Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-06-07 / 1479. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1947. junius 7. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Egy évre ....................$2.00 Félévre ............................ 1-00 Egyes szám ára ............ 5c Csomagos rendelésnél 3c Subscription Rates: One Year ....... $2.00 Six Months ___ 1.00 Single Copy .............. 5c Bundle Orders ................ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, _______Ohio under the Act of March, 3, 1879. Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE-*«3*' 42 Hoover békeajánBata Herbert Hoover, az Egyesült Államok volt elnöke, akinek négy évig tartó adminisztrációját az ingyen levesre várakozó hosszú embersorok, a deszkahulladékokból összetákolt “Hoover- ville” telepek és a katonasággal kivert bonuszt kérő veteránok átkai teszik emlékezetessé, az utóbbi időben mind többet és többet hallat magáról. Amíg Franklin D. Roosevelt'élt, Hoovemek úgyszólván semmi közéleti szereplés sem jutott, mert az elhunyt elnök igen jól ismerte elődje értéktelenségét, tudatlanságát és rosszakaratú céljait. Noha tény az, hogy az elnöki székbe csak igen ritkán kerülnek igazi nagy emberek, Hoover azonban még az átlagos színvonalat sem érte el és örök szégyene lesz ennek az országnak, hogy egy olyan embert ültetett az elnöki székbe, aki a bányarészvényekkel való spekuláción és az ezzel járó, habár törvényes, de erkölcsi szempontból kifogás alá eső gyors vagyonszerzésen kívül máshoz soha sem értett, akit éppen ezért minden cselekedetében a közszereplésre vágyó plutokrata egyéni hiúsága vezetett és vezet még ma is. Ez a Herbert Hoover, akinek vezérszerepét 1932-ben oly nyomatékosan vetette vissza az ország népe, most azzal a tanáccsal ált elő, hogy az Egyesült Államok kössön külön békét Németországgal és Japánnal, ha a szeptemberben összeülő külügyminiszterek tanácskozása is olyan eredménytelenül végződne, mint az, amit a multkorában fejeztek be Moszkvában. Hoover ezt az ajánlatát a John Taber képviselőhöz irt levelében fejtette ki, amit a New York államban való kongressman azonnal nyilvánosságra hozott és most az oroszellenes sajtó nagy propagandával ismerteti. Hoover azt ajánlja, hogy az Egyesült Államok kormánya “a csatlakozni kívánó más államokkal együtt ’ kössön külön békét, mert a megszálló hadseregek fentartása és a katonai kormányzat nagyon sokba kerül az amerikai népnek. A legfelületesebb szemlélő is azonnal észreveheti, hogy Hoover ur ajánlata valójában felszóllitás az oroszok elleni szövetségre, mert ha Amerika és Anglia néhány csatlós országgal valóban megkötné az ilyen külön békét, akkor ezen országok egyben szövetségre lépnének arra, hogy fegyveres erővel is fentartsák azt a szerződést azokkal szemben, akik nem vettek részt benne. Másszóval a Hoover ajánlata valójában ugyanaz, amit már Churchill is megtett a Fulton, Mo. városban tartott beszédében: az orosz- ellenes szövetség összehozatalának a kísérlete. Hoover ajánlata természetesen egyben azt is jelenti, hogy Amerika törje meg a szövetségesek által elfogadott amaz egyezséget, hogy az ellenséggel nem fognak külön békét kötni, — vagyis javasolja, hogy az Egyesült Államok vessen véget annak a szövetségnek, amely a totalitär államokat leverte. Elméletileg ez igen egyszerűnek látszik, a gyakorlatban azonban már sokkal na- gyobb nehézségek mutatkoznak, amit egy volt elnöknek már igazán kellene tudnia, ha hájfejüsége, vagy az oroszok elleni mérhetetlen gyűlölete abban meg nem akadályozná. Mert a külön békének, — mint azt az amerikai katonai kormányzat egyik berlini tisztviselője kimutatta, — igen sok és nehéz ^ akadálya van. Tegyük fel, hogy az amerikai kormány hajlandó végetvetni a szövetségnek és hajlandó megkötni a külön nemet beket, ezt csak az amerikai övezetben csinálhatja meg, miután még nincs központi német kormány. Ez a béke csak akkor érvényesülhetne az egész Németországra, ha a többi, — igy az orosz övezetre is, rá- kényszeritenék, amit csak az oroszok kiverése árán lehetne megtenni. Szóval ez az ajánlat nem a béke, hanem az újabb háború ajánlata. De tegyük fel, hogy Amerika megköti a beket az amerikai övezettel és aztán kivonja onnan a megszálló hadseregét? Mi történne ebben az esetben? Egész bizonyos, hogy azon nagyhatalom, amely még nem kötötte meg a békét, azonnal bevonulna az amerikaiak által kiürített övezetbe és okupálná azt az általa megszabott békefeltételek elfogadásáig. így tehát az ilyen külön béke esetén a megszálló hadsereget éppen úgy ott kellene tartani, mint most. Sőt valószínű, hogy sokkal nagyobb erőre volna szükség az önállósított amerikai övezet megvédésére a felbontott szövetség esetén, mint jelenleg van, I még akkor is, ha Anglia, sőt esetleg Franciaország is csatlakoznának az Egyesült Államokhoz. De azonkívül jottányival sem vin- j né közelebb Németországot a hoz a gazdasági egységhez, amelynek elérését Hoover és társai nagyon sürgetik, mert szerintük akkor a németek könnyebben meg tudnák termelni szükségleteiket és Amerikát nagy anyagi gondoktól szabadítanák meg. A Hoover békeajánlat valójában nem más, mint az oroszok ellen irányuló propaganda háború: “war of nerves”, — mint legújabban nevezik. Ez a békeajanlat szerves része az idegek további oly felcsigázását szolgáló propagandának, amelynél az emberek hajlandók meggondolatlanul belemenni súlyos következményekkel járó cselekedetekbe is. Hoover ex-elnök a békeangyal szerepében az uj, borzalmas világháborút készíti elő. Reméljük, hogy Amerika népe olyan erőteljesen fogja visszautasítani az ál-prosperitás és az ál-békének ezt a talmi képviselőjét, mint ahogyan 1932-ben tette. Háború vagy Béke? A napokban a Szovjet kormány azzal a hírrel lepte meg a világot, hogy eltörülte a halálbüntetést. A moszkvai rádión leadott jelentés szerint a “presidium”, vagyis a minisztertanács az alábbi három pontból álló rendeletet adta ki: (1) A U.S.S.R. területén megszűnik a halálbüntetés a békeidőre. (2) Azon bűntényeket, amelyeket eddig halállal büntettek, ezentúl 25 éves ’’javító” munkatáborba való zárással büntetik. (3) Mindazon halálos Ítéletek, amelyeket ezen rendelet kiadásáig még nem hajtottak végre, szintén át kell változtatni az előbbi pontban megjelölt büntetésre. A halálbüntetés szükségessége fölött már évszázadok, — talán évezredek óta vitatkoznak. Úgy ellene, mint mellette igen súlyos érveket sorakoztattak már fel. így jelen esetben sem tanúsítunk nagy fontosságot az oroszok ezen határozatának, aminőhöz hasonlót már igen sok országban hoztak, majd bizonyos idő múltán újból bevezették a halálos büntetést. Ami nagyobb meglepetést nyújthat a világnak, azt nem magában a halálbüntetés eltörlésében, mint inkább annak megokolásában találjuk meg. Abban a megokolásban, amely ezt mondja: Az a nagy történelmi győzelem, amit a Szovjet nép ellenségei felett aratott, bizonyítja a nép odaadó szertetét a Szovjet haza és a Szovjet kormány iránt. De másrészről Németország és Japán kapitulációjával a nemzetközi viszonyok is úgy alakultak, hogy a békét hosszú időre biztosítottnak látjuk dacára annak, hogy egyes támadó elemek háborút akarnak provokálni. Tekintetbe véve ezen körülményeket és hogy kielégítsük a szakszervezetek munkásainak és más szervezetek óhaját, a U.S.S.R. presidiuma úgy véli, hogy a halálbüntetésre a békeidőién nincs szükség. A háborút megelőző időkben az oroszok egyre hangoztatták, hogy az egész világ összefogott ellenük és azért minden törekvésük az ellenség visszaverésére való felkészülésre irányult. Az egymásután következő ötéves terv eket is leginkább a katonai szempontok irányították dacára annak, hogy a külvilág nevetségesnek tartotta az oroszoknak a háborútól való félelmét. Orosz propagandának, orosz fantázia szülöttjének tartották azt az állítást, hogy a tőkés termelési rendszer urai nagy háborúra készülnek Oroszország ellen. Most már tudjuk, hogy az oroszoknak igazuk volt. Ma a viszonyok éppen ellenkezők. Soha a tőkés osztály vezetői még Uyen nyíltan nem izgattak a Szovjet Union ellen, mint most. A tőkés országokban a “vörösöket” még soha nem üldözték olyan durva erőszakkal, mint éppen most és a harmadik világháború eshetőségét már nem csak azok ismerik el, akik kívánják az újabb vérontást, amit most mint a “végleges leszámolást” emlegetnek, hanem a gondos semleges megfigyelők is. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található » dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok gazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket 'trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olvkép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai he- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. <• | E maradi jelszó helyett :“Tisztességes napibért. tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE \ BÉR RENDSZERREL.'” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikos a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ni társadalom
