Bérmunkás, 1945. július-december (33. évfolyam, 1379-1404. szám)

1945-10-13 / 1393. szám

1945. október 13. BÉRMUNKÁS 7 oldal Miért nem beszélnek nyíltan? (a.l.) Az átlagos embert nagyon könnyen lehet befolyásolni, vagy ténylegesen félrevezetni. A sorozatos háborúkból minden ország története, csak saját nemzetének “hőstetteit” örökítette meg. Még sohasem láttuk megírva, hogy bármelyik nemzet elis­merte volna bűnösségét, hogy ő volt a tényleges okozója egy ki­robbant háborúnak. Általános szokás az, hogy mindent megírnak, csak éppen a való tényeket hallgassák el. Mind ezeket előrebocsájtva megál­lapíthassuk, hogy minden háborúnak van egy sajátságos, vagy úgynevezett tényleges háttere, a valóságban tényleg nem az, hogy egyik népfaj gyűlöli a másikat. Ez a megállapítás csak mesterséges propaganda. Vájjon lehetne-e tényleges háborút nyélbeütni, ha minden igazán résztvevő tudatában volna a valóságnak. Amint hogy a háború kezdetén nem mondják meg a való igazságot, éppen úgy a béketárgyalásoknál is minden napirendre kerül, csak éppen az nem, hogy mik voltak a háborúnak igazi indító okai. Á béketágyalásoknál azt a látszatot keltik, hogy minden igyekezettel azon akarnak lenni, hogy minden háborút indító okot megszüntetni a jövőbeni világbéke érdekében. Minden há­ború befejezése után természetesen a vesztes felek minden baj­nak okozói. Ezt természetes azok állapítsák meg, akik fegyverrel kezükben elismertetik a lefegyverzett vesztes féllel, hogy ők az okai mindennek. Ezzel azután befejezettnek vélnek mindent. Igen ám, de egy lezajlott világháborúban, mint a most befeje­zett is, minden oldalról több országok vannak képviselve. Termé­szetesen a vesztett feleknek, csak hallgatás a teendőjük. Ha most már a nyerő felek ülnek össze, éppen úgy kell elképzelni mint mikor egy csomó hamiskártyás kerül egybe. Mindegyik a másikban jellemtelen gazembert lát. Ugyan igy néznek egymás­ra a háborúban nyertes felek a “béke asztalnál“. Nagyon jól megfelel erre az a közmondás: “Ne félts uram az ellenségeimtől, mert azokkal már elbántam, a barátok sokkal veszedelmesebbek.” Éppen ez a helyzet ma is. Addig megvolt az egyezség a szö­vetségesek között ,amig a háború folyt. Most aztán, hogy a “bé­ke” alapját kellene lerakni, most jönnek az igazi bajok a “baj­társak” között. Nem is csodálkozunk mi azon, mert tudva tudtuk, hogy tu­lajdonképpen mik voltak a háborúnak igazi okai. Sohasem hittünk abban, hogy egyik nemzet csak azért in­dít háborút a másik ellen, mert nem tetszik annak szine, val­lása, vagy éppen talán kultúrája. Minden eddigi háborúnak gazdaság hátterei voltak. Tudva levő dolog, hogy ennek nyílt hangoztatásával nem igen lehetne háborút kezdeni, ha különösen előre kijelentenék, hogy most pél­dául az amerikai kapitalizmus meg akarja hódítani az ázsai pia­cokat. És hogy mnden idők háborújának a gazdasági terjeszke­dés volt az indító oka, azért természetesen a béke asztalnál ez ké­pezi a tárgyalások fő irányvonalát. Éppen úgy mint a háború kezdetén és a háború alatt, soha­sem mondták meg a háború tényleges okát, most ugyanazt te­szik a béke asztalnál. Azok a szinleges veszekedések, amelyek mostanában lezajlottak a “nyertes” államok képviselői között, nem bizonyít semmi mást, csak; hogy a koncon marakodnak. Pél­dául Oroszország ragaszkodik Kelet-Európa ellenőrzéséhez, ami a valóságban rövidesen kiterjedhetne