Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)

1946-09-14 / 1441. szám

1946. szeptember 14. BÉRMUNKÁS 5 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL ___CS...Ö MEGJEGYZÉSEI I LEVELEK ÓHAZÁBÓL Sokáig kellett várnunk amig a postajárat megindult Magyar- országból. Addig azt hittük, hogy amikor a levelek megin­dulnak, akkor tiszta képet fo­gunk kapni az ottani helyzetről, de ez nem történt meg, mert itt is áll az, hogy attól függ, hogy milyen beállítású a levél írója. Ha az iró gazdag paraszt, levi- tézlett ur féle, volt nyilas bi­tang, biztosan másként látja a helyzetet, mint a földhöz jutta­tott szegény paraszt, a szerve­zett munkás, vagy a deportálás­ból visszajött szegény zsidó. Tehát amikor ezeket a levele­ket olvassuk, akkor hogy az őszinteséget megismerjük, meg kell vizsgálnunk a levél Írójá­nak a gazdasági és politikai hát­terét. Az elmúlt héten négy ilyen le­velet olvastam, amelyeket rövi­den ismertetni fogok. Levél No. 1. Egy szegény özvegy asszony levele Ózd környékéről. Levél No. 2 egy szervezett munkás kislányának a levele Budapest­ről. No. 3, egy újságíró levele. No. 4, egy fiatal leány levele De- vecser, Veszprém megyéből, ki a főszolgabíró alkalmazásában állt, mint könyvelő, szülei gaz­dag parasztok, akik a vagyonu­kat itt Amerikában szerezték és otthon szaporították. Az első levél riója, egyszerű szavakkal leírja a szenvedést, amin keresztülmentek az ost­rom alatt. Heteking a föld alatt kellett élniök, “a németek elvit­ték az állatokat, gépeket és a község vagyonát, az oroszok nem voltak rosszak, csak a har­cokba lerongyolódtak és kiéhez­tek, bizony elvitték a meleg ru­hát, meg élelmet is, de a szerve­zet közbelépett, hogy mi nem harcoltunk ellenük, csak a nyi­lasok, azóta nincs velük baj . . . most itt is demokrácia van és én is kaptam 4 hold jó földet, igy isten segitségével majd csak el­éldegélünk.” Második levél Írójának az ap­ja jó szakmunkás volt, ki az egész életét a munkásság ügyé­nek szentelte. Résztvett a föld­alatti harcokban, elfogták, ret­tenetesen megkinozták, amely­ből hosszú hónapokon való or­vosi kezelés sem tudta megmen­teni, amelyről igy ir a kisleány- kája: “Hat hete, hogy meghalt apám, azóta nem bírtam Írni, mert nem tudtam leírni azt, hogy az apám meghalt, hogy megölték azok a bitangok .... most kellett meghalnia, amikor már megvalósulás felé halad az amiért ő küzdött, amiért halál­ra kínozták az átkozottak.” Két egyszerű, őszinte levél, amelyről mindenki megláthatja, hogy az irói azt írják meg, ami tényleg megtörtént. Most ve­gyük a másik két levelet és néz­zünk meg csak egy-két részle­tet belőlük, hogy meglássuk, mennyire hazug, propaganda- szerű a beállítottságuk. A harmadik levél a Magyarok Vasárnapjában jelent meg és célja az, hogy Horthyék szere­pét úgy állítsa be, mint^ akik csak Hitler terrorja alatt álltak a nácik mellé, mert valójában ők a szövetségesek barátai vol­tak. Szabotálták a nácik segíté­sét és rendeleteik végrehajtását, amelyre azonban csak egy “bizo­nyítékot” hoz fel, azt írja, hogy “Magyarországon menekült meg a legtöbb zsidó, mert majdnem kétszázezer tért vissza”. Hát tényleg ez komolyan nagy szám, de csak relative. Ha egy kis számtani műveletet hajtunk vég­re, akkor ez a szám nem hogy nem igazolja a Horthy rendszer ártatlanságát, de még enyhítő körülménynek sem számit a bű­nösségük megállapításánál, de i egyúttal megmutatja a Magya­rok Vasárnapja és az Írójának a ripők, hazug mivoltát. Magyarországon 850 ezer zsi­dó élt, ha most “majdnem két­százezer él” akkor kétségtelen, hogy 650 ezer nem él. Ez a 650 ezer elpusztult egyrészét a nyi­las bitangok végezték ki, másré­szük a munkatáborokban pusz­tult el, a nagyrésze meg a nácik