Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-03-01 / 1465. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1947. március 1. Egyről-Másról .................... ELMONDJA: J. Z- -----LEHET-E DEMOKRÁCIA A KAPITALISTA RENDSZERBEN? A logikusan gondolkodó embernek alig szükséges bizonyítani, hogy a demokrácia és a kapitalizmus egymással ellenkező fogalom és e két fogalmat ösz- szeegyeztetni nem lehet. De mivel ma széleskörű akció van folyamatban ezen felfogás ellenkezőjének az elhitetésére, talán időszerű és szükséges ezen agyoncsépelt témával foglalkozni és a rendelkezésre álló gyakorlati példákkal bizonyítani, hogy a demokrácia, amelyről elakarják hitetni velünk, hogy demokrácia egyáltalán nem az. “Demokrácia — az encyclopedia szerint — oly kormányforma, amelyben a végrehajt«? hatalom a nép kezében van és azt direkt, vagy választott képviselet utján gyakorolja.” A mai “demokratikus” országokban a “végrehajtó hatalom gyakorlása’’ választott képviselet utján történik, de vitás kérdés az, hogy ez a képviselet valóban a nép többségének érdekében történik-e, vagy pedig egy befolyásos kisebbség érdekében, mely hatalmánál fogva a társadalom minden mozzanatára befolyással bir. Vegyük bonckés alá az Egyesült Államokat amelyet a világ úgy ismer, mint a “legtökéletesebb demokrácia” hazáját. Az a tény már magában is kizárja a tökéletes demokrácia lehetőségét, hogy az Egyesült Államokban éppen úgy mint bármely más kapitalista országban bérrendszerben élünk, tehát az ország lakossága két osztályra oszlik amelyek: a kapitalista osztály és a munkásosztály. A kisebbséget természetesen a kapitalista osztály képviseli, de mivel ez az osztály rendelkezik ( a termelő eszközök felett, igy j természetesen a hatalom az ő kezükben van és ezen hatalomnál fogva, befolásuk van a társadalom minden intézményére. A lakosság többségét a munkásosztály képezi, — a nincstelenek osztálya — amelynek az egyedüli vagyona a munkaereje, amelyet azonban csak akkor értékesíthet, ha a munkáltató osztály megvásárolja azt a termelőeszközök üzembe tartására. Ezt azonban csak akkor vásárolja meg a munkáltató osztály ha. a termelésből profit származik. Ha nem, akkor parlagon hagyja heverni a munkaerőt és a munkásosztály tétlenségre és nélkülözésre van kárhoztatva. Ez a gazdasági egyenlőtlenség már magában kizárja a gyakorlati demokráciát, eltekintve azonban ettől, vizsgáljuk meg a politikai demokrácia gyakorlati működését. Az Egyesült Államok politikai rendszerét két számottevő párt szimbolizálja, a Republican Party és a Democratic Party amelyeknél a külömbség talán csak a névben van. Mind a két párt gépezetét a kapitalista osztály irányítja és azok programját kizárólag azok szabják meg. Mindkét pártnak van egy-egy központja az ország fővárosában, ahonnan egy kis csoport irányítja a 48 állami adminisztrációt, ezek viszont az államokban levő megyei és városi adminisztrációkat. Ezen gépezeteknek a hivatása megszabni a párt programját aszerint, amint azt a kapitalista osztály érdekei megkívánják. Ez a gépezet határozza meg, hogy kik lehetnek jelöltek a párt platformján és a jelöltek csakis ezen gépezet jóváhagyásával kerülhetnek a szavazó lapokra, amelyeket aztán a szavazók elé tesznek, hogy az ott feltüntetettek közül válasszanak. Talán szükségtelen megemlíteni, hogy ez a gépezet szigorúan őrködik afelett, hogy a jelöltek minden tekintetben megfeleljenek a párt programjának, amelyet a kapitalistákból álló irányítók állapítanak meg. Eszerint tehát akár tetszik a választóknak a jelölt, akár