Bérmunkás, 1947. január-június (35. évfolyam, 1457-1482. szám)
1947-04-12 / 1471. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1947. április 12. Akik félnek az igazságtól (a.l.) Nem hinném, hogy az utóbbi időben bárkinek elkerülte volna figyelmét, a szokottnál sokkal hangosabb lárma, a tőkések részéről. Természetesen az uralkodó osztály szörnyű Írást lát a falon. “Ez a félelmetes följajdulása onnan ered, hogy a fasizmus felé törekvését az amerikai kapitalizmus valami módon takarja.” Ezt állapítja meg Rogge, a volt helyettes igazágügyi miniszter. Minden szenzációs eseménynek valami bűzlik a hátterében. Azért van most olyan nagy szükség arra a mumusra, hogy a kommunista veszély fenyegeti az egész világ “demokráciáját”. Ha ténylegesen igazságosak és következetesek akarnak lenni, azok akik félnek az igazságtól, akkor egyszerűen meg kellene irniok, hogy bármilyen jelzővel is látjuk el a különböző politikai pártok vagy a munkásosztálynak társadalmi változásra törekvő szervezeteit, ezek végeredményben mind egy szocialista társadalmi rendszert akarnak megvalósítani. Ki meri azt állítani, hogy a tényleges szocializmus az erőszak uralmán alapszik. A szocialista társadalom a mainál egy sokkal jobban megszervezett gazdasági rendszer, mert nem lesznek gazdaságilag kiváltságosak, akik gazdasági kiváltságuk révén egy külön társadalmi osztályt képeznek. Eme föntnevezett gazdaságilag kiváltságos osztály, fél az igazságtól. A baj ott van, hogy az átlagos embereknek egyáltalában nincsen fogalmuk a társadalom összetételéről, mert ha volna, akkor nem lehetne a szocialista, vagy kommunista mumussal a nagy tömegeket ijesztgetni. A technika fejlődése elhozott bennünket egy olyan forduló ponthoz, amely pontnál, arra a megállapodásra kell, hogy jussunk, hogy a társadalom a jelenlegi gazdasági rendszer alapján nem tud sokáig létezni. Hogy azután a mai társadalmat uralok ezt nem akarják tudomásul venni, az csak természetes is. James P. Warburg, egy new yorki nagy bankár, azt állapítja meg, hogy “a kommunizmusnak további terjeszkedését úgy lehet legjobban ellensúlyozni, ha az Egyesült Államok vezető szerepet vállalnak egy igazi demokratikus, szocialista rendszer megszervezésében”. A fönt nevezett bankár nem fejti ki, hogy mit ért ő demokratikus szocializmus alatt, mert ha ténylegesen egy közös társadalmi termelésre alapozott rendszer az ő elgondolása, akkor éppen olyan ellenszenvre talál saját barátai között, mint egy szocialista vagy kommunista. A mostan lezajlott világháborúban nagyon megtollasodott amerikai tőkés osztály, ma abban a nagy reményekbe ringassa magát, hogy a jelenlegi prosperitás örökkévaló. Nem számítanak ipari pangásra, azt hiszik, hogy a munkásszervezetek ellen indított hajsza, meg fogja örökre menteni kizsákmányolásra épült rendszerüket. Azt állítják, hogy a kommunizmus nem amerikai elmélet. Ilyen alapon lehet azután törvényesen ebből az országból kitiltani. Hiszen, ha igy okoskodunk, akkor maga a kapitalizmus sem amerikai találmány, már a föld minden részében volt kizsákmányolás, amikor ezt az országot fölfedezték. Mindenhol a föld kerekségén, ahol kapitalizmus létezik, ott van a kizsákmányolás is és ez csak természetes, hogy mindenhol akadnak józanul gondolkodó emberek, akik nem helyeslik a kizsákmányolás rendszerét. Törvényt ugyan hozhatnak a kommunista párt ellen, de addig, amig kizsákmányolás lesz, addig lesz osztályharc is! Az első világháború után még a kommunista ellenes rém nem aggasztotta az amerikai kapitalizmust. Akkor az IWW szerepelt mint félelmetes mumus. Természetesen az IWW mint forradalmi ipari szervezet, tisztára amerikai eredetű lévén, de azért a népek félrevezetésére ráfogták, hogy német arany van a háta mögött, azért kell minden eszközzel megsemmisíteni. Az uralkodó osztály bárhogyan is próbálkozik gondolatokat korlátozni, csak megerősíti azoknak hitét, akik egy eszméért tudatosan lelkesednek. A feltörekvő proletáriá- tus nem öldöklő fegyverekkel küzd, mert ennél sokkal hatásosabb fegyver az az eszme, amely a mai kizsákmányolás helyett egy gazdaságilag ténylegesen demokratikus rendszert akar biztosítani mindenki számára, akik hasznos tagjai akarnak lenni a társadalomnak. Természetesen az igazság eHen és az eszméknek kiirtása ellen — amitől a kapitalista osztály ma annyira retteg — az atombomba sem alkalmas. Ennek az eszmének gyökerei beágazzák az egész társadalmat Az sem segít, ha az állami hivatalokból elbocsátják mindazokat, akik a reakciónak nem tetszenek, ezzel csak növelik az elégedetlenkedők táborát. Hogy talán az amerikai kommunista párt követi az orosz utasítást, nem tesz különbséget. Mert ha amerikai eredetű volna, akkor is ha a kapitalista osztályt és annak uralmát veszélyeztetné éppen olyan gyűlölt volna mint ma. A forradalmi munkásosztály nem titkolja sohasem az osztályharcot, mert hiszen az osztályharcot maga a kapitalista osztály kényszeritette a munkásokra. Most azonban, amikor az uralkodó osztály látja, hogy a feltörekvő proletáriátus az egész világon kezdi magához ragadni a hatalmat, azért akar nyíltan támadni, hogy még idejekorán megvédje a kizsákmányolás rendszerét, a társadalom további uralására. JEGYEZD MEG------------------------—Ajánlja: St. Visi,------------------------Az amerikai kormány Görögországban nem a demokráciát, Törökországban nem a keresztény civilizációt védi, hanem a nemzetközi bankárok és olaj fejedelmek befektetéseit. “Khaos” görög eredetű szó és éppen ottan található legnagyobb mértékben és legrégebben. De talán még azok is elkaphatják, mint ragályos nyavalyát, akik a dajka szerepre vállalkoztak. Churchillék örömünnepet rendeztek azon alkalomból, hogy Truman még nyütabban hadat- üzent a vörösöknek, ezek között Oroszországnak, mint Churchill merte volna tenni a fultoni beszédében. Truman jó tanulónak bizonyult, most már az angol toryk és a nemzetközi bankárok ünnepelhetnek. Megint lesz aratás egy újabb háborúban. De, hogy azután mi lesz? . . . Jön-e a vízözön, mely elmossa a torvkat és a nemzetközi bankárokat. Amerikában megint előtérbe kerültek mindazok, akik legnagyobb gyűlölettel vannak nem csak az oroszok iránt, hanem minden haladó liberális és radikális egyén és mozgalom iránt. Ezek között szerepeltetik még William Bullitt-et is, a milliomos örömfiut, aki már régebben azt tanácsolta, hogy mostan kell az oroszokat elseperni a föld színéről, amig csak nekünk, s nem nekik van atombombánk. Ez a vad uszítás mindjobban fokozódik, az ilyen vad uszítok mindjobban előtérbe kerülnek. Az amerikai urak gondoskodnak arról, hogy az éhező görög népnek ha már elég kenyeret nem is, de golyót adjanak, hogy mentői kevesebb éhező maradjon. Ezt is lehet keresztény civilizációnak nevezni? Trumannak és bankár arainak több bizalma van az Egyesült