Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-11-09 / 1449. szám
1946. november 7. BÉRMUNKÁS 7 oldal HÍREK MAGYARORSZÁGBÓL — SZEMELVÉNYEK A MAGYARORSZÁGI LAPOKBÓL — A KOALÍCIÓ SZÜKSÉGES BUDAPEST — Nagy Ferenc miniszterelnök a kisgazdapárt képviselőihez levelet intézett, s ebben leszögezi, hogy a koalícióra szükség van. A miniszterelnök állástfoglal a pártban kialakult frakciózás ellen. Ezután kihangsúlyozza Kovács Bélának, a pártban elfoglalt helyzetét és meghatározza kiszélesített hatáskörét. Minden képviselő köteles Kovács Béla utasításainak egyes vidéki népgyüléseken és irányításának alávetni magát. Nagy Ferenc kifogásolja az megnyilvánuló demagógiát s felszólítja a képviselőket arra, hogy interpellációkat csak végső esetben nyújtsanak be, miniszteri választ pedig csak pártvezetőségi döntés alapján utasítsanak vissza. Azokat a képviselőket, akik nem értenek egyet vele, a miniszterelnök felszólítja levelének végén arra, hogy lépjenek ki a pártból. u__ A baloldali blokk sajtója szerint a miniszterelnök levele a belső válságot nem oldja meg, mert a levél elégtelen a kisgazdapárt szükséges purifikációjá- * hoz. KÉRIK A MAGYAR HÁBORÚS BŰNÖSÖK KIADÁSÁT BUDAPEST — Az igazság- ügyminiszterium a Németország területén tartózkodó magyar háborús bűnösökről listát készített és azt eljuttatta a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz, a következő személyek haladéktalan kiadását kérve: Az amerikai zónából: Werth Henrik, v. vezérkari főnök, Széchényi Lajos, Szálasi alvezére, Milotay István főszerkesztő, Jurcsek Béla volt miniszter, Solymossy Ulászló országos leventeparancsnok, Bakos Miklós százados és Csihás István hadnagy (az amerikaiak időközben kivégezték őket), Erős István hadnagy, Forster Pál, Gara Béla, Ijjas Árpád, Károly Ferenc, Lukovich János, Molnár János, Szívós István, Takács Márton, Voit Edgár, Pa- lócz János, Palócz Kálmán, Nagy László v. államtitkár, To- mafalvi László, Becher Kurt, Balogh Illés, Boros András, Bu- daházy Károly, Berencsik Tamás, dr. Máthé Ernő, dr. Mo- gyoróssy Imre, dr. Müller Iván, Nyitray József, Steiner Oszkár. A francia zónából: Barabás Emil altábornagy, Vircsologi Ruprecht Olivér lapkiadó, Vajtha Ferenc köziró, Maróti Meizler Károly főszerkesztő, Ruprecht Antal v. főispán, Kocsárd Emánuel v. főispán, Baráth Tibor egyetemi tanár, Kovács Dezső, Szeleczky Zita, Dominies Vilmos őrnagy (a Bajcsy-Zsilinszkyt halálra ítélő vészbíróság elnöke) Héj j as Iván, dr. Tóldy Árpád csendőrezredes. Az angol zónából: Ács Ferenc, Botond István, dr. Demeter Pál, dr. Hartmann Vilmos, Hanthy Károly, Kozma István, Ulain Ferenc és Vörös Kálmán. A magyar igazságügyminisz- terium Svájchoz is kiadatási átiratot intézett és többek között Bosnyák Zoltán szerkesztő, Ub- rizsi Pál rendőrfogalmazó, Fabi- nyi Tihamér volt pénzügyminiszter kiadatását óhajtja. ÁRLESZÁLLÍTÁSOK MAGYARORSZÁGON BUDAPEST — Rövidesen újabb árleszállitási rendeletek jelennek meg. A férfiszabók uj díjszabása szerint öltöny elkészítéséért az I. osztályú szabók 250, a II. osztályúak 200, a III. osztályúak pedig 150 forintot számíthatnak fel. Leszállítják a HUMOR SZABÁLYSZERŰEN Vidéki városka temetkezési vállalkozója egy reggel döglött szamarat talált az udvarában. Azonnal betelefonált a rendőrséghez és kérdezte a rendőrfőnököt, hogy mit csináljon a hullával ? — Azért vagy temetkezési vállalkozó, hogy temesd el, — válaszolta élcesen a rendőrkapitány. — Természetesen el akarom temetni, de a szabályok megkövetelik, hogy engedélyt kapjunk a rokonságtól, éppen azért hívtalak fel, — kapta meg a választ a rendőrkapitány. RÉGI, DE JÓ HASONLAT — Németország a náciuralom alatt hasonlított a nagyvárosi telt villamoshoz. — Hogy-hogy? — Hát úgy, hogy elől