Bérmunkás, 1946. július-december (34. évfolyam, 1431-1456. szám)
1946-11-02 / 1448. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1946. november 2. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNG ARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ___________$2.00 One Year ___________$2.00 Félévre ........................... 1-00 Six Months _________ 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy .................... 6c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879.___________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nefn jelenti azt, hogy az üy vélemények agyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE 42 A nagy sakkjáték Az amerikai újságok headlinejai újból a drágaság emelkedéséről szólnak. Pár héttel ezelőtt még a nagy áruhiány volt napirenden. Mint azóta kiderült, a gyárosok és a kereskedők visszatartották, vagy eldugták *az árucikkeket, hogy az igy mesterségesen keltett áruhiánnyal kierőszakolják a kormánytól az árszabályozás megszüntetését. Mint ismeretes, a kormány engedett a nyomásnak s az árszabályozást, egy-két dolgott kivéve, megszüntette. Alig hangzottak el Truman elnöknek az árszabályozás megszüntetését bejelentő szavai, máris előkerültek az árucikkek, de különösen az élelmiszer üzletek teltek meg varázsszóra. Az addigi hallatlan nagy husinséget egyszerre a husbőség váltotta fel. A vágóhidakra annyi vágóállatot szállítottak, hogy egyes vonalakon már zárlatot kellett elrendelni. A mészárszékekben mindenütt kinálgatják a jobbnál-jobb pecsenye szeleteket, amikről addig csak álmodoztak az amerikai munkások. Az az, hogy még továbbra is csak álmodoznak, mert van ugyan hús és más áru is, de olyan hallatlan magas árakat kérnek érte, hogy az átlagos munkás megfizetni nem tudja. A statisztikusok máris kimutatják, hogy az utóbbi két hétben a megélhetés újabb 25 százalékkal drágult. Csaknem mindenféle árucikk megdrágult az árszabályozás eltörlése óta. A gyárosok, a kereskedők és általában azok, akiknek az árak emeléséhez valami közük van azt mondják, hogy emelni kellett az árakat, mert a munkások pár hónappal ezelőtt kiharcolták az általános béremelést. Viszont a munkások azt állítják, hogy a béremelésekre szükség volt a már előző árdrágítások miatt. A Department of Labor statisztikai hivatala is bizonyítja, hogy 1941 óta a megélhetési árak (a múlt hó közepéig) 44 és fél percenttel emelkedtek. Ez azt jelenti, hogy a mai dohár csak annyit tud vásárolni, mint vásárolt 69 cent a háború előtt. Az állami statisztikai hivatal számítása természetesen nagyon óvatos és konzervatív. A munkásszervezetek adatai szerint az általános megélhetés 65-70 százalékkal emelkedett. Aki a háború előtt mondjuk 40 dollárt keresett, annak most legalább 70 dollárra van szüksége, hogy ugyanolyan életstandardot tudjon feltartani, mint tartott a 40 dohárból. A 70 dohár kereset alatt természetesen a tiszta keresetet, a “take home pay”-t értjük s nem azt, amit manapság a fizető borítékra Írnak, mint keresetet, de amit a munkás hiába keres benn a borítékban a sok mindenféle levonás miatt. A drágaság jelenlegi újabb emelkedése megsemmisítéssel fenyegeti a nemrégiben elért általános béremelések eredményét, ügy az automobil munkások, mint a bányász union máris bejelentették, hogy újabb béremelésre van szükségük. A bérek és a megélhetési árak között folyó nagy sakkjátszmában tehát a legközelebbi lépést a munkásoktól várják. így nem kell meglepődni, ha újabb nagyarányú sztrájkhuhám vonul majd végig az országon. És tegyük fel, hogy ez az újabb bérmozgalom sikeres lesz, egyes munkáscsoportok újból béremelést kapnak majd. Mert any- nyi tény, hogy amíg a drágaság minden munkást érint, a béremelésből, bármilyen általános is, mindig kimaradnak egyes csoportok, amelyek aztán kimondhatatlanul szenvednek. De ha ez a sakk játék igy folyik, mi lesz az újabb béremelés után? Semmi kétség, jönni fog az újabb áremelkedés. Fel kell tennünk tehát ezt a kérdést: Meddig fog tartani ez a nagy sakkjáték? Végre is a saját, a családjaink, a gyermekeink sorsáról van szó!? Nem vagyunk hívei a jövendőmondásnak, nem szabhatjuk meg, hogy hány évig tart még ez a sakkjátszma, amelynek szenvedő alanya a dolgozó munkásság. Azt azonban tudjuk, hogy az árak és bérek versenye integrális része a tőkés termelési rendszernek. Mintahogyan nincsen tárgy szin nélkül, nem történhetik esemény idő nélkül; éppen úgy nem lehet elképzelni a profiton alapuló termelési rendszert sem az árak és a bérek versenye nélkül. Szüntesd meg ezt a versenyt s megszüntetted magát a tőkés termelési rendszert is. Ebből következik, hogy ez a dolgozók millióira oly káros sakkjátszma tartani fog mindaddig, amíg a munkásság mint osztály nem szervezkedik, kezébeveszi a termelést és kiküszöböli belőle a profitot. Ez az utolsó lépés, ez a végső “matt”, aminek elérésére mindannyiunknak törekedni kell! A szabad szakszervezet Az American Federation of Labor Chicagóban tartott konvenciója újból megerősítette ennek a szervezetnek a munkásság szolidaritása ehen irányuló régi politikáját. Elhatározták, hogy úgy anyagilag, mint erkölcsileg támogatni fogják a világ, de különösen Délamerika SZABAD SZAKSZERVEZETEIT. Ezen látszólagos üdvös határozat mögött a munkásosztály elleni legnagyobbmérvü árulás rejlik, mert az American Federation of Labor vezetői saját érdekeiknek és Ízlésüknek megfelelőig határozzák meg, hogy melyik a SZABAD és melyik a NEM szabad szakszervezet. Szerintük NEM SZABAD egyetlen szakszervezet sem, amelyik nem oroszgyülőlő s igy hajlandó szóbaállni az orosz munkásokkal. És nem tartják szabadnak az Egyesült Államok egyetlen szakszervezetét sem, ha az nem tartozik az American Federation of Labor kötelékébe. Más szóval azt mondják, hogy nem szabadok a CIO és a többi kisebb független munkásszervezetek sem, amelyekben természetesen vetélytársakat látnak. Nemzetközi értelemben pedig nem tartják szabadoknak a múlt évben alakult “World Federation of Trade Unions” nemzetközi szakszervezetet, mert abban úgy az orosz munkások, mint a CIO résztvesznek. így tehát nyilvánvaló, hogy az AFL, amely sztrájktörő intézménynek tartja az ellenlábas, úgynevezett “dual union”-okat, most a nemzetközi munkásmozgalomban maga is ilyen “dual uni- ont” akar szervezni, a már teljesen megbukott International Federation of Trade Unions feleleventiésével. És végre nézzük, hogy maga az AFL is jogosan dicsekedhe- tik-e azzal az annyira fitogtatott SZABAD jelzővel? A chicagói konvencióról hirt adó újságírók mindannyian megemlítik, hogy úgy a delegátusok, mint a szervezet vezetői mindannyian elöregedett emberek. A szervezet elnöki tisztségét az alakulás (1881) óta eltelt 65 év alatt, — egy évet leszámiva, — csak Gompers és William Green töltötték be. így van ez a kisebb tisztségeknél is. Aki egyszer az AFL belső vezérkarába bekerül, attól csak a halál, vagy a túlságos végelgyengülés szabadítja meg a tagságot. Úgy az anyaszervezetben, mint a federációt képező egyes International szervezetekben az ily örökös vezetőségnek szinte korlátlan hatalma van. Ezért láthattuk, hogy John L .Lewis például képes volt kiszakítani a 600,000 tagot számláló bányászok szervezetét az anyaszervezetből s bevitte a CIO-ba, majd onnan is kiemelte és most újból az AFL-be hozta anélkül, hogy a tagságnak bármi beleszólást is engedett volna. Ugyanilyen folyamatot látunk most az ugyancsak félmillió tagsággal rendelkező International Association of Machinists (IÁM) szervezetnél is. De ami még ennél is kirívóbb, hogy a tagságnak semmi beleszólást sem adnak a bérek és a munkaviszonyok intézésébe. A munkáltatókkal kötött szerződéseik értelmében a munkaalkalmat, a “job”-ot a központi tisztviselők saját tulajdonaiknak tekintik, amit átengednek, a szó szoros értelmében bérbeadnak a tagsági díjért a munkásoknak. Ha a munkások nem engedelmeskednek a szerződésnek, vagy nem fizetik a számukra kiszabott tagdijakat, akkor kidobják őket s a helyeiket másokkal töltik be. És végre talán ezzel a tüntető SZABADSÁGGAL magyarázhatjuk meg azt is, hogy egy-egy AFL union néha teljesen az elismert alvilági gangszterek kezeibe kerül, akik zsarolásra és más közönséges bűncselekményekre használják fel a uniontól nyert hatalmukat. Mindezekből láthatjuk, az AFL által annyira fitogtatott SZABADSÁG nem a szervezet 7 millió tagságára vonatkozik, hanem legfeljebb csak az örökös tisztviselőire, akik 20-25 ezer, vagy még annál is magasabb évi fizetésekért teljesen SZABADON RENDELKEZNEK a jobbsorsot érdemlő tagsággal. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni csszpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal kö- ' zös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olvkép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi .iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmét az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett :“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A B6RRENDSZERRELP A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ni társadalom «zerkezetét építjük u régi társadalom keretein belül
