Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-12-15 / 1402. szám
1945. december 15. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN (gb) ROVATA' TRUMAN ÉS A SZAKSZERVEZETEK A Washington városban ülésező Labor Management konferencia, mint előre látható volt, csendesen kiszenvedett. Megemlítésre méltó, hogy amilyen nagy hü-hóval harangozta be a kereskedelmi sajtó ezt a konferenciát, most a befejezését csaknem elhallgatta. Pár eldugott sorban említették meg azt, hogy á konferencia végétért és még a legjobb akarattal sem tudtak felemlíteni bármit is, amit a négyhetes konferencia eredményének nevezhettek volna. Noha megírtuk a Bérmunkásban annak idején, hogy ez a Labor-Management konferencia nem hozza meg az “ipari békét”, de azért nincs szándékunkban az “ugy-e megmondottuk” kérkedéssel verni a mellünket, mert valóban nem kellett nagy előrelátó képesség annak megjövendölésére, hogy az egymással homlokegyenest ellenkező érdekeket képviselő delegátusok nem lesznek képesek megszüntetni a munkáltatók és a munkások közötti ellentéteket addig, amig a mai profitra való termelési rendszer fenn áll. Éppen azért nem sokat várunk a Truman elnök által ajánlott “Fact-finders” (tényeket megállapító) bizottságtól sem. Sőt el lehetünk arra is készülve, hogy Truman elnök még számos más hasonló bizottság alakítását fogja ajánlani, noha adminisztrációját azzal kezdte, hogy megszüntette a Roosevelt által kinevezett bizottságok legtöbb részét. Roosevelt elnököt politikai ellenfelei igen élesen kritizálták azért, mert nem a rendes miniszteri departmenteken keresztül, hanem mindenféle bizottságok utján kormányozott. (AFL), az International Longshoremen’s and Warehousemen’s Union (CIO), az International Brotherhood of Teamsters (AFL), a Textile Workers Union (CIO) és az International Association of Machinist (AFL). Ugyebár ez egy fénysugár a ködben, amely körülvesz bennünket? És ennek a példás szolidaritásnak nem is marad el az eredménye. Amint értesültünk a Ward üzletek elnöke Sewell Avery, aki egyébként a legvadabb munkásszer vezet gyűlölő, tárgyalásra hívta meg a munkások megbízottait. Egyben ajánlatot is tett, hogy a minimális órabért felemeli 60 centre és a bér javítás 5 centtől 40 centig fog terjedni, ami azt jelenti, hogy a Ward üzemben még 20 centes órabérek is vannak. Mert ha lesz olyan munkás is, aki 40 cent javítást kap és a minimális bér 60 cent lesz, akkor valószínű, hogy a 20 cent órabéresek kapják a 40 centet, hogy felvigyék a minimumot 60 centre. Ezek után csodálkozik valaki, ha a Ward alkalmazottak állandóan forronganak? Annyi volt az ilyen bizottság, hogy kezdőbetűik lefoglalták az egész ábécét. Truman alig nézett szét az elnöki székből, máris kijelentette, , hogy nem hive az ily bizottságoknak. Sokat feloszlatott és az ügyköreiket áthelyezte valamelyik minisztériumba. NEM AKAR DÖNTENI Nekem azonban most úgy tetszik, hogy Truman is ugyanerre az útra lépett, amit nem helyeselt Rooseveltnél. Ez bizonyítja, hogy Roosevelt nem kedvtelésből, hanem az események kikényszerítő hatása alatt nevezte ki az ily ideiglenes bizottságokat, amelyek függetlenebbek a miniszteri depart- menteknél, igy munkájukért a felelősség nem terheli olyan közvetlenül az elnököt, vagy valamelyik miniszterét. De ugyanakkor könnyebben is lehet tőlük szabadulni, ha valami nem úgy üt be, mint előre számították. Az ilyen