Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-09-01 / 1387. szám
1945. szeptember 1. BÉRMUNKÁS 5 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉIKÜL-----CS...Ő MEGJEGYZÉSEI EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK A széplelkü idealisták már a háborúkat megelőző időkben ábrándoztak olyan tervek felől, amelyek Európa különböző országait, az Amerikai Egyesült Államok mintájára egyesítené, ahol minden állam bizonyos fokig kulturális és gazdasági téren megtartaná az önállóságát, csak a hadsereg, pénzegység, külpolitika volna egységes és a vámhatárok szűnnének meg. Ezek a tervek a nagy kapitalista gazdasági és hatalmi versenyben lehetetlenek voltak, soha sem kerültek mint komoly lehetőségek előtérbe. Az első világháború után is gyakran találkoztunk hasonló tervekkel “Közép Európai” “Dunai” és “Balkáni” Egyesült Államok néven, de a nagyhatalmak versenye és piac biztosítási törekvései lehetetlenné tették ezek gyakorlati megvalósulását, maga a most végétért világháború idejétmultá tette e terveket, de mind gyakrabban hallunk egyesülésekről, de most már komolyabb formában és egyáltalán nem lesz meglepő, ha a közel jövőben ilyen egyesülések lehetősége a megvalósulás stádiumába lép. Legutóbb a francia szocialisták konvencióján az angol munkás párt elnöke említette meg annak a lehetőségét, hogy ha a francia választások is a munkás pártokat juttatnák hatalomra, akkor közeli volna annak a lehetősége, hogy a két nagy ország valamilyen formában egyesüljön. Miután az eszme felvetője Lasky professzor irányitója az angol Labor Par- tynak, ezt a tervet nem úgy kell tekinteni, mint egy kortes jelszót a francia választásoknál a francia baloldal mellett, hanem komoly lehetőséget, amelynek megvolna a gazdasági és politikai alapja is. Ha a francia-angol terv, amelyhez valószínűleg, csatlakoznának Európa többi latin nyelvű területei is (belga, spanyol, olasz, görög) erős lökést adna a másik nem kevésbé komoly tervnek, amely a Szocialista Szovjet Köztársaságokba sorakoztatná fel a lengyel, bolgár, román, cseh, jugoszláv és magyar területeket. Az itt felsorolt országok balratolódása, amelyekben megszűnnek a korlátlan kapitalista rendszer lehetőségei, amelyekben végrehajtották a nagybirtok felosztását, ahol állami kezelésbe fog ják venni az alap iparokat és a közlekedési és közüzemeket, megadja a gazdasági alapot a Szovjet gazdasági rendszerhez való hozzáidomulásnak. Politikai akadályai sem igen lesznek e tervnek, mert az uj Szovjet alkotmány megadja az ilyen csatlakozások lehetőségeit és a csatlakozott országoknak teljes szabadságot biztosit nem csak kulturális téren, hanem politikailag is sokkal nagyobb mértékben, mint azt az Amerikai Egyesült Államok biztosítják a tagállamoknak. A világreakció a “szabadság” a “demokrácia” nevében már erősen félreveri a harangot Európa “bolsevizálása” ellen és sürgős intézkedéseket kíván az oroszoknak Európából való kiszorítására. Minket természetesen nem szédít meg a nagytőke és az egyház demokráciáért és szabadságért való siránkozása, az ő demokráciájukat és szabadságukat túl jól ismerjük ahoz, hogy a fenti egyesüléseket féltsük. A ma még csirában levő, de már holnap szárba szökkenhető terveket, egyetlen egy szempontból bíráljuk és ez a világ munkássága boldogságának, a felszabadulásának és az emberiség békéjének a szempontjából. E szemszögből nézve, mind a két tervet és annak megvalósulását üdvösnek tartanám és kétségtelenül nagy lépéssel közelítené meg az emberi egyenlőségét való célkitűzést.’ Az an- gol-francia-spanyol stb. országok egyesülésének csak egyetlen akadálya van, az imperialista törekvés ,ha ezt a munkás pártok uralomra jutása megszüntetné, minden akadály elhárulna az útból, mert a fenti népek, egy kultúrájú területek, a különböző gazdasági fejlettségük csak előnyösen egyenlítené ki a zárt egységüket. A másik tervezet valósággal felemelő hatással lenne a csat- j lakozó kis országok gazdasági ■ és kulturális életére, mert ezek a kis országok az ő kis területeiken nagy bürokráciát kénytelenek eltartani, ami már maga is akadálya a gazdasági fejlődésüknek, a gazdasági letar- tottság, a tömegek nyomorúsága a kulturális fejlődésüknek is. Az egyesülés, amely megszüntetné a gazdasági határokat, egységes gazdasági területé tenné azt a területet, amelyen közel 300 millió ember élne, olyan arányú fejlődést biztosítana, amelyről a mai állapotban nem is álmodhatnak. Az egyesülés egy csapásra megszüntetné a nemzetiségi ellentéteket, elvesznek a határok fontossága, minden nép szabadon fejleszthetné a maga kultúráját. Azt jól tudjuk, hogy a Szovjet rendszer sok kívánnivalót hagy maga után, de a nemzetiségi kérdést teljesen megszüntette és a számtalan nemzetiségi csoportjának a legnagyobb kulturális lehetőségeket biztosította, sőt azok kifejlődését előmozdította. Ennek a két alakulásnak, nem kellene, hogy egymással ellentétbe álljanak, sőt a legszorosabb barátság alakulna ki. Az egymással való kereskedés csak elősegítené a boldogulásukat és egyengetné a nem távoli lehetőséget Európa teljes egyesülésének a profitrendszer végleges megszüntetésének. A gazdasági verseny megszűnése szükségtelenné tenné a mai őrült fegyverkezést, millióknak állandó fegyverben tartását és megszüntetné a háborús veszélyt, mert egy ilyen európai alakulásnak nagy kihatása volna Amerikára és az egész világra. Mindenütt megtörténne a népek balra tolódása egészen az egész világra kiterjedő társadalmi egyesülésig. A szétrombolt, nyomorúságba taszított Európának beleértve Németországot is, az elkövetkező évek nagy szenvedéseitől való megváltást, Európának közös erővel való felépítését, a munkásosztály és az emberség boldogságát, szabadságát, gazdasági egyenlőségét adná meg a tervek megvalósulása. Ezért nem sirok a hazug siratókkal, hanem vágyva vágyom annak megvalósulására. Ezeket az elgondolásaimat nem befolyásolja az, hogy a Labor Party külügyi államtitkára Mr. Bevin, a balkán államok kérdésében nagyon kiugrott, több demokráciát kíván Bolgár, Román és Magyarországokban, ahol szerinte a kormányból kizárják a nép többségét képviselő pártokat, a választásoknál meg olyan megszorításokat alkalmaznak, amelyek lehetetlenné teszik a háborús bűnösök és fasizta szimpatizálók megválasztását. Bevin kirohanását rögtön aláírta Mr. Churchill is, na meg a mi State Departmentünk. Kétségtelen, hogy a fenti országok demokráciája kívánnivalót hagy maga után, különösen Churchillék szempontjából, de aki ismeri ezeknek az országoknak a tömegeit, amelyet a fasizta kormányrendszer nevelt 25 éven keresztül, megérti azt, hogy ott olyan megszorításokra van szükség, amely lehetetlenné teszi azt hogy a régi reakciós uralom kerüljön vissza uj név alatt, miként 1918-19- ben történt. De nagyon furcsa, hogy ép az angol külügyminiszter és Mr. Churchill kifogásolja ezt, akik az előző görög, belga, olasz népek többségének az akaratát keresztül húzták. Szép ez a demokratikus lelkesedés és a választásokon korlátlanul megnyilvánuló népakarat de miért nem óhajtja ezt Bevin és társai megvalósítani Indiában, miért nem kapja meg a korlátlan rendelkezési jogot a 400 millió indiai nép, miért nem