Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)

1947-04-19 / 1472. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1947. április 19. Újabb szuronyerdő: atombomba (Vi.) 1938—39 első fele volt csak ilyen puskaporos és harci­as intézkedésekkel, készülődés­sel tele mint ma paszatalhatjuk. A “Truman Doctrine’’ mely Hit­ler axisét van hivatva újjászer­vezni és minden vörös szinre festett vagy a valóságban azzá lett országok elleni hadjárat megszervezését. Mindezt a béke biztosításának ürügye alatt te­szik. Amint Hitler, úgy ők is csak abban látják a béke bizto­sítását, hogy ha Oroszországot és a vörösöket mindenfelé leve­rik, koncentrációs táborokba, vagy a halálba küldik. Még olyan liberálisnak ismert újságírók is, mint Walter Lipp- man, aki eddig igyekezett meg­értőén írni és a háború ellen fel­emelni a szavát, most már nyíl­tan a háború uszítok, a Bullit- tek, Byrdék mellé áll és azt Ír­ja, hogy amit Truman tett az helyes, mert csak is úgy lehet­RŐMA — Az olasz bíróság 73 napig tartó tárgyalás után há­rom egyént bűnösnek talált a Matteotti olasz szocialista kép­viselő meggyilkolásában, akit Mussolini felbujtására 1924-ben gyilkoltak meg az olasz fasisz­ták. A vádlottak közül négyet felmentettek az 1946 junius ha­vában hozott általános amnesz­tiára hivatkozva. A nyolcadik vádlottat, aki nem volt jelen, a bíróság holttá nyilvánította. Az utolsó érvek elhangzása után a bíróság négy órán át ta­nácskozott, majd jelentette, hogy a gyilkosságban bűnösnek találta Amerigo Dumini, Amle- to Povermo és Guiseppe Viola fasisztákat, akiket egyenként 30 évi börtönbüntetésre Ítélt. Dumini Amerikában, St. Lou­is városban született, de mint gyermek visszakerült Olaszor­szágba. A fasiszták között az olasz titkosrendőrség alparancs- noki tisztségét töltötte be. A tárgyaláson kitűnt, hogy ő haj­totta azt az automobilt, amelyen ne a Szovjeteket visszahúzódás­ra szorítani. Egyik cikkében a következőket írja: “Mi kiválasz­tottuk Törög és Görögországor kát nem ezért, mert ők különö­sen rávannak szorulva a segély­re, nem ezért mert azok a de­mokrácia fényes példái és a “Four Freedom” (a négy sza­badság) hívői, hanem azért, mert ők vannak a stratégiai ka­punál, mely Fekete tengerhez vezet, a Szovjet Union szivéhez.” Ez a tény, mely azt jelenti, hogy a Szovjetek szivének sze­gezik a szuronyerdőt s a feje fe­lett lógatják az atombombát, még Lippman is nagyon helyes­nek találja és ezt mind a béke érdekében próbálja elfogadtat­ni az olvasóival és igy magya­rázza ki: “Kifejteni a nyomást a Szovjet Union ellen ottan, ahol az legkönnyebben támadható, a mi tervünk enyhíteni a nyomást más területeken Ázsiában és Matteottit utolsó útjára vitték. ! Povermo Dumini egyik segédje volt, segédkezett Matteotti el-! Matteotti rablásában. Ugyancsak velük volt a gyilkosságnál Viola is, Európában a Szovjet határo­kon.” Nos kedves olvasó, tehát nem a demokrácia, nem a négy sza­badság, nem a kereszténység védelmére, hanem még Lippman által is virágos szócsokrokban foglalt célok miatt kell nekünk, a szuronyt a Szovjetek szivének szegezni. Nekünk kötelességünk ezen eltemetett célokat kikutat­ni és kimutatni. Mert ha nem a demokrácia, nem a keresztény­ség védelme, sőt nem az érthe­tetlen és megtévesztő céllal használt “Four Freedom” ér­dekében készülnek az újabb há­borúra, akkor még is csak kell más, eddig nem említett okok­nak lenni, hogy egy újabb vér- özön megindítását, még na­gyobb, borzasztóbb méretekben hajlandók legyenek véghez vin­ni csak azért, hogy a Szovjete­ket visszaszorítsák és az eszmé­jüknek a terjedését megint szu­ronyerdőkkel kerítsék körül Amit Lippman — hogy nya- katekert elméletét védhesse — elhallgatott, de másik megírtak, I aki azonban eltűnt és most csak “névleg” ítélték el. ! A bíróság a múlt évi amnesz­tia alapján felmentette Frances­co Giuntat, a fasiszta kereske­delmi kamara elnökét, továbbá Cesaro Rossit, a fasiszta párt volt titkárát, Filippo Fillippellit, akinek a kocsiján hurcolták el Matteottit, Filipo Panzerit, aki belökte Matteottit az automo­bilba és Auguste Malacriat, aki résztvett ugyan a gyilkosságban de valószínűleg már meghalt. A tárgyaláson csak négy vád­lott volt jelen: Rossi, Giunta, Povermo és Dumini, a többiek felett csak “abszentia” Ítélt a bíróság. Dumini, Povermo és Vi­ola bíróság elé kerültek 1926- ban is, de a fasiszta bírák tisz­tára mosták őket, noha a terhe­lő adatok miatt elismerték, hogy megverték Matteottit. Matteo Matteotti, az áldozat fia kijelentette, hogy a jelen tárgyalás is csak megbecstele- nitése volt az igazságnak, mert a nagy bűnösöket most is takar­ni igyekeztek. az, hogy azért választották Gö­rög-Török országokat, mert azok védik az amerikai olaj fe­jedelmek által bitorolt dúsgaz­dag olajmezőket és az ahoz ve­zető utat a tengeren. Valamint azok védik azt a korlátlan ki­zsákmányolást, melyet az ural­kodó osztály mindenfelé szeret­ne kiterjeszteni, megerősíteni. Az arab hercegek, királyok, va­lamint a német királyi vérből származott görög királyok, her­cegek, csak úgy maradhatnak hatalmon, ha az amerikai feje­delmekkel, nemzetközi banká­rokkal szövetkezve képesek a szocializmus eszméjét, a köztu­lajdon ragadós eszméjét távol­tartani ezen dúsgazdag olajme­zőktől. Azt a Törökországot, mely már az 1921-es évben is halom­számra gyilkoltatta a keresz­tény örmény népet. Valamint több száz éven keresztül halom­számra gyilkoltatta a keresz­tényeket egész Európában és a “szentföldön,” most egyszerre keblére öleli a jó keresztény Truman elnök, és a keresztény papok ezrei csak azért, hogy Törökországon keresztül a szu­ronyt a Szovjetek szivének irá­nyíthassák. Rendes körülmények között, ilyen nyílt hadüzenetek és egy ország szive ellen irányított szu­ronyok, elegendők volnának a háború megkezdéséhez, de ma a népek tömegei gyűlölik a hábo­rút és a Szovjeteknek nem kell ezen durva, véres, romboló esz­közhöz folyamodni. Nekik sok­kal hatalmasabb fegyverük, még az atombombánál is nagyobb, az eszme terjesztése. Mindenféle természeti kincsek, gyárak, ter­melő eszközök, szállítási eszkö­zök köztulajdonba való vevéve melletti agitáció. Még az arab népek is sokkal inkább pártol­nák, ha egyszer megértethetnék velük, hogy azon gazdag olaj- mezők jövedelmét a saját köz­céljaikra felhasználni, iskolák, kórházak, egyetemek, utak és közlekedési eszközök beszerzé­sére, mint hogy szülőföldjüket harcmezővé változtassák csak azért, hogy az amerikai Stan­dard Oil és más társulatok ré­szére megvédjék, akik csak az amerikai kormányon keresztül, mint alamizsnát juttatnak visz- sza ezen természeti kincsekből a részükre. Valamint a görög nép is, le­galább egy jó nagy része, inkább harcbaszáll ha már nem kerül­heti ki a harcot saját elnyomói­val, még akkor is, hogy ha azo­kat a hatalmas amerikai banká­rok pénzelik, fegyverezik, mint hogy belenyugodj on abba, hogy a hazájukat továbbra is a nem­zetközi bankároknak adják el jelzálog kölcsönben, mely köl­csönökre 8—16 százalékos ka­matot kelljen nekik és gyerme­keiknek, unokáiknak fizetni. Ha lesz háború, akkor az leg­nagyobb részben polgárháborúk sorozatai lesznek, melynek Gö­rög, Kina, Spanyolország csak az előfutárai. Valamint, amint a francia munkásság minden két­séget kizárólag demonstrálta a két órás általános sztrájkkal, ha harcba kell nekik újból menni, az nem a nemzetközi bankárok, olaj fejedelmek érdekében lesz, hanem a köztulajdon rendszer­ért, legelőször is saját uraik el­len. Mert most már teljesen nyílt Elítélték Matteotti gyilkosait MATTEOTTI GYILKOSAI — A felső sorban állnak Matteotti gyilkosai, akik kö­zül hármat most elitéltek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom