Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)

1945-08-18 / 1385. szám

BÉRMUNKÁS 1945. augusztus 18. 2 oldal hőmérséklet mellett. Kellő hő­mérséklettel tehát még a vasat is gáz állapotba lehet hozni; viszont megfelelő hő elvonásá­val (amit hidegnek nevezünk)., a levegő is megfagy és szilárd lesz. AZ “ATOM” ÉRTELME Ez csak az anyagok fizikai formájára ád magyarázatot. De nagyon régen rájöttek már ar­ra is, hogy a földön található testek legtöbbje számos anyag összetételéből áll. Democritus görög filozófus, aki körülbelül a mai időszámítás előtt 400 év­vel élt, azt irta, hogy a világ nagy ür, amelyben kis anyag részecskék, vagy szemecskék úszkálnak s egyes helyeken és időikben különböző anyagokká verődnek össze. Ha valamely anyagot, mondjuk egy darab ólmot kettévágunk, aztán az igy nyert egyik darabot me­gint megfelezzük, aztán újból meg újból ismételjük ezt a mű­veletet, akkor állandóan kisebb és kisebb darabokat kapunk. Kérdés, meddig folytathatjuk ezt a ketté vágást? Democritus úgy vélte, hogy egyszer csak elérjük azt a határt, amikor már nem lehet többé az anyag darabot szétvágni. Ezt elne­vezte “nem vághatónak”, gö­rög nyelven “atom”-nak. Ezt az “atom” szót kétezer évvel később a modern tudósok újból elővették. Noha az atom szó Democri- tustól származik, még sem ő, hanem a későbbi görög tudó­sok fedezték fel, hogy a leg­több anyag összetett, vagyis számos más anyagból áll. Az egyszerű anyagoknak “elem” nevet adták. Minden más anyag két vagy több elemből áll. Ennek a felismerése azon­ban nagyon hosszú időt vett igénybe, mert az egyik legis­mertebb görög bölcsész, Arisz- totales (384-322 Kr. e.) azt ir­ta, hogy négy elem van és pe­dig a föld, a viz, a tűz és a le­vegő. Valójában ez egyik sem elem. A föld (itt nem az égi­testről, hanem a talajról van | szó,) nagyon de nagyon sok elemet tartalmaz; a viz hidro­gén és oxigén vegyülete; a tűz csak az elemek vegyülésével járó jelenség és a levegő szin­tén oxigén és nitrogén elemek keveréke. Nem véletlenül irtuk, hogy a viz két elem VEGYÜLÉKE a levegő pedig két elem KEVE­RÉKE. A kémiában ez a két ki­fejezés nagyon fontos jelentő­ségű. Ha nitrogént és oxigént, — két gáznemü testet összeke­verünk levegő lesz belőle. Az átlagos levegőben körülbelül 20 százalék oxigén és 80 szá­zalék nitrogén van, figyelmen kívül hagyva a vízgőzt és más tisztátlanságokat. De emelhet­jük az oxigén tartalmat, vagy le is1 szállíthatjuk. Az első esetben “jobb” levegőről, mig a másik esetben “rosszabb” le­vegőről beszélünk, de mindkét esetben levegővel van dolgunk. A vízzel azonban már egé­szen másképpen áll a dolog. Ha bizonyos mennyiségű hidrogén és oxigén gázt összekeverünk és azon villamos szikrát ütünk át, akkor a két elem vegyileg egyesül, VEGYÜLETET alkot, amely teljesen különbözik az előbbi elemektől. A viz ugyan­azon hőmérséklet mellett csep- folyós s minden tekintetben elüt úgy a hidrogén, mint az oxigén gáztói, amelyek csak .. bizonyos törvényszerű arány­ban egyesülnek. Minden egy rész oxigén két rész hidrogént vesz magához. Amelyikből több volt a kísérletnél, annak feles­lege felmarad. AZ ATOMOK SÚLYA Ezen ismeretek eredménye­képpen kimondották, hogy a földön található összes testek keveréke, vegyületek és elemek formájában találhatók. A “vegyület” elnevezés az angol Robert Boyle (1627- 1691) fizikus és kémikustól származik, aki felismerte, hogy a görögök négy “eleme” közül egyik sem elem. Mindazonáltal több mint 200 évbe került, mig az ismertebb elemeket ki tud­ták választani. Ismertebb ele­mek alatt azokat értjük, amik­i bői nagy mennyiségű van a földön. A ritkábban előfordu­lókra csak az utóbbi években jöttek rá, sőt még mindig ese­dékes újabb elemek kiválasztá­sa. Az elemek felismerésével egyidőben állapították meg az előbb említett törvényszerűsé­get, amely az elemek vegyülé- sénél jelentkezik. Ennek a tör­vényszerűségnek John Dalton (1766-1844) angol kémikus ad­ta meg a magyarázatát azzal, hogy minden elem atomokból áll s az egyik elem atomja a másik elemnek csak bizonyos számú atomjával egyesül. A ve­gyileg egyesült atomoknak a “molekula” nevet adta. Miután a vegyületeket meg­mérték s egymással hasonlítot­ták, megállapították az atomok viszonylagos súlyát. Ezen mé­résnél úgy találták, hogy a hidrogén atom a legkönnyebb. Mindjárt utána következik a hélium gáz atomja, majd a lit­hium, stb. Az ismertebb elemek közül a szén a^6-ik, alamium a 13-ik, vas a 26-ik, réz 29-ik, ezüst 47-ik, arany 79-ik, hi­gany 80-ik, rádium 88-ik és végre uránium a 92-ik helyre kerültek. Az atomok súlya is ebben az arányban emelkedik. Amig a hidrogéné 1 (egész pontosan 1.008), addig a má­sodik helyen álló héliumé 4, a széné 12, a vasé 55.84, az ara­nyé 197.2 és az urániumé 238.