Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-12-29 / 1404. szám
& Gidai BÉRMUNKÁS 1945. december 29. MUNKÁS JJlVELEK MIRŐL ÉS HOGYAN ÍRNAK A BÉRMUNKÁS OLVASÓI Tisztelt Lapbizottság:— Mellékelten küldök tiz dollárt a naptár előállítási költségeihez. Kérem szíveskedjenek a részemre a saját naptárommal együtt tiz darabot küldeni. Samuel Stephens Detroit, Mich. Tisztelt Munkástársak:— Mellékelten küldöm a Bérmunkás Naptár költségeihez való hozzájárulásomat. Miután az itteni összes magyar ismerőseimnek jár a Bérmunkás, igy csak egy példányra van szükségem. A lapot támogatom amig csak tudom, mert ez az egyetlen magyar újság, amely a munkásosztály hü vezetője. Éppen azért hálásan üdvözlöm azon összes clevelandi munkástársakat, akik önzetlen munkájukkal hozzájárulnak a Bérmunkás előállításához. Kunst Pál Chicago, 111. Tisztelt Munkástársak:— Mellékelten küldöm a naptár árát, remélve, hogy minél hamarább megkapom. Egyben azt is meg akarom Írni, hogy pár hét óta már nem dolgozom, mert sztrájkolunk. Ezen a vidéken most több nagy sztrájk van folyamatban, amelyek ösz- szesen körülbelül 25,000 munkást érintenek. Egyik részük hajógyári, vagy rakparti munkás, mások a caterpillar daru gyárban dolgoznak. Itt a háború alatt igen sok munkás házat vett F. H. A. kölcsönnel. Ezek aztán most azt mondják, hogy a sztrájk következtében nem képesek fizetni a részleteket és a kamatokat és igy attól tartanak, hogy elvesztik házaikat. Ez tehát nagyon csökkenti a harci készségüket. Ezzel szemben azonban az union tisztviselők rámutatnak, hogy miután most rövidebb munkahetet dolgoznak, sokkal kevesebbet keresnek s ha abból levonják az adókat, akkor alig visznek haza heti 25 dollárt, ami a nagy drágaság mellett élelemre kell és igy megint csak nem jutna a ház törlesztésére, tehát a mai kereset mellett úgyis elveszítenék a házaikat. A rakparti munkások a Harry Bridge által vezetett CIO szervezetbe tartoznak. Ezek között igen sok a mexicoi munkás. Utána néztem a dolognak és akkor hallottam, hogy nem is annyira a mexicoiak, mint inkább spanyolok, akik előbb Mexicoba mentek és onnan kerültek ide. Ezek a spanyol munkások igen jó harcosok. Kerestem, hogy vannak-e itt magyarok, vagy wobblik, de egyikre sem akadtam még eddig. Egy munkás, akivel együtt dolgozom, mondotta, hogy valamikor errefelé minden munkás az IWW-ban volt szervezve, akik nagyszerű harcosok voltak. Most, hogy nem dolgozom, a ház körül rózsákat, a kis kertben pedig salátát és hagymát ültettem, hogy ha sokáig sztrájkolunk, hát legyen valami ennivalóm. Most ez minden szórakozásom. Amit szeretnék és aminek a hiányát nagyon érzem az, hogy nélkülözöm a velem egyformán gondolkodók társaságát. A. Refy San Liandro, Cal. Tisztelt Munkástársak: Pár nappal ezelőtt megkaptuk a Naptárakat. Illő volna érdemes véleményt mondani, de ezideig nekem még nem volt alkalmam csak futólag átnézni, azonban feleségem már egy jó részét át is olvasta. így őtet kérdeztem meg, hogy mit szól hozzá. Csak annyit mondott, hogy nagy kár, hogy legalább nincs ezer oldal, hogy egész télre volna értékes olvasni való. Hát Geréb munkástárs jól vigyázzon, mert ilyen szép munka után, majd még lesznek olyanok, akik ezer oldalas Naptárt fognak követelni. Munkástársi üdvözlettel, Fishbein László és Neje. Nézze meg a lapot csomagoló előfizetése lejáratban van-e. Ha igen ne várja lapkezelőnket, hanem az önnél levő barna borítékban küldje el az előfizetését is. ELISMERTÉK A JUGOSZLÁV KORMÁNYT WASHINGTON — Úgy az amerikai, mint az angol kormány bejelentették, hogy elismerik a jugoszláv Tito kormányt. Az Egyesült Államok idevonatkozó határozatát a jelenleg Moszkvában időző külügyminiszter helyett Dean Ac- heson, helyettes külügyminiszter adta ki. Acheson nyomatékosan kihangsúlyozta, hogy a jugoszláv kormány elismerése egyben nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok hivatalosan helyesli a Tito kormány programját. Szakértők állítása szerint ezen kijelentéssel alapot akartak rakni arra, hogy a jövőben továbbra is kritikát mondhatnak a jugoszláv kormány működésére vonatkozólag. Az angol kormány is csaknem hasonló nyilatkozatot bo- csájtott ki Londonban. Ebben azt is kijelentették, hogy a Tito kormány magára vállalta az előző jugoszláv kormányok kötelezettségeit. Nem hivatalosan azt is közre adták, hogy az angol kormány most már teljesen elfelejtette Péter királyt, aki igy csatlakozhatik a többi trón nélküli királyok társulatához. Az országos értekezlet delegátusait, kik még nem küldték vissza a philadelphiai Detky munkástársnő által készített kézitáska kisorsolására szóló jegyeket — kérjük, hogy azt mielőbb küldjék, hogy a sorsolás megtörténhessen. tüze és messzireható, vakítóan csillogó fényt vert ki belőlük. Olyan fényesen ragyogott a csöndes város magasságában az érckakas meg a kettőskereszt, mintha a nap minden tü- zét csak ezekre akarta volna szórni. Majd mindjobban kiszélesedett a városra ée mindent bearanyozott. A kisváros ébredezett, mozogni kezdett. Szekerek tompa gördülése hallatszott. A kémények füstje nyílegyenesen, vékony sugarakban tört föl a szellőtlen levegőbe és bepisz- kolta az éjszaka megtisztult levegőt. Kellemes, lágy szellő simogatta Vendel arcát, szemeiben fölszáradtak a könnyek és mozdulatlanul, gondolattalanul, tanácstalanul, szinte elkábultan bámult bele a hajnali gyönyörűségbe. Párázott a föld körülötte és öntötte magából a szűziesen vad, buja szagosságot. Vendel mindent elfelejtett. Nem emlékezett semmire. Elfelejtette, hogy neki most kellene a gazdája tehenét kihajtani a legelőre, kiseperni a kovács- műhelyt és tüzet rakni a fújtató alá. Nem emlékezett az üllőre ,a kalapácsra, a nagy, tüzetélesztő, pöfögő fujtatóra, a szoritóvasokozta fájdalmára, a pofonra, csak azt érezte, hogy olyan jó ott a csöndes mező dombos oldalán, ahová^ nem hallatszik semmi zaj, vásári tülekedés. Lehevert egy szélesen kiterjedt akác alá, a zöld puha gyepre s lehunyta fáradt szempilláit. De nem aludt. * Fiatal szőke nő haladt a domb gyalogcsapásán. Kezében könyvet szorongatott. Arrafelé tartott, ahol Vendel heverészett és mikor közelébe ért, alig észrevehető mosollyal nézett nagy álmatag ,barna szemeivel Vendelre és pillanatig megállt és gondolkozott. Azután leült az akác alá a puha gyepszőnyegre, Vendel közvetlen közelébe. Percek múltak. Vendel mozdulatlanul, lehunyt szemekkel feküdt. Rövid, fojtott lélegzete, nyitvahagyott szája, különös, kényelmetlen izgalmat árult el. A nő is mozdulatlanul ült és a könyv mögül lopva rápillantott és’ mosolygott. Röviddel később úgy érezte Vendel, hogy a nő egészen mellé került. Majd kinyújtotta a karját és lassan, óvatosan megfogta Vendel piszkos, szénportól fekete kezét és minderőseb- ben szorította azt. Olyan meleg és lágy volt a nő kezeszoritása. Vendel úgy tett, mintha mélyen aludna. Szerette volna föl- nyitní szemeit, de nem merte. Alig tudta lezárva tartani azt és szempilláit rezegve szorította lefelé. Belészorult a lélegzés és közben nagyokat nyelt. Egy hangya vagy katicabogár marta a nyakát és nem merte kezeit fölemelni, hogy ledobja magáról. Úgy feküdt ott zsibbadt testtel, mint egy fadarab, mozdulatlanul. A nő — szőke és szép, finom és előkelő volt — letette a könyvet. Nézte, leste Vendel minden rezzenését. Majd gyors elhatározással két kezét — fehér volt, mint a hó, puha és lágyan simogató, mint a finom bársony — piszkos arcára szorította és piros, duzzadt, vérteli ajkát lassan, óvatosan rátapasztotta Vendel nyitvahagyott lázban égő, lihegő szájára és csókolni kezdte hosszan, lehunyt szempillákkal. Vendel kinyitotta szemeit és lenyelte eddig visszatartott minden kínját.' Föllélegzett és karjait gyerekes ijedtséggel vé- dőleg fölemelte. —Csókolj te is, szeress te is, úgy mint én, te szép, te erős fiú — mondta a hő fogai között. — Szeress . . . Szeress . . A nő szája forróbb volt, mint a nap tüze és az imént fölpofozott kovácsinas átfogta hófehér nyakát és mintha kalapácsot szorított volna vasmarkába, úgy szorította magához a nőt — először életében. Vendel beleszédült a forró csókokba. Szemei lázban égtek, testén kivert a forróság és nem látott, nem hallott semmit, csak a nőnek, az ismeretlen nőnek fullasztó csókjait érezte mámoros kéjjel, szenvedélyes kábultsággal . . . . A nesztelen levegőn lágy szellő suhant végig és belekapott a fák leveleibe és gyöngéden megölelte, megsimogatta. Az erősen tűző nap sugarai föl- szivták a még harmatos gyepről az ezüstösen csillogó cseppeket ; messziről ,a búzatáblák fölött, pacsirta csattogott gyönyörű melódiát és még mesz- szibb, kecskét őrző leány bus, monotonszerü énekét hozta arrafelé a szellő. Mikor fölébredt Vendel, este volt. Szédült, kábult, zsibbadt volt a teste és alig tudott emlékezni .Azt hitte, álmodik. Halványan, gyöngéden emlékezett. Kereste a nőt, sehol se volt. Eltűnt. De eltűnt S.ződi Vendel is az Avas alatti városból. Nem mert visszamenni a haragos mesterhez. Egy másik városba jutott nagy kínosan, ahol beállt kocsislegénynek. Folytatta az apja mesterségét. Azután megnősült. És most ő is, mint az apja, hajnalban megy el hazulról nehéz, nagy, bagariabőrből készült, erősen meghalzsi- rozott csizmákban és ugyanúgy befogja a kiméit, pihent lovakat. A felesége is éppen úgy dolgozik, mint az anyja; a kis fia is csakúgy odakuporodik a varrógép elé, ahogy ő tette és figyeli, nézi, mint berreg a gép és fárad meg sápad az édesanyja. "Szervezés" — "Nevelés" — "Felszabadulás" ^ l y/ Az Ipari Forradalmárok Szentháromsága yy • yy
