Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)

1947-02-22 / 1464. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1947. február 22.

Egyről-Másról

.ELMONDJA: J. Z.

“DEMOKRÁCIA

BAJNOKAI”

A második világháború hivatalos fegyverszünete óta nagy gondot okoz a “demokrácia baj nokainak” — Angliának és az Egyesült Államoknak — hogy a nácik által letarolt és kirabolt országokban a “rendet helyre- állitsák,” már tudniillik az ő elképzelésük szerint. Bár minden országban a lakosság megkísérelte a rendet helyreállítani a legjobb belátásuk szerint, de azzal az “ultra demokraták’’ nem voltak megelégedve és ahol módjukba volt, ott fegyveres erővel tanították meg a benszü- lött lakosságot, hogy milyen “demokráciát” óhajtanak ők létesíteni.

Gyakorlati példákkal szolgáltak olasz és görög országokban arról, hogy hogyan működik a “demokrácia” angol és amerikai értelemben, ahol a más véleményen levők életükkel, vérükkel, szabadság vesztéssel, vagy az üldöztetésnek való kitevéssel fizettek, amiért nem fogadták el az angol és amerikai izü “demokráciát”.

Ugyan ezt a dunavölgyben is foganatosítani akarták, ott azonban nem volt módjukban a “demokrácia” fegyveres erejével megfélemlíteni a lakosságot és csak indirekt nyomást tudtak' gyakorolni az ideiglenes kormányokra, hogy a választások a “demokrácia szellemében” legyenek levezetve. így, a szerencsétlen Magyarország ideiglenes kormánya, hogy megnyerje az elismert “demokráciák” kegyét, a választásokat ily szellemben vezette le és ma is arról koldul. Szabad teret engedtek a 20 éves nyilas és 6 éves náci propagandától megfertőzött tömegnek a szavazó urnáknál és oly képviselő testületet és kormányt választottak, amilyent a “demokrácia bajnokai” óhajtottak. És ennek a következménye az, hogy ma már az ellenforradalmi reakciósok kormányt alakítottak, fővezért választottak és hadiparancsokat osztogatnak a jelen kormány megdöntésére és a Horthy nyilas, vagy esetleg a Habsburg kormányzás visszaállitá s á r a, természetesen a “demokrácia bajnokainak” helyeslésével és hozzájárulásával és esetleg támogatásával.

A “demokrácia bajnokai” hasonló “demokratikus” választásokat akartak a többi országokban is a lakosságra rákényszeríteni, de ugylátszik Jugoszlávia, Románia, Csehszlovákia és legutóbb Lengyelország nem érezték magukat oly bűnösnek, mint a magyarok és nem kellett bünbocsánatért esdekelni a “demokrácia bajnokaihoz” és módjukban volt a választásokat úgy levezetni, ahogy az ország viszonyainak legjobban megfelelt.

Ezt természetesen nem hagyták szó nélkül az ál-demokráciák. Nem csak az amerikai és angol “szabad sajtó” üvöltött az ily választások ellen, — amely szerintük nem volt “demokratikus” — hanem a külügyi minisztériumok is megdorgálták ezen országokat, amiért a grófipapi reakciósoknak és a nácifasiszta elemeknek nem engedtek szabad utat a háború előtti hübér rendszer visszaállítására a “szabad, demokratikus” választások leple alatt.

A fenyegetések nem csak szóbeliek voltak, hanem megtorló intézkedéseket léptettek életbe, így pl. több országtól vagy teljesen megtagadták, vagy alaposan leredukálták a készpénz, vagy hitel kölcsönöket. És mivel december 31-én az UNRRA hivatalosan megszűnt és a háború által sújtott országok éhező lakosságának segélyzése az Egyesült Államok magánügyévé vált, a külügyi minisztérium úgy intézkedett, hogy azután csak azon országok lakossága részesül segélyben, amelyet arra a külügyi hivatal érdemesnek talál. Erre érdemesnek pedig csak azon országokat találják, amelyek úgy táncolnak, ahogy Amerika dudál.

