Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)

1947-02-08 / 1462. szám

HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS

OF THE WORLD

Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March 3, 1879

VOL. XXXV. ÉVFOLYAM

CLEVELAND 1947 FEB. 8

NO. 1462 SZÁM

Veszélyben a szervezkedés szabadsága

FELVONULTAK A MUNKÁLTATÓK A MUNKÁSELLENES TÖRVÉNYJAVASLATOK TÁMOGATÁSÁRA. — MEG AKARJÁK SEMMISÍTENI A WAGNER TÖRVÉNYEKET.

WASHINGTON — A munkásellenes törvényjavaslatok feletti nyílt tárgyalások még egyre tartanak a szenátus “Labor and Public Welfare” nevű bizottsága előtt. A bizottság elnöke a leg- reakciósabb szenátor, az Ohio államba való Robert A. Taft, aki támogatja a Minnesotta államba való Joseph Ball szenátor “S. 55” jelzésű javaslatát, amelynek célja hatástalanná tenni a “National Labor Relation (Wagner) Act’’

__________________________

nevű törvényeket, amelyek az amerikai munkásság részére biztosítják a szervezkedés szabadságát.

A kihallgatásoknál, ahol a munkáltatók egymásután vonultatják fel ügyvédeiket, hogy a legfurfangosabban kieszelt érvekkel támogassák a javaslatot, Taftnak nagy segítségére van a New Jersey államba való Alexander Smith szenátor is. A bizottság tagjai az egy szenátor Murray (Montana) kivételével mind munkásellenes magatartást tanúsítanak annyira, hogy Murray már azt mondotta, hogy a bizottság tagjai a mesterségesen előidézett “hisztéria” alatt működnek.

HAMIS ÉRVEK

A hét folyamán egymásután vonultak fel a National Association of Manufacturers (NAM) szolgálatában álló ügyvédek, hogy furfangos érveikkel megtévesszék a közönséget. Általában ennek a kutyaszövetségnek a milliói pénzelték azt a propagandát, amelynek eredménye a mai munkásellenes hisztéria. Az ilyen korpráció ügyvédek közül a legtöbb időt bizonyos Theodore I. Iserman foglalta le, aki bevallotta, hogy olyan munkáltatók egyesületét képviseli, amely egyesület tagjainak sok-sok tízezer munkás dolgozik. Ez az ügyvéd a javaslatnak azt a részét pártolta nagyon, amely megtiltaná az egész iparra kiterjedő kollektív egyezkedést. Másszóval a jelenlegi nagy szervezeteket szeretnék feldarabolni és igy hatástalanná tenni.

Egy másik tanú, R. Stafford Edward, a National Electrical Manufacturers Association elnöke viszont azt kívánta, hogy törvényben tiltsák meg a munkásoknak az egymás közötti szolidaritást, amelynek most a “secondary boycott” (másodlagos bojkott) nevet adták. Mr. Edwards elpanaszolta, hogy a villanyos eszközöket készítő

iparban ha a munkások sztrájkba mentek valamely gyárban, akkor annak a munkáit nem végezték el más gyárak munkásai. A munkásság ezt eddig szolidaritásnak nevezte, a kutyaszövetség azonban most kisütötte, hogy ez “másodlagos bojkott”, amit törvénnyel akarnának eltiltani.

Eddig még mindig csak a törvényjavaslat pártolóinak adtak alkalmat, hogy nyilatkozzanak A javaslat ellenzői csak február 18-án sorakoznak fel, hogy elmondhassák érveiket, amelyekre következtetni lehet a CIO ügyészének, Lee Pressman ügyvédnek a Cincinnati ügyvédek előtt tartott beszédéből.

NEM MONOPÓLIUM

Pressman szerint egyáltalán nem állja meg a helyét az az állítás, hogy a Wagner törvények monopólisztikus jogokat nyújtanak a munkásoknak, hiszen a legtöbb union nyitva áll az ösz- szes munkásoknak. Már pedig monopólium az, ahol bizonyos szükségleti tárgyakat egyének vagy zárt körű csoport foglal le. Sőt a tény az, hogy a unio- nok egyre hirdetik, hogy a nem szervezett munkások is lépjenek be a szervezetekbe. A munkáltatók egyre panaszkodnak, hogy a unionok monopóliumokat alkotnak, de ugyanakkor a legélesebben harcolnak a munkásoknak a szervezetekbe való tömörítése ellen is. így saját maguknak mondanak ellent.

De azonkívül az sem igaz, hogy a Wagner törvények megvonják a munkáltatóktól a szólás szabadságát. Itt az érdekeltek a szólás szabadság neve alatt a fenyegetés és hasonló káros befolyást akarják védeni. És végre az ajánlott 30, 60 vagy 90 napos “lehülési időre” sincs szükség, amennyiben csak a munkáltatóktól függ, hogy a kollektiv szerződések lejárta előtt időben kezdjék meg a megújításhoz vezető tárgyalásokat.

HETI KRÓNIKA

ÖSSZEGYŰJTI . . . (f.) . . .