ilyen erélyesek, a spanyol, portugál, argentiniai fasizta kormányzatokkal ? De hiába volna azt a Bevin- féle álláspontot az egész angol Munkás Párt rovására Írni, nagyon rövidesen tapasztalni fogjuk azt, hogy a Munkás Párt képviselői és főleg az angol munkásság, tudtára fogja adni Bevinéknek, hogy a világ sorsát nem az angol nagytőkések kis csoportjának az érdekei szerint fogják igazgatni. Különben az oroszok sem ijedtek be, kereken visszautasították a beavatkozási szándékát. Ha valami siettetni fogja a Szovjetek köré való szoros felzárkózását ezeknek a kis országoknak az az lesz, ha azt látják, hogy a nagytőke újra a nyakukra akarja erőszakolni a régi reakciós uralmat. A Szovjetekhez való lecsatlakozás fog védelmet nyújtani ezek ellen a törekvések ellen és ezt a lecsat- lazokást ha a nagytőke erőszakoskodik, a Szovjetek is szorgalmazni fogják. Az angol munkásosztály nézete egyáltalán nem azonos Bevin-Churchill felfogásával ebben a kérdésben, sőt ha kenyértörésre kerülne a dolog, úgy feltétlen a Szovjetekkel való szoros barátság mellett döntene. Állítólag már Magyarországban számos népgyülésen foglalkoztak a Szovjetekhez való lecsatlakozással, hogy az nem lett még nagyobb arányú, azt annak tudják be, hogy a Szovjet hatóságok maguk intették le az ilyen agitációt. Ha a magyar és általában az európai helyzetet nézzük, látva a romokat, a nyomorúságot, az apró országokra való széttörést, népek szétszakítását, úgy értelmes embernek, még magyar szempontból sem lehet más óhajtása, mint ezek az egyesülések, a népek jóvoltáért, szabadságáért boldogságáért és a béke biztosításáért minél hamarább valósuljanak meg ezzel óriási lépést tenne a munkás- osztály teljes felszabadulása felé. ZÁRSZÁMADÁS Vége a háborúnak, a közel 6 éves öldöklésről meg kell csinálni az elszámolást. A közmondás azt tartja, hogy “a háború rossz üzlet” mint minden közmondás ez is sántít, mert nem mindenkinek volt rossz üzlet a háború. A háborús őrület számadásának veszteség oldala még sokára lesz kész. Még hosszú idő telik el, amig megtudjuk, hány ifjú élet pusztult el, hány millió és millió ember lesz örök életére nyomorék, hány nemzedék fogja fizetni a háborús költségeket. De a nyereség oldalról már többet tudunk. A hivatalos statisztika szerint Amerika 20 iparában 1589 gyár kimutatása szerint, a tiszta profit, az adók és leírások kifizetése után 1944-ben 35 százalékkal volt nagyobb, mint 1939-ben. A nagy farmok, amelyek sírtak folyton az árak megállapítása miatt, szintén nem fizettek rá a háborúra, mert amig 1939-ben a bevételük 4556 millió volt, addig 1944-ben a háromszorosa 12,300 millió. A háztulajdonosok is sokat “szenvedtek” a házbér befagyasztása miatt, igy a bevételük “csak” 38-48 százalékkal emelkedett. Az ipari termelés a háborús időkben egyénenként 127 százalékkal növekedett, az az egy munkás termelése több mint kétszerese volt 1944-ben, mint 1939-ben, a technikai fejlődés folytán, amelynek a haszna szintén a gyárost gyarapította. De a munkásnak is “jó üzlet’” volt a háború, mert a Little Steel alapján 15 százalékkal emelkedett az órabére, amelyből csak úgy tudta megvásárolni a 40-50 százalékkal emelkedett közszükségleti cikkeket, hogy a heti 40 óra helyett 50-60, sőt 80 órán felül is dolgozott. A gyárosokat kárpótolni fogják a hadirendelések megszüntetéséért, a munkás heti 25.00 dolláros munkanélküli segélyt kap, aki pedig még dolgozik, az a túlórázások megszűnésével csak fele annyi fizetést visz haza, mint a háború idején, de a drágaság nem hogy csökkenne, inkább emelkedést mutat. A háború kifizette magát a