nem, csak két ut áll előttük: vagy arra szavaznak, vagy nem szavaznak, az eredmény azonban egy, mert csak ezen jelöltek közül lesznek a városi, állami és szövetségi törvényhozók. Már most képzeljük el, hogy ha ezen törvényhozók a kapitalista osztály jóváhagyásával jutottak mandátumhoz, hogy menyiben szolgálhatják a nép többségének érdekeit, ami ellentétes a kapitalista osztály érdekeivel. A “NEW DEAL” KÍSÉRLETEZÉSE J Fentebb említettem, hogy a két politikai párt között a külömbség talán csak a névben v.an, volt azonban idő, amikor látszólag a Demokrata Párt a haladás utján volt, mig a Re- | publikánus Párt éppen ellenke- 1 zőleg reakciósabb lett. Az első világháborút követő 12 évben — 1920 és 1932 között — a Republikánus Párt uralta a politikai arénát és a kapitalizmus ezt az érát tartotta az uralkodás legvirágosabb korszakának. A szövetségi kormány nem csak szabad kezet adott a ki- zsákmányolóknak az iparok irányításában, a munkás és munkáltató között felmerült sérelmek elintézésében, a korlátlan verseny, a kartelok és trusztök kiépítésében, hanem amikor a tőkének szüksége volt fegyveres beavatkozásra, azt a kormány készséggel rendelkezésére bocsátotta. > Ennek az őrült hatalomittasságnak volt az aredménye az 1928-ban kezdődött ipari összeomlás, amely a lakosság kétharmadát a legnagyobb nyomorba taszította. Elmúlt egy év, két év, de a kormány semmit sem tett a nyomor enyhítésére. Csak biztatta az éhezőket, hogy legyenek türelemmel, mert a “prosperity just around the corner” és csak meg kell várni mig befordul és minden jó lesz. Elmúlt azonban a harmadik év és a negyedikbe is jól bent voltunk, de a nyomor még mindig szélesült. A munkanélküliek száma még mindig növekedett, a lefizetésre vásárolt házak elúsztak, a bankok bezártak. A munkanélküliek ezreit lakoltat- ták ki a lakásokból, mert nem tudtak házbért fizetni. A sarki boltok bezártak, mert a munkásság vásárlóképtelen volt. Szóval mindenkit sújtott a depresszió, aki nem a kizsákmányoló osztályhoz tartozott. Ily viszonyok között találta az országot az 1932 évi elnökválasztás és a Demokrata Párt azzal a jelszóval ment a választásokba, hogy megszüntetik az ipari pangást. Ily viszonyok között ez az ígéret zene volt a választók fülének és nagy többséggel választották meg F. D. Rooseveltet elnöknek és a kongresszusi mandátumok nagy részét is a demokraták jelöltjei nyerték el. Mivel gyors intézkedésre volt szükség és a kongresszus hajlandónak mutatkozott az elnökkel ko-operálni, Roosevelt igyekezett beváltani a szavazóknak tett ígéreteit és az első négy éves terminusban1 több munkás- védelmi törvény született meg, melyek a “Wagner Labor Act” néven ismeretesek. Ezen törvények alapján jött létre a maximális munkaidő és minimális munkabér törvény; a társadalmi biztosítás és munkanélküli segély törvény; a szervezkedési szabadságot biztositó törvény, amely megtiltja a munkáltatóknak, hogy bármi módon is akadályozzák a munkásokat, ha azok szervezkedni akarnak, stb. hasonló törvények melyeket a Wagner munkás törvények foglalnak össze. ' • Ezen törvények nem a munkáltatók beleegyezésével jöttek létre, de ellene sem tudtak tenni semmit, mert Roosevelt ily intézkedései készületlenül találták a kapitalista osztályt. Hozzá voltak szokva a múltból, hogy a kortes Ígéretek csak a I választások napjáig érvényesek, azon túl feledésbe mennek. Ro- ! osevelt azonban következetes maradt Ígéreteihez. A második terminusban azonban már tornyosultak az akadályok. A munkáltatók minden követ megmozgattak, hogy gátat vessenek ily törvények hozása elé és állandóan támadták a már meglevőket is. A szavazókkal elhitették, hogy Roosevelt titokban a “kommunizmus” útját egyengeti, amit azok elhittek és mindnagyobb számmal választották meg a reakciós képviselőket, melynek következtében mély ür támadt a kormány és a kongresszus között. Roosevelt harmadik terminusra való megválasztása már egybe esett a második világháborúval és kétségtelen, hogy csakis ez mentette meg a bukástól, a kongresszus azonban még reakciósabb lett. De tekintettel a háborús viszonyokra, a kongresszus kénytelen volt az elnököt rendkívüli hatalommal felruházni a háború tartamára, amely kiterjedt a munkásság és munkáltatók közötti vitás kérdések elintézésére is, amennyiben az ipari termelés zavartalan folyása elsőrendű fontosságú volt a háború sikeres kivite- ! léhez. Az 1944 évi választások alkalmával a háború még mindig dúlt és az axis hatalmak meglehetős fölényt mutattak a harctereken és meg volt az eshetőség, hogy a kormányváltozás káros lehet, igy Roosevelt ismét győzelmesen került ki a választásokból, dacára annak, hogy már a harmadik terminussal is megdöntötte a hagyományos tradíciót, amennyiben ő volt az első elnök, aki több mint két terminusra lett megválasztva. A negyedik terminus megkezdése után pár hónappal azonban váratlanul elhunyt és helyét a határozatlan álláspontu Truman al-elnök foglalta el. Roosevelt halálát pár hónappal követte a fegyverszünet, amely egyben jelentette a háborús törvények nagyrészének a megszűnését is és Trumannal az elnöki székben, a munkáltatók elérkezettnek látták a vár- va-várt pillanatot az akció megindítására a munkásság ellen. Ezt két irányban indították meg: a kongresszusban a munkásvédelmi törvények megsemmisítésével és a termelés színterén sztrájkok provokálásával és kizárásokkal. A szükséges áruk termelését minden elképzelhető módon szabotálták és ezt annál is inkább megtehették, mert a kongresszus már előzőleg gondoskodott arról, hogy az átszervezésnél a munkáltatók ne károsuljanak a profitban. Jelenleg a kongresszus előtt több mint kétszáz javaslat fekszik, melyeknek célja részben a jelen munkásvédelmi törvények módosítása a kapitalista osztály kívánalmainak megfelelő leg, részben pedig uj törvények létesítése, melyek törvényelleneseknek minősítenék a zárt műhelyt, megtiltanák a nagyobb arányú sztrájkokat, amelyek egy-egy egész iparra kiterjednének, tiltanák a rokonszenvi sztrájkokat, megtiltanák oly munkák elvégzésének megtagadását, amelyeket sztrájk által érintett telepekről szállítanak más üzemekben levő telepekre, stb. Más szavakkal, ezen törvényeknek a célja szétdarabolni az egységes szervezeteket, megtiltani a szolidaritást, hogy a munkásság képtelen legyen egységes cselekvésre. Szerintünk ez természetes folyománya a kapitalista rendszernek, de a kapitalista osztály hangadói azt akarják elhitetni velünk és a világgal, hogy itt a legtökéletesebb demokrácia van. Lehet-e demokrácia ott, ahol a társadalom két osztálya között élet-halál harc van folyamatban: az egyik oldalon a hatalmukat védelmező kizsákmányolok, mig a másik oldalon a rablánctól szabadulni akaró munkásosztály ? Előttünk egyáltalán nem kétséges, hogy e harc eredményeként az egyik osztálynak pusztulni kell és az is bizonyos, hogy a társadalom a munkásosztály nélkül nem létezhet, tehát a másik — a here osztálynak — kell pusztulni. Hogy ez aztán mikor következik be, az kizárólag a munkásosztálytól függ. Mennél előbb ismeri fel az idők hivó szavát, annál rövidebb lesz a I szenvedések sorozata.