Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-05-24 / 1477. szám
1947. május 24. BÉRMUNKÁS 3 oldal Az igazi bűnösök Irta: RICHARD SASULY A még mindig romokban heverő Nuremberg városban uj nagyméretű büntárgyalásra készülnek, ismét háborús bűnösöket állítanak bíróság elé. Jelen esetben nem a militáristák és nem a politikusok soraiból szedték össze a vádlottakat, hanem a nagy iparvállalatok igazgatói, a kereskedelmi házak tulajdonosai és a pénzvilág urai kerültek a vádlottak padjára. A bíróság sem nemzetközi, mint annál a nagy pömél, melyben Goring és társait Ítélték el, hanem csak a United States katonai bírósága, amely azzal vádolja a német ipar vezető embereit, hogy valójában ők idézték elő a második világháborút és igy ők a felelősek ezen háború összes borzalmaiért. Igaz, semmiféle bírósági Ítélettel sem lehet helyrehozni azt az emberi szenvedést és anyagi kárt, amit a vádlottak Angliában, Lengyelországban, Oroszországban, sőt magában Németországban meg a többi országokban is okoztak, de legalább felelőségre vonják őket és a bíróság előtt felelni fognak bűneikért. A vádlottak között ott van Hjalmar Schacht is, aki Hitler üzletvezetője volt, de ennek dacára az első tárgyalásnál felmentették. Ebből arra lehetett következtetni, hogy azon iparbárók, akik a nácikat segítették, büntetés nélkül fogják megúszni a nagy leszámolást. Az Egyesült Államok katonai bíróságának a feje, Brig. General Telford Taylor azonban egyre gyűjtötte ellenük az adatokat és most Schachtot, Friedrich Flicket és még négy másik iparmágnást vád alá fogott. Egyben azonban jelzi azt is, hogy ez csak a kezdet és a jelen vádlottak után még számosán kerülnek majd hasonló módon a bíróság elé. ELSŐ ILYEN ESET Miután a világtörténelemben első eset az, hogy iparmágnásokat háborús bűnözéssel vádolnak, érdemes közelebbről is megismerkedni ezzel a dologgal. Nézzük csak például, hogy mit is csinált Friedrich Flick, hogy a vádlottak padjára került? Ezt a történetet valójában azzal kell kezdenünk, hogy még 1925- ben Carl Duisberg, az egyik néséghez tartozó szervezeteket teljes autonómiával az ipari szervezkedési forma elismerésével. ami az 1936 évi szakadást elődiézte. Mi IWW-isták, akik az Ipari Szervezkedés úttörői vagyunk, korántsem vagyunk megelégedve a CIO “ipari szervezet” mozgalmával, de minden hiánya és hibája mellett is, fejlődést látunk abban az AFL elavult szakmai szervezkedéssel szemben. A közös konférencián tett ajánlataik, bár sok kívánni valót hagynak, mégis egy újabb lépést jelentene a haladás utján, ha azok a másik félnél is megértésre találnának. Mert ha met iparfejedelem ezt hangoztatta : “A német közgazdaságot csak úgy lehet fentartani, ha az állami kiadásokat redukáljuk, — ha az adófizetők vállairól levesszük a nagy hivatalnoki kar fizetése, továbbá a bérek és a társadalmi biztosításokra szánt összegek okozta terhek egy részét. Az ilyen kiadásokat korlátozni kell. A német szakszervezeteknek pedig ezentúl arra kell törekedniök, hogy a munkáltatókkal összefogva minél magasabbra emeljék a termelést”. (Ma pontosan ezt hangoztatják a National Association of Manufacturers tagjai is itt, Amerikában.) Ugyanakkor Schacht is a minél több termelést hangoztatta, 1931-ben könyvet irt a társadalmi biztosítás ellen és a nyolcórás munkanapot nemzeti szerencsétlenségnek mondotta. Schacht, Flick