Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-12-29 / 1404. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1945. december 29. Hol van az Iqazi hiba? Arábia olaja, a zsidóság nyomora (a.l.) Csak néhány nap választ el, hogy a naptár szérint 1946-ot írjunk. Hogy azután az úgynevezett “Egyesült Nemzetek” küldöttei ismét tanácskozásra jönnek össze Londonban. Sokan nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek az alakulatnak, amelynek minden törekvése a mai kapitalista rendszer további fentartására irányul, amely rendszer minden esetben bizonyítékot szolgált, a társadalmi bajok előidézésére. A fent nevezett alakulat nem más, mint egy újabb kapitalista szövetkezet, de semmi esetre sem a társadalmi fejlődés irányítására sőt ellenkezőleg. összetételénél és hivatásánál fogva a mai helytelen gazdasági rendszer alapját a magántulajdon rendszerét és azzal járó kizsákmányolást, változatlanul megtartani. Ha mindazon elkövetett igazságtalanságokat akarnánk csak felsorolni, amik az Egyesült Nemzetek megalakulása óta történtek, bizonyára vaskos kötetekre terjedne az ki. Azért kérdezhetjük, hogy vájjon ez a tákolmány miért is alakult? Vagy egyáltalában van-e rá szükség a társadalmi fejlődés szempontjából? Megalakulásakor határozottan nem a népek jövőbeni jólétének biztosítását irányozta — hanem nyíltan a gazdaságilag kiváltságos osztály további uralmának biztosítását kívánja szolgálni. Arra egyáltalában nem kell sok bizonyítékot felsorolni, hogy bajok vannak és pedig igen súlyosak a társadalomban. Hogy azután ezek a társadalmi bajok ténylegesen honnan és miből származnak, azt a mai társadalom irányitói egyáltalában sohasem keresik. Mert bizonyos az, ha ebben az irányban kutatnának, akkor azt kellene megállapitaniok, hogy magában a társadalom gazdasági összetételében van az igazi hiba. Természetesen a kiváltságos gazdasági viszonyok között élők azt képzelik, hogy ők teljesen jogosan élvezik a gazdasági előnyöket, amit természetesen ezen az alapon lefektetett alkotmányok törvényekkel biztosítanak. Nagyon sokszor hallottunk olyan kijelentéseket, hogy hát “jogos ahhoz amije van, hiszen elődjeitől örökölte”. Ha azonban ténylegesen kutatunk ebben az irányban, akkor megállapíthassuk, hogy saját kezemunkája után még senki sem lett máról- holnapra milliomos. Ez csak úgy történhetik, hogy sok mások termelő munkaerejét veszik igénybe, és azok munkateljesítményét nagy részben saját vagyonuk felhalmozódására elrabolják. Ezennel járást ma jogosnak és törvényesnek tartják. A fentiek bizonyítják, hogy a dolgozó millióknak verejtékes munkaerejük megrablása törvényes. Ha azonban az ország határai bármikor kicsinynek bizonyulnak a profithaj hászás kielégítésére, ezen esetben azután szükség van más nemzetek ellen törni, ha szép szó nem elegendő, hát ha kell fegyveres erőt is igénybe kell venni. Az úgynevezett Egyesült Nemzetek Szövetségének az volna a hivatása, hogy meggátolja egyik nemzetnek a másik elleni támadását. Hogy azután a fent nevezett határozatok hogyan lesznek betartva, azt legjobban bizonyítják az előttünk végbemenő események. Például ma Angolországnak több katonája van azokban az országokban, amelyek a szövetségesek oldalán voltak, — mint magában Németországban. Görögországot még mindig az angol katonák tartják megszállva, úgyszintén Egyiptomot, Jávát, ahol az ottani benszülöt- tek elnyomására aktiv háborúban vannak. Palesztinát szintén az angol katonaság uralja, Indiáról nem is szólva. Hogy azután miért van ez igy, annak magyarázata nagyon egyszerű. Az angol kapitalizmus érdekei ezt úgy kívánják. Természetesen azt sohasem mondják meg, hogy tényleg ezek az okok, amiért katonságra van ottan szükség. Olyan ürügyeket hoznak föl, hogy a fent nevezett országok népe nem tudja önmagát kormányozni. Milyen nagylelküek a gazdaságilag fejlett országok kapitalistái, hogy segédkeznek az elmaradottabb nemzetek országait kormányozni. Az igazság az, hogy ezen országok olcsó munkaerejét és nyersanyagát akarják a profit vágyaik kielégítésére kihasználni. Azt mondják, hogy a háború már véget ért, de vájjon hol? Meglátjuk, hogy az Egyesült Nemzetek tanácskozása milyen irányba fog kutatni a folyamatban levő embermészárlások megszüntetésére. Vájjon a kínai küldöttek mit fognak felhozni saját igazolásukra, vagy az angolok. Talán az amerikaiak még mindig a japánok ellen harcolnak Észak-Kinában ? Ma a nemzetközi helyzet éppen olyan bonyolult, mint az Egyesült Nemzetek összetétele, amelyben a kommunistáktól kezdve a kapitalizmusnak minden faja és árnyalata, egészen a fasizmusig képviselve van. Ilyen társaság természetesen ha össze is ül, nem a társadalom alapvető hibáit fogják kutatni, hanem minden igyekezetükkel szennyes cselekedeteiket fogják szemfényvesztők módjára takargatni, hogy az átlagos laikus emberek azt gondolják, hogy most már minden rendben van és a kapitalizmus csak egyszerűen lemond fentartó éltetőjéről, a mindenkori jövedelmező háborúkról. két részről Washingtonban keresik a tényeket, melyeket a kormány elvesztett. Dacára, hogy egy néhány héttel ezelőtt a kormány mint tényt állapította meg, hogy legtöbb nagy ipar megadhatja a 24 százalékos béremelést anélkül, hogy az árakat emelnék, vagy a hasz- munkat csökkentenék, az 1939. éven aluli jövedelemnél. De ezeket a nagyon is közismert tényeket a kormány elvesztette, vagy eldugta, most újabb tényeket keresnek, melyek nem volnának ennyire tények. (Folytatás a 3-ik oldalról) A múlt májusban, amidőn a san franciscoi konferencián az öt arab herceg itt volt, a Standard olajtársaság automobilján száguldoztak ide-oda. Úgyszintén amint már mondottam, a költségeiket is a Standard Oil fizette meg. Amidőn pedig az olajtelepeket és olajfinomítókat látogatták meg a Navy vendégei voltak. Ibn Szaudok barátsága a Standard Oil-al visszanyulik 1933-ra. A koncessziókat még 1930-ban szerezte meg a Standard oil, melyet 1933-ban felerészben eladott a Texas társaságnak. Az amerikai gyors termelés és fölfedezések nagyban hatottak Ibn Szaudra. Emellett Amerika nem imperialista állam, mint az angol és nem avatkozott be az állam belső ügyeibe. A palesztinai kérdés sem volt még sürgős és igy Ibn Sza- ud 1933-ban az arábia-amerikai társaság részére nagymennyiségű koncessziót engedélyezett. Annyira kielégítette Ibn Szau- dot a Standard Oil-al kötött üzlet, hogy dacára a német és japán kormányok magasabb Ígéretének, 1939-ben az ország összes területei fölött átadta az Arab-Amerikai olajtársaságnak a koncessziót. Az első lefizetés 1,500.000 dollár volt aranyban, a bérletek pedig száz ezrekre rúgtak évenként. Azonfelül pénzügyileg az olajtársaság teljesen kihúzta a hercegeket a sárból, mert tiz millió dollárt kaptak előleget royalty fejében 1939 és 1941 között. Ibn Szaud nagyon jól tudja, hogy a Standard Oil 100 millió dollárt fektetett be. Ibn Szaud a Standard Oil érdekében merész lépésekre hajlandó. Különben is a Standard emberei ott ülnek a magas kormányhivatalokban. így a zsidóknak a koncentrációs táborokban kell maradni mert ezt úgy hívja a “human kérdés”. Nézzük csak hogyan helyezte el a Standard Oil az embereit a kormány hivatalokba. A Standard Oil alelnöke, Ralph K. Davies háborús petroleum igazgató-helyettes. Most tessék elképzelni, micsoda hatalom az egy olyan ember kezében, aki az olajtársaságnál is érdekelve van? Az Arab-Amerikai olaj- társaság alelnöke James Terry Duce, a külföldi osztály háborús igazgatója volt 2 évig. Teljhatalmú ura volt vagy 70 külföldi olaj müveknek. A harctéri osztályoknak pedig az igazgatóhelyettese, az Army és Navy tanácsokban szintén egy Standard Oil-al összeköttetésben álló Bahrein petroleum társaság képviselője, Eugene T. Kavana- ugh ezredes volt. Ugyan ezen Bahrein társaság alelnöke W. Thornburg, a State Department petroleum tanácsadója volt. Ezen erők még ha kormány- hivatalt nem is töltöttek volna be, csak mint lobbyisták (kijárók) gyakoroltak volna hatást a kormányhivatalokra ,akkor is nagy befolyásuk lett volna, így pedig teljesen kezükben volt a husosfazék és kövérre zabálhatták magukat. Amellett teljesen kezükben tartják közép-kelet hatalmát és ezen keresztül a zsidó kérdés kulcsát. Ha van Arábiában zsidó gyűlölet, akkor határozottan az olajtársaságok parancsára van. Sokkal könnyebb a tudatlan népet kordában tartani, ha ráterelik a nyomorúságuk okát a bevándorolni akaró zsidókra. Szóval könnyebb az Ibn Szaud hercegek feudális hatalmát megtartani, ha a felvilágosult zsidóságtól távoltartják Arábiát. Arábia homoksivatagjai ön- tik az olajat. Az amerikai olajkirályok sok millióval gyarapodnak. Közben a zsidóság nyomora és szenvedése vele együtt nő, a száma pedig milliós arányokban leapadt. A keresztény világ pedig erősen fogadja: “Szeresd felebarátodat mint önmagadat”. .. tudja Pál . . . HETI KRÓNIKA (Folytatás az 1-ső oldalról) eltávoztak. Az osztályharc az folyt szünet nélkül a bankettozás és tárgyalások alatt és folytatódik tovább. A nagy autó ipari sztrájk tart tovább és a “béke ünnepén” még az a bizonyos kis boríték sem jött meg a sztrájkoló munkások részére ,amelyben dollárokban van beirva, hogy legalább egy sült csirke mellé ülhetnek az asztalhoz az autó ipari munkások családtagjai, az embersze- cet karácsonyi ünnepén. A tőke és munka ellentétének éles kifejezője volt a washingtoni értekezlet és azóta is az ütköző pont mindig jobban és jobban látható. Ezt mutatja az a követelés, mely szerint betekinteni akarnak az autó gyárosok üzleti könyveibe. Ha a könyvek azt mutatnák, hogy a gyárosok nem adhatják meg a bér javítást, akkor a munkások elállnának attól. A gyáros urak azonban egyszerűen szemtelenségnek minősitik, hogy a munkások a könyvekbe akarnak bepillantani. Pedig a munkások részéről ez csak egy gyakorlati példának a követése. Ugyanis az év végén a munkások keresetébe bármilyen csekély, betekint a kormány és ha még maradt belőle néhány dollár azt is utólag elkérik adófizetésre. Szóval a munkások jövedelmeinek könyv vezetése nyitva áll és sokszor a kormány pontosabban tudja, hogy menynyi a keresete mint maga a munkás. Ha már annyira hangoztatják, hogy itt demokrácia van, hát az autógyárosok részére miért nem gyakorolják az ilyen demokratikus eljárást. Vagy ismét csak az kell lássuk, hogy a demokrácia mérlege a dollár felé billen. Ezért használjuk mi az egyetlen igazságos mérőt az osztályharc mérlegét ,amely mindenkor azt mutatja, hogy a tőke és munka érdekét sohasem lehet összeegyeztetni és a kettő állandó harcban áll. Ennek a harcnak a továbbvitele nemcsak a gyárosok könyveit, hanem a gyárakat fogja kinyitni a munkások részére és egy szép napon maguk a gyárosok is a munkapad mellett fognak állni, hasznos munkát végezni. Csakis igy lesz egyensúlyba hozva a tőke és munka közös érdeke.