haláltáborainak lett az áldoza­ta. A megmaradtak egy részét a keresztény barátaik bujtatták el, másrészük túlélte a munka­táborok szenvedéseit és valami “isteni csoda” folytán a náci ha­lálgyárak gázkamráitól megme­nekült, mert a náciknak nem volt idejük mindenkit elpusztí­tani. Horthyék is mentettek meg pár százat. A milliomos zsi­dókat és a családjait, repülőgé­peken szállították ki, semleges országokba. Ha egy gyilkos kiirtja egy család háromnegyed részét és mert az egynegyed részét élet­ben hagyta, azért nem kisebb a bűne. A negyedik levél Írója, típusa annak a reakciós propagandá­nak, amely Amerika felé ömlik. Azoktól, akiknek a régi urhat- námságuknak véget vetett az uj rendszer. Nem csak a gazdag parasztot, de főleg a magyar nép által oly jogosan gyűlölt szolgabirói hivatalt, a lecsúszott gentryknek ezt a vadászterüle­tét jellemzi ez a levél. Tele fék­telen gyűlölettel a munkás, a kis paraszt, a zsidó és főleg az oroszok ellen, akiknek a je­lenléte akadálya annak, hogy a régi uralmi rendszer megpróbál­kozzon visszavenni a hatalmát, mint tette azt 1919-ben. Az oroszokról azt Írja, hogy hetekig bujtatni kellett előlük a lányokat, ne hogy erőszakot kö­vessenek el ellenük. “Vadálla­toknak, bestiáknak nevezi őket, kiktől még most is félni kell. Eseteket sorol fel az orosz ka­tonák erőszakoskodásáról, rab­lásáról. “Akik soha sem jöttek volna ide, ha Amerika repülőgéppel, lőszerrel nem segíti őket.” A mai rendszerre ezt Írja a többek között: “Az a ruha, amely rajtatok van, nem a tiétek, hanem min­denkié, az államé, most csak rajtad van kölcsönbe, de ha ne­kem megtetszik, leigénylem ró­lad.” A hercegprímás egy kivá­ló ember, a magyar nép nagy vezére, stb. Nagyon bosszankodik, hogy a termés egy részét be kell szol­gáltatni. Ezért úgy érez, hogy nem érdemes dolgozni, megmű­velni a földet. Persze nagyon haragszik azért is, mert jóváté­telt kell fizetni az oroszoknak. A legjellemzőbb azonban ez a rész: “Amint a levelükből értem a szegény zsidókat nagyon saj­nálják. Hát nem érdemes saj­nálni őket. Nem, hogy megfo­gyatkoztak volna a deportálás­ban, de még szaporodtak. Kihiz- va, kiöltözve tértek haza. Alig férnek meg a bőrükben. Soha igy nem néztek ki, mert amig el nem vitték őket, soványak vol­tak, most mind kivétel nélkül olyanok mint egy tehén. Pedig ha rossz dolguk lett volna, nem híztak volna úgy meg.” A levél írója aligha ismeri a nénjét, hogy ilyen vakmerőén hazudik a levelében, mert ha tudná, hogy az egy intelligens asszony, aki újságot olvas, rá­diót hallgat, ismeri a társadalmi viszonyokat itt is ott is, tudja, hogy mi a kapitalista rendszer, de tudja, hogy mi a kommunis­ta rendszer is, azt is nagyon jól tudja, hogy még a Szovjetben se lehet valakiről “leigényelni” a ruháját, nem hogy Magyaror­szágon,. amely egyáltalán nem kommunista rendszer alatt él. Megírta már nekik azt is, ha a magyar katonaság nem tá­madta volna meg az oroszokat, nem rabolt és gyilkolt volna ott, nem irtottak volna ki egész fal­vakat és főleg nem harcoltak volna az utolsó percig Hitler mellett, úgy az oroszok nem mint ellenségek jöttek volna, bi­zonyára kevesebb atrocitás tör­tént volna. Csak egyet nem értünk itt meg és ez az, hogy az erősza­kosságok mindig mással történ­nek meg, soha sem a levél írójá­val. Az oroszok már egy évnél több, hogy megszállva tartják Magyarországot, a levél Írója fiatal, valószínű csinos leány és miután nem panaszkodik, tehát őellene nem követtek el merény­letet azok a “bestiák”. Ha az a devecseri kislány job­ban megtanulta volna a propa­ganda mesterséget, akkor igye­kezett volna úgy beállítani a le­velét, hogy azok adatai hihetők legyenek. Mi elhisszük, hogy az orosz katona erőszakoskodott, mert tudjuk