Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)

1945-09-15 / 1389. szám

1945. szeptember 15 BÉRMUNKÁS 7 oldal Szolidaritási sztrájkok (Vi.) Detroit és vidékén ép­pen úgy most, mint a háború alatt, a sztrájkok legtöbbje amiatt történik, hogy harcos, jó unionistákat dobáltak ki a gyárakból. Most is 40.000-en vannak kint harcban, melyek között a Kelsey Hayes 4.500 munkásának a sztrájkja leglé­nyegesebb. mivel ezek gyártják a Ford autókhoz szükséges fé­kező készülékeket. így több Ford gyár is lezárással fenye­getőzik. Emellett a Briggs gyárban is mérges a hangulat és részletes sztrájk van. A Hudson Motor Car-nál meg a munkavezetők mentek ki sztrájkra .akiknek a fizetését vágták le a Hudson gyárban. így több mint hat ezer munkás van ott is tétlenül. Legörvendetesebb jelenség, amikor több ezer munkás haj­landó, mint egy ember harcba- szállni munkástársaik védelmé­re. És Kelsey-Haysnél ez törté­nik, mivel 14 stewardot dobtak ki még a tavaszon ezen gyár­ból, mert egy goromba munka­vezetőt megtanítottak rendre. Már akkor is kimentek sztrájk­ra, de a tisztviselőség rábeszél­te őket, a visszatérésre, azon­ban most, hogy a háborúnak vége van, nem engedik meg, hogy éppen a legjobb, leghar­cosabb tagjaikat dobálják ki a munkából és nagyon egységes harcot folytatnak, hogy azokat visszajuttassák a munkához. Az is nagyon jóleső dolog, mikor a munkavezetők olyan egységesen nem csak szervez­kednek, mint ezt Detroit vidé­kén már régebben megtették, hanem sztrájkolni is tudnak, pláne amikor az elvakult igaz­gatóság 40-50 dolláros havi bér­levágást próbál rájuk sózni, amikor az árak nem esnek és még a munkájuk is rosszabbá, nehezebbé vált. Éppen ezek a formánok is tudták, hogy milyen könnyen és milyen nagy hasznot csinál­tak a gyárosok a háború alatt. Azt is tudják, hogy a békebeli termelésnél, nekik kell a mun­kásokat a legvégsőkig hajtani, amitől a háború alatt megvol­tak kiméivé és fizetés emelés helyett bérlevágással fizetnek nekik és elvárják, hogy igy is hűségesen szolgálják a tőkése­ket. De az idők változtak, ipost már a formánok is felismerték, hogy az egyéni nyalakodás he­lyett sokkal jobb védőszer a szervezkedés. Tudják, hogy két tűz közé lettek szorítva, egyik gidairól az igazgatóság, másikoról a gyárosok érdekei­vel homlok egyenest ellenkező szervezett munkásság érdekei között ők elvannak veszve, ha nem szervezkednek. Például a szomszédos Wind­sor, Canadában is a Ford mun­kások azért mentek ki sztrájk­ra, mert az igazgatóság kisze­melte a háborús veteránokat a lefizetésre dacára, hogy az uni­on kérte, hogy azokat ‘tartcsák meg a munkán, ne hogy azok az union ellen gyűlölködjenek. Ez nagy zavart okozott a jól előkészített union ellenes pro-* paganda tervezetben, mivel az unionra akarták fogni, hogy a veteránokat le kell fizetni. De Detroit vidékén is az union azt akarja, hogy veteránokat tart­csák meg a munkán és inkább azokat fizessék le, akik a há­ború alatt jutottak munkához és nem bánják ha kapnak is egy néhány hónapos vakációt. ELMÚLT AZ ÁGYUK DÖRGÉSE Háborút nyertek a tőkések, I a dolgozók bérhacot veszítettek. | A még jobban megtollasodott tőkések újból kezdik a munkás­ság kiéheztetését. Vissza a ré­gi mederbe. A munkásság nad- rágsziját egy lyukkal beljebb veheti. Még sokaknak élénk emlékezetében él a tízéves pangás, munkanélküliség, csak rövid ideig tartott, hogy