Valakitől azt a megjegyzést hallottam, hogy egy kissé túlsókat foglalkozunk azokkal a munkás kérdésekkel, melyek a napilapokban napról-napra a fő témát képezik a cikkekben. Ezek az annyira agyoncsépelt “portai to portai” pörök és a “closed shop” ügye. Ezekben a kérdésekben újat Írni nem igen lehet, igy csak újabb és újabb ismétlésekbe esünk ha ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk. Ha olyan szempontból bíráljuk el az újságolvasást, hogy abban állandóan a napi vagy a heti szenzációk olvasása a fontos, akkor az ilyen kritikának helye volna. Mert az üzleti újságoknál a szenzációk föltálalása az a csalétek, mellyel legkönnyebben vevőre akadnak. Már többször megfigyeltem, ha reggel bemegyek a gyárba, mindenki tud valamit a legújabb gyilkosságokról, öngyilkosságokról és a tüzesetekről, a nagyobb válási szenzációkról, melyekben a hálószoba titkokat tárják föl folytatólagos részletekben.

De nem csak, hogy tudnak ezekről az eseményekről, de mindenkinek meg van a saját alkotta véleménye és heves vitákba merülnek elgondolásuk védelmére. A múlt héten pl. az egyik illető, annyira a szivére vette annak a fiatalembernek az öngyilkosságát, aki az Empire State Building 86-ik emeletén levő szemlélő toronyból ugrott le, hogy rögtöni elhatározásban levelet irt a new yorki polgármesternek, arra kérve, hogy a 86-ik emeletet zárják le, hogy onnét többé senkinek se legyen alkalma leugrani. Hogy aztán mi történjék a 85-ik emelettel ha véletlenül valaki onnét dobja le magát, hát ezt már szenzációs fölhevülésében elfeljetette bejegyezni .

Az ilyen egyén előtt aztán csak természetes, hogy unalmassá válik olyan komoly ügynek a tárgyalása, mely 5 millió munkást érint, de őtet nem, mert neki a munkához való fölkészülés csak annyiból áll, hogy leveti a kabátját. így aztán még a kapitalista napilapok első oldalas cikkeit a “portal to portai” ellen, átlapozva, a gyilkossági és a sport hírek olvasójává válik, igy erről a kérdésről csak annyit tud, amit beszélgetések közben félfüllel hallott. Az ilyeneket aztán nem érdekli az, hogy a tőkés osztály kiszolgálói milyen erővel láttak neki, hogy néhány ezer millió dollárt továbbra is bent tartsanak abban

a pénzes zsákban, melyben a “törvényes” utón rabolt tőkepénzt féltve őrzik. Nem tud arról pl. amit az egyik képviselő honatya ravasz módon előterjesztett Washingtonban, mely- lyel az összes portal to portai porokét, egy csapásra megsem- misitettnek nyilváníthatnák.

Az a képviselő ur legújabban a munkát két részre ossza törvényjavaslatában. Tényl e g e s termelő munkára és nem termelő munkára. A tényleges termelő munkáért jár a fizetés, a nem termelő munkáért pedig nem jár semmi. Szóval ha egy munkás mondjuk a szerszámot élesíti, vagy a gépen egy uj csavart tesz be, ez már nem tényleges termelő munka és ezért már nem kapna semmiféle fizetést. S igy biztosítva lennének azok a billiók, melyeket a háborús profitból halmoztak föl és abból még egy fél centet sem adnának vissza azoknak a munkásoknak, akik a pör utján számítanak visszavenni aránylag egy kis csekély összeget. A kapitalista újságok azért foglalkoznak annyit ezzel az üggyel, mert megakarják védelmezni gazdáik érdekeit. Mi pedig kizárólag azért, mert megakarjuk védelmezni azoknak a munkás millióknak az érdekeit, akiknek részére ez az ügy egy nagyobb darab kenyeret jelentene. És még hozzáfűzzük azt is, hogy ezzel nincs ezen ügy még befejezve, mintahogyan a munkás- osztály kenyérharca sem nyert befejezést. Ezért még sokat, de nagyon sokat fogunk foglalkozni az ilyen kérdésekkel, mert azt akarjuk elérni, hogy a dolgozók tömegei elsősorban csakis az ilyen kérdésekkel foglalkozzanak.

Ott van aztán a másik kérdés a “closed shop” vagyis a zárt mühelyrendszer ügye. Ezzel a kérdéssel már nem csak a napilapokban foglalkoznak hasábos cikkekben, hanem a rádión félórás programokban adják le, a legképzettebb agyafúrtsággal, a National Associatoin of Manufacturers elnevezés alatt ismert régi kutyaszövetség jómadarai által busásan megfizetett hirdetési játékokban. Egész kis színdarabokat játszanak le, melyekben a harctérről visszatért John és Jack panaszkodnak, hogy azért nem kapnak munkát, mert a zárt műhelybe nem engedik be őket, és az unióba pedig nem képesek befizetni az ötszáz dollárokig fölmenő beállási dijat. Azt tudjuk, hogy a múlt szak*