egész Európára. Igen ám, csak hogy Angolország nem azért viselt háborút, hogy el essen az európai kontroltól. Az Egyesült Államok sem áldoztak billiár- dokat azért, hogy most az oroszok az európai kontinensen szor­galmazzák a magántulajdon megszüntetését. Ami ma a nagy földbirtokok szétosztásában és a nagy iparok államosításában nyilvánul meg. Itten már az amerikai megbízottnak is van bele­szólása. Mert úgy gondolják, hogy ilyesvalami könnyen átragad­hat erre a kontinensre is és ez az ország pedig a magánkapitaliz­mus további életben maradásáért folytatott háborút. (Természe­tesen katonáinknak erről halvány fogalmuk nem volt.) Most aztán a japán kérdés körül is bajok vannak, mert a Szovjet beleszólást kér. Ma ez már abszurdum, mondja ennek az országnak képviselője, ebbe már egészen bizonyosan nem fogunk beleegyezni. Japán tényleges leigázásával az egész ázsiai piac nyitva áll a szövetségesek részére. Természetesen Oroszországnak keleti része belenyulik az ázsiai földrészbe és éppen olyan jogot formál magának, mint akár ez az ország. Már ebbe sem az Egyesült Ál­lamok ,sem pedig Angolország bele nem egyezhet, mert ők akar­ják kihasználni a-távol keletet. A londoni tárgyalások tehát teljes kudarccal végződtek. Ter­mészetesen azt nyilvánosan sohasem mondják meg, hogy miért. Annyi bizonyos, hogy gazdasági érdekek voltak megint azok, amik felborították. Az Egyesült Államok külügyminisztere az orosz külügyminisztert okolja, az orosz külügyminiszter pedig úgy az angolt, mint az amerikait. Mivel a két országnak gazdasági összetétele egészen külön­böző, igy természetes össze sem egyeztethető. Jó ütőkártyát használ az itteni megbízott, a többek között ezeket mondta be­számolójában: “Ez a háború a ‘népek’ háborúja volt és nem en­gedhetjük meg, hogy az oroszok diktálják a békefeltételeket.” Minden balsikerért az oroszokat okolja. Viszont az oroszok pedig az angolokat és az amerikaiakat. Most csak arra vagyunk kiván­csiak, hogy miért nem beszélnek nyíltan? Talán, ha nyílt kártyát raknának az asztalra, lehetne világ­békéről beszélni, de addig, amig különböző gazdasági érdekek állanak egymással szemben, addig sohsem a békét alapozzák, hanem egy újabb világháborút készítenek elő .amihez természe­tesen a népeknek semmi közük nincs addig, amig ténylegesen velük hajtatják azt végre. JEGYEZD MEG..------------------------Ajánlja: St. Visi-----------------­“Az élelem egy fegyver” — mondta annak idején Hoover és nagy sikerrel be is mutatta az első világháború után. Ez az 1 igazság ma is fenn áll. Amig Görögország 7 millió lakosra kapott 783,000 tonna élelmet, Jugoszlávia 15 millió lakosra kapott 74,000 tonnát, Lengyel- ország 25 millióra kapott 78,000 tonnát. Hadifelszerelésben Gö­rögország kapott 460,000 ton­nát, Jugoszlávia 119,000 ton­nát. Jelentések szerint Hiroshima az atom bomba által elpusztí­tott japán város úgy néz ki mint a dicsőséges amerikai de­mokrácia Hoover falvai néz­tek ki, 1931-32 években. Az angol demokrácia szerint Indiában, a lakosságnak csak egy százalékát engedik szavaz­ni. Hát a mi déli államainkban valamivel több politikai demok- ráia van, ott már tiz százalék­nak engednek szavazni. Amidőn a görög fővárosban két görög találkozik és megáll beszélgetni, hamarosan egy an­gol katonai rendőr közbelép és elvállásra, rendre és hallga­tásra inti őket. Ez is de­mokrácia ? Az