Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)

1946-12-21 / 1455. szám

1946. december 21.

BÉRMUNKÁS

3 oldal

MUNKA KÖZBEN--------------------------(gb) ROVATA-------------------------MUNKÁSTANFOLYAMOK

AZ EGYETEMEN

Az amerikai egyetemek hirdetései “prospektusai” az utóbbi években több uj tantárgyat tartalmaznak. Ez egészen természetes is, hiszen a tudományok fejlődésével egyes dolgok specializálódnak s külön tantárgyakká lesznek. A repülés, az elektronok, a plasztik s sok más egyéb dolgok uj tantárgyakkal bővítették az egyetemek kuri- kulumait. Az ilyen uj kurzusok soraiban találjuk a “labor-management” körébe eső tanfolyamokat is.

Az utóbbi években az amerikai munkásszervezetek száma megnövekedett, a union ügyek intézése nagyszámú embernek nyújt megélhetést. Az amerikai egyetemeket* — ellentétben az európaiakkal, — nagymérvű praktikusság jellemzi. Hamar észrevették, hogy a szervezkedés megélhetési terület lett, amelyre sok ember pályázik. És ha sok egyén akar valamit, akkor azért hajlandók fizetni is, — gondolták a praktikus egyetemek és egyik a másik után nyitotta meg a szakszervezeti tisztviselőségre képző tanfolyamait.

A unionizmusra, illetőleg a union tisztviselő állásokra való tanítás eszméje nem uj keletű és nem is az egyetemek találták ki. Részben a szakszervezetek, de még inkább a régi szociálista pártok kezdték meg az ilyen tanfolyamokat leginkább olyan tagjaik kiképzésére, akik közül a jobbak, mint szervezők szolgálták a mozgalmat.

OSZTÁLYTUDATRA

NEVELTÉK

Az ily, vagyis a munkások által fentartott tanfolyamokon, vagy iskolákban megismertették a munkás tanulókkal a munkásmozgalom történetét, céljait s általában igyekeztek olyan nevelést adni, hogy a tanulók a napi eseményeket a munkásság érdek-szempontjából tudják mérlegelni. Igaz, tanítani kellett a könyvelést, stilisztikát, retorikát és egyéb olyan dolgokat is, amelyek csak közvetve szolgálták a tanulókat és amiket inkább csak azért kellett felvenni az ilyen kurzusok keretébe, mert a munkás tanulók nem jutottak hozzá fiatalabb éveikben. De az ily tárgyak dacára is, a munkásiskolák lényege abban állt, hogy a tanulókat OSZTÁLYTUDATRA nevelte.

A modern egyetemek által ajánlott ilvfajta munkáskurzusok tárgykörüket tekintve sokkal bővebbek, mint a régi, kezdetleges munkásiskolák voltak. Nem csak a tanításhoz szükséges mindenféle helyiségekkel és eszközökkel rendelkeznek, de a tanári karban gyakran igen hires embereket is találunk. És mindezek dacára azt állítom, hogy azok a régi, primitiv munkásiskolák jobban szolgálták a munkásosztályt, mint ezek az egyetemi kurzusok. Jobban szolgálták pedig azét, mert az egyetemi kurzusokban hiába keressük az osztálytudatra való tanítást, ami pedig a “lelke” kellene, hogy legyen az ilyen tanfolyamoknak.

Az olyan társadalmi rendszerben, ahol a termelőeszközöket egy kisszámú osztály bírja, a munkásság azért szervezkedik, hogy védje magát ezen birtokos osztály kizsákmányolása ellen.

AZ OSZTÁLYHARC

Ezt a küzdelmet röviden csak az OSZTÁLYHARC szóval jelöljük. És ha használjuk ezt a “harc” kifejezést, akkor azt mondhatjuk, hogy a munkástanfolyamok célja a tisztek kiképzése a munkáshadsereg számára. így volt ez a múltban és ily szempontból nézve bíráltuk a munkástanfolyamokat.

A modern egyetemek által nyújtott munkáskurzusok azonban, — hogy úgy mondjam, — bizonyos lelki operáción mentek keresztül. Amig a régi munkáskurzusok neveltjei rendesen a mai termelési rendszer éles bírálóivá, ellenségeivé lettek, addig az egyetemi kurzusok arra törekszenek, hogy a tanulók a rendszer védelmezőivé váljanak.

Az egyetemek is elismerik, hogy a munkások és a munkáltatók között ellentétek vannak, de úgy tartják, hogy ezen ellentéteket az általuk nyújtott “labor-management” tudománnyal el lehet simítani. Nyíltan szólva, az ily egyetemek az osztályharc elfojtására ígérnek valamilyen áltudományt. így csak olyan tiszteket akarnak kiképezni, amely az ellenfélt éppen olyan hűségesen szolgálja, mint a saját népét.

Az ily kurzusokat előkészítő és fentartó tanárok nem hisznek az osztályharcban, — a legtöbbnek fogalma sincs róla, hanem csak azt látták, hogy a unionok már igen sok tisztviselőt alkalmaznak, de azonkívül a nagyobb üzemekben is megtaláljuk a “labor relation” ügyeket intéző hivatalnokokat, igy kurzust nyújtanak az ily pályakör rutin anyagának az elsajátítására. Szerintük a szakszervezeti tisztviselő valójában csak olyan kereskedő, aki a munkások munkaerejét árulja. A két osztály helyett csak a vevő és az eladók csoportját látják, amelyek között csupán annyi ellentét van, mint az egymással alkudozó vásáros felek között találunk.

JÓL FIZETETT ÁLLÁS

Az ily felfogás szerint az a union tisztviselő, aki a mai rendszer megváltoztatására törekszik csak önmaga alatt vágja a fát, mert ha a munkásság kisajátítaná a termelőeszközöket nem lenne munkáltató osztály és akkor kinek árulná a szak- szervezeti tisztviselő a munkások munkaerejét? Ebből következik, hogy ha a tisztviselő meg akarja tartani a munkáját, — amit az utóbbi években már nagyon jól fizetnek, — akkor meg kell tartani a mai rendszert, fenn kell tartani a munkások kizsákmányolását.

De még egy más szempontból is nézhetjük ezt a dolgot. Az amerikai egyetemek legtöbbje

magántulajdonban van, jobban mondva nem állami intézmény, noha vannak állami egyetemek is. A vagyonukat nagy alapítványok képezik. Vannak egyetemek, amelyek több száz millió dollár vagyonnal rendelkeznek. Ez a rendkívüli nagy vagyon mindenféle ipari vállatokba, bányákba vagy telkekbe van befektetve. Szóval a jövedelmeiket szintén a munkások kizsákmányolása révén kapják. Egészen természetes tehát, hogy az ily egyetemeken a munkáskurzusoknak olyan “csavarást” adnak, hogy a mai termelési rendszer megszüntetése, vagy megváltoztatása helyett éppen ellenkezőleg, annak további változatlan fentartását tanítják.

A Cornell egyetem prospektusa például ezt mondja: “A köMi tudjuk, hogy az urak talpnyalására szoktatott cselédeknek még sokkal nehezebb megszokni a demokráciát, mint az értelmesebb uraknak. Ezt az alábbi kis eset is igazolja:

Magyarországon az egyik kormánypozícióba jutott szoci- álistának a felesége babát várt, igy az utolsó hetekben Mari nénit, az urakhoz bejárt mosónőt hívta el mosni. Mari néni a régi szokásához hűen, nem csak “kézit csókolommal köszönt be, hanem meg is akarta csókolni az elvtársnő kezét, amire az elvtársnő azt mondta, hogy azt ne tegye Mari néni, hiszen maga az én anyám lehetne.

Mari néni duzzogva panaszkodott másoknak, hogy ez a cuci- lista már olyan nagyra tartja magát, hogy még a kezét sem engedi megcsókolni.

Még mindig azon vitatkoznak, hogy mit csináljanak azzal a rossz, fattyú fasiszta Franco- val? Azok, akiknek szerelmi viszonyuk volt a fasisztákkal azt állítják, hogy nem is olyan megvetni, elitélni való ez a fattyú gyerek.

Most már semmi kifogása se maradt az angol-amerikai müi- taristáknak arra, hogy a lefegy- verezést meg ne kezdjék. Molotov mindenbe beleegyezett, amit csak ezek ajánlottak. Az ellenőrzésbe, hogy az országon belül levő hadsereget is számon tartsák. Csak azt kérte, hogy a fejszámadás mellett, mely szerint a katonák látszámát megszámolják, a hadifelszereléseket és fegyvereket is számolják meg, ezek között az ATOM BOMBÁT is, amire az amerikaiak annyira megijedtek, hogy megvétózták az ajánlatot. Most az angolokkal megegyeztek, hogy majd csak HAT HŐNAP múlva kezdik meg a lefegyverzési tárgyalásokat.

Edwin Lahey Stockholmból írja, hogy Európában biztosra veszik, hogy Amerikában egy nagyobb méretű depresszió lesz 1948 évben és hogy ezért is igyekeznek az európai országok magukat függetleníteni az amerikai tőkés rendszertől. Ugyan akkor azt is hiszik sokan az öreg Európában, hogy már ebből a

zelmult eseményei (sztrájkok) mutatják, mily nagy szükség van arra, hogy “labor and management” (ez alatt a munkásvezéreket és a gyárak vezetőit értik, — szóval a munkások és a munkáltatók képviselőit) leüljenek az asztalhoz, hogy megértsék egymást, tanuljanak egymástól s hogy jóakarattal szolgálhassák a közös érdeket.” Csakhogy nincsenek olyan KÖZÖS ÉRDEKEK! A union tisztviselőt a union fizeti s csak annak az érdekeit kellene, hogy szolgálja. Azon iskolák, amelyek arra tanítják a leendőbeli szakszervezeti tisztviselőt, hogy egyformán kell szolgálnia úgy a munkáltató, mint a munkásosztályt, valójában ellenségei a munkásosztálynak és csak ilyen szemmel nézhetünk rájuk.

nyavalyából nem fog tudni az amerikai tőkésrendszer kilábalni, hogy beledöglik.

LaGuardia és sok közismert egyén, valamint 27 országos szervezet, tiltakozott az ellen, hogy az amerikai segélyt politikai célokra és reakciósok támogatására használja fel Mr. Byrnes, vagy ily csoportok és más hatalmi érdekeltségek megerősítésére.

Amig a Standard Oil és az Anaconda réz gyárakat csak 50.000—50.000 dollár pénzbírságra büntették, mert a háború alatt az amerikai hadsereg részére termelt hadiszereket részben szabotálták, visszatartották, részben rossz, szakadozott drótokat adtak el nekik, ezáltal sok amerikai katona életét feláldozták. Most a bányász uniont három és fél, azaz 3,500.000 dollár pénzbírságra Ítélték, békeidőben, mert 54 óráról 44-re akarták a munkaidőt leszállítani.

“Megjött az eső.” örömmel jelentik Magyarországról, hogy az őszi vetéseket elintézhették, mert megjött az eső, 5 hónapi szárazság után, mely miatt még vetni sem lehetett, most végre elvethették a rozs és búza magvakat. Ezáltal nagyobb a remény a jövő évi aratást, megélhetést illetőleg.

A direkt akciónak legszebb példáját a francia munkásság a Renault autógyár telepén rendezte le. Tütakoztak az ellen, hogy egy rósz, goromba munkavezetőt a munkán tartsanak. Erre az üzem igazgatósága lezárta a gyárat. De a munkások megnyitották és kizárták az üzem- vezetőséget. Bebizonyitottk azt, hogy az üzemvezetőség ellenére és azok nélkül is tudják a gyárat üzemben tartani.

A nagyobb bankokat még a magán tőkés rendszerben is NEMZETI bankoknak nevezik, ezzel azt elismerve, hogy bizony annak kellene lenni, mert azokon keresztül egy pár ember uralhatja a nemzetet. így ez a legnagyobb érv, hogy a nemzet tulajdonában kell, hogy legyenek.

JEGYEZD MEG----------------------Ajánlja: St. Visi.------------------------------