állt a Vezető (Führer), utána egy csomó feltartott karú ember, a többi pedig ült vagy lógott. IGAZÁN NAGY ZSIVÁNYOK LEHETTEK A magyarországi lapok hírei szerint “a székesfővárosnak a nyilasok által nyugatra hurcolt AUTÓPARKJÁT most visszahozták Budapestre”. — Itt, Amerikában, ahol az autólopást már a legnagyobb tökélyre fejlesztették, sok parkoló autót lopnak ugyan el, de hogy magát a parkoló helyet is ellopták volna, azt még soha sem hallottuk. — Hej, mégis csak szörnyű nagy zsiványok lehettek azok a nyilasok, ha magát a parkot is el tudták lopni! Szerencse, hogy az oroszok olyan gyorsan kergették őket, mert máskülönben még a Nagy Alföldet is magukhurcolták volna! JELENET A BÉKETÁRGYALÁSON Tisztelt bizottság! Magyarország nem megbízható, nem kitartó. Három évvel ezelőtt még fasiszta volt, most meg már demokrata. Mi, szlovákok sokkal állhatatosabbak vagyunk! — Mennyiben? — Hát annyiban, hogy mi még most is fasiszták vagyunk! készbőrárakat 10-15 százalékkal, a rézgálicárakat 8 százalékkal, az építőipari rezsiárakat általában 5 százalékkal. A közellátási miniszter a cukor árának csökkentésével kapcsolatban elrendelte a cukorka, csokoládé, keksz, kétszersült teasütemény és más édesipari termékek árának csökkentését. Leszállították a tej és a vaj árát iS. A pasztőrözött tej literje 1.60 forint, a vaj kilója 18-21-22-23 forint. SZÁRAZSÁG MAGYARORSZÁGON BUDAPEST — A szárazság következtében a mezőgazdasági helyzet ugyancsak mostoha. Az őszi vetésterületnek eddig csak 8-10 százalékát munkálták meg s a még rendelkezésre álló négyöt hét alatt közel négymillió holdat kellene bevetni, ami alig lesz lehetséges. A DRÁGA SZAPPAN DECATUR, 111. — Miután ebben a városban szappant nem lehetett kapni, egy munkás felesége, akinek több gyermeke van és a szennyese már nagyon felhalmozódott, meglátta az újságban, hogy másnap egy boltban szappanport fognak árulni. Meghagyta tehát a férjének, hogy vigyázzon a gyerekekre addig, amig ő megvásárolja a szappanport, amiért azonban egész napon át sorba kellett állnia. így a szappanpor az amúgy is magas, árán kívül,, még a férj egy napi keresetébe is került. ISMÉT MAGYAR JAVAKRA AKADTAK BUDAPEST — A Magyar Zsidók Országos Társadalmi Szövetsége külön megbízottat küldött ki Ausztrába és Németországba a magyarországi zsidók elhurcolt értékeinek felkutatására. A megbízott értesítést küldött, hogy kutatásainak nyomán felbecsülhetetlen értékű elásott értéket találtak Ausztriának francia övezetében. Eddig 8 láda ékszert ástak ki. A francia hatóságok őrizetében van egyébként 36 láda különféle aranyrud és 12 kilogramm prima csiszolású brilliáns. Az értékekkel kapcsolatos tárgyalásokat a párisi magyar követség bonyolítja le. Már eddig 106 kocsiból álló karaván érkezett Budapestre a Németországba hurcolt magyar javakból megrakva. ÉPITŐGÁRD A 1946-47-ik évre Birtalan L., Cleveland ..... 1.00 Buzay J., Cleveland ......... 1.00 Farkas J., Akron ___ 1.00 Feczkó J., New York .___ 2.00 Fodor J., Cuy. Falls......... 2.00 Geréb J., Cleveland........... 1.00 L. Gáncs, Carolina ...........12.00 Gáncs Lajosné, Carolina 12.00 Hering P., Buffalo _____ 1.00 Kollár J., Cleveland :.......... 2.00 Kucher A., Pittsburgh .... 2.00 Kovách E., Cleveland....... 2.00 Lelkó A,, Pittsburgh ........ 3.00 Lefkovits Lajos, Cleveland 2.00 Mary Mayer, Pittsburgh 3.00 Mácsai J., Detroit ............. 1.00 Molnár A., Cleveland ........ 1.00 Mogor J., Cleveland ........ 1.00 Munczi J., Cleveland ....... 2.00 Pika P., Chicago ............... 1.00 Páll L., Ambridge ........... 6.00 Székely A., Cleveland ....... 1.00 Szigeti E., New York ....... 2.00 Vizi J., Akron ................ 2.00 Zára J., Chicago ............... 1.00 A politikusok igy látják a drágaságot.