Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)
1945-07-21 / 1381. szám
HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland. Ohio under the Act of March 3, 1879 VOL. XXXIII. ÉVFOLYAM CLEVELAND, 1945 JULY 21 NUMBER 1381 SZÁM A sztrájk, mint hatalmi fegyver Az “égető kérdések” újabb tárgyalása (f.) Bizonyos körökben nagyon sok beszéd tárgyát képezte a sztrájk gyakorlati hatalma mint harci fegyver. Voltak már régebben és sokkal többen vannak most úgynevezett munkás- mozgalmi elemek, akik leki- csinylik a sztrájk fegyver alkalmazását, sőt vannak olyanok is, akik a munkásságra nézve károsnak tartják. Ezek közé tartoznak az elvirágzott SLP-k, akiknek szószólói már évekkel ezelőtt arról prédikáltak, hogy nincs semmi értelme sztrájkolni, mert ha mégis fölemelnék a munkabért a sztrájk nyomán, úgy még sokkal többel fölemelik az élelmiszert és minden szükségleti ^cikket, tehát a munkásság hiába harcolt és ugyanott van ahol volt. A háború alatt pedig az úgynevezett forradalmi elemek az álkommunisták ugyszó Iván hadjáratot indítottak a sztrájk ellen és kipellengérezték azokat, akik a hirtelen felszökő élelmiszer árak arányához magasabb munkabért követeltek. A tőkés osztály pedig sietett az ilyen munkáselemek támogatása alapján nyélbeütni a sztrájk tiltó törvényt. Persze a munkások ettől sem rémültek meg és ha mindazokat akik az Egyesült Államokban sztrájkolnak börtönbe zárnák, egy egész kis tétlenségben üldögélő hadsereg etetéséről kellene a kapitalista uraknak gondoskodni. Szóval a sztrájktiltó törvénnyel nem tudták a sztrájkokat megakadályozni, mint ahogyan az esernyővel sem lehet az esőt megállítani. Erről adtak vaskos bizonyítékot a két hét óta sztrájkoló new yorki újságkihordók, ők egy független unióba vannak beszervezve, igaz nem forradalmi munkás alapon, hanem éppen ellenkezőleg amerikai unió mintára kasztrendszeri alapon. Nagyon vigyáznak arra, hogy kinek az ajánlására vesznek be egy uj tagot, akinek aztán 500 dollár beállási dijat kell leszurkolni. Ennek ellenében aztán bizonyos előnyöket és életbiztosítást adnak a tagjaiknak, akiknek aztán hosszú időre és talán egész életükre biztosítva van a munkájuk az union által gyakorolt erős job kontrol alapján. Mi nem akarunk most a helytelenül gyakorolt szervezkedési műveletre rámutatni csak egyszerűen regisztrálni akarjuk azt a tény, hogy két hét óta a nagy világ lapokat, mint a Times, Herald-Tri- bune és 11 más újságot egyáltalán nem árusítják a new yorki standeken. A War Labor Board már több Ízben visszarendelte a munkásokat, hogy először vegyék föl ismét a munkát és majd aztán tárgyalnak az érdekükben, de a munkások azt üzenték, hogy sokkal egyszerűbb, hogy először tárgyalják meg, hogy mit hajlandók megadni a követeléseikből és aztán visszamennek dolgozni. A nagy lapok tulajdonosai ,akik milliókat harácsoltak be a szenzációs háborús hírek közlésével és a külön kiadványokból, hallani sem akarnak a követelések megadásáról, hanem inkább fenyegetőznek, hogy a visszatérő veteránokkal, megtörik az uniót és a sztrájkot. A sztrájktörési medáliát szeretnék kitűzni a háborús hősi érem mellé. Hogy ez fog e sikerülni nekik, azt rövidesen látni fogjuk, de az biztos, ha a háborús veteránok némelyike sztrájktörővé fog lesülyedni úgy, egy uj harctéri ütközetben fogja találni magát. A newT yorki munkásság minden esetre köszönettel tartozik a sztrájkoló újságkihordóknak már eddig is, hogy teljes két héten át tisztán tartották a levegőt olyan lapoktól, mint pl. a Daily News, a Mirror és stb. És hogy megmutatták azt, hogy az összetartás az ipari harctéren mily erőt képvisel még akkor is, ha külön kis kasztrendszer unióba is vannak tömörülve a munkások. De mennyivel hatalmasabb erőt jelentene akkor, ha a munkások az IWW elvi álláspontja alapján szervezkednének, a szakszervezeti és kasztrendszeri falakat ledöntve ,az összes munkások az Egy Nagy Szervezetbe. Akkor nem kellene az újságkihordóknak attól tartani, hogy sztrájktörők fogják kihordani az újságot, mert egyszerűen a nyomdászok nem készítenék el azt és igy sztrájktörő újságkihordókról szó sem eshetne. Az ilyen kisebb helyi sztrájkok nemcsak . a helyes szervezkedésre és a helyi sztrájk hatalmára adnak tanulságot, hanem elénk tükrözik azt is, hogy milyen hatalmi erőt jelent egy általános méretű sztrájk. Az IWW elméleti propagandáját kevesen követik, (Vi.) A napokban a három nagyhatalom megint összeül, hogy próbálják megoldani azon kérdéseket, melyek nagyon is égetőek és amelyeket oly forrónak találtak a yaltai konferencián, hogy félretolták, a jégre rakták, nehogy az akkor még nagyon szükséges kényszer egységet felborítsák. De most már ez a veszély nem áll fenn és nem tudják kikerülni és igy mindkét részről merészebb követelésekkel léphetnek elő. Ezek között a spanyol s a kínai kérdések legfontosabbak, legégetőbbek. Valamint a megszállott országokban a fasizták és nácik kicserélése a náci. és fasizta ellenesekkel. Emiatt szükséges, hogy a náci ellenes pártok szervezését és létezését minden ilyen megszállott területen megengedjék, de amit az angol-amerikai részeken úgy német, mint osztrák területeken eddig tiltottak és közismert náci vezéreket tettek be a hivatalokba azon megjegyzéssel, hogy más csoport ott nincsen és nem is engedik megszervezni vagy működni. Az angol-amerikai vezérek nem magyarázták meg, hogy de annál többen alkalmazzák azt gyakorlatilag az ipari harctéren. Ezek a jelek azt mutatják, hogy ha a munkásság sikeres harcot akar vívni a saját érdekében, ipari szervezkedés útjára kell térnie. És a munkásosztálynak ezt gyors ütemben kell fölismernie, hogy a multbani mulasztását jóvá tegye. Ipari munkások! A győzelmi harcba vigyétek az ipari unionzmus zászlaját. AZ AKRONI FIRESTONE GUMIGYÁRBAN IS MEGSZŰNT A SZTRÁJK A hetek óta sztrájkoló 16 ezer gumigyári munkás az ak- roni Firestone telepen a War Labor Board erőshangu utasítására most hétfőn visszatértek a munkára. Hogy ezen a munkások szemében rosszhirü kormányintézmény nem tud bizalmat önteni a munkásokba, mutatja a visz- szamenés feletti szavazás, ahol sokan a további harc mellett nyilatkoztak. Már a közel jövő képet ad arról, hogy melyik álláspontnak volt a meglátása helyes. miért nem engedik meg a náci ellenes pártok létezését, de mi tudjuk, hogy a legnagyobb ellenségei a náciknak a radikális munkások, a szocialista és kommunista párt eszméhez hü maradtak tagjai voltak. És' ezeket az angol-amerikai hatóság, a nagy korporációk által kontrolált tisztek, tanácsadók, jobban gyűlölik mint a nácikat és azok patrónusait a német iparbárókat, akik éppen ezen szocialista elemektől való félelmükben szülték meg a náci szörnyeteget. A náci-fasizta ellenes pártok szervezését és működését nem csak az osztrák-német területekre, hanem spanyol és kínai területekre is kiakarják az oroszok terjeszteni. Nem akarják megtűrni, hogy ezen területekről állandó és fokozódó Szovjet ellenes propagandát, szervezkedést irányíthassanak ellenük és azt, hogy a szocialista és kommunista pártokat még továbbra is törvényen kívülivé és szabad prédává tegyék ezen országokban, amint a múltban tették. De ez nagyon szorosan összevág a német és osztrák helyzettel, ahol csak is ezen szocialista és kommunista elemek voltak igazán fasizta-elle- nesek és igy mindenfelé, ahol az oroszok vannak, mint megszálló csapatok, ezen pártok híveiből szedik ki a kormány és más fontos poziciókra az embereket és erősitik, elősegítik ezen pártok szervezését. A spanyol kérdés napirendre való tevését az is bizonyítja, hogy a franciák jelentése szerint Churchill már tárgyalt Francoval és nagyon szerette volna Trumant is odacsalni, aki ezt úgy kerülte ki, hogy hajóval ment és csak vasárnapra érkezik Antverpenbe és másnap már Potsdamban akarnak találkozni. Ez valószínűleg kellemes hangulatba hozza Sta- lint, aki nem igen kedvelhette azt a dolgot, hogy Churchill az amerikai elnökkel négyszemközt tárgyalhasson, megegyezhessen ilyen fontos kérdésben, mielőtt még együtt tárgyalhatnák azt, amint Roosevelttel tette. A kínai kérdésben leginkább az amerikaiak uszonlására T. V. Soong, az uj miniszterelnök már egy hete Moszkvában tartózkodik és tárgyalnak, hogy ezen kérdésben való tárgyalást és megegyezést előkészítsék a három nagyhatalom részére.