bizottságok kinevezésére leginkább azért volt szüksége Rooseveltnek, hogy a nép minden rétegét bevonja a háborús erőkifejtésbe. Igen ám, de a különböző néprétegek között mindig nagy ellentéteket találunk, amely legerősebben élesedik ki a munkások és a munkáltatók között. Roosevel- tet New Deal politikája miatt, amelynek lényege a munkásság védelme volt a túlságos kizsákmányolás ellen, a munkások barátjának tekintették még akkor is, midőn minisztériumát csupa bankárokkal, milliomosokkal és hasonló kizsákmányo- lókkal töltötte meg. Truman azonban eddig még nem foglalt határozott állást. A munka és a tőke közötti harcban nemcsak ingadozó álláspontot foglalt el, de határozottan szeretett volna kibújni minden döntés elől. Azt nagyon jól tudta, hogy minden frázis dacára is a munkások és a munkáltatók között áthidalhatatlan elentétek vannak.. Ezen ellentétek magából a termelési rendszer formájából fakadnak. Azokat tehát szép szóval, vagy a zöld asztal melletti parolá- zással nem lehet elintézni. Itt sokszor dönteni kell, himezés és hámozás nélkül. És ez az, amitől Truman elnök nagyon fél. Azért hivta össze a Labor- Management konferenciát, hogy annak a tagjaira hárítsa a felelőséget, ha az évezredes ellentéteket nem tudják kiegyenlíteni. És miután ez a konferencia most csendesen kimúlt, hát egy újabb hasonló bizottságot ajánl, habár más név alatt is. És ha ez sem fog eredményt felmutatni, akkor majd jön a harmadik, a negyedik és a többi bizottság, éppen úgy, mint Rooseveltnél. KITÉR A VÁLSÁG ELŐL Nagy idők nagy embereket szülnek, — tartja a közmondás, ami azt jelenti, hogy egyes emberekből a válságos idők oly tetteket váltanak ki, amelyek miatt a “nagy” jelzőt kapják. Nagyon szépen lehet ezt látni Abraham Lincolnnál, akiből korának válságos évei váltották ki azon nagyszerű kvalitásokat, amelyek a világtörténelem egyik legnagyobb emberévé tették. Semmi kétsség, hogy Amerika újból olyan válságos időkön megy keresztül most. Éppen azért rendkívül érdeklődéssel figyelik, hogy Truman elnökből mit fognak kifaragni korunk nagy problémái. Truman eddig ügyesen kitért minden válság elől. Különösen vigyázott arra, hogy korunk legnagyobb kérdésében, — a tőke és a munka harcában az egyik oldalra se kapcsolja le magát. Azt a régi módszert használja, hogy úgy mutatja, mintha mind a kettőn segíteni akarna. Ezt valahogy el lehetett hitetni addig, amig a két fél között a harc ki nem élesült. Most azonban már szorítják, hogy válasszon, mert az egymással verekedő ellenfelek mindegyikét nem lehet azonos időben segíteni. Ha az egyiket segíti, akkor a másikat gyengíti. Az amerikai nagy szakszervezetek, amelyek Rooseveltet politikailag támogatták, most szinte nyíltan feltették a kérdést Trumannak: Velünk, vagy ellenünk?, A Truman által javasolt “Fact-findig” bizottság megalakítását úgy Wm. Green, az AFL elnöke, mint CIO elnök Phillip Murray, sőt még John L. Lewis, az United Mine Workers elnöke is ellenzik. így tehát úgy mondhatjuk, hogy ezen uj bizottságot csak a szervezett munkásokkal való politikai kapcsolat megtörésével lehet életre hozni. FENYEGETIK A MUNKÁSOKAT Egyébként a “fact-finding” ártatlannak látszó kifejezése alatt a sztrájkok megszigorítása, vagy teljes eltiltása rejlik. A Robert Ramspeck képviselő által benyújtott törvényjavaslat szerint a sztrájkra készülő munkásoknak a sztrájk szavazás után időt kell engedni ezen bizottságnak arra, hogy a sztrájk okait megvizsgálja és valami ajánlatot tegyen. Erre a sztrájk szavazás után 20 napot adna ez a törvény és ezen 20, meg a következő 10 nap alatt, amig az érdekeltek a bizottság ajánlatát tanulmányozzák, a sztrájk tilos lenne. így tehát a munkások nem akkor kezdenék a sztrájkot, midőn az részükről a legalkalmasabbnak mutatkozik, hanem csak akkor, midőn már “lehűlnének” (cool off), mint a javaslat mondja. A munkáltatók és a velük tartó politikusok természetesen nagy örömmel fogadták ezt a javaslatot. Dicsérik is szerfelett és egyben fenyegetőznek, hogy ha a munkások ezt a “nagyszerű ajánlatot” nem fogadják el ,akkor “‘kikényszerítik a törvényhozókból” a sokkal drasztikusabb munkásellenes törvényeket. Egyébiránt a “fact-finding” bizottság eszméje a National Association of Manufacturers (NAM) kutyaszövetségtől származik. Ezt az eszmét először M. W. Clement, a Pennsylvania Rairoad elnöke találta ki és terjesztette elő a Labor-Management konferencián, mint ahogyan a november 24-iki lapok megírták. Truman elnök átvette az egészet, csak éppen a Clement által ajánlott 50 napos “lehűtő időt” leszállította 30 napra. Már maga az a tény, hogy ez az ajánlat a kutyaszövetségtől származik, elegendő arra, hogy a munkások élesen ellenezzék. És éppen azért, mert Truman elnök átvette a munkáltatóknak ezt a javaslatát, úgy néz ki, mintha a szakszervezetek és a New Deal adminisztrációnak vadházassága vége felé közeledne. Trumant kényszeríteni fogják a döntésre. A közeljövő tehát el fogja azt is dönteni, hogy Truman is csak egyike lesz-e a United States szürke, semmit nem jelentő elnökeinek, avagy komolyan síkra száll a népjogok kiterjesztéséért, vagy pedig egyenesen a reakció karjaiba veti magát. Szóval meg fogjuk látni, hogy most már jobbra, vagy bal felé fordul-e, avagy megpróbálja, hogy miként lehetne a kettő között ide-óda elsurranni. A munkásságra nézve persze elég sajnos állapot az, hogy az elnök személyi érzelmeitől oly sok függ. Ha a szakszervezetek harcias szellemű tanítást adtak volna az elmúlt negyedszázad alatt, akkor nem kellene attól tartani, hogy az elnök vagy adminisztráció változás esetén elbukhatnak az eddig kivívott nép jogok is. HELYREIGAZÍTÁS Multheti számunkban “A pesszimizmus védelme” címmel leközötük “Akroni porli” levelét, amelyben 2 sajnálatos sajtóhiba csúszott be. Akroni proli arra hívja fel a figyelmünket, hogy a belső harcok nem Goodyear, hanem a Goodrich munkások unionjában folynak. A másik az, hogy azon vezércikkek, amelyekre hivatkozott, a Bérmunkásban nem két, hanem hét héttel előbb jelentek meg. A BÉRMUNKÁS NŐI GÁRDÁJA 1945-46 ÉVRE: Alakszay S.-né, Hollywood 2.00 id. Farkas J.-né, Akron .. 3.00 Farkas J.-né, Akron ........ 3.00 Fodor J.-né, Cuy. Falls .... 2.00 Gáncs. L.-né, Carolina .....12.00 Suzan Hering, Buffalo .... 6.00 Kan char J.-né, Bay City 1.00 Kern P.-né, Akron ............ 3.00 Kucher A.-né, Pittsburgh 5.00 Lefkovits L.-né, Cleveland 2.0Ö Mary Mayer, Phila. ........ 2.00 Vizi J.-né, Akron ............ 7.00 Zára J.-né, Chicago .......... 2.00 A posta-hatóság megkívánja, hogy ott, ahol a város zónákra van osztva, a lakosság a ZÓNA SZÁMÁT TÜNTESSE FEL A LEVELEIN hogy az ilyen helyekre MENŐ levelekre is nemcsak a hozzánk küldött leveleiken, de MINDEN LEVELÜKÖN jelezzék a város mellett a zóna számot. Ezzel gyorsítják a posta forgalmát.