atombomba még rettene­tesebbnek néz ki most, hogy sok tekintetben gyenge és ki­csi. Truman elnök magára vál­lalta a felelőséget ezen világ- repesztő bomba és atom ener­gia termelése és használatát il­letőleg. Az amerikai “Free Enter­prise” nem birja elmulasztani, hogy a leghathatósabb rovar­irtó szert a DDT-t is meg ne hamisítsa és 99 százalékban vizet adnak el jó pénzért, igy a DDT is felhiggitva hatástalan­ná lett. Ez felidézi egy iskolás gye­rek történetét, akinek a tanitó magyarázta, hogy két különbö­ző dolgot nem lehet összeadni és egy névvel illetni. Például egy villa és egy kés, összeadva nem lesz két villa vagy két kés. De egy tanuló azt állította, hogy ő össze tud két különböző dolgot adni és egy névvel illet­ni. Például egy liter tej és egy liter viz .egyenlő két liter tej­jel. Az okos tanuló apja tejes volt, igy ő csak tudta. Hediki Tojo, mivel nem bír­ta megtojni a császári arany­tojást, egy jó amerikai re- volverral elég rosszul hasblőt- te magát. Most az amerikai or­vosi tudomány igyekszik meg­menteni az életét, hogy annak módja és demokratkus formák között elvegyék azt tőle. A belga partizánok egy tánc- mulatságot rendeztek, melyre meghívták az amerikai tiszte­ket is. Azok viszont magukkal vittek több közismert náci dá­mát, melyből verekedés lett és az amerikai vendégeknek ott kellett hagyni a táncmulatsá­got. A partizánokat a nácik megtanították kesztyűbe du­dálni, igy nem akartak velük táncolni. Már megkezdték az amerikai szeretet csomagok küldését a németek részére, az első kül­deményben Fritz Kuhnt, a ná­ci vezért küldték haza. Lehet, hogy Patonnak szüksége volt több angolul beszélő nácira. Ezra Pound, amerikai fasiz- ta szónok és költő ellen, aki Mussolininak volt az angol szó­csöve nem igen fognak haza- árulási pert indítani. Már azt hozzák fel kifogásnak, hogy akkor az angolok megharagud­nak, azt fogják hinni, hogy az angol pénzegység, a “Paund” ellen is szólna a vád és bizony az is éppen olyan bűnös volt, mint Ezra Pound. Úgy a japánok, mint a né­metek többször beígérték, hogy olyan hatalmas fegyvert fog­nak felfedezni, mellyel megsem­misítik az ellenséget. Ezt az ígéretet is az amerikaiak vál­tották be. Jő lesz megnézni azon japán megadási aláírásokat, hogy nem-e olyan tintával Írták alá, mely teljesen olvashatatlanná válik idővel? Sok pap tiltakozott az ellen, hogy Japánt az atom bombával bombázták, hát mit akartak ezek a papok? Azt, hogy DDT rovarirtóval pusztítsák ki őket? Vagy helyesebbnek látták évek­ig lassan kínozni, öldösni őket? Az igazság istennőjének be van kötve a szemé, azért nem látja meg az igazságtalansá­got. McArthurnak meg állandó­an fekete szemüveg van a sze­mén. Hát onnan milyen igazsá­got várhatunk? Churchill is mint legtöbb po­litikai vezér ,a vakácóját fes­téssel töltötte, fehérre akarta festeni a fekete reakciót. Most ugyanazt igyekszik Kuni a ja­pán minszterelnök csinálni. Ez a sunyi Kuni azt állítja, hogy Hirohito olyan ártatlan, mint a ma született gyerek. Hi- rohitot a rossz japán militaris­ták becsapták. De még mindég fenmarad az a kérdés, milyen isteni császár az a hólyag ,akit olyan könnyen és gyakran be­lehet csapni? Wellington, New Zeland vá­rosban az állam munkáslaká­sokat épít, amelyekben hűtő­szekrények és mosógép kombi­nációt képező készüléket kap­nak a lakók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom