélendő dolog az oroszok ilyirányu ténykedése, akkor miért nem éppen olyan gyűlöletes az a dolog, ha itt, Amerikában csinálják? Avagy most már csakugyan olyasmik történnek itt is, amiket vasfüggöny mögé kell rejteni? Valamikor, — még nem is olyan régen, — az volt itt a jelszó, hogy a külfölddel csak meg kell ismertetni Amerikát és az amerikai rendszert, akkor mindjárt felénk fordul a világ rokonszenve. Ma már éppen ennek a jelszónak az ellenkezőjét akarják csinálni. Elzárják az országot az olyan újságírók előtt, akik nem előre bejelentett imelyitő dicsértekkel jönnek. A vasfüggöny felállítása a totalitär államokra vall. Az amerikai hatóságoknak ez a legújabb intézkedése azt látszik bizonyítani, hogy az Egyesült Államok is ilyen irányba halad, noha éppen az ellenkező jelszavakat használja. Az amerikai vasfüggöny árnyéka nagymértékben homályo- tis.ia el a már úgysem valami nagyon fényes amerikai demokráciát. A háború válfajai A történetíróknak mindig nagy gondot okozott valamely történelmi korszak idejének szabatos meghatározása, mert az ily korszakok nem kezdődnek és végződnek előre megszabott dátumokon. Sőt még az egyes háborúk idejének pontos megszabása felett is sokat vitatkoznak. így például ma sem lehet egészen, a hetekig vagy napokig pontos dátum szerint megmondani, hogy mikortól meddig tartott mondjuk a harmincéves háború? Éppen ügy még igen sokáig fognak vitázni afelett is, hogy mikor kezdődött a második világháború? Vannak, akik erre a kérdésre azzal a dátummal felelnek, amelynél a náci hordák átlépték a lengyel határokat. Mások viszont a hírhedt Munich egyezség idejét tekintünk a második vüág- háboru kezdőpontjának. És végre igen sokan azt mondják, hogy ennek a borzalmas embermészárlásnak egyáltalán nem is volt kezdete, mert maga az egész csak folytatása volt az előző hasonló, habár valamivel kisebb méretű ember és vagyon pusztításnak. Erre a vitára az ád okot. hogy a háborúnak tulajdonképpen több fázisa van. Éppen úgy, mint midőn két ember összeverekedik, előbb csak szidják, vagyis ingerük egymást, amiből később egymás ütlegelésébe mennek át és végre előrántják a bicskát, vagy valamilyen más fegyvert és ha minden szabályszerűen folyik le, akkor az egyik holtan, vagy legalább is vérbefagyva marad a csatatéren. Ebben az esetben tehát megkülönböztethetünk: (a) veszekedést, (b) öklözést, (c) fegyveres gyilkolást, vagy gyilko- lási kísérletet. A világháborúkban is egészen ilyenformán több fázist láthatunk. Az első rész itt is a “veszekedés”, az egymás ingerlése. És ha ez tényleg igy van, akkor joggal kérdezhetjük, hogy vájjon megkezdtük-e már a HARMADIK VILÁGHÁBORÚT? Mert any- nyi bizonyos, hogy a ma már teljesen két táborra osztott világ szószólói minden tőlük telhető tehetséggel igyekszenek az ellentétek mélyítésére és élesítésére. Reméljük, nem fognak bennünket oroszimádóknak nevezni azért, mert megállapítjuk, hogy ezt a háborúra való uszítást elsősorban is az amerikai hivatalos és félhivatalos körök végzik. Ha az oroszok hasonló vehemenciával izgatnának a United States ellen, mint teszik itt ő ellenük, akkor már régen eljutottunk volna a háború utolsó, vagyis lövöldöző fázisához. A háborúnak azt az első szakaszát, amelynél az eüenfelek csak minden rosszat kiabálnak egymásfelé, a modem ujságiroda- lom elnevezte “lélektani háborúnak”. Nem tagadhatjuk, hogy ma már teljesen belekerültünk ebbe a lélekteni háborúba, ameiynek célja a népmilliók idegeinek oly felcsigázása, amelynél elfelejtik a fegyveres háború borzalmait és hajlandók az újabb lövöldözésre. De az ily nagy háborúk második szakasza még mindig nem a lövöldözés, hanem az ellenfélnek gazdasági gyengítése. Ezt nevezik “gazdasági háborúnak”. Ennek lényege abban áll, hogy az ellenféltől elzárnak minél nagyobb területet, ahonnan árucikket beszerezhet, vagy ahol a gyártmányait eladhatja, — szóval a gazdasági gyengítés. Nem kell túlságos éles szem annak meglátására, hogy a Marshall és a Hoover tervek is Uyen gazdasági háborút álcáznak. így midőn látjuk, hogy az amerikai közvélemény irányitói hivatalos vagy félhivatalos támogatással milyen nagymértékben fejlesztik a lélektani háborút; amikor látjuk, hogy milyen gyors ütemben következő tanácskozásokban folytatják a gazdasági támadásokat, joggal kérdezhetjük, hogy vájjon A HARMADIK VILÁGHÁBORÚ KEZDETÉT VETTE-E MÁR? Avagy várjunk ezen kérdés felvetésével addig, amig elkezdik a lövöldözést? Ha tenni akarunk valamit az emberiség kiirtására törekvő harmadik világháború ellen, félő, hogy akkor már késő lesz! ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi • közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. iák akikből a munkáltató osztály áll. E_ két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket 'trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek oiyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogv bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba heoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjaj be- sünte8sék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett :“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL A munkásosztálv történelm- hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is. hogy folvtassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Vz ipari szervezkedéssel az ni társadalom 4T(prlro7ptíf cni+íijlf v* fnrofl lolovw Irot-otpin Halni