Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)

1946-12-07 / 1453. szám

1946. december 7. BÉRMUNKÁS 5 oldal A magyarországi munkásság a demokrácia tükrében A magyar szakszervezetek, melyek évtizedes múltra tekin­tenek vissza, a megalakulásuk pillanatától kezdve a munkás­ság osztályharcos gazdasági szervezetei voltak és kitűzött céljuk volt a tőke és a munka harcában a munkásság érdeke­it képviselni. Hogy ennek meny­nyiben tudtak megfelelni, az mindig az adott helyzettől füg­gött. A szakszervezetek megala­kulásakor a munkásság olyan munkaviszonyok közt dolgozott, hogy azt teljes kizsákmányolás­ának lehetett nevezni. Azért a szakszervezetek kezdetben a munkásság legelemibb gazdasá­gi érdekeinek a megvalósulását tűzték ki célul. így a 12-14 órai munkaidőnek 8 órára való le­szállítását, a gyermek és az éj­jeli munka eltiltását, higénikus munkahelyek kötelezővé tételét, a munkásság mindennemű biz­tosítását, stb. Ezekből nagyon sokat hosszú évtizedes küzde­lem után sikerült is megvalósi­tan. Amellett a munkásság meg­szervezése és osztálytudatossá való nevelése is egyik fő felada­ta volt a szakszervezeteknek. Az első világháború kitörésé­ig, dacára az államhatalom és a tőke ellenállásának, mégis sike­rült Magyarországon a szak- szervezeteknek a munkásság számára jelentős eredményeket elérni és sikerült a munkásság nagy részét beszervezni is. Ezt a folyamatot a háború kettétör­te, de annak befejezésével ujult erővel folytatódott a szakszer­vezetek működése. TÚLZÁSBA MENTEK Az 1919-ben uralomra kerülő Horthy-rendszer nem jó szem­mel nézte a munkásságnak még a szakszervezetekben való tömö­rülését sem és ezt is rendőri üggyé avatván, egyrészt a mun­kásság szervezkedését hatalmi eszközzel elnyomta, másrészt keresztény szakszervezetekbe kezdte beszervezni a munkássá­got, hogy ottan papi vezetés alatt kezes báránnyá változtas­sa őket. A Horthy-rendszernek ez utóbbi csak részben sikerült, mert taglétszám tekintetében a keresztény szakszervezetek meg sem közelitették a szocialista szakszervezeteket. Az erős elnyomás következté­ben a szocialista szakszerveze­tek kénytelenek voltak megalku­vóvá vállni, amely — valljuk be őszintén — sokszor túlzásba is ment, minek folytán a munkás­ság bizalma a szakszervezetek irányába erősen megingott és ezért a szervezetek fejlődése megállt, sőt erősen vissza is fej­lődött. Nagyban hozzájárult eh­hez az évekig tartó nagyszabá­sú munkanélküliség - is, amely a magyar munkásságot gazda­ságilag teljesen lezüllesztette. A felszabadulás után a szak- szervezetek teljesen uj alapokon kezdték meg működésűket. Most már szocialista és kommunista közös vezetés alatt állnak és kormányrendelet következté­ben minden dolgozó tagja kell legyen szakmája szakszerveze­tének, amelyek kollektív szerző­dések megkötésével biztosítják a munkásság keresetét. Sajnos, ezek a szerződések a munkás­ságnak jelenleg csak a létmini­mumot, sőt a legtöbb esetben még azt sem biztosítják, mert az ország jelenlegi helyzetének a megjavítása és az újjáépítés kizárólag a munkásság vállán, munkáján és a termelésen nyug­szik. Emiatt az immár körülbelül 800.000 taggal rendelkező szak- szervezetek tagjai között nagy az elégedetlenség, mert a szerve­zett munkás látja azt, hogy a nem termelő és nem újjáépítő i személyek, akár kereskedők, akár szabadfoglalko z á s u a k, vagy a gazdasági élet káros alakjai nagyon is jól élnek, mig ő verejtékes munkája közben az állandó nélkülözéssel és leron- gyoltsággal küzd. A MEGALKUVÓ POLITIKA Ennélfogva megismétlődik