Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-03-08 / 1466. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1947. március 8. Egyről-Másról ===== ELMONDJA: J. Z. ===== i MIÉRT MENESZTETTÉK O. JOHN ROGGET O. John Rogge hosszú éveken át fáradhatatlan ügyésze volt a szövetségi Igazságügyi Minisztérium kriminális osztályának, majd később ugyan ezen osztály főnöke. 1940-ben visszavonult a kormány szolgálatából és privát irodát nyitott, 1943-ban azonban az Igazságügyi Minisztérium visszahívta és őt bizta meg a hírhedt náci árulási pör jogi intézésével. Ezen árulási pörrel annak idején kimerítően foglalkoztunk és most csak annyit említünk meg, hogy az Egyesült Államok történetében talán az volt a leg- tragikomikusabb pör, melyet lefolytattak. Dacára a vádlóügyész — Rogge — legőszintébb törekvésének, hogy a náci agitátorokat elitéltesse — befolyásos egyének és intézmények utón útfélen akadályokat gördítettek eléje. Már magában az a tény is bizonyítja, hogy menynyire férc tárgyalás volt, hogy a vádló ügyész és néhány asz- szisztensével, a 30 vádlott 27 védőügyvédet állított szembe, akik valóságos cirkuszt csináltak a tárgyalásból. A tárgyalás nyolc hónapja folyt, amikor a tárgyalást vezető biró meghalt és a tárgyalás megakadt. Uj tárgyalást kellett volna kihirdetni az Igazságügyi Minisztériumnak, ez azonban eddig nem történt meg és valószínű, hogy nem is fog egyáltalán megtörténni, aminek okát az alábbiakban ismertetjük. Az adatok magától O. John Rogge-től erednek, aki kivételes intervjut adott George Beides ismert antifasiszta Írónak, aki viszont azt az “In Fact” cimü heti közlönyben bocsátotta a nyilvánosság elé. TÖRTÉNET A TÖRTÉNETEK MÖGÖTT Az elbeszélő maga O. John Rogge, aki vádló ügyésze volt az árulási pörnek és szerzője az igazságügyi osztály nevezetes, de eltussolt jelentésének a belföldi náci-fasizmus terjedéséről. Az intervju célja volt megtudni a belső történetét menesztésével kapcsolatos eseményeknek. A 396 oldalas, dokumentumokkal ellátott jelentésben megnevezett közhivatali egyéneket, iparmágnásokat, uj ságvállala- tok tulajdonosait, akik összeköttetésben voltak a náci-fasiz- tákkal. Többek között William Randolph Hearst, a legnagyobb ujságvállalat kiadó tulajdonosát; De Witt Wallace, Paul Palmer és George T. Eggleston, a Riders Digest, a világon a legnagyobb cirkulációval dicsekvő folyóirat szerkesztőjét és két társszerkesztőjét, számos kisebb akarnokokat és különösen Burton K. Wheeler szenátort, aki abban az időben nagy befolyással rendelkezett Washingtonban. “A jelentésben megnevezem ezeket, mint a férc fasisztákat — mondja Rogge — mert az volt a meggyőződésem és ma is az, hogy a demokrácia csak úgy funkcionálhat, ha a nép ismeri mind a tényeket, tekintet nélkül a vagyoni, hatalmi, vagy politikai befolyására azoknak, akik érdekelve vannak.” Roggenek az volt a véleménye, hogy őt ugyan oly jogok illetik meg, mint J. Edgar Hoover];, az Igazságügyi Minisztérium vizsgálati osztályának a főnökét, aki a “kommunisták” ellen folytatott “vizsgálatainak” eredményét nagy hangon nyilvánította a napi sajtóban, de — Rogge szerint — a washingtoni hivatalos közegek ezen véleményét nem osztották és az eredmény az lett, hogy “az ő véleményük győzött és engem menesztettek. Én azonban még mindig úgy érzem, hogy nekem éppen annyi jogom van a vizsgálataim eredményét nyilvánosságra hozni a fasiszták aktivitásáról, mint az FBI főnökének, Hoovernek a kommunisták aktivitásáról. Én nem tudok semmiféle kísérletről Hoover elhal- gattatására. Azt azonban tudom, hogy amiért megtagadtam a hallgatást, engem menesztettek, röviden és nagyon szokatlan körülmények között.” Azon kérésünkre, hogy körvonalazza a szerinte “szokatlan” körülményt, Rogge a. következő történetet beszélte el, ami eddig ismeretlen a nyilvánosság előtt. “Azon az októberi éjszakán útban voltam Seattle felé, ahol. országos előadói utamnak az első állomása volt arról a tárgyról, amelyet akkor és még ma is a legfőbb veszélynek tartok, amely az országot fenyegeti — a fasizmus veszedelme. “New Yorkot korán reggel hagytam el, miután szabadságot kaptam az Igazságügyi De- partmenttől, azon kifejezett célból, hogy előadói körútra megyek ezen tárgy ismertetésére. “A repülőgépemnek a tervezet szerint Billings-ben (Montana) kellett volna leszállni, ahonnan egy rövid utat szándékoztam tenni Missoula-ba ismerőseim meglátogatására. Azonban az idő oly rosszra fordult, hogy a repülőgép egyik városban sem szállhatott le, igy folytatta az utat Spokane-ba, ahonnan úgy a pilóta, mint stewardness biztosítottak, hogy folytathatom az utat a repülőgépen Se- attleba. JELENET A REPÜLŐTÉREN “Spokane-ben, ahol megálltunk a repülőgép hajtóerejének utánpótlására arról értesítettek, hogy a repülőgépen minden ülés el volt adva és az én helyemet át kell adjam másnak. Előttem ez furcsának tűnt fel, mert tudtommal ez menetrenden kívüli kényszer megállás volt és a repülőgép személyzet már előzőleg biztosított, hogy az én részemre van hely. “Néhány perccel később arról értesítettek, hogy ‘Mr. Savage’ útban van a repülőtér felé és kéret, hogy várjam meg. “Ilyen nevű személyt nem ismertem, de véletlenül arra gon- I doltam, hogy Missoula-ban nem álltunk meg, valószínűleg az ottani ismerősöm küldte üzenettel. “Hamarjában azonban egészen mást tudtam meg. Mr . Savage megjelent és a jelvényét mutatva bemutatkozott. “Én a Federal Bureau of Investigation megbízottja vagyok és levelet hoztam az Ön számára mondotta. AZ FBI ROGGERA VADÁSZOTT “A komor repülőállomás épületben egy nyitott borítékot adott, melynek tartalma egy gépírásos levél volt, aláírás nélkül, de szintén gépírással aláírva “Attorney General Tom C. Clark.” A levél tartalma arról értesített, hogy kivagyok rag*- va, azonnali hatállyal. “Savage várt, amig elolvastam a levelet és a következőket mondotta: ‘Utasításom van, hogy felszólítsam Önt minden hivatalos irás, dokumentum és anyag — amely az Igazságügyi Osztály tulajdona — átszoigál- tatására.’ Azt feleltem neki, hogy az egyetlen hivatalos tárgy nálam, az Igazságügyi osztály autó igazolványom, melyet átadtam neki. Ő átvette, jóéjszakát kívánt és elment. “Amig a Settle-be induló repülőre vártam, elgondolkozva azon, hogy az Igazságügyi Osztály annyira sürgősnek tartotta kirúgásomat, mielőtt még beszédet tartok a fasizmusról, hogy az egész észak-nyugati szerveit akcióba léptette, a vihartól lekényszeritett repülő elfogására, mielőtt előadásom színhelyét, Seattlet elérem.” CSAK A “SALLANG” FASIZTÁKAT HELYEZTÉK VAD ALÁ A beszélgetés folyamán szőnyegre került az árulási por és a menesztésének tulajdonképpeni oka, megkérdeztük Rogge- tól, hogy miért csak az eszelős sallang fasiszták kerültek a vádlottak padjára, amig a hátuk mögött levő erőket nem akadályozták a tevékenységükben, sem vád alá nem helyezték ? “A kérdés méltányos — mondotta Rogge — de a válasz nagyon hosszú és törvényes. “Úgy vélekedtünk, hogy alkotmányunknak a szólás és sajtó szabadság biztosítéka alatt — amelyet segítőim és én szigorúan beakartunk tartani, bár tudtuk, hogy gyanúsított egyének kihasználják azt — lehetetlen oly ítéletet hozni, amely ki- állná a próbát sok vádlott ellen, akik a hálóba tartoznak. “Fontolóra vettük az összes rendelkezésünkre álló klasszikus definíciókat és törvényes döntéseket a szólás szabadságról. Tanulmányoztuk Chafee, Holmes, Brandeis, John Stuart Mill, Jefferson és mások véleményeit. Az eredmény azonban azt mutatta, hogy a leg,i óbb esetben is nagyon nehéz lenne bárkit is árulás vádja alatt elitélni, amely ítélet kiállná a Supreme Court döntését. “Úgy döntöttünk tehát, hogy a legerősebb törvényes alap az lehet, ha azok ellen emelünk vádat, akiknek határozott összeköttetéseik voltak más országok fasisztáival. Ezen tényéktől irányítva, levágtuk a névsort 30 férfi és nő vádlottra és árulásra való összeesküvés alapján helyeztük őket vád alá. A FASIZMUS SZÁLAI AZ EGÉSZ VILÁGRA KITERJEDNEK Rogge szerint a vizsgálat eredménye minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a fasizmus világ terjedelmű. Ezen 30 férfi és nőnek, akiket végül vád alá helyeztek, direkt összeköttetéseik voltak a fasiztákkal Németországban, Olaszországban, Japánban, Kanadában, Angliában, Dél-Amerikában, Belgiumban és még Manchukuoban is, ahol a fehér orosz fasiztákkal voltak levelezésben. A tárgyalás részletei már ismeretesek és csak néhány számadatot említ meg, amelyek bizonyítják, hogy mily nehézségekkel állt szembe a vád. A tárgyalás 1944 április 17-én kezdődött és tartott, amig 8 hónappal később a tárgyalást vezető biró elhalálozott, akit valósággal halálra beszéltek. Ezen idő alatt a vádlottak és védőik minden hátráltató taktikát felhasználtak, amelyre csak ráakadtak a törvénykönyvekben és . számosat, amelyeknek nincs nyoma a könyvekben. Ezen nyolc hónap alatt a kormány csak a felét volt képes a vádnak a bíróság elé terjeszteni. A 18,000 oldalas jegyzőkönyvből csak 1,000 oldal tartalmazott bizonyítékokat, a többi gátló esztelenség volt. A tárgyalás folyamán 72,000 tiltakozást nyújtottak be az ügyvédek és az ügyész, amelyből 2,000-t az ügyész és 70,000-t a védelem nyújtott be.” Amikor 1944 december 7-én Rogge megkérdezte a vádlottaktól, hogy hajlandók-e a tárgyalást tovább folytatni uj biró vezetése mellett, a vádlottak közül csak egy adta belegyezését, a többi tiltakozott az ellen. így a tárgyalást elnapolták és uj tárgyalást rendeltek el. MEG NEM VOLŐSULT TERV Amig az uj tárgyalásra a készülődés folyamatban volt, Rogge uj terveket ajánlott megdönthetetlen bizonyítékok beszerzésére, amely akkor kézenfekvő volt, azonban az akkori igazságügyi miniszter, Francis Biddle, bár nem utasította visz- sza a tervet, de semmit nem tett annak megvalósítása érdekében. Rogge terve az volt, hogy mivel abban az időben — 1944 decemberében — az amerikai csapatok Németország határán voltak és készülődtek a betörésre, az Igazságügyi Department egy 200 főből álló FBI csoportot küldjön át, akik a hadsereg nyomában vonultak volna be Németországba és ott nyomban átvizsgálták volna a nácik és a náci kormány irattárát, amelyekből sok bizonyítékot nyertek volna a nácik itteni ügynökei ellen. Biddle azonban ugylátszik félt a következményektől és az