Kétségtelen az, hogy közép- európában a magán kapitalizmus a dögrováson van és az is tagadhatatlan, hogy ezek az incidensek nem szolgálják annak megerősítését. És, hogy ez nem merő véletlen, hogy a dolgok igy alakulnak ki, annak valószínű az az oka, hogy a jelen generáció két borzalmas háború szenvedéseit élte át és kételkedünk abban, hogy hajlandóságot mutatna még egy harmadik háborút is átszenvedni.

Már pedig ha a régi rendszert visszaállítják, ez kikerülhetetlen. És igy érthető, hogy ezen | országok lakossága inkább éhe- 1 zik és harcol, mint beadja a derekát azért a szégyenletes alamizsnáért, amivel Amerika akarja lekenyerezni ezen országokat s megengedni, hogy visz- szaállitsák a trónokat, amelyek egyben a grófi-papi-bárói szol- gabirás és csendőrszuronyos rendszert jelentenék és belátható időn belül egy újabb háború rémét szabadítanák az országokra.

Az amerikai kapitalizmus tisztába van azzal, hogy ami Európában történik, az nem csak az európai kapitalizmusra veszélyes, hanem általában a kapitalista rendszerre az egész világon. Ezért mindent elkövet, hogy a kapitalizmust visszaállítsa Európában, Persze, ha ezt igy nyíltan bevallanák, több oldalról erős ellentállásra találnának, ezért felcsaptak a “demokrácia bajnokainak” és igy próbálják tervüket keresztülvinni. De, mint Licoln mondta: “You can fool all the people some of the time, and some of the people all of time, but you can’t fool all of the people all of the time.”

FOLTOK A

DEMOKRÁCIÁN

Az Egyesült Államokat a világ úgy ismeri, mint a tökéletes demokrácia hazáját. Az e célt szolgáló propaganda nagy súlyt helyez arra, hogy a külvilággal elhitesse, hogy itt minden ember egyenlő jogokkal és lehetőségekkel rendelkezik; itt mindenki beszélhet és cselekedhet, ahogy akar, mert ezeket a jogokat a törvények biztositják mindenki részére. Azt persze elhallgatja a propaganda, hogy a nagy egyenlőség csak papíron létezik és a gyakorlatban csak annyi részük van belőle, ameny- nyit szervezett erőnkkel kiharcoltunk.

Azt persze nem tudja a külvilág, hogy ma 230 oly törvény- javaslat fekszik a kongresszus előtt, amelyeknek célja a szervezkedési szabadság, a zárt műhely, a sztrájk jog, a munkaidőt szabályozó törvény, a társadalmi biztosítás stb. jogok megsemmisítése. Azt sem tudja a világ, hogy az Egyesült Államok 48 állama közül legalább egy tucatban a szavazati jogot is csak azok gyakorolhatják, akik ezért külön adót (poll tax) fizetnek. Azt sem tudja a világ, hogy a déli államokban a feketék nem szavazhatnak azért, mert a bőrük fekete, a villamosokon nem utazhatnak ugyan azon fülkében ahol a fehérek, az üzletekbe pem mehetnek be azon ajtón, ahol a fehérek, szállodákban, éttermekben nem szolgálják ki őket és aki ezen egyenlőtlenség megszüntetéséért harcol, az törvénysértést követ el. És hogy ez nem üres állítás, az alábbi példák szolgáljanak bizonyítékul:

John Victor Murra — a Chicagói University egyik profesz- szorától — a szövetségi törvényszék egyik chicagói bírája — Judge Igoe — megtagadta a polgárjogot, mert — Igoe szerint — kommunista. Erre ] >edig Murra-nak a következő tevékenysége szolgáltatott alapot.

Murra ifjú korában a szüleivel valamely európai országból vándorolt az Egyesült Államokba eltelve az itteni egyenlőségről terjesztett propagandától. Mivel az előképzettsége meg volt, tanulmányai folytatására a Chicago Universitybe lépett be és röviddel azután az egye- ! tem közelében levő egyik étterem picketelésében vett részt, mert az étterem megtagadta a néger diákok kiszolgálását.

Nem sokkal később Spanyol- országban a fasiszta Franco fegyveres erővel támadta meg a spanyol nép által törvényesen megválasztott kormányt és Murra csatlakozva az itt szervezett Abraham Lincoln Brigádhoz, átment Spanyolországba harcolni a fasizmus ellen.

Amikor a második világháború kitört, Murra önként jelentkezett az amerikai hadseregbe, de mivel Spanyolországba megsérült, nem vált be katonai szolgálatra. Ezután folyamodott az illetékes hatóságokhoz, hogy mivel katonai szolgálatra nem alkalmas, alkalmazzák bármily más foglalkozásnál, amely szolgálhatja a nácizmus elleni háborút.

Mivel gyakorlati tapasztalatai voltak, hogy a katonák mily érzelmekkel vannak a tüzvonal- ban, a Yale University egyik professzora alkalmazta őt ily szellemű írások végzésére, melyeket a hadsereg részére kiadott lapok és folyóiratokban közöltek a hadvezetőség beleegyezésével.

A háború végeztével a Chicago University tanári karának lett tagja és mivel ez ország demokráciáját nagyrabecsülte elhatározta, hogy polgára lesz az országnak. A szövetségi biró azonban másként értelmezi a demokráciát mint Murra professzor és megtagadta a polgári jogot tőle, mert “kommunista”.

David Lilienthal hosszú évek óta fontos állami hivatalokban volt alkalmazva és néhai Roosevelt elnök felismerve benne a tehetséges adminisztrátort, pár évvel ezelőtt kinevezte őt a Tennessee Valley Authority igazgatójának, amely tisztséget mindenki megelégedésére töltött be, kivéve a reakciós politikusokat, akik állandóan áskálódtak ellene, mert amig igazgatója volt ezen fontos villanyerő fejlesztő vállalatnak, megakadályozta, hogy ezen üzemet a politikusok kihasználják saját céljaikra.

Ezért természetesen nagy szálka volt Lilienthal a politikusok szemében és most alkalom nyillott, hogy bosszút álljanak rajta.

Az atomenergia kontrolálásá- rá alakult bizottság elnöki tisztsége megüresedett Bemard Bá- ruch lemondásával és Truman elnök Lüienthalt nevezte ki ezen fontos állásra. De mivel az elnöki kinevezést a kongresszus felső házának kell jóváhagyni, igy Lilienthal kinevezése a szenátus elé került és igy jó alkalom nyílott Tennessee állam McKellar nevű szenátorának, a hosszú évek óta felgyülemlett gyűlölet kiöntésére. McKellar, aki egyike a legreakciósabb törvényhozók- nek, Lilienthalt kommunistának bélyegezte, mert ezen az alapon a legkönnyebb ma bárkinek a nyakát kitekerni a kongresszus előtt. És azt, hogy Lilienthal kommunista, McKellar a következőkből állapította meg:

Lilienthal szülei — az apja 78 és az anyja 72 évvel ezelőtt — valahol Ausztria-Magyarország azon részén születtek, amely ma Csehszlovákia. Csehszlovákia pedig ma Szovjet Oroszországgal szoros szövetségben van és mivel Lilienthal szülei ott születtek 78 évvel ezelőtt, tehát Lilienthal kommunista és a szenátorok szerint kommunista nem nevezhető ki ily fontos igazgatói állásra, mint az Atom Energy Commission.

Minden épeszű ember a legnagyobb őrültségnek minősiti ezt a bornirt okoskodást, de nem a mi törvényhozóink. Bár a jóváhagyás még e sorok Írásakor mindig vita alatt van, de valószínű, hogy a szenátorok többsége elfogadja McKellar okoskodását és visszautasítják Lilienthal kinevezését.

Most képzeljük el, hogy milyen sors vár a mi “demokráciánkra”, ha annak sorsa ily idióta törvényhozókra van bízva? Biztató jelenség, hogy az amerikai munkásság mind nagyobb tömegei ismerik fel, hogy jogait csak saját szervezett erejével védelmezheti meg és mint a múltban, minden jogot harccal vívott ki, a jövőben ezt még nagyobb igyekezettel fogja a gyakorlatba megvalósítani.