job­ban megtömhette volna a gyom­rát, ha nem lett volna az a nagy szigorúság, élelemhiány. A bezárt népkonyhák újból megnyílnak. Városi munkák WPA és más jótékony adományok révén vár­hatjuk a morzsát, mely lehull a tőkések asztaláról. Négy évig ugratták, biztatták az alvó em­beri páriát, még a mennyorszá-* got is ígérték csak a háborút nyerjék meg. Most aztán egy­szerre más színben mutatkozik. akkor sem, ha megrövidítette volna a háborút, de még el sem ismernénk olyanfajta fegyve­reket a küzdelmünkhöz. A mi stratégiánk a nácikkal vívott politikai háborúban egész vé­gig az 1918-as módszerekkel folyt, ami nagyon kitűnő volt akkor és hasznavehetetlennek bizonyult a nácik ellen. Csak itt Los Angeles és kerü­letén hetvenötezer munkás lett szélnek minden irányába ereszt­ve. A szám nem nagy, de ez folyton fog emelkedni, mi lesz majd később? Te gyáva alvó emberiség, földnek koronája* j Ember, meddig tűrsz még ? j Mikor kiáltol már megálljt? Meddig hagyod még magadat vezetni láncon ? Még mindég nem látod be ezen földi pokol kínjait, mely egész életeden gyötör? Miért nem teremtesz egy mennyországot a pokol he­lyett ? Igen ám, ehez szervezett erő szükséges. Több mint négy év­tizeden az IWW pergeti a tu­dás magját és nem tudja az al­vó emberiséget mély álmából felrázni. De jön az idő, mert el kell neki hogy jöjjön, hogy minden rabszolga harcba száll! Nem tanultatok a múltak ta­pasztalataiból ? Csak várjátok a messiást ki soha nem ér ide? Ha olyan energiát fejtet­tetek volna ki fölszabadításo­tokra, mint a háborúra paza­roltatok, most meg volna a gyü­mölcse, élnétek mint ember és mint testvérek leülhetnétek egy asztalhoz. Ezt nevezzük mi IWW-isták Ipari Demokráciá­nak. Bakos LUKSA JENŐ Az élete delén, 57 éves korá­ban dűlt ki sorainkból. Erős szervezete küzdött a gyilkos kórral .amely bensőjében lap­pangott már hosszabb idő óta, amit ő maga nem akart elis­merni és felesége ismételt un­szolására sem volt hajlandó orvosi vizsgálatnak alávetni magát, amig az teljesen le nem ütötte lábáról, ekkor azon­ban az orvosi beavatkozás már sikertelennek bizonyult. Súlyos operáción esett át, de megmen­teni az életnek már nem lehe­tett. Hat heti szenvedés után, agusztus 28-án kiszenvedett. Luksa munkástársunk felet­te állt azon munkásoknak, akik nem törődnek saját és munkás­társaik érdekeivel és úgy ve­szik a dolgokat amint jönnek. Ő harcos volt mióta csak ismer­jük és még mielőtt ismertük. Mint a legtöbb munkáscsalád gyermeke, már a korai ifjúsá­gában elégedetlen volt a közép­kori viszonyokkal, amelyben részünk volt Magyarországon és otthagyta a győrgyarmati szülei házat. A jobb utáni vágy nagyobb városokba sodorta, azonban hamar rájött, hogy a jobb élet magától nem jön, az­ért küzdeni kell és következe­tesen már ifjú korában a mun­kásmozgalomban találja helyét, mert felismerte, hogy a mun­kásosztály jobb jövőjéért csak­is ott lehet sikeresen küzdeni. Nyugtalan természete azonban űzte tovább és mivel sokat hal­lott Amerikáról, útját az Egye­sült Államok felé vette. 1906-ban vándorolt ki, azon­ban ideérkezve nagy csalódás­ban volt része. Gyakorlatból ta­pasztalta, hogy az a sok szép és jó ,amit Amerikáról beszél­tek csak mese volt és a mun­kásosztálynak nagyon sok ten­nivalója van még itt is. így természetesen előbbi meggyőző­dése még szilárdabb gyökeret vert és későbbi éveiben mint osztálytudatos munkás harcolt amerre megfordult. Pedig sokfelé megfordult. Korábbi éveiben egyike volt azon vándormunkásoknak, akik az év nagyobb részében utón voltak és ily körülmények kö­zölt ismerkedett meg az IWW- val is. Mivel itt a vándormun­kások nem az országutakon bandukolnak, hanem a vasuta­kon, teherkocsikban, vagy a kocsik alatt, ahol a kalauz nem kéri a jegyeket. A hosszú uta­kon gyakran találkozott agitá­torokkal, akik a forradalmi Ipari Unionizmus eszméjét ter­jesztették az ország egyik szé­létől a másikig. Ott kapta az első leckét a forradalmi Ipari Unionizmusból és annak volt lelkes hive halála napjáig. Ván­dorlás közben súlyos szeren­csétlenség is érte .amelynek az egyik lába áldozatul esett. Ily testi fogyatékossággal már a vándorlás súlyos feladat volt és abba kellett hagynia. Az utóbbi két és fél évtized­ben Chicagóban tartózkodott és akik ismertük, mint osztálytu- dátos forradalmárt tiszteltük és távozása pótolhatatlan űrt hagyott sorainkban. Temetése augusztus 31-én volt a Wm. Smith & Son temetkezési inté­zetből ,ahol a közvetlen család­ján kívül' nagyszámmal jelen­tek meg munkástársai és isme­rősei á végtisztelet megadásá­ra. Az IWW részéről Pika Pál munkástársunk méltatta hasz­nos munkásélete teljesítményét és búcsúztatta el családjától és munká^társaitól. Az Amalga­mated Clothing Workers of America, Local No. 5 részéről Topias Kekkonen .beszélt, mely szervezetnek Luksa munkástár­sunk foglalkozása révén tagja volt és a család óhajára Izsák Ignácz barátunk mondott alkal­mi beszédet angolul, mely meg­nyugtató hatással volt a gyá­szolókra. A végső állomás az Akacia temető hamvasztó ter­me volt, ahol Wm. Smith mon­dott rövid beszédet, melynek elhangzása után átadtuk a tes­tét az emésztő lángoknak. Amikor a halál már kikerül­hetetlen volt. Luksa mun­kástársunk többek előtt nyilat­koztatta ki óhaját temetését illetőleg és a család igyekezett azt teljesíteni. így az teljesen a modern szellemnek megfele­lően ment végbe. Munkástársak és ismerősök nagyszámmal látogatták a ra­vatalt és jelentek meg a te­metésen. Számos tisztelője vi- rágkoszoruval fejezte ki rész­vétét — többek között az IWW magyar tagjai és az Amalga­mated Clothing Workers 5. lo- calja is, úgy hogy a koporsót virágerdő vette körül. Luksa munkástársunk eltávozott és — Pika munkástársunk szavai szerint — emlékének akkor adózunk legméltóbban, ha azt a munkát, amelynek végzésé­ben a halál őt meggátolta, to­vább foytatjuk, amig a bérrab­szolgaságot felváltja az Ipari Szabadság. ELISMERÉSÜL Az IWW chicagói Magyar Tagjai által Luksa munkástár­sunk ravatalára helyezett ko­szorú költséghez hozzájárultak: Bukovszki Sándor, Kotzán Ká­roly, Fábián Zsigmondné, Pika Pál, Sütő István, Varyu Henry és Zára János. ÜZEN A SZERKESZTŐ Többeknek. A Bérmunkás augusztus 18-án megjelent szá­mában terjedelmesebb cikket közöltünk az atombombával kapcsolatban. Azóta úgy levél- oen, mint személyesen is töb­ben kértek, hogy adjunk még részletesebb magyarázatot az atomenergiára vonatkozólag. Miután ez a kérdés”ily for- mában évi konvenciónkon is felvetődött, elhatároztuk, hogy az atomenergiára vonatkozó terjedelmesebb magyarázó cik­ket a Bérmunkás 1946-os Nap­tárában fogjuk hozni. Egyéb­iránt naptárunkról amely már munka alatt van, a következő számokban majd bővebben ir- runk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom