Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-07-20 / 1433. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1946. julius 20. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNG AR AIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ........................$2.00 One Year ________ $2.00 Félévre ........................... 1-00 Six Months __________ 1.00 Egyes szám ára ........ 5c Single Copy --------------- 5c Gsomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás Hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE •«S9»>42 A fogyasztók sztrájkja Az árszabályozás megszüntetése következtében a drágaság rohamosan emelkedik. Különösen az élelmiszerek, a lakbér és a ruházat árai ugrottak nagyott, ami a kiskeresetű munkásokra nélkülözést és Ínséget hozott. New York és egyéb városokban a drágaság letörésére a fogyasztók sztrájkját hirdetik. Számos polgári egyesület állt ki azzal a tanáccsal, hogy ne vásároljunk többet, mint amennyire éppen csak szükségünk van puszta életünk fentartására. Azt hirdetik, hogy a vásárlóknak ilyen sztrájkja majd észretériti a gyárosokat és a kereskedőket s kénytelenek lesznek leszállítani az árakat. Nem hisszük, hogy a fogyasztó közönség sztrájkja segítene a drágaságon. Hiszen úgyis igen nagy már azoknak a száma, akik csak a legszükségesebb cikkeket vásárolják, de nem azért, mert helyeslik a fogyasztók sztrájkját, hanem azon egyszerű oknál fogva, hogy jövedelmeikből nem telik többre. Jól emlékszünk még arra az időre, — hiszen nem olyan régen volt, — amikor a fogyasztók sztrájkjának éppen az ellenkezőjét ajánlották. Akkor is nagy bajok voltak az élethez szükséges árucikkek termelése és elosztása körül. Az amatőr nemzetgazdá- szok mindjárt előjöttek, hogy vásároljunk minél többet, költsük a pénzt észnélkül, mert csak igy teremthetünk újabb munkaalkalmat, adhatunk keresetet a munkásoknak és állíthatjuk vissza a normáls viszonyokat. Nem sok hasznát láttuk az ily tanácsoknak, mert a szegény munkásságnak nem volt miből költekezni, már pedig tömegfogyasztásra csak a munkásság képes. A gazdagok kisszámú osztálya akármilyen pazarló életet él is, nem fogyaszthat sokat éppen kisszáma következtében. így a depresszió megmaradt egészen a háborús iparok megindulásáig. És mintahogyan.a depresszió idején a nagy néptömegek nem vásárolhattak többet, mint jövedelmük engedte, úgy ma sem költenek többet, mint amire éppen szükségük van, mert nincs miből többet költeniök. A munkásság a sajátmaga termelt javakból csak annyit fordíthat a saját céljaira, amennyit a munkáltató osztálytól visszakap. Hiszen ma már mindenki elismeri, hogy a munkásság által termelt javak a termelőeszközök tulajdonosainak a birtokát képezik. A tulajdonosok ezen javak előállításáért a termel- vények bizonyos százalékát adják vissza a munkásoknak. A munkásság vásárló képessége tehát az ily termelési rendszerben attól függ, hogy termelvényének hány százalékát kapja vissza. Az tény, hogy a munkásságnak visszaadott termelvények százaléka időközönként némi határok .között változást mutat. Azonban soha sem elég nagy arra, hogy a nagy néptömegeknek biztosított, kényelmes életet nyújtana. A munkásanyáknak nem a “vegyek-e vagy sem’’, hanem az okoz gondot, hogy a keresetéből miként lehet beszerezni a legszükségesebb dolgokat. így tehát mi nem látjuk be, mit segítene a munkásságon, ha önkényesen redukálnák a szükségleteiket, amikor a munkáltatók pontosan ezt akarják elérni az árszabályozás megszüntetésével. Az igazi baj az, hogy a munkások csak nagyon kis hányadát kapják vissza termelvényeiknek. Szó sincs róla, mennyiségileg többet kapnak ma, mint kaptak például 30-40 évvel ezelőtt. Csakhogy ma sokkal többet termel a munkás, mint akkor s a visszatartott javak arányszáma, — amit a kizsákmányolás fokának is nevezünk, — nem sokat változott. Éppen azért a “free enterprise’’ név alatt említett tőkés termelési rendszerben a munkások szükséget látnak a depresszió idején, mert nincs keresetük a vásárlásra és Ínséget szenvednek a “boom” korszak alatt is, mert akkor meg a drágaság oly nagy, hogy kereseteikkel megint csak a legelemibb életsziikségleti cikkeket vásárolhatják meg. Nem is kell tehát rámutatnunk, hiszen már szinte magától érthető, hogy a drágaság egyetlen hathatós ellenszere a “free enterprise’’ feladása s bevezetése az olyan trmelési rendszernek, amelyben a munkásság megkapja az összes termelvényt s állandóan forgásban tarthatja a termelés kerekeit. Megbünhődte már e nép... A magyarországi lapok még mindig azzal vannak tele, hogy az ország valamely vidékén a köztársaság ellen irányidó fegyveres összeesküvést fedeztek fel. Sok esetben az ilyen összeesküvést összekötik zsidóellenes pogromokkal, orosz katonák legyil- kolásával