Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-07-21 / 1381. szám
1945. julius 21. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN----------------------------(gb) ROVATA---------------------------TAKE-HOME PAY’ Körülbelül egy évvel ezelőtt, amikor már javában folytak az elnökválasztásokat megel ő z ő korteskodások, Henry Wallace, a jelenlegi kereskedelmi miniszter, aki akkor alelnök volt és Roosevelt negyedszeri megválasztása érdekében járta be az országot, kortes beszédeket tartva mindenfelé, egy uj, az amerikai közéletben eddig nem igen használt kifejezést vetett felszínre, amit a hallgatóság, különösen ahol munkások többségéből verődött össze, nagy lelkesedéssel fogadott. Wallace többször hangoztatta körútja alatt, hogy a munkásoknak a jelenlegi keresetüket meg kell tartani még abban az esetben is, ha a munkaviszonyok úgy változnak, hogy nem kell a hét minden napján és a nap oly sok óráján olyan erős iramban dolgozni, mint a háború első fázisában, amikor a háborús eszközök rengetek tömegére volt szükség, méghozzá oly gyorsan, amint a folyton növekvő hadseregek felszerelése ezt megkövetelte. Másszóval azt ajánlotta, hogy a munkások tartsák meg a jelenlegi keresetüket a kevesebb hetimunka mellett is. Ezt úgy fejezte ki, hogy a jelenlegi “take-home pay” a munka levágás után is megmaradjon. Természetes, hogy az ilyen ajánlat minden munkásnak tetszett s megtapsolták érte Wal-. lacet. Azonban nyomban el is felejtették és amikor újságjaikban azt olvasták, hogy az “álmodozó” alelnök már megint “ábrándozik”, hogy ilyen “lehetetlen dolgot” merészelt felszínre vetni, a legtöbbjük még sajnálkozott is azon, hogy az ország “második polgára” ilyen gyerekes gondolkodású. Hogyisne! Ki hallott még olyasmit, hogy a munkások ugyanazt a fizetést kapják a kevesebb munkáért is?! Soha ilyesmi még nem történt és eddig nem is kérte és nem ajánlotta senki. NAPIRENDRE KERÜLT És ime, dacára annak, hogy a közvéleményt olyan váratlanul érte ez az uj dolog, rövid egy év leforgása alatt számos nagy, országos union központjában tárgyalják a “take-home pay” problémáját. De foglalkozik vele a War Labor Board és számos más hivatalos intézmény is, mert rájöttek, hogy a munkások keresetének gyors levágása óriási veszedelmet jelentene az ország belső nyugalmára. És tekintet nélkül arra, hogy vájjon Wallace csak kortes fogásból vetette-e fel a “take-home pay” kifejezést, a közeljövőben ez a kérdés, talán a háborút leszámítva, — minden más problémát háttérbe fog szorítani. Háttérbe fog szorítani, mert annyi már bizonyos, hogy a megélhetési árakat, vagyis a drágaságot még jó ideig nem lehet leszorítani. Kisült, hogy erre a mai állami gépezet képtelen. Vannak, akik egyes kormányközegeket azzal okolnak, hogy nem is akarják a drágaságot leszorítani, mert azzal a profithaéácsolást korlátoznák. Már pedig úgy a törvényhozó házakban, mint az adminisztratív intézményekben olyan emberek ülnek ,akik nem is annyira hivatalaik fizetéséből, mint inkább valamilyen érdekeltség után húzott profitból élnek. Ezeknek tehát anyagi károkat okozna a profit korlátozás s igy mindent elkövetnek, hogy ilyesmi meg ne történjen. De bármi legyen is tényleges oka a drágaság további fentartásának ,a háztartási szükségleteit vásárló munkásasszonyra nézve egészen mindegy. A munkásasszony csak azt nézi, hogy a férje, vagy esetleg a család más tagjainak hazahozott fizetéséből, a “take-home pay”-ből hogyan tudja fedezni a család szükségleteit. E rovat olvasóinak, de különösen az asszonyoknak nem kell külön leirnom, hogy milyen nagy probléma a család kosztolása, a ruha beszerzés, a házbér kifizetése, stb. stb., különösen ott, ahol nagyobb a család és csak egy egyén keres rájuk. Mármost elképzelhető, mit jelent az ilyen családban, ha egyszer csak azt mondják a kenyér keresőnek, hogy a jövő héttől kezdve a jelenlegi 52 óra helyett csak 40 órát fogsz dolgozni, természetesen, ennek megfelelőleg a fizetésedet is levágjuk körülbelül egy-harmad- dal. ESIK AZ ÉLETNÍVÓ Igen ám, de a drágaságot sehol sem vágták még le. így mi történik? Először is az, hogy ha van a családnak egy kis megtakarított pénze, akkor azt felélik. És ha elfogy, avagy ha egyáltalán nincs, akkor az életszínvonalat kell jóval le- sülyeszteni. Ez viszont megint azt jelenti, hogy ez a munkáscsalád kevesebbet vásárol, kevesebbet fogyaszt,' igy kevesebb munkaalkalmat teremt, ami megint magával vonja más munkások munkaidejének a levágását. Ez az uj, leszorított keresetű munkáscsoport aztán megint kevesebbet fogyaszt, kevesebb munkaalkalmat teremt és újabb meg újabb ipartelepeken vágják le a munkaidőt, engedik el a munkások egy részét. Ez a bűnös folyamat aztán igy megy a jelenlegi termelési rendszerben egészen addig, amig egyszerre csak általános a feljajdulás, hogy már megint itt van az ipari krízis. A “take-home pay” fentartá- sa tehát nem is egészen olyan “ábránd”, mint a profitot féltő reakciós sajtó állította, hanem olyan reális valami, amiért érdemes küzdeni. Sőt mi több, kell is küzdeni, mert a jelenlegi “take-home pay” máris valóságos halálos döféseket kap. Az európai háborút befejező V-E nap után rendkivül sok hadirendelést szüntettek be, máso- ‘ kát pedig redukáltak. Ennek következtében már eddig is nagyon sok munkást tettek le. Tény az, hogy ebben a pillanatban még nincs jelentékeny munkanélküliség, de minden számottevő hivatalos intézmény, amelynek ehez a dologhoz valami közük van, figyelmeztet, hogy bizonyos mérvű munkanélküliség kikerülhetetlen. A munkanélküliség kikerülésére, vagy lecsökkentésére az első lépés a munkaidő leszállítása. Ma már sok ipartelepen követelik a negyven órás munkahét bevezetését. Semmi kétség ,hogy a munkáhét megrövidítése rövidesen egész. Amerikában általános lesz. Ha a munkások nem harcolják ki a “take-home pay” megtartását, akkor a rövidebb munkaidő minden áldását elveszi a leszorított életszínvonal. VIGYÁZNAK A PROFITRA De veszélyben van a “take- home pay” ott is, ahol úgynevezett “incentive” (bonusz) munkát végeznek, mert az idővel együtt a munka iramát is korlátozzák majd azért, hogy a munkát jobban szétosszák az alkalmazottak között. És végre számos esetbe^ redukálni fogják a fizetéseket a munkaidő leszállítása nélkül is. Ilyen fizetés levágásokban ott lesz részük a munkásoknak, ahol a háborús termelésről áttérnek a békebeli áruk gyártására, amelyekért már nem a kormány fizet, tehát a munkáltatók nem is fognak olyan nagy árakat kapni, mint a hadiiparban. Az árak levágását első sorban is a munkabérek levágása és nem a profit csökkentése révén hozzák be. Arra vigyáznak, hogy a profit mindig magas legyen. A “take-home pay” oly nagy mértékben foglalkoztatja az arra illetékes köröket, hogy a War Labor Board bizonyára az ezen kérdés feletti vita következtében már hozott is egy határozatot, amit a kereskedelmi sajtó úgyszólván egészen elhallgatott. Az a War Labor Board, amelyik eddig mindenféle fizetésemelést megakadályozó 11, most úgy döntött, hogy amelyik munkáltató akarja, a két nyári hónapban, vagyis julius és augusztusban, leszállíthatja a munkaidőt 40 órára a “take- home pay” redukálása nélkül. Vagyis az ilyen intézkedést nem tekintené béremelésnek. Ez a határozat azonban nagyon későn jött arra, hogy az unionok foglalkozhattak volna vele ,a bószok pedig maguktól nem igen kapdosnak az ilyen ajánlaton. Azonban mutatja, hogy ezzel a kérdéssel igen komolyan foglalkoznak. De egyben mutatja azt is, hogy ha a munkások összefognak és harcias készésggel követelni fogják a “take-home pay” fentartását a munkahét megrövidítésével együtt, akkor az “álmodozó” Henry Wallace ábrándját megvalósíthatják. Mert noha Wallace vetette fel a “take-home pay” kifejezést, annak fentartását ne tőle, ne az elnöktől, avagy bármilyen kormány közegtől várják a munká- j sok, mert azt csak saját maguk tarthatják fenn ,sőt emelhetik. magasabbra is. És csak saját magukat, — ne a kormányt, még csak ne is a munkáltatókat és még kevésbé az unionokat okolják, ha a “take- home pay” annyira leesik, hogy nem tudnak belőle megélni. EGY POJÁCA állt tegnap a Népbiróság előtt. A tárgyalás szabad perceiben oldalról méregette a közönséget, amelynek a számát a kánikulai hőség megcsappan- totta, ahogy a cirkuszi alkalmazottak lesik a publikumot és szereplése egyik-másik pillanatában, a könnyebb kérdések alatt még hunyorított egyet apró szemével, mint ahogy egykor a tisztelt Ház folyosóján tette anekdota mesélés közben, a vicclap-szerkesztők nagyobb örömére. Bohóc volt Mesko Zoltán egész politikai pályája során, nagyságában és bukásában egyaránt és a pojácahajlamokat még a Népbiróság mélységesen komoly tárgyalótermében sem hagyta el. Igen, a Mozgalomnak szüksége volt a pojácákra. Kezdődött a kaszás- keresztes Böszörményivel, aki verseit szavalta a politikai gyűléseken, folytatódott Meskóval, aki zsidó vicceket mesélve uszította a nácizmusba a magyar társadalom gyökértelen elemeit és végződött Szálasival, aki politikai röpiratát egykor úgy dedikálta Kosztolányi Dezsőnek. mint költőtársnak. És e pojácák körül helyezkedtek el a Mozgalom alvezérei, tisztjei (Folytatás a 8-ik oldalon) építő garda 1944-45-re befizettek: A. Alakszay, Van Nuys .. 9.00 Barcza G., Bridgeport ..... 6.00 Buzay J., Cleveland .........12.00 Detky St., Phila ................ 6.00 Decsi L., Akron ............... 8.00 Engli J., Cleveland ...........12.00 Farkas I., Akron .............12.00 Fishbein L., New York ....12.00 Fodor J., Cuy. Falls .......12.00 Gáncs L., Carolina ...........12.00 Geréb J., Cleveland ......... 9.00 Hering P. Buffalo ...........12.00 Károlyi S., Bridgeport .... 2.50 Krajnik B., Trenton ....... 3.00 Kucher A., Pittsburgh ....11.00 Kollár J., Cleveland ....... 9.00 Kovách E., Cleveland ..... 4.00 Kanchar J., Bay City ......12.00 J. Kozsány, Saratoga ......12.00 Lefkovits L., Cleveland . ..10.00 Lelkó A., Pittsburgh ....... 8.00 J. Lisszy, Phila. ...............10.00 Mogor J., Cleveland ......... 5.00 Munczy J., Cleveland ....... 5.00 Mácsay J., Detroit ........... 6.00 Molnár A., Cleveland ....... 9.00 Pataky J., Brooklyn .......15.00 A. Patchy, Duarte ........... 5.00 Pika P., Chicago .............10.00 J. Policsányi, Elm Grove 4.00 L. Rost. Phila.................... 6.00 J. Reppman, Detroit ....... 5.00 M. Stefankó, New York .,12.00 Szilágyi J., Cleveland ..... 6.00 Székely S., Cleveland ....... 5.00 J. Varga, Cleveland ......... 5.00 Visi I., Detroit ................. 9.00 Vizi J., Akron ................... 9.00 Zára J., Chicago ...............12.00