és Duisberg 1918 és 1933 között élesen támadták a német szakszervezeti mozgalmat. Egyideig azonban nem valami sokra mentek, mert a szakszervezetek jogait nem csak egy olyan törvény, mint pl. itt, a Wagner törvény, biztosította, hanem maga a weimari alkotmány, amelynek idevágó pontjait kiegészítette az 1920-ban elfogadott törvény, mely elrendelte, hogy minden műhelyben legyen munkásbizottság. I.G. FARBEN INDUSTRIES Természetes, hogy ez nem tetszett a német iparbáróknak és elhatározták, hogy Hitlert és mozgalmát igénybeveszik a munkásmozgalom letörés éré. Duisberg a német ipari szövetség elnöke volt s mint ilyen ő alakította meg az I.G. Farben Industries vállalatot, amely kar- teljai révén csakhamar kiterjeszkedett az egész világra. Duisberg már nem él, de az utódja Herman Schmitz a vádlottak között van. Egy másik nagy iparmágnás, Hugo Stinnes szintén türelmetlenül várta az alkalmat, hogy a szervezett munkásokkal leszámoljon. Az 1932-es nyári választásokból Hitler pártja nagyon megerősödve került ki. Addig nem is vették komolyan a náci mozgalmat Németországban. Mindjárt azonban utána valami történhetett, mert a pár hónappal kévalaha, úgy ma igazán nagy szükség volna arra, hogy egy parányi energia sem pocsékolódjon el az egymás közötti harcban, hanem minden erővel a közös ellenség: a kapitalizmus ellen harcoljunk. Ezt azonban nem várhatjuk el az AFL bürokratikus vezéreitől. Talán eredményesebb lenne ezen akció, ha nem a vezérek, hanem az AFL tagsága venné kezébe az ügyet és elsöpörné az útból azokat, akik ily üdvös akciót gáncsolnak. A támadás a kapitalizmus részéről nem egyes szervezetek ellen irányul, hanem a munkásság ellen és azt visszaverni sokkal eredményesebb volna közös erővel. sőbbi őszi választásoknál már nagy veszteséget szenvedtek. Talán a német nép ráeszmélt, hogy a náci párt telve volt professzionális antiszemitákkal, garázda börtöntöltelékekkel, akik talán mégsem a legmegfelelőbbek egy ország kormányzására! Talán ezért estek annyira vissza az őszi választásnál 1932-ben. AKCIÓBA LÉPTEK AZ IPARBÁRÓK Ekkor azonban akcióba léptek az iparbárók. Néhányan közülük, mint pl. Thyssen és Kir- doff már régebben is Hitler támogatói voltak. Most azonban az egész csoport elhatározta, hogy mellé állnak. Mint az I.G. Farben egyik magasrangu hivatalnoka, Baron George von Schnitzer bevallotta, hogy 1933 elején a Reichstag elnöke magához kérette az I.G. Farben négy igazgatóját. Ezen a gyűlésen, — Schnitzler vallomása szerint, — jelen volt Németország 20 legnagyobb iparmágnása, közöttük Schacht, Krupp, Albert Vogler, Flick és mások. Egyszer csak megnyílt az ajtó, bejött Hitler, kezetfogott az összes megjelentekkel s azonnal hevesen magyarázni kezdte azt, hogy az országot milyen veszélybe döntik a kommunisták, akik ellen csak ő tud hathatósan küzdeni. A beszéd befejezte után Krupp von Böhlen köszönetét mondott Hitlernek, aki eltávozott. Amint elhagyta a termet, Schacht azonnal felállt és javasolta, hogy az iparbárók adjanak össze három millió márkát Hitler legközelebbi választási kampányára. A pénzt összeadták és azóta soha többé nem voltak szabad választások Németországban. Hitler hamarosan visszafizette a tartozást az iparbáróknak. Kevesebb mint két hónap alatt ahogy uralomra került, megkezdték a német munkásmozgalom szétrombolását. A szabad szakszervezeteket