és miniszterek, vagy más ismertebb egyének elleni merényletekkel. A reakciónak ily nagymérvű megnyilvánulását már az oroszok is megunták s S. P. Sviridov, a katonai kormányzat elnöke, a reakció megfékezését követelő átíratott intézett a magyar kormányhoz. De azt is olvashatjuk a hazai lapokból, hogy a reakció központjaiban mindig papokat, — különösen katholikus egyházi vezetőket találnak. Viszont arra meg mi mutattunk már rá, hogy az amerikai papok miként uszítják az amerikai magyarságot a Magyar Köztársaság ellen. így semmi kétség, a hazai és az amerikai magyar papi reakció szoros kapcsolatot tart fenn. Az otthoniak bizonyára nagy bátorítást kapnak az itteniektől. Rámutattunk már arra is, hogy minél nagyobb, minél hangosabb a magyar reakció, annál kevesebb eshetőség van a magyar határok kibővítésére, mert hiszen az egész természetes, hogy amig úgy a környező államok, mint a Szovjet Union is barátságosabb magatartást mutatnak a bűneit megbánó, most már valóban a demokrácia felé forduló magyarsággal szemben, addig a még mindig reakciós, antiszemita, munkásellenes, az erőszakos revíziót hangoztató magyarságot mind szükebb és szükebb határok közé fogják szorítani. ERRE KÉNYSZERÍTI ŐKET AZ ÖNVÉDELMÜK. Nem hisszük, hogy akár a hazai, akár az itteni magyar reakció vezetői annyira együgyüek volnának, hogy ezt nem látnák. Dehogyis nem látják! Tudják ők ezt nagyon jól, de nekik nem Magyarország vagy a magyar nép érdeke a fontos, hanem csak a zavarkeltés, hogy az uj rendet diszkreditálják. Botorul még ma is abban reménykednek, hogy ha fondorkodásaikkal sikerülne nekik megbuktatni a köztársaságot, akkor megint ők kerülnek vissza az uralomra. Ez a reakciós banda most veszett farkas módjára üvölt Erdélyért, noha jól tudják, hogy Erdély visszacsatolását, — még ha volna is reá eshetőség, éppen az ilyen módszerekkel lehet legjobban megakadályozni. És mintahogyan 1919-ben bebizonyították, úgy most is készséggel beleegyeznének Erdély, sőt még a jelenlegi törpe Magyarország egy részének az elvesztésébe is, csakhogy ismét ők kerüljenek uralomra. Az Erdéllyel kapcsolatos üvöltésük nem egyéb, mint az oly régóta elhódított amerikai magyarság további feldühösitése az újjáéledt Magyarország ellen, hogy minél kevesebb segítséget küldjenek az éhínséget szenvedő magyar népnek, mert úgy vélik, hogy minél nagyobb lesz az Ínség, annál hamarább megbukik az uj rend Magyarországon. Hogy ezt a dolgot ottan is tisztán látják azok, akik nem estek a reakciós papság hatalmába, bizonyítékul itt közlünk pár jellemző sort az egyik olvasónkhoz érkezett budapesti levélből: Egyébként itthon lüktető munka és élet folyik. Természetesen leszámítva az inflációval járó szörnyű megélhetési nehézségeket, igyekszünk a helyzetet kellő optimizmussal és energiával türhetővé tenni. Csak az zúgolódik, aki nem gondolkodik, aki elfelejtette már, hogy két háborút vesztett, tökéletesen kifosztott ország vagyunk és ha évekig türtük, hpgy fosztogassanak bennünket, akkor ezt az ideig-óráig tartó ínséget talán csak kibírjuk. Igen, ezt én és mi tudjuk és értjük, de a nyomorult aljas reakciós banda, amely visszasírja a múltat, nem tud és nem akar beletörődni a megváltozhatatlanba és minden eszközzel és móddal igyekszik ezt a fiatal demokráciát aláásni és bemocskolni. Jól jön nekik az infláció, a szörnyű drágaság, amely már valóban elviselhetetlen. De természetesen arról nem akar tudni, HOGY AZ Ö BŰNE. Igen, ez a helyes megállapítás! Ennek a reakciós bandának a bűne mindaz a szenvedés, ami a magyar népet érte. És akik az országhatárok összeszoritásában látják a legnagyobb sérelmet, úgy azt is ennek a reakciós bandának írják fel érdemül, mert hiszen az ország feldarabolásához is a régi, uri-bitang uralom vezetett. Azonban bárhogy szeretnénk is, nem mondhatjuk, hogy maga a magyar nép teljesen ártatlan. Mint ahogyan minden kormány felelős a népéért, úgy minden nép felelős a kormányáért Az ily felelőség kölcsönös. A MAGYAR NÉP VÉTKE ABBAN ALL, HOGY OLY SOKÁIG TŰRTE a dolgozó magyarságot és a környező népeket egyformán elnyomó uriosztály uralmát. Tűrte hogy kétszer egymásután népellenes érdekeket szolgáló háborúba vigyek őket; tűrte, a munkáselnyómást, a zsidó üldöztetést s a nép legertekesebb elemeinek az országból való kiüldözését; tűrte a legborzalmasabb szadista kegyetlenkedéseket negyedszázadon at. Ezért a SZÖRNYŰ NAGY BŰNÉRT vezekel most a magyar nép. Lehet, hogy az eddigi nagy szenvedései félig igazolják a költőt: Megbunhodte mar e nép a múltat. . . Igen, csak a MÚLTAT Mert a jövendőt nem lehet előre megbünhődni. Hogy a jövőben mennyit fog meg bűnhődni, az attól függ, mily mértékben tudja magat megtisztítani a regi, a bűnös korszakot visszaidézni akaró reakciótól.
