Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)

1945-09-08 / 1388. szám

1945. szeptember 8. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN---------------------------(gb) ROVATA--------------------------­TERJED A FASIZMUS A TUDATLAN MUN­KÁSOK KÖZÖTT Jó félévvel ezelőtt találkoz­tam egy magyar munkással. Szóbahoztam neki lapunkat és “megengedte”, hogy a cimére mutatványszámokat küldhes- sek. A napokban újból találkoz­tam vele. Megkérdeztem, hogy tetszik neki a Bérmunkás? Be­vallotta, hogy nem tetszik ne­ki, adott egy dollárt az eddigi lapokért és kért, hogy ne küld­jük tovább. — Hiszen jónak éppen jó a Bérmunkás, — mondotta, — de mindig csak ugyanazt a dolgot Írja. — Hogy érti ázt? — kérdez­tem. — Hát kérem, — válaszolta, — önök mindig csak arról Ír­nak, hogy mennyire elnyomják meg kizsákmányolják a mun­kásokat, meg hogy a bószok milyen sok pénzt keresnek. Hát hiszen ha nem keresnének any- nyit, akkor miből fizetnék a munkások béreit? Meg aztán ha vannak munkások, akkor bószoknak is kell lenni! Minden további magyaráza­tom hiábavaló volt. Hiába mondottam neki, hogy a mun­káslapnak éppen az a rendelte­tése, hogy a munkások érdeke­it védje és hogy a napi esemé­nyeket a munkásság szempont­jából kell bírálja, mindez már nem használt. Sokáig olvasta azokat a .lapokat, amelyek arra tanították, hogy bószoknak is kell lenni és azonkívül a bó­szoknak “sokat kell keresni”, hogy a munkásokat fizetni tud­ják. Ennek a munkásnak nem' lehetett megmagyarázni, hogy a munkások “fizetik” a bószt, jobban mondva a munkások termelik meg nem csak a fize­téseikkel egyenértékű árumeny- nyiséget, hanem azt az áru­többletet is, amit a bósz mint profitot vág zsebre és amit az én emberem nemcsak jogosnak, hanem elengedhetetlen szük­ségletnek tart. Ezt a bevezetést csak azért mondottam el, mert a rovatban megint olyasmiről fogok írni, amiről már számos Ízben szól­tam. Azonban remélem, hogy az olvasók nem tesznek úgy, mint az említett munkás, nem vetik a szememre, hogy mindig ugyanarról a dologról irok. Bár ne kellene erről a dologról any- nyit írni, de léptem-nyomon be­leütközöm és hallom munkás­társaimtól, hogy ők is látják és tapasztalják úgyszólván min­den nap. Semmi kétség, hogy ez a do­log a rovat olvasói előtt sem ti­tok. Nem titok, hogy a fajgyű­lölet és fasizmus egyéb burján­jai mennyire elterjedtek már az amerikai munkások között is. Hangsúlyozom: a MUNKÁ­SOK KÖZÖTT. Mert ha csak a munkáltatók és a szolgálatuk­ban álló úgynevezett féreg fa- sizták hangoztatnának fasizta izgató jelszavakat, akkor nem sokat törődnénk velük. A baj ott van, hogy ez a káros, a pes­tist is felülmúló szellemet be tudják lopni a tudatlan mun­kások lelkivilágába. A fasizmus legfőbb fegyvere a fajgyűlölet. Ez első sorban az antiszemitizmusban, majd a négerek elleni gyűlöletben je­lentkezik. Másik fontos fegyve­re a nemzeti sovinizmus; az or­szághatárok fölötti marakodás. Általában vallásellenes, de fel­használja a vallásos bigottsá- got a különböző vallásuaknak egymás elleni uszítására. De bárhol és bármilyen formában jelentkezik is a fasizmus, az ALAPJÁBAN VÉVE MINDIG MUNKÁSELLENES. Azért ta­lálkozunk gyakran olyan embe­rekkel, akik antiszemiták és munkásellenesek néger gyűlö­lők és munkájsellenesek, túlzó hazafiak és munkásellenesek, bigott és munkáselle n e s e k, orosz és munkásellenesek, stb. És éppen azért, mert mind­annyian munkásellenesek, az öntudatos munkásnak fel kell világosítani őket, ahol ez még lehetséges, de ahol ez már nem használ, ott keményen, elszán­tan kell végigütni rajtuk, mie­lőtt ők jönnének olyan hata­seknek a más meglátásai bizo­nyos kérdésekben. Nagyobb vitát provokált a j háborús helyzet elmúltával be- j állott uj helyzet, amelyet a de­legátusok magas nívón tárgyal­tak meg, hogy végeredmény­ben megállapodjanak abban, hogy az irányvonalat a múlt évi határozat alapján, figyelembe véve a változott viszonyokat kell folytatni, mindenkor szem előtt tartva, hogy a Bérmun­kás célja a munkásosztály ne­velése az Ipari Unionizmus megértésére és a munkásosz­tály felszabadítására. A tárgyalás folyamán Ígéret jött arra, hogy Zára, Vizi és Kucher munkástársak is beso­rakoznak az Írógárdába, hogy a lapunk még jobban megfelel­hessen hivatásának. Utána már gyorsan jöttek az indítványok ,amelyeket lel­kesedéssel fogadott el a kon­venció. Hosszú évek után újra utazó lapkezelő fog elindulni, í j hogy uj olvasókat szerezzen az egyetlen Ipari Unionista lap­nak, a Bérmunkásnak. A Naptár az 1940-os évre is ki lesz adva, Geréb munkástárs garantálja, hogy ez lesz a leg­jobb Bérmunkás Naptár. A férfi és Női Bérmunkás Gárdát újra felállította a kon­venció és a delegátusok foga­dalmat tettek az 100 főre fele­melni. Más építő javaslatok efoga- dása után Pika munkástárs lel­kesítő szavakkal zárta be az or­szágos értekezletet, amelynek a delegátusai a jól végzett mun­ka után, abban az elhatározás­ban oszlottak szét, hogy a la­punkat a Bérmunkást, amely az olvasók tulajdona, minden aknamunkával szemben megvé­dik és eljuttatják az amerikai magyar munkásokhoz mindad­dig ,amig azok azt óhajtják, hogy teljesíthesse a történelmi hivatását. Kovách Ernő i lomhoz, hogy minket üssenek. Ez az oka annak, hogy oly so­kat irok erről a dologról és hogy most felsorolok itt pár esetet a saját tapasztalatomból. Úgy két holdnyi, árnyas fák­kal övezett gyepes terület van a lakásom közelében, ahol a szomszédok padot állítottak fel a fák alatt. A nyári melegek idején vacsora után én is oda­járok s a fák hüsében olvasom az újságokat. Pár héttel ezelőtt két magamforma idejű embert találtam ott, akik magyarul beszélgettek. Megtudtam tőlük, hogy testvérek, az egyik 60, a másik 64 éves. A fiatalabb most vett egy szép házat a szomszédságban és az idősebb aki magános özvegy ember és aki betegeskedik, szintén hoz­zá költözött. Azt is megtudtam, hogy kő­műves mind a kettő, mert so­kat panaszkodtak, hogy milyen nehezen dolgoznak. Kérdeztem, hogy tartoznak-e valamilyen szervezetbe? Igen, tagjai az AFL-höz tartozó kőműves uni- onnak. — De kérem, hiszen az nem más, csak egy nagy rákét! — mondja a fiatalabb. — Csak éppen kizsarolják tőlünk a ha­vidijat. A bósz csak odanyujt egy százast, vagy egy ötvenest a business agent-nek és akkor már hiába panaszkodunk. Szidta az unionokat kegyet­lenül. Az idősebb csak annyit mondott, hogy azért még sincs az egészen úgy. Az újságokra tereltem aztán a beszédet és megtudtam, hogy az idősebb olvasta a Bérmunkást valami­kor, még 1919 előtt. Azóta azonban nem látta lapunkat. De azt is mondotta, hogy van egy igen jó barátja Chicagóban aki a Bérmunkás hivei közé tartozik, akitől annak idején a Bérmunkást kapta, meg is ne­vezte Szabady István munkás­társat. Örült, mikor mondot­tam, hogy én is ismerem Sza- badyt. A V-J nap után megint ta­lálkoztunk. Ügy látszott, hogy ők is örültek, hogy ennek a ret­tenetes emberirtásnak végesza- kadt. — Hát bizopy nagyon sok ártatlan ember pusztult el, —■ mondottam. — De az elpusztult öt millió zsidó csak nem volt ártatlan? — vágott közbe a fiatalabb. Elképedve néztem rá. — Már hogyan mondhat ilyet, — kérdeztem tőle. — Hát mit csináltak azok a zsidók, akiket Hitler a halálgyárakban emésztett fel? — Hát bizony csak az az jó dolog volt, amit Hitler csinált, — vágott vissza ez az ember. — Még azokat is, akik megma­radtak, meg akik itt vannak ebben az országban, szeretném ott látni függeni sorban azo­kon a fákon, — mutatott a kör­nyező fák felé. Az idősebb megint csak azt mondotta: — Nohát nem egészen úgy van az sem. Engem azonban már elfogott a méreg és jó nyomatékosan mondottam neki: — Az a sok zsidó meg bizo­nyára mind azt óhajtja, hogy maga függjön azon fák egyi­kén. És a sok kívánság mégis csak többet ér a maga kíván-1 ságánál, meg aztán azoknak a kívánsága sokkal jogosabb is, mint a magáé. Elképedve nézett rám. — Már hogyan mondhat ilyet — hördült fel. — Becsületes ember vagyok én, soha még egy gyufaszá^at sem loptam életemben. — Hiszen én nem mondtam, hogy lopott, — válaszoltam ne­ki, — de aki embertársairól úgy beszél, mint maga, az már nem becsületes, mert még a lopásnál is sokkal nagyobb go­noszságokra képes. Felugrott és valami szitko- zódást mormogva otthagyott bennünket. A Szabady munkás­társ barátja, vagyis a távozó­nak a bátyja, ekkor felém for­dult és szinte reszketve a felin­dulástól ezeket mondotta ne­kem: — Látja kérem, ez az én öcsém! Nagyon szégyenlem, hogy ilyen ember a testvérem. Én magam sem tudtam, hogy ennyire komisz, csak most lá­tom azon pár nap óta, hogy náluk lakom. Szép családja van, — felesége és lánygyermekei, akiket állandóan kínoz. Otthon veszekszik, olyan a háza, mint a pokol. De a munkában is olyan. Mert erő ember, hát ket­tő helyett is rakja a téglát és arra törekszik, hogy a bósz küldje el azokat, akik nem tud­ják követni azt a sebes mun­kát. Miatta már engem is lefi­zettek két helyen is. Ha szó­lunk, hogy neki is a többi mun­kásokkal kellene tartani, hát még neki áll feljebb. íme az antiszemita és mun­kásellenes munkás tipikus pél­dánya. Hogy miért ilyen, nem tudom. A bátyja azzal magya­rázza, hogy nem sokkal a ki­vándorlásuk után, 42 évvel ez­előtt," Youngstownban a “pa­rasztok” közé került és igy TUDATLAN maradt. Valószí­nű, hogy most ifjú eveinek a környezete tükröződik vissza rajta, de nem azért, mert azok “parasztok” voltak, hanem az­ért, mert azok is ilyen tudat­lanok és félrevezetettek voltak, bármilyen népréteghez tartoz­tak is. Ezzel elértem a mai rovat végéhez ,azonban pár hasonló esetet még fel fogok sorolni a jövő számban, mert úgy tar­tom, hogy ezzel a problémával már nem szabad keztyüs kézzel bánni. A fasizmus ellen addig kell küzdeni, amig erőre nem kap. HUROKRA KERÜLT A budapesti lapok Írják, a politikai rendőrség őrizet­be vette Luzsénszky Alfonzo nyilas teológust, aki hamis Tal­mud fordításával hozzájárult a zsidógyülölet szitásához és a nyilas vérengzések hangnulatá- nak előkészitéséhez. Luzsénszky beismerte, hogy a Talmudot sohasem ismerte, hogy a Tal­mudot sohasem olvasta, fordí­tását német propagandamun­kák nyomán készítette el. Minden uj olvasó, a forrada­lom regrutája. Hány regrutát verbuváltál, a társadalmi forra­dalom Forradalmi Ipari hadse­regébe? *

Next

/
Oldalképek
Tartalom