Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)

1947-05-31 / 1478. szám

HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS " OF THE WORLD

Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland. Ohio under the^Act of March 3. 1879

VOL. XXXV. ÉVFOLYAM

CLEVELAND, 1947 MAY 31

NO. 1478 SZÄM

Szomorú dolog

A Magyar Köztársaság elnökének felesége, Tildy Zoltánné, öt hétig tartó amerikai kőrútjában Cleveland városba is ellátogatott, ahol május 26-án tartott beszédet a Bethlen termet zsúfolásig megtöltő clevelandi magyaroknak.

A valóban kedves, szimpátiát gerjesztő és gyengélkedése dacára is kitűnő szónoknak bizonyuló Tildyné egyszerű, keresetlen, de szivhezszóló szavakkal ecsetelte a szenvedéseket, amelyeken úgy ők, mint általában Magyarország egész népe keresztülmentek azon hét hónap alatt, amig Magyarország az ütközetek tere volt.

Beszédének lényege arra szorítkozott, hogy ismertette hallgatóival, milyen szörnyű testi és lelki pusztítást okozott a háború a gyermekek körében, — tehát éppen azoknál, akikre már igazán nem lehet mondani, hogy felelősek a háborúért. Elmondotta, hogy a háború következtében 200,000 gyerek maradt árván Magyarországon. Ismertette, hogy a magyar földön most még mindég nagyon szűkösen élnek az emberek, hogy a gyermekek közül nagyon soknak nem jut ruha és lábbeli még azoknak sem, akiknek szüleik vannak, hát akkor mennyit szenvedhetnek azok, akiknek nincsenek támogatói?

Az ilyen gyermekek természetesen hamar a bűnözésnek adják magukat. Magyarországon jelenleg 40,000 kiskorú bűnözőt tart számon a rendőrség, ami igen nagy szám az ország lakosságához viszonyitva. Elmondotta aztán, hogy valamikor látott egy filmképet az amerikai “Boy’s Town”-ról, ahol a rosszutra tért gyermekeket “emberséges emberré” nevelik. Arról álmodozik tehát, hogy az Ínség, a nyomor által erkölcsi romlásba esett magyar gyermekek részére is ilyen “Fiuk és Lányok Városát” kellene építeni.

Kétség kívül szebb és nemesebb célból nem lehetne az amerikai magyarsághoz fordulni támogatásért. Igaz, hogy erre azt is lehetne felelni, hogy miért nem építi fel ezeket a fontos “városokat” a magyar állam? A válasz az, hogy a gazdaságilag is teljesen lerombolt nemzet ebben az irányban is csak annyit tud tenni, amire képes s ez bizony nem elegendő.

Bizony nagyon szomorú dolgok voltak azok, amiket a Magyar Köztársaság elnökének a feleségétől hallottunk. De amikor szétnéztünk a háta mögött ülő fogadó bizottságon, amikor meghallgattuk a szavazathaj hászó politikusokat, akkor ez a dolog kétszeresen is szomorúnak tűnt fel. Mert abban a fogadóbizottságban ott láttuk mindazon papokat és egyleti vezetőket, akik éppen ilyen lelkesedéssel ünnepelték Horthyékat, akik amint kiléptek abból a teremből, már szidták a Magyar Köztársaságot, akik bizonyára mérgesen szisszentek fel a földreform dicséretének hallatára.

Igen, abban a fogadó bizottságban ott volt jórésze azon clevelandi magyar “vezéreknek”, akik negyedszázadon át hűségesen szolgálták a Horthy véres uralmát és igy joggal mondhatjuk, hogy felelősek azért, ami Magyarországgal történt. Joggal mondhatjuk, hogy az a 200,000 magyar árva részben rájuk is mutathat, mint azokra, akik segítettek a szüleik legyilkolásában; az a

40,000 kiskorú bűnöző őket is joggal vádolhatja, hogy a nyomoron kivül még a züllés útjára is kerültek.

És ime, most megint ezek állnak a kiskorú bűnözők megmentésére szolgáló “Fiuk és Lányok Városának” felépítését célzó mozgalom élére. Igaz, jórészük csak azért, hogy elszabotálják, mint tették Detroit és Toledo városokban, ahová Tildyné éppen azért “betegségére való hivatkozással” el sem ment. Vagy pedig azért jelentkeznek újból minden ilyen megmozdulásnál, hogy igy továbbra is kezeikben tarthassák az amerikai magyarságot.

És ha valóban meg lesz a “Fiuk és Lányok Városa”, — amit őszintén kívánunk, hogy megépüljön, — akkor azon gyermekek, akik szüleiknek elpusztításában éppen ezen amerikai “magyar vezérek” segédkeztek, annak idején majd ugyanezen hitvány embereknek fognak küldeni köszönő leveleket, — magyar szokás szerint kézcsókokat, — hogy most otthont építtetnek nekik. Mint minden esetben, úgy most is, az adományokat természetesen nem a “vezérek” adják, de azért ők veszik fel az elismerést.

Ez az oka annak, hogy az amerikai öntudatos munkások távoltartják magukat minden olyan mozgalomtól, amelyben a vezetőszerepet a volt Horthy ügynökök viszik.