az, hogy most is a szakszervezetek fékezik a munkásságot és buz­dítják türelemre, kitartásra és a munka mindenáron való tovább­vitelére. Dacára annak, hogy a munkásság politikai és gazdasá­gi hatalom birtokában van — számára ez a helyzeti előny nem sokat ér . . . Tény az, hogy az ország gazdasági újjáépítését a munkásságnak kell elsősorban elvégeznie, de hogy ez évekig csakis az ő bőrére menjen, az nem elfogadható. Itt megint a politika dönti el a munkásság sorsát, amely meg­alkuszik és amely a szavazó ur­nánál kezdődik. A munkáspár­tok ellentétbe kerültek saját szakszervezetük céljaival és mi­vel a szakszervezetek vezetését is munkáspárti politikusok irá­nyítják, ennek természetes fo­lyománya, hogy első a politika és csak azután kullog a munkás­ság gazdasági érdeke. Ez pedig — természeti törvénynél fogva — visszaható erővel bir, amely a mindenkori választásoknál érezteti hatását. Tanulság ebből az, hogy poli­tikával nem lehet a gazdasági érdekeit a munkásságnak töké­letesen keresztülvinni, enélkül pedig a munkásság a demokrá­ciában sem lesz politikai nagy­hatalom. így születnek azután a fonák helyzetek sorozatai, vagyis a “játék” megy körbe- körbe, de a lényeg, a magyar munkásság munkájának teljes értékelése és emberi életének biztosítása a ködös politikai út­vesztőben — elvész. Kővári Mihály (Budapest) JÖVEDELMI ADÓ AZ EGYE­SÜLT ÁLLAMOKBAN Az Internal Revenue Bureau jelentése szerint az Egyesült Ál­lamokban az 1946 junius 30-án végződő “pénzügyi” évben 40,- 927,574,950 dollár jövedelmi adót fizettek be. A legtöbb adót New York ál­lam adta, a legkevesebbet pedig Nevada. New York állam jöve­delmi adója 8,115,899,670 dol­lárt tett ki, Nevadáé pedig 38,- 356,490 dollárt "Fából vaskarika" (a.l.) Gondolom, hogy nagyon sokaknak furcsán hangzik a fenti cim. Azonban ha tudomást vesznek az alábbikarói, amit Amerikának egyik legismertebb egyénisége, minden arcpirulás nélkül a “Look” cimü heti folyóiratban örökített meg, akkor be­látják, hogy én is jogosan használhatom a fenti címet. Eric Johnston, aki néhány évig elnöke volt a Keresekedelmi Kamarának, most pedig az amerikai, mozi ipar korlátlan cárja, ezen címmel “More production means better living for you.” (Több termelés emeli az életszínvonalát.) irt cikkében megálla­pítja, hogy “az európai kapitalizmus befejezte hivatását és ki­múlt.” “Azonban senki sem gyászolja.” Ezzel sem mondott iga­zat, mert éppen a napokban kaptam egy rokonomtól levelet, amely az ellenkezőjét állítsa. Egy Dr. címmel felruházott egyetemi ta­nár, aki elég tisztán látja a helyzetet, a következőket Írja: “Rém- séges állapotokon mentünk keresztül a nyilas uralom alatt, amit azután még betetőzött az, hogy Budapest ostromát is végig kel­lett szenvednünk. Természetesen, akik nem élték azt át, azoknak halvány fogalmuk sem lehet ilyesmiről.” Azután folytatja megfigyeléseit, a többek között ezeket Írja: “Amióta a tényleges vérengzés befejeződött, azóta már sokat ja­vult a helyzet, ugyanis a szervezett munkások energikus fellépé­se folytán nagyon sok jó reformot léptettek életbe. Mindezek da­cára a sok visszamaradott népiek, még most sem tudják a hala­dást megérteni. A tényleges kibontakozás azért is megy olyan ne­hezen, mert a volt katonai kasztokhoz tartozók a kapitalistákkal egyetemben állandóan nehézségeket gördítenek a fejlődés meg­akadályozására. Szóval Mr. Johnston, bizony még vannak nagyon sokan Európában, akik krokodilus könnyeket hullatnak a kapitalizmus kimúlásáért. Nem csak könnyeket hullatnak, hanem mindent igyekszenek elgáncsolni, ami a dolgozók javát szolgálja. Termé­szetesen ebben a munkájukban nagy segítségükre vannak az egy­házak, amelyek minden társadalmi fejlődésnek ellenségei. Azután Mr. Johnston igy folytatja: “Az európai népek azért is nem gyászolják az ottani kapitalizmust, mert az nem volt a ‘né­pek’ kapitalizmusa.” Hát kérem! Most már úgy gondolom, hogy az olvasók meg fogják érteni, miért adtam azt a címet, hogy “Fából—vaskarika”. Mert az éppen úgy lehetséges, amint Johnston megállapítása, hogy “peoples” kapitalizmus. Ha mást nem tett Mr. Johnston, de még is nagy felfedező, mert egy uj szót fedezett fel a szótár ré­szére. Amikor elolvastam a heti folyóiratban a fent nevezett Írást és a néhány uj megállapítást, jót nevettem rajta. Azután az ju­tott eszembe, hogy ilyen tudással rendelkeznek ennek az ország­nak feldicsért nagyjai. Vájjon milyen tudással rendelkeznek, az átlagosak ? Szóval olyan is létezik “nép kapitalizmus”. Mi csak egyfajta kapitalizmust ismerünk. Ez a kapitalizmus az egész földtekén a kizsákmányolásra épült. Az igaz, hogy magában a kapitalista tár­sadalmi rendszerben az egész népréteg részese a társadalomnak. Mi például munkások vagyunk és végezzük a termelést, a kapitalista osztály pedig a termelt javak felett rendelkezik. Ők szabják meg, hogy milyen lakásokban lakhatunk, mennyi ruhát és élelmet vehetünk testünk épségben tartására, hogy napról-napra erőnk legyen a termelés tovább folytatására. Az itteni kapitalizmus is csak egyet tart szemelőtt és pedig a profit állandó növelését. Mr. Johnston bizonyára tudja, de elfelejtette, hogy ha a föld többi országaiban a kapitalizmus befejezte uralmát és népei már többé nem profitra, hanem csak szükségletre fognak termelni, akkor az amerikai kapitalizmus egészen bizonyosan el fog esni a világpiactól. Ez annyit fog jelenteni, hogy a profitrendszernek napjai meg lesznek számlálva, mert éppen úgy, mint csak, egy or­szágban a kommunizmus nem fejlődhet ki tényleges valósággá, éppen úgy a földtekén a kapitalizmus kizárólag csak egy ország­ban nem létezhet. Különösen egy olyan iparilag fejlett országban, mint az Egyesült Államok. Mi tudjuk, jóelőre, hogy a kapitaliz­mus ebben az országban saját zsírjába kell, hogy megfulladjon, még akkor is, ha azt mondják, hogy itten a “népek kapitalizmu­sa” van. Vájjon az itteni nemzetgazdászok mit szólnak ahoz, hogy valaki a jelen rendszert úgy tünteti fel, mintha a társadalom ja­vaiból mindenki egyformán részesülne? Mr. Johnston szerint a munkásoknak meg kell kétszerezni' a termelést, hogy az életszínvonalukat emeljék. Ugylátszik, hogy sokan még nem hallottak ipari pangásról. Vagy azt sem tudják, hogy a munkás magának a kapitalizmusnak számítása szerint, csak 18 százalékot kap vissza a munkabér fejében, az összet ter­melt javak 82 százaléka pedig a kapitalizmus malmára megy. Vájjon hogyan képzelik el, hogy a munkásosztály vissza tudja vá­sárolni az összes termelt javakat? Én magam nem csodálkozom azon, hogy a nagytőkét képvi­selő Mr. Johnston igy ir. De csodálkozom azon, amikor az AFL hi­vatalos havi folyóirata azt állapítja meg, hogy “a munkások a jelen körülmények között csak úgy számíthatnak több fizetésre, ha a termelést meggyorsítják.” Mondhatnak amit akarnak, de a jövő társadalom csak az ipari demokráci alapján létezhet. Amikor minden tagja a társada­lomnak egyformán részesül a társadalom összes javaiból. Termé­szetesen, ha a rája eső hasznos társadalmi munkát el is végzi. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom