Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-08-08 / 1435. szám
2 oldal bérmunkás 1946. augusztus 3. tek. Egyik sem valósult meg még eddig, viszont az utóbbi felé ingadozik a helyzet, ahogyan a jelek mutatnak. Már egy teljes év telt el és habár tudjuk, hogy az építkezést nem lehet máról holnapra megindítani, viszont azt is tudjuk, hogy elég idő volt ahhoz, hogy az építkezéseket megkezdjék. Az építő ipar az egyik fő lüktető ereje az ipari vérkeringésnek, mondhatjuk, hogy a ba- lanszirozója az ipar szívverésének. Már pedig a szív körüli bajok nem mindig mutatják a betegség jeleit, sőt nagyon sokszor nem is lehet észrevenni. De azért a baj ott van és hirtelen bekövetkezik az összeomlás. Ilyen jelenségek tapasztalhatók a mai ipari helyzetben ha csak valami gyors intézkedések nem történnek, amire kevés kilátás van. Több mint két és fél millió visszatért katona vár lakásra, akik a szüleiknél, vagy barátaiknál vannak kényelmetlenül bezsúfolva. Kéznél volna azonnal egy millió erős munkás kéz, akik hajlandók volnának az építészeti szakszervezetekbe azonnal belépni és a gyorsütemü építkezésekben résztvenni. Viszont a szakszervezetek inkább útját állják a beözönlésnek, sem hogy elősegítenék. A washingtoni honatyáink pedig ismét vakációra mennek még mielőtt az építkezési program tervezetét kidolgoznák. Azután pedig ismét jön a tél, amely időszak nem megfelelő az építkezésre, igy ismét egy egész év múlik el és még mindig a kezdet kezdetén leszünk. És ez nem csak arra a kényelmetlen helyzetre figyelmeztet bennünket, amelyben első sorban a hazatért katonák vannak, hanem arra is, hogy a termelési rendszer szívverése körül veszedelmes tünetek mutatkoznak. Ennek orvoslására van ajánlatunk, amit azonban nem fogadnak meg a munkástömegek és úgy járnak, mint az az ember aki akkor megy az orvoshoz, amikor már késő. Az építkezési programról azok beszélnek, akik még soha egy szeget sem vertek be. Akiknek az egyetlen tudományuk, hogy vagy a házhely eladását írják alá, vágy pedig az építő anyag busásan jövedelmező részvényei a kezeik között vannak. Á visszatért katonáink, akik látták, a jól megszervezett hadsereg hatalmas erejét, legfeljebb csak zúgolódnak, de jól megszervezett ipari hadseregről hallani seta akarnak, lehetetlenségnek tartják. Az egyetlen és gyors megoldás pedig csakis az volna, ha a munkásság szervezett ipari erejével nyo- ' mást gyakorolna az ipari hata- , lom haszonlesőire. Mert itt meg van minden lehetőség; van terület bőven, van építő anyag bőven, van elég munkáskéz, rajta hát csak hoz- ■ zá kell fogni. És ez nem lenne álom, akkor ha meg volna a ha- | talmasan kiépített Egy Nagy Szervezet. Akkor katonafiaink ■ harctéri bátorsága áthelyezve ; az ipari térre, igazi csodákat va- . rázsolna a földre. Egyről-Másról :ELMONDJA: J. Z. TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK 1794 julius 28 — Robespierre .francia forradalmárt .saját pártjának tagjai lefejezték, mint árulót. 1914 julius 28 — Ausztria-Magyarország hadatüzent Szerbiának, amely egyben az első világháború kezdetét jelentette. 1901 julius 29 — Megalakult az amerikai “Socialist Party”, melynek legaktívabb szervezője Eugene Debs volt. 1932 juKus 29 — Chester Poor Harlan-i (Ky.) bányászt az ottani sztrájk zavargásokból kifolyólag életfogytiglani börtönre ítélték. 1914 julius 31 — Jaures francia szocialistát, aki élesen ellenezte Franciaországnak a háborúba belépését, a háborús uszítok bérencei meggyilkolták. 