- 17. Az atomsuly tehát egyben az elem tömörségére is felvilá­gosítást nyújt. A hidrogén a leglazább az uránium pedig a letömörebb elem. Mi ennek az oka? Erre a kérdésre igyekez­tek feleletet adni az utóbbi idők kémikusai és ugylatszik, végre most meg is találták ezt a feleletet. Mint minden ilyen esetben, úgy itt is előbb elmé­leteket állítottak fel a problé­ma megfejtésére, különösen az “X” sugarak és a rádium fel­fedezése után. Ezen elméletek végre a következő formát vet­ték fel. Maga az atom, amit az elem legkisebb részének tar­tunk, nem egységes, hanem szintén több részből áll. Min­den atomnak van egy magja és ezen mag körül apró, de rend­kívül nagy villamos feszültség­gel biró részecskék hihetetlen nagy sebességgel forognak. A továbbiak megértésére most meg kell ismerkednünk i azzal az igen egyszerű fizikai törvénnyel, hogy ha egy súlyt zsinórra kötve ujjunk körül for­gatunk, akkor ez a súly el akar repülni, kifesziti a zsinórt és ha túl sebesen forgatjuk, ak­kor a zsinórt esetleg el is sza­kítja. Ezt a fizikai törvényt már a zsidók hires királya, Dá­vid is imerte, amikor, — mint a bibliai mese mondja, parity- tyájával megölte Góliátot. Alkalmazzuk ezt a törvényt az atomra. Az atom magja kö­rül nagyon sebesen keringenek az apró részecskék. De miért nem szállnak el, mint ahogyan a fizikai törvény mutatja? Az­ért, — volt az elméleti felelet, mert ezen részecskék nem egye­bek, mint maguk a villamos fe­szültségek. És nem repülnek el azért, mert az atom magja ép­pen az ellenkező nemű villa­mossággal van telítve. A szá­mítások azt mutatják, hogy az atom magja pozitív, mig a ke­ringő részecskék negativ fe­szültséggel bírnak. Ennek meg­felelőig az atommag villamos­ságát a “pozitron”, a részecs­Oak Ridge, a tennessee völgyében, ahol az atombomba készült. j kéket pedig a “neutron” névvel jelölték. De mint a fizikából ! tudjuk, az ellenkező nemű vil­lamosság vonza egymást. Ez a vonzó erő az ,ami nem engedi eltávozni a neutronokat ( kerin­gő részecskéket), hanem tart­ja őket olyformán, mint a zsi­nór a forgó súlyt. Most menjünk vissza megint az atomsulyokhoz. Mint mon­dottuk, a hidrogén gáz a leg­könnyebb. Ezt a jelen elméle­tünk úgy magyarázza, hogy a hidrogén atomban nagyon ke­vés számú neutron kering a mag körül. Jelöljük ezt a szá­mot mondjuk az X betűvel. Ak­kor a hélium gázban, amelynek atomsulya kétszer annyi, mint a hidrogéné, kétszer annyi, vagyis két X számú neutron kering az atommag körül. (Jgyanigy a vasban már 26- szor annyi; aranyban 79-szer annyi és végre az urániumban 92-szer annyi. Ugyancsak ezen elmélet sze­rint az atomokban a mag nem pontosan gömb alakú. Ennek következtében a keringő ré­szecskék sem körben, hanem elipszis, vagy valamilyen más önmagához visszatérő görbevo­nalban forognak. Ha tehát egy ilyen mag körül számos ré­szecske forog, akkor azoknak pályái keresztezik egymást, láncot alkotnak. Sőt a szomszé­dos atomok keringő szemecské- ivel is ily lánc kapcsolatba ke­rülnek. Ez fogja össze az ato­mokat testté. Minél több ilyen keringő szemecske kering, an­nál több szeme van az összefo­gó láncnak és az elem ilyenkor szilárdabb, keményebb, vagy erősebb, amint éppen kifejez­zük. Normális állapotban ezen ré­szecskék egyensúlyba vannak és úgy keringenek, hogy nem ütköznek egymásba éppen úgy, mint a világegyetemben az égi testek. Azonban mihelyt ez az egyensúly megbillen valami ok­nál fogva, akkor bizonyos mennyiségű szemecske össze­ütközik. És mert minden össze­ütközésnél hő keletkezik, úgy itt is a rendellenesség hő alak­jában jelentkezik az anyagon. De mi történne akkor, ha meglehetne szakítani azt a von­zó erőt, ami az atomokban a keringő részecskéket a mag körül forrongásban tartja? Ak­kor ugyanaz történik, mint ha elvágnánk azt a zsinórt, amire a keringő súlyt kikötöttük. A forgó részecskék szétrepülné­nek a világ minden irányába. A NAGY TITOK A két billió dollárba kerülő és három évig tartó kutatás ezt a problémát oldotta meg, az uránium atomnál valószínű­leg úgy, hogy képesek megvál­toztatni a pozitron feszültségét negatívra. Ebben az esetben a neutronok nemcsak felszaba­dulnak, mint a parittya köve, hanem még nagy lökést is kap­nak, mert az azonos felszültsé- gü villamosság taszítja egy­mást. A változás pillanatában tehát felbomlik az egyensúly a felszabadult, vagy lökést ka­pott neutronok egyik része egymásba ütközik, másik ré­sze pedig nagy sebességgel ro­han el a központtól. Az össze­ütközött részecskék okozzák a rendkívüli nagy meleget, ami-

Next

/
Oldalképek
Tartalom