Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)
1945-03-10 / 1362. szám
BÉRMUNKÁS 1945. március 10. 4 oldal BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNG AR AIN ORGAN OF THE L W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre .......................$2.00 öné Year ........ $2.00 Félévre .......................... 1-00 Six Months __________ 1.00 Egyes szám ára ........ 5c Single Copy ---------------- 5c Osomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ......—v.— 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879.___________ Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. ________________________________________________ Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Az uj kereskedelmi miniszter (gb.) Az Egyesült Államok szenátusa hosszas vita után jóváhagyta Henry A. Wallace, volt alelnök kereskedelmi miniszterré való kinevezését, noha egy előző törvény elfogadása révén ezen miniszteri tárca körtől elvonták az üzleteknek kölcsönöket adó “Reconstruction Finance Corporation” intézményt. Az uj kereskedelmi miniszter első nyilatkozatában azt mondotta, hogy “bizottságot fog kinevezni, amelynek feladata lesz terveket kidolgozni a kis üzletek támogatására, hogy azok teljesen kivehes- sék részüket a háború utáni 60 millió munkaalkalom megteremtésében.” Mint ismeretes, Wallace kinevezésének ratifikálását hosz- szas huza-vona előzte meg. Az amerikai törvények értelmében az elnök nevezi ugyan ki a minisztereket és azok helyetteseit, de a szenátusnak kell a kinevezést jóváhagyni, — ratifikálni. Volt ugyan már több olyan eset, amikor a szenátorok nem ratifikálták * az elnök kinevezését, de az oly esetekben mindig valami “foltot” találtak a jelölt becsületén, amit még a politika nagyon is homályos szemüvegén keresztül is meg lehetett látni. A Henry A. Wallace esetében azonban a huza-vonának egészen más oka volt. Hiszen Wallce, — mint Lister Hill szenátor mondotta a vita folyamán, négy éven keresztül elnökölt a szenátusban, ahol az összes szenátorok a legnagyobb tisztelettel hallgattak rá. így nyilvánvaló, .hogy Wallace .kinevezését egészen más, nem becsületbe vágó okokból ellenezték. De a szenátorok némelyike nyíltan meg is mondotta, hogy miért ellenzi a volt alelnököt. Azért, mert Wallace már többször kijelentette, hogy a “nagy üzlettel” szemben a “kis üzletek” hive. Konkrétabban kifejezve ez azt jelenti, hogy a mindent a maguk számára fosztogató nagytőkével szemben az újabb, kisebb tőkésekkel rokonszenvezik. Ha tehát reá bízták volna a sok-sok billió dollár kölcsönzésinek jogát, akkor abból inkább az “ifjú”, mint a “régi” gárdának juttatott volna. De azonkívül Wallace az őszi választások idején olyan beszédeket tartott, amelyekben a szervezett munkások barátjának mutatta magát. Többször kijelentette, hogy a háború utáni időkben a munkaidő leszállítása mellett is a “take home” (hazavitt) fizetésnek legalább is a maival egyenlőnek kell maradnia. Vagyis figyelmeztette a munkásokat, hogy igyekezzenek megtartani a mai kereseti színvonalat a békebeli leszállított munkaidőre is. Szó sincs róla, hogy ez a munkásoknak tetsző dolog. Ezért aztán általános lett az a feltevés, hogy Wallace a kis üzletemberek és a munkások barátja: századunk átlag embere kívánságainak a kifejezője. Anélkül, hogy a Wallace őszinteségét kétségbevonnánk, mi nem látjuk ilyen végtelenül egyszerűen a dolgot. A Wallace feletti elkeseredett és hosszas vita nekünk inkább csak azt mutatta, hogy az amerikai tőkés osztály nem egységes, mint ahogyan sokan azt a leegyszerűsítés kedvéért elképzelik. A tőkésosztályon belül is számos érdekcsoportok keletkeznek, amelyek harcolnak egymás ellen a busásabb kizsákmányolási lehető- sgekért. Az uj »feltörekvő csoportok mindig agilisabbak, mint a régi, már lehájasodott, philantróposkodó körök, amelyeknek jól elhelyezett nagy befektetéseik már szinte automatikusan hozzák a busás kamatokat. Az uj tőkés generáció ezektől akar elhalászni bizonyos üzleteket és e célból szövetkezik úgy a kormánnyal, mint esetleg a szakszervezetekkel, illetőleg azoknak a vezéreivel. A régi tőkések, akik millióikat, vagy billióikat még az állam minden korlátozása nélkül szerezték, most csalk a kényszer hatása alatt ismerik el a kizsákmányolást korlátozó intézkedéseket. Sőt egyesek késhegyik menő harcot folytatnak ellenük, mint például Sewell Avery, a Mohtgomery-Ward cég elnöke is. Mások, mint Ford és a General Motors urai csak duzzogva s magukban az elnököt és tanácsadóit káromolva engednek a törvényeknek. Most aztán jelentkeznek a milliókra éhes uj tőkések, hogy ők hajlandók elfogadni a kizsákmányolást korlátozó intézkedéseket ; ők megelégszenek azzal a profittal, amit igy, a korlátozás dacára is el tudnak zsebelni KÜLÖNÖSEN HA AZ ÁLLAM BIZTOSÍTJA NEKIK A PROFITOT. Olyasmi ez, mint amikor a nagy jövedelmű ember panaszkodik, hogy milyen sok ezer dollár jövedelmi adót kell fizetnie, mire a hallgatója azt mondja, bárcsak neki is annyit kellene fizetni ,mert jól tudja, hogy ugyanakkor még igen sok marad a “szegény” panaszkodó gazdag embernek. Szerintünk a Wallace ügynek a lényege a “kis üzlet” név mögé bujt feltörekvő uj tőkésosztály erőlködése, hogy a profit egy részét a nagytőkésektől magához ragadja. Hogy ebben a manőverben a munkások segítségét is igénybe veszik és azért némi morzsákat is szórnak nekik, az nem változtat a lényegen. Egyébiránt az amerikai munkásságnak alkalma lesz megfigyelni, hogy a “kis üzlet” (vagyis a kisebb tőkések csoportja) hamarosan miiként fog törekedni arra, hogy a profitjukat a végletekig emeljék a kizsákmányolást korlátozó minden intézkedések dacára is. Mert az üzletnek, — a magánüzletnek, — alapfeltétele a profit, a minél nagyobb profit, legyen bár az NAGY ÜZLET, vagy KIS ÜZLET, AZ EGÉSZEN MINDEGY. A lengyel határ (gb.)A nácikkal rokonszenvező és a különféle benszülőtt fasiztáknak és reakciósoknak nagy csalódást okozott a yaltai konferencia. Azt remélték, hogy a lengyel határok kérdésén a “Big Three” össze fog veszni és az angol-száz népeket mégis csak az oroszok ellen lehet fordítani. Ehelyett azonban úgy Roosevelt, mint Churchill elfogadták a Courzon vonalat és elhatározták, hogy Lengyelországot kárpótolni fogják Németországból kihasított darabokkal. A londoni menekült lengyel kormány kijelentette, hogy ezt az egyezséget nem fogadja el. És ezzel a kormánnyal együtt óbé- gatnak itt is igen sokan, akik máskülönben azzal sem törődnének, ha Lengyelország egészen eltűnne a föld színéről. Most azonban ez a dolog kedvező alkalmat nyújt nekik orosz ellenes propaganda kifejtésére. Mi már számos esetben foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Megírtuk, — amit most Roosevelt elnök is elismert, — hogy a Courzon vonalon túl, amely terület azelőtt is Oroszországhoz tartozott, a népesség túlnyomó része fehér-orosz és ukrajnai. így nemzetiségi szempontból nézve is erre a területre Oroszország jogosult, eltekintve attól, hogy a múlt háború után a saját szövetségesei fosztották meg tőle. De eltekintve ezen politikai oldaltól, azt is megírtuk már többször, hogy a szóban forgó terület pár tucat lengyel mágnás tulajdonát képezte. Egész Európában itt voltak a legnagyobb íöldbirtokok, amelyeken kegyetlenül kiszipolyozták a nincstelen orosz, ukrajnai és lengyel parasztságot .Egészen természetes és érthető, hogy a birtokaikat vesztett földesurak nagymérvű propagandát fejtenek ki vagyonuk és kiváltságaik visszaszerzésére. Azt is megírtuk, hogy az összes volt lengyel kormányokat ezen nagybirtokosok uralták. Nemcsak uralták, de maguk a nagybirtokosok voltak egyben a miniszterek is. Erre vonatkozólag most a Federated Press az alábbiakat jelenti: A Londonban élő menekült lengyel kormány viselkedését csak akkor érthetjük meg, ha megismerjük ezen kormány tagjait .Kezdjük a legmagasabb pozíción, az elnökön. Lengyelország elnöke Wladisla Waczkiewicz, egyike az ország legnagyobb föld- birtokosainak. Birtokainak egyes részei a Courzon vonalon túl fekszenek. Ezeket most a Szovjet felosztotta a parasztok között. Waczkiewicz azelőtt három Ízben volt belügyminiszter, mint ilyen sortüzet adatott a tüntető munkásokra és parasztokra. A menekült kormány miniszterelnöke Thomas Arciszewski, aki szociálistának mondja magát. Arról ismeretes, hogy a végletekig Szovjet ellenes. Éppen ezért engedték meg neki a németek, hogy jó ideig az elfoglalt Lengyelországban maradhatott. A nácik kivégezték a többi szociálistákat, akik a Szovjetekkel együtt akartak küzdeni a megszálló németek ellen. A belügyminiszter bizonyos Zygmunt Bereczowski, egy hírhedt antiszemita és lengyel fasizta, aki fegyveres csapatokat szervezett, amely a nácikkal kooperálva irtotta a lengyel deEL V IN YIL ATKOZ AT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikbó'l a munkáltató osztály állj* E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni csszpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszer ezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek mirfden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- Büntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett :“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi .jelszó' írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az aj társadalom 1 szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