1917 augusztus 1 — Frank Little az IWW egyik legaktívabb szervezőjét a réztrust bérencei meglincselték. 1919 augusztus 1 — A magyarországi “Proletár Diktatúra” megbukott. A szakszervezetek tanácsa vette át a kormányzást. 1881 augusztus 2 — Az észak-amerikai szak és munkás szervezetek szövetséget alakítottak “Federation of Trade and Labor Organization of the U.S. and Canada” néven. 1917 augusztus 2 — A Wheatland (Calif.) komlószedő munkások fellázadtak a Durst testvérek birodalmában az embertelen állapotok következtében. 1914 agusztus 3 — Németország hadatüzent Belgium és Franciaországnak. “FORRADALOM” VÉGCÉL NÉLKÜL Alig múlik el hónap, hogy a Dél-Amerika-i köztársaságok valamelyikéből ne hallanánk “forradalomról”. Pár hónappal ezelőtt Argentína foglalkoztatta a világot forradalmi hírekkel, amelyek ugyan oly zavarosak voltak, hogy azokból a valóságot, csaknem lehetetlen kihámozni és máig is bizonytalan a részünkre, hogy tulajdonképpen milyen eredménye volt a forradalomnak. Annyit tudunk, hogy az előző kormány, amelyet a Peron for- ■ radalom kimozdított, fasiztaj volt és amellett, hogy minden tekintetben támogatta a náci- fasizta tengelyt, azok bukásával nagyszámú náci-fasizta menekült talált menedéket Argentínában. Juan Peron uralomra jutásával, ugyan ez a viszony tud- tunkkal nem változott és a hírek szerint Peron éppen olyan híven szolgálja a náci-fasizmust, mint elődje tette, mégis a látszat szerint Peron bírja a lakosság — különösen a munkásság — túlnyomó többségének a bizalmát. Lehetséges volna, hogy az argentínai munkásszervez etek nem ismernék a náci-fasizta elmélet gyakorlati megvalósulásának szörnyűségeit? És ha ismerik és annak dacára támogatják Peront, aki a hírek szerint ezen elméletnek hive, mily erkölcsi alapon szolgálhatják a munkásság érdekeit, úgy lokálisan, mint nemzetközi méretekben? Némi világot vetnek az ottan történtekre az ez év elején lezajlott események, ami részben magyarázatát adja a munkásság állásfoglalásának. Peron egy radikális törvényjavaslatot helyezett kilátásba, amely a munkásság életszínvonalát jelentékenyen emelné és következetesen, a kizsákmányolok profitját érzékenyen megrövidítené. Hogy a munkásságnak milyen kilátásai vannak ezen bértörvényjavaslat gyakorlati kivitelére nem tudni, annyit tu- ; dunk, hogy a munkáltatók kö- ; römszakadttáig harcolnak az ellen. Ezen harcban az “általános szrtájkot” is igénybe vették, úgy, hogy három napig az ország minden ipartelepe, bányája és mindazon helyek, ahol munkásokat foglalkoztat n a k légmentesen le volt zárva, nem a munkások, hanem a munkáltatók elhatározásából. Mindennek dacára, Peron a választásoknál túlnyomó többséggel elnyerte az elnöki pozíciót és azóta csend van Argentínában. E hét folyamán újabb “forradalom” hire érkezett Dél-Ame- 'rikából, ez alkalommal Boliviá- , ból. Bár ez sem újság, mert Bolíviában is csaknem minden 18 hónapra esik egy forradalom és igy az utóbbi 150 évben 101 forradalom volt Bolíviában. Itt azonban tragikusabb volt a forradalom mint Argentínában, mert az “elnök” diktátort — Gualberto Villarroelt — a forradalmárok kivégezték, illetve azok támadásának esett áldozatul és holttestét a kormányzói palota előtt levő téren egy lámpavasra húzták fel. A forradalom élén a munkások és diákok állnak, akik már hosszabb idő óta forronganak Villarroel diktátorsága ellen. Első teendőjük volt a forradalom kitörése után megnyitni a börtönök kapuit, ahol nagyszámmal voltak elzárva a Villarroel diktátorságh ellenségei. A “győztes” forradalmárok kilátásba helyezték egy ideiglenes kormányzó tanács alakítását és mihelyt a viszonyok megengedik általános és titkos szavazás utján választani elnököt és “demokratikus” kormányt. E sorok írásáig körülbelül ennyit lehet megállapítani a bolíviai forradalomról, de figyelembe véve a múlt és más délamerikai köztársaságokban lezajlott forradalmakat, csaknem pontosan meg lehet állapítani, hogy a forradalom vívmányai ennél tovább alig fognak terjedni. Mint az eddigi forradalmak, csak személy, vagy kormány cserében domborodtak ki, ami talán kezdetben azt a látszatot kelti, mintha a bajokat orvosolni igyekezne, de az idők folyai mán visszaesik az elődök által kijárt kerékvágásba. Természetesen, ezek a “forra- j dalmak” is áldozatot követelnek és ha az elnyomottak hajlandók ezt az áldozatot meghozni, éppen ideje volna, hogy az áldozat ne vesszen kárba. Ne álljanak ; meg ott, hogy egyik diktátort elmozdítják és másikat enged- ■ nek a helyére tolakodni, hanem szüntessék meg azt a rendszert, , amely a diktátorokat szüli. Ez esetben nem csak önmaguknak, ; hanem nemzetközi méretekben : is szolgálatot tesznek a munkásosztálynak. VÁLTOZNAK AZ IDŐK A történelem feljegyzései szerint a királyságok megdöntése a múltban mindig véres forradalmak árán mentek végbe és a mi véleményünk szerint az eredmény sohasem ért fel az áldozattal. A célhoz legközelebb Oroszországban jutottak, de még ott is túlságosan messze attól, hogy mentesítették volna magukat a kizsákmányolástól. Bár a magánkapitalizmust megszüntették, de a helyét az államkapitalizmus foglalta el, amelyet szűklátókörű, vagy rosszakaratú bürokrácia irányit, mely a munkásosztály törekvésének végcélját éppen oly buzgalommal igyekszik elgáncsolni, mint más országokban a magánkapitalizmus. Azt elismerjük, hogy az orosz forradalomnak egy roppant hatalmas tömeg tudatlanságával és rosszakaratával kellett megküzdeni, ami igazolja az első évvek haladásának lassúságát. De azóta harminc év telt el és a ma virágjában levő generáció már a Szovjet rendszerben nőtt fel, amelyre lehet számítani, hogy úgy külső, mint belső ellenséggel szemben megvédelmezi az országot és a rosszakaraton kívül semmi más akadálya nincs annak, hogy Oroszország ne csak a kapitalista országok szemében legyen “kommunista” ország, hanem a gyakorlatban is megvalósítsák a kommunizmust. De, amint látszik az idők változnak és ma már a királyok ki- akolbolintásához nem kell véres forradalom, mert amint Olaszországban láttuk, ott egyszerűen kiszavazták a királyt a trónról és remélhetőleg vele a trón iránti hagyományt is. Bár a reform nem volt teljesen vér- telen, de a vérengzést nem a királyság ellenségei, hanem a királyság hívei rendezték, miután már a többség a királyság ellen szavazott. Hogy a dolgok ilyen fordulata azon mullott-e, hogy a királyság már ma teljesen tarthatatlan, vagy pedig a király előrelátásán, innen nehéz megítélni, de nagy a valószínűség, hogy a király nagy külső nyomás alatt állott, amely rábírta, hogy nyugodjon bele a változhatatlanba, mert ha ellenszegül, esetleg nem csak a trónt söpri el az az elégedetlen tömeg, hanem azzal egyben a kapitalista rendszert is. Ez esetben sokkal többet kockáztatott volna Humbert olasz király. így csak a trónját veszítette el, ellenkező esetben, pedig a léha, dologtalan életmódot is, sőt nem csak ő, hanem az egész osztály, amelyhez tartozik. De reméljük az olasz munkásság hamar befogja látni azt, Milyen megnyugtató, hogy a világháború 20 millió áldozatai között úgy eltűnhetünk, hogy senkinek sem hiányzunk.