feloszlatták, avagy beterelték a náci “munka frontba”. Az ellenálló union tisztviselőket összefogdosták, megkinozták, majd koncentrációs táborokba vitték, ahol jórészük elpusztult. A politikai szabadság teljesen megszűnt, — csak egyfajta politika, a náci politika uralkodott. A német iparbárók csak erre vártak. A heti 40 órából azonnal 60 óra lett még a háború kitörése előtt. Az ipari balesetek rátája, ami 34 volt 1000 munkásra nézve még 1932-ben, 1938-ban már elérte a 60-at. A béreket megrögzitették ott, ahol voltak a depresszió alatt. Sztrájkolni nem lehetett, a sztrájkot még említeni sem volt szabad. VAJ HELYETT ÁGYÚ Hitler ugyan azt hangoztatta, hogy megszüntette a munkanélküliséget, mert hadiszerek gyártására kényszeritette a munkásokat. De dacára annak, hogy minden munkás dolgozott, a munkások asztala üres maradt, a munkások éheztek és amikor ezért a munkásasszonyok panaszkodtak, Göring azt felelte, hogy fontosabb az ágyú, mint a vaj. A német munkások a HitTÖBB OLDALI KÍVÁNSÁGOT elégít ki FISHBEIN LÁSZLÓ munkástárs, aki a következő városokban előadásokat tart. A háború alatt a tanításnak ezt az eszközét teljesen nélkülöztük, mert a munkások az iparokban úgy nappal, mint az esti és éjjeli órákban el voltak foglalva. Ez a helyzet megszűnt. Kérjük a Bérmunkás olvasóit, hogy a behirdetett helyeken tartandó gyűléseket megjelenésükkel tegyék népessé és hívják meg arra barátaikat és ismerőseiket is. A gyűléseken belépő dij nincs. A gyűlések napirendje AZ ÁLTALÁNOS VILÄGHE L Y- ZET ÉS A MUNKÁSSÁG. Az eddig beérkezett jelentések szerint gyűlések lesznek: CHICAGÓBAN, május 23-án, pénteken este 8 órai kezdettel, 333 North Avenue alatt az első számú gyűlés- teremben. AKRONBAN, május 25-én, vasárnap délután a Magyar Házban, 112 E. Thomton Street. CLEVELAND east side, május 26-án, hétfőn este 8 órai kezdettel a Munkás Otthon nagytermében, 11123 Buckeye Rd. CLEVELAND wes side, május 28-án, szerdán este 8 órai kezdettel, a Munkás Dalárda helyiségében, 4309 Lorain Ave. PITTSBURGHBAN, május 29- én,csütörtökön este 8 órakor, a hazelwoodi Magyar Házban, 120 Flowers Ave. PHILADELPHIÁBAN, május 31-én, szombaton este 8 órai kezdettel, a Munkás Dalárda helyiségében, S. W. cor. 4th & Cambridge. lert támogató német iparbáróknak robotoltak éhbérekért. A német iparbárók bűne azonban nem csak abból áll, hogy háborús szereket gyártottak a támadó militáristák részére, hanem másféle szolgálatokat is tettek a náci rendszernek. így például Flick közvetlenül fizette Hitler válogatott SS gyilkosait. Flick együtt dolgozott az első tárgyalásnál már bűnösnek talált Fritz Sauckel és Albert Speer náci vezérekkel a rabszolga munkások összeterelésében. Flick és társai “árj ásították” a zsidó birtokokat s igy hasznosították a Rosenberg által hirdetett zsidógyülöletet. Flick nyomon követte a győzelmes náci sereget és a megszállt országokban kifosztotta az ipartelepeket. A német katona élelmet meg ruházatot rabolt és küldte haza családjának; Flick egész gyárakat és ipartelepeket fosztott ki. Flick és társainak az ily erőszakos rablások természetesen mérhetetlen nagy anyagi hasznot jelentettek. Azonban az ily egyéni gyors meggazadagodá- son kívül tervszerű végcéllal is bírtak. Ez a végcél az volt, hogy a németek Európa felett maradandó gazdasági uralmat nyer(Folytatás az 5-ik oldalon)