És azért mondjuk, hogy kétszeresen is szomorú azon magyar árvák sorsa, akiket az őket árvaságba kergető amerikai volt Horthy ügynökök utján segítenek.

Felmentették a gyilkosokat

SOUTH CAROLINA ÁLLAMBAN FELMENTETTÉK A LIN- CSELŐKET. — A FAJGYŰLÖLET TERJESZTÉSÉRE HASZNÁLTÁK FEL A BÍRÓSÁGI TÁRGYALÁST. — ÚJABB LINCSELÉSEKET JELENTENEK.

GREENVILLE, S. C. — A Greenville megyei bíróság esküdtszéke “nem bűnösnek” mondotta azt a 28 fehér embert, akik a megyei börtönből elrabolták Willie Earle néger rabot és meglincselték. Earle azon vád alapján került a megyei börtönbe, hogy összeveszett T. W. Brown taxidriverral, akit késsel megszűrt.

crown oaratai, — legmKaDD szintén taxidri verők, felkeresték 'a lakásán J. Ed. Gilstrap börtönfelügyelőt, magukkal vitték a megyei börtönhöz, ahol kiadta a rabot a már félig részeg tömegnek.

Több heti nyomozás után a szövetségi rendőrség letartóztatott 30 fehér embert, akiket a gyilkosságra való összeesküvéssel és lincseléssel vádoltak. Később 2 vádlott ellen elejtették 28-ra azonban továbbra is megmaradt a vád. A vádlottak közül 26-an beismerő vallomást tettek. Beismerték azt, hogy resztvettek a lincselésben, csupán a saját személyeiket akarták menteni azzal, hogy egyik a másikra vallott. Mind a 26 vádlott bevallotta azt is, hogy a lincselés kezdeményezője Roosevelt Carlos Hurd taxidriver volt, aki a már kegyetlenül ösz- szeszurkált és lebunkózott néger ember vonagló testébe még Hét lövést is adott egy vadász fegyverből.

NEM TÖRŐDNEK AZ

IGAZSÁGGAL

Mindezen vallomások dacára a csupa fehér emberekből álló esküdtszék öt óra és 20 percnyi gondolkozás után az összes vádlottakat, — még a vadászfegyveres gyilkost is “nem bűnösnek” mondotta, nem csak a gyilkolásban, hanem a lincselésre való összeesküvésben is. Nyilvánvaló lett, hogy az esküditek mit sem törődtek a tényekkel és az igazsággal, hanem csak a fajgyűlölet hatása alatt “nem bűnténynek” minősítették a néger ember meglincselé- sét. South Carolina államban 1848-ban halálra Ítéltek egy fehér embert, aki több néger rabszolgáját legyilkolta. Azóta a fajgyűlölet annyira emelkedett az amerikai déli államokban, hogy még az ilyen lincselés elkövetőit sem büntetik meg.

Miután a bizonyítékok oly halmazát mutatta be az állami ügyész, hogy a vádlottak bűnössége kétséget kizárólag bebizonyosodott, a tárgyalás elnöklő bíróját, J. Robert Mer- tint is nagyon meglepte a nem várt esküdtszéki határozat. Amint az esküdtek vezetője bejelentette, hogy a vádlottakat I “nem bűnösnek” találták, Mar- , tin biró gyorsan felállt és komor, csaknem durva hangon mondotta: “Az esküdteket elbocsájtom!” Rendes szokás az, hogy a biró megköszöni az esküdteknek a munkáját, Martin biró azonban ezt tüntetőleg elhagyta, amivel jelezni akarta, hogy az esküdtek nem az igazságnak megfelelőleg Ítélkeztek.

A LINCSELÉS CSAK

“BELÜGY”

A tárgyalás utolsó napjaiban a védőügyvédek csupán csak a fajgyűlölet élesztésére szorítkoztak. Az egyik védő igy kiáltott fel: “Azt szeretném, ha még nagyon sok ilyen Earle halottunk lenne!” Egy másik arról panaszkodott, hogy a szövetségi kormánynak semmi joga sincs beleavatkozni a déliek “belügyeibe”, — ami alatt a lincselést értette. “Mi eddig nagyon szépen megvoltunk itt,” — mondotta, — “de most Északról idehozták a titkos rendőröket és beleavatkoznak a belü- gyeinkbe. Az esküdteknek ‘ kell megmutatni a határozataikkal, hogy itt nem kívánatosak az FBI (titkos rendőrség) emberei”.

És az esküdtek valóban meg is mutatták. Decára annak az utasításnak, amit Martin bírótól kaptak, hogy a fajgyűlöletet s minden arra vonatkozó megjegyzést hagyjanak figyelmen kivül s ítéletüket csupán a beterjesztett bizonyítékra alapítsák, a négergyülölő fehér esküdtek, éppen ellenkezőleg, csakis a fajgyűlöletet vették figyelembe és a gaz gyilkosokat felmentették.

A jelenlevő északi újságírók is megegyeztek abban, hogy soha ennél még szégyenteljesebb esküdtszéki ítéletet nem mondottak Amerikában.

A gyilkosoknak a felmentése bizonyára felbátorította a négergyülölő, szadista érzelmű déli reakciósokat és máris egy újabb lincselésről jelentenek. Ezúttal North Carolina államból jön a hir, hogy ott is kivettek egy néger rabot a Nort-