Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)

1945-06-16 / 1376. szám

8 oldal BÉRMUNKÁS 1945. junius 16. Hogyan fogadta Buda­pest a béke hírét (Szabad Szó — Budapest) Berepült hozzánk a Béke an­gyala. A józsefvárosi bérház lakói összeserglenek az udva­ron. Zászló is kerül valahonnét és hatalmas tölgyfakapunkat szélesre tárja a házfelügyelő. Az udvaron valaki seper és megáll egy pillanatra. Kitárul­nak az ablakok s a májusi dél­után langyos fuvallata megdo­bogtatja a sziveket. Valaki egy rossz fazékkal kolompol s a ház apraja