Államok dollárjaiban, mint az Egyesült Nemzetek szervezetében. Franciaországban 4,500.000 munkás kétórás általá nos sztrájkkal tüntetett a Truman vörösök elleni hadüzenete ellen. Már a francia munkásság ‘.alán elég erős lesz, hogy a francia földet ne engedje újabb vérözön szinterévé tenni. Ha valakinek mostanában hosszú a haja, mindjárt vörös agitátornak, kommunistának lesz bélyegezve és vizsgálati fogságba, vagy legalább is vád alá lesz fogva. A vastag szemüveg is nagyon gyanús, mert az is legtöbbször azért van, mert az illető sokat olvasott és a szeme megrongálódott. A UAW vezérei azon siránkoznak, hogy Zigler michigani kormányzó legtöbbjüket kommunistának, vagy a kommunisták eszközének bélyegezte. A A UAW vezérei azt mondják és igazuk is van, hogy mindezt azért teszik Ziglerék, hogy a uniót letörjék és annyira meggyengitsék, hogy ne merjen újabb béremeléseket kérni. A háborús uszitókat meghívták a görög-török hadikölcsön mellett tanúskodni. Csak a békeszervezeteket és békét hirdető szervezeteket persze nem engedték be tanúskodni, pedig sokan ajánlkoztak, kérték, hogy nekik is adjanak hozzászólást ezen nagyon fontos kérdéshez. Az árak mindég felfelé mennek, a munkabérek emelése miatt nagy és elkeseredett bérharcokat kell vívni. Mindezek mellett, újabb depressziót helyeznek kilátásba, hát nem-e kapóra jönne megint egy háború? Nem-e az tette lehetővé a legutóbbi munkanélküliség megoldását? Az uraink más kivezető I utat nem ismernek, meg nem találnak kifizetőnek. RÖVIDEBB MUNKAHÉT ANGLIÁBAN LONDON — Az angol munkaügyi minisztérium jelentése szerint január hónapban fél millió angol munkás nyert munkabér javítást és 1,650,000 munkásnak pedig a munkaidejét szállították le heti átlagos 47 óráról 44 órára. A munkaidő leszállításban leginkább az automobil, gépgyártás és hasonló üzemek munkásai részesültek. ELŐFIZETÉST KÜLDTEK április 5-ig: Wm. Berkovits, Cleveland _ 1 J. Kollár, Celeveland............. 2 J. Roskovics, New York....... 1 M. Földi, Detroit .................... 1 E. Soos, Newark ..... 1 St. Marsovszky, Detroit ....... 1 Valentine Hegedűs, Chicago .. 1 J. Vizi, Akron_____ 2 A. Lelkó, Pittsburgh ............. 1 A. Kucher, Pittsburgh_____ 4 St. Búza, McKees Rocks....... 1 J. Siket, East Chicago........... 1 A. Patchy, Wilmar________ 1 J. Widlicska, Cincinnati ....... 1 G. Zatykó, New York _____ 2 J. Starr, Phila.......................... 2 J. Schubert, Trenton............. 1 Paul Hering, Buffalo............. 2 A. Miklós, Chicago ............... 1 Emil Maar, Chicago............... 1 J. Mácsay, Detroit................. 1 S. Gafrik, Chicago ................. 2 J. Csory, Decatur................... 1 J. Fodor, Cuy. Falls............... 1 A. Buda, Cleveland ............... 1 J. Gyurcsek, Columbus......... 1 G. Takács, Canada .................. 1 A. Kecse, Chicago ................. 1 M. Kasai, Trenton ................. 1 J. Zára, Chicago ................... 3 Ch. Udvamoky, Flint ........... 1 J. Asztalos, Phila. ................. 2 Paul Turucz, Newark ........... 2 L. Lefkovits, Cleveland ___ 2 P. Csorba, New York............. 1 J. Farkas, Akron ................... 1 St. Kecskés, Ferndale ......... 1 G. Scherhaufer, Cleveland .... 2 W. Carl, Cleveland .................'i J. Nagy, Terrace ..... 3 A. Csury, Akron..................... 1 M. Márkus, Martins Ferry_ 1 J. Horváth, Cleveland........... 1