azt, hogy minden katona erőszakoskodik a ma­gyar, az amerikai, az angol ép­pen úgy, ahogy a német katona is erőszakoskodott és rabolt egyénileg éppen úgy, mint tes­tületileg, mire az oroszok oda­értek, már elvettek mindent ami érték, pedig azok szövetségesek és baj társak voltak. A harmadik számú levél Írója azt írja, hogy 200 ezer zsidó tért vissza deportálásból, a többi 650 ezer ott pusztult. A naiv kislány meg azt akarja nekünk beadni, hogy ott úgy bántak velük, hogy mind úgy meghíztak mint a “tehén” és sokkal többen jöt­tek vissza a haláltáborokból, mint amennyit elvittek, bizonyá­ra szanatóriumokban és más üdülőhelyekre vitték őket, ahol a jó módjukban sokat szerel­meskedtek, hogy annyira meg­szaporodtak. Itt nagyon elvetette a sulykot a szolgabirói hivatal, mert nem csak hivatalos statisztikát olva­sunk, hanem képeket is látunk a haláltáborok, égető kemencék­ről, a lekinzott, csont és bőrig lesoványodott megmenekültek- ről és százával ismerünk itt olyanokat, kiknek az egész csa­ládját kiirtották a náci nyilas bitangok. Ahogy nem igaz az egyik, ép­pen úgy hazugság a másik. Ami­kor óhazai leveleket olvasunk, akkor azt is meg kell vizsgál­nunk, hogy ki irta, hogy hol áll az illető gondolkozásban és fő­leg a társadalomban. Mert igaz­ságot a szolgabirói hivatalokban a múltban, sem talált a magyar nép és hazugság, a nép elleni gyűlölet árad ma is azokból, aki­ket kikergettek a népnyuzó hi­vatalokból. SZÁZEZER DOLLÁRT! Ennyit akar összegyűjteni az Amerikai Magyar Szövetség tő­lünk, amerikai magyaroktól, hogy igazságos békeszerződést harcoljon ki Magyarország ré­szére. Azt kellene mondanunk, hogy egy fillért se ezeknek az urak­nak a kezébe, mert évtizedes ta­pasztalat igazolja azt, hogy ami­re ezek az urak még eddig gyűj­töttek, az soha sem lett arra a célra fordítva amire a gyűjtés folyt, de most csak ostoba fa­jankó az, aki elhiszi azt, hogy az Amerikai Magyar Szövetség az, amely hivatva van arra, hog ezen a téren eredményeket érjen el. A lapokhoz — már amelyek­ről tudja, hogy velük egy húron pendül — propaganda cikkeket küld ki, annak a közlését kérve, hogy több kedvük legyen a do­bot verni, egy Ígéretet tesz a tit­kár ur a kisérő levélben, azt Ír­va, hogy “Az Amerikai Magyar Szövetség ezen szives szolgála­tát hálás köszönetén kívül, pénz­ügyi siker esetén, megfelelően honorálni fogja.” EGY FILLÉRT SE! No. 1 — Mert már előre be­ígérik, ha sikeresen megpumpol- hassák az amerikai magyarokat, abból juttattnak a szerkesztő uraknak is. A szerkesztő urak közlik is a cikkeket a “megfele­lő honorárium” reményében, persze ezt nem kötik a body or­rára, egyedül a Bányászlap til­takozott az ellen, hogy az or­szágmentés céljaira összepum- polt pénzt, egymás között osz- szák szét. No. 2 — Mert még ha tényleg becsületes szándékaik volnának is, már lekéstek, mert a magyar kérdés lényege már eldőlt, nem is a békekonferencián, hanem akkor, amikor a románok kiug­rottak és hátbatámadták a szö­vetkezett német-magyar hadse­reget. Eldőlt már Potsdamban, ahol Truman-Churchill és Stalin felvázolták a békefeltételeket, eldőlt a külügyminiszterek kon­ferenciáján, hónapokkal ezelőtt. No. 3 — Mert ezt nem mi mondjuk, hanem Hinder Már­ton írja Párisból: “Magyaror­szág nem csak elvesztette a há­borút, hanem végleg kitartott Hitler mellett, tehát jó békét nem várhat és meg kell eléged­nie a trianoni határokkal. Re­mélhető, hogy idővel megtalál­ják a dunamenti nemzetek az együttműködés oly szoros for­máját (amiről nem egyszer nyi­latkozott a román miniszterel­nök) amely másodrendű kérdé­sé deklarálja a határokat.” No. 4 — Mert miután a béke kérdését befolyásolni úgy sem (Folytatás a 8-ik oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom