Bérmunkás, 1946. január-június (34. évfolyam, 1405-1430. szám)
1946-04-06 / 1418. szám
1946. április 6. BÉRMUNKÁS 5 oldal * Egyetemes Konvenciónk Az Industrial Workers of the World szervezet március 18-21- én tartotta 25-ik naggyülését. A négy napig tartó konvencióra az ország minden részéből jöttek delegátusok. A delegátusok között ott láttuk San Francisco, Oakland, Seattle, Spokane, Duluth, Chicago, Detroit, Cleveland, Houston, Baltimore, New York és más városok kiküldötteit, valamint a canadai munkások képviselőjét is. A naggyülésen az egyetemes szervezetet a titkár-pénz- tárnok, a központi lap szerkesztője és a General Executive Board (GEB) tagjai képviselték, de jelen voltak a két legnagyobb ipari szervezet szervező bizottságának ernökei, valamint az “Industrialista” (finn nyelvű napilap) és a Bérmunkás szerkesztői is. A négy napig tartó tárgyalásokat a legteljesebb harmónia uralta, noha nyilvánvalóvá lett, hogy az ily munkásgyülé- sekre az úgynevezett “Roberts” parlamentáris szabályok nem a legalkalmasabbak, mert igen sok időt emésztenek fel. Az egyetemes titkár-pénz tárnok jelentéséből kitűnt, hogy az utóbbi években a szervezet jelentékeny fejlődést mutatott, sok uj tagot vett fel, azonban azoknak nagy részét újból elveszítettük. A delegátusok is többször kihangsúlyozták, hogy a szervezet fejlődésének legnagyobb akadálya az uj, fiatal erők hiánya. SZERVEZŐ SZEREPE szolgái a szervezetnek, akik a tagság által adott rendeleteket hajtják végre. A konvención hosszabb vita tárgyát képezte a lapok kérdése. Az Industrialist és a Bérmunkás szerkesztőinek jelentéséből megismerték a delegátusok, hogy a háború milyen problémák elé állította az idegen nyelvű lapokat. Mindkét lap nagymérvű haladásról és fejlődésről számolhatott be, amit a konvenció örömmel vett tudomásul és határozatilag kimondotta, hogy az IWW idegen- nyelvű lapjai, miután az egyetemes szervezettől semmiféle financiális támogatást sem kapnak, arra nem is szorulnak, igy az azok feletti kontrolt teljesen a lap fentartóira, olvasóira, és főleg a szóbanforgó lap nyelvét beszélő munkástársakra bízza. MÁS SZERVEZETEKBELI KAPCSOLAT Az Industrial Workers (központi lap) ügyének tárgyalásánál általánossá vált az a vélemény, hogy hangja, Írásmódja, nem megfelelő az átlagos munkás megnyerésére. Ezt maga a szerkesztő is elismerte. Szerinte a háború alatt csak az ilyen lappal lehetett összetartani a mozgalom régi híveit, az “old guard”-ot, de a jövőre vonatkozólag ő is azt ajánlotta, hogy olyan lapot adjunk, amelyik a mozgalom körébe vont uj embereket, — a rekrutákat — tanítsa. Ezért a lapnak a népiesebb stílust kell követni. A konvenció utasította a GEB-et, hogy ezen uj irányzatot léptesse életbe és erre a célra alkalmazza a legmegfelelőbb szerkesztőt. Ugyancsak utasítást kapott a GÉB, hogy lépjen összeköttetésbe a hozzánk elvileg közel álló külföldi munkásokkal és ha lehetséges a kanadai és ausztráliai adminisztráció mellett szervezze meg az európai adminisztrációt is. Elhatározta a konvenció, hogy figyelemmel kisérjük az amerikai független kis szervezetek (CUA) működését, amellyel (és hasonló szervezetekkel) helyi osztályaink speciális esetekben kooperálhatnak a munkásság érdekeinek előmozdi:ására, de szervileg nem egyesülhetnek. A konvenció táviratban üdvözölte a Draper hordógyár kizárt munkásait, valamint a san franciscoi sztrájkoló vasmunkásokat, akiket az International Association of Machinist a napokban kizárt azért, mert a munkások az International .elnökének a parancsára nem mentek vissza a munkába, hanem tovább harcolnak követeléseikért. A négy napig tartó tárgyalások után, amelyeket a new yorki delegátus, John Shuskie munkástárs nagy szakértelemmel és türelemmel vezetett, a delegátusok azzal a fogadalommal mentek szét a szélrózsa minden irányába, hogy a határozatokat minél erélyesebben foganatosítják azon környezetI ben, ahonnan a konvencióra szóló megbízatásukat nyerték. (gb.) Ennek orvoslására elhatározta a konvenció, hogy felállítja az egyetemes szervező tisztségét. Ennek az egyetemes szervezőnek az lesz a feladata, hogy, a meglévő erőket szerte az országban rendszeres munkába állítsa. A General Executive Board utasítást kapott, hogy mihelyt csak lehetséges alkalmazza erre a célra a legmegfelelőbb munkástársat. A tárgyalások folyamán a delegátusok általában szólva az alábbi pontokat hangsúlyozták ki. 1. Hogy az Industrial Workers of the World különbözik a többi munkásszervezetektől abban, hogy a) itt minden hatalom a tagság kezében van, b) hogy taktikája folytán a legalkalmasabb már a mindennapi előnyök kivivására is, c) hogy végcélja is van s ez a termelés irányításának átvétele az ipari szervezetek által. 2. Az ipari uniók a munkáltatókkal kötött egyezségeikben nem ád helyet a “check-off” rendszernek, ellenben kikötik, hogy az egyezség nem kényszerítheti a munkásokat más munkások bérmozgalmainak akadályozására vagy sztrájkjaik letörésére, — szóval a munkás szolidaritás megszegésére. 3. Ebben a szervezetben az egyes gyári organizációkat az ipari szervezetek, azokat pedig az Egy Nagy Szervezet egyesíti, igy a munkásmozgalom egyik legnagyobb átka ,a juris- dikcionális disputák itt nem találnak helyet. 5. Azonban dacára a szervezet ily központosításának minden hatalom a tagság kezében marad és ebben a szervezetben a tisztviselők nem urai, hanem TEMETEK! Gyászolok . . . Forrongó kunparaszt énem szomorúság érte. Manapság gyászolni nem éppen uj dolog. Jaj! de . . . tudja Pál . . . nem halottakat, hanem élőket temet! Élő véremet, testvér véremet temetem. Hitetlen kun- paraszt vér-ágam közvetlen tagját siratom el. Szeretnék az erdők mélyébe futni mint Za- ratustra és elhagyott magányomban zokogni, élő halottam fölött, fájdalmasan sírni, csak sírni. Könnyű azok részére a sirás, akiknek a halottuk halott. De az én halottam él; élve halott. Élve temetkezett be a nemtörődömség vasbetonfalu kriptájába .ahonnan az atombomba százmilliószor nagyobb robbanó ereje sem bírja kirobbantani. Tehát amig mások holtakat temetnek, addig én élőket. A vaskos butaságsokszor elhangzott szavai jutottak ismét fülembe: “Én ezeket már mind tudom.” Bizonyára a “Bérmunkás” olvasói is ismerik ezt a butaságtól csöpögő, sunyi kunparaszt frázist. Hányszor történt meg velem, hogy a tudá- kos és beképzelt magyar embertársa a fönti szavakkal próbált kitérni előlem hogy megszabaduljon a fölvilágosító munkáslapok olvasásától, hogy ne kelljen, nehéz, gondolkozás- j hoz nem szokott agyát mege- I tetni. Micsoda szánalmat, mi- > csoda keserűséget kellett nagyon sokszor elnyelnem, hogy kelljen jobb sorsra méltó embertársam szemére dobnom, hogy “maga ostoba”! Hányszor történt meg velem, amint tudákos, de olvasni nem szerető magyar embertársam érezvén, hogy a vitán alul marad eképpen fakadt ki: “azt hiszi, hogy nekem nincs eszem? Azt hiszi, hogy én buta vagyok ?” Hányszor kellett figyelmüket fölhívnom, hogy erről még nem volt szó, hogy ezt csak fölhevülésében mondja, mert érzi, hogy szamár. Persze a mondat ezen utolsó részét előzékenységből rendesen kihagytam. Mostani esetemben biztosítom az olvasót nem hagyom lq, de törekedek, hogy e torkot szorító mondat betűit nagy betűkkel írjam ki. Igen, a következő szavakat kapta . . . tudja Pál . . . izene- tül, vagy jutalmul: “Azokat mind tudom régen, ami a “Bérmunkásban” megjelenik. A helyi lapokból mind régen elolvasom ami a “Bérmunkásban” van, amikorra Anglián keresztül hozzá érkezik, tehát szüntessék be a lapot.” Ezen utolsó mondat késztette jobb sorsra méltó vérem a fönti szamárság megizenésére, hogy “Anglián keresztül hozzám érkezik”. Mintha ezen csirkekoponya termékét nem fejezhette volna ki rövidebben, például igy: szünetessék be a lapot. Igen, ezt a sunyi kitérni aká(ró kun-paraszt ostobaságot vérrokonom izente Delhi, Ontario, Kanadából. Ha idegen volna elhallgatnám, de testvér öcsémnek ezen szívességet nem teszem meg. Higyjem-e tovább, hogy te voltál a halál elől menekülő küzdelmemben egyedüli támaszom? Higyjem-e, hogy a te segítségeddel bírtam megmenekülni Horthy pribékjei kezéből? Higyjem-e, hogy tizennyolc éves gyerek-emberséged tetted te is velem együtt a harcba, huszonhét évvel ezelőtt? Higyjem-e, hogy te voltál padlás-búvóhelyem remegő osztálytársa? Higyjem-e, hogy Horthy rémuralom sötét veszélyes hónapjaiban is vállaltad agitációs munkám biztos halállal járó segítését? Higyjem-e, hogy 45 évvel válladon össze- roskadtál és ostoba kun-paraszttá degenerálódtál, mint Lajos bátyánk, aki mindig ezen szavakkal álcázta ravasz semmitevését: “Nebusulj öcsém, majd csak lesz valahogy. Úgy még sohasem volt, hogy valahogyan ne lett volna.” Hegyjem-e hogy élve meghaltál? Higyjem-e, hogy nincs szükséged osztály sorsosaid lapjára, a bérért dolgozó emberek lapjára, amit a létért folytatott nehéz munkájuk mellett, mondhatnám saját vérükkel Írnak meg? Higyjem-e, hogy kihalt az öntudat belőled és vegetáló “párává” sülyedtél le? Hihe- tem-e, hogy véremet, sokszor lázadni tudott kun-paraszt véremet elevenen temetem el ? Hihetem-e, hogy édesapánk vére, akit Siófok sem tudott megtörni lakozik benned? Hihetem- e, hogy hitetlenségben hinni tudó testvéri frigyünk odavan? Hihetem-e, hogy magamra hagytál, hogy meghaltál? Megtörtél, fiatalon megöregedtél és elevenen meghaltál. Nehéz, igen nehéz a sirás, mert élsz. Mert halva élsz, mert magamra hagytál, mert elhagytál. Nehéz küzdelmemben, küzdelmünkben hagytál el. A nálad- nál öregebbre, a mégöregebbek- re, roskadozó vállaimra és vá- lainkra tetted át a terhet, amit lényegében neked is hurcolni kellene. Most egyedül, megcsalva érzem magamat. Lesz-e lelki erőm elviselni a csapást? öntenek-e bátorságot fuldokló könnyeim közepette a “Bérmunkás” olvasótábora biztató levelei, hogy ne csüggedj baj- társ, munkástárs, mi vagyunk testvéreid. Testvéreid a harcban, akik ezután is veled leszünk a gáton! Szegény öreg . . . tudja Pál . . . hogyan bírod tovább? Nyakas, büszke, lázadó kun-paraszt fajtád másodszor érte csapás. Unokaöcséd Festetits Sándor gróf lakájává vetemedett, testvér öcséd pedig a bátyus zsidót verők szégyenletes csőcselék táborához állt. A “bőrös zsidó” Wimmer Bélát kifosztó, kanász Tóthok oldalára, akiket még a többi reakciós paraszt is utált. Mennyi átok, mennyi szégyen, mennyi bűn. Jaj! hogy török-tatár és osztrák verő büszke ősöm viadékai, “bőrős- zsidót” verő hősökké vedlettek át! s ezt a szégyent magamra hagytam azzal, hogy azok táborát dagasztod, akik ezt a szégyent, ezt a förtelmes szégyent nem ismerik; sőt a mos- datlan ségyen nélküli papokkal együtt, a zsidóverő reakciósoknak tapsolnak. Folytassam-e tovább ? Tudnám — de minek, falra a borsó hányás? Befejezem zokogásom. Megpróbálom letörölni a könnyeim és fogadalmat teszek, hogy harcolok egyedül tovább. Talán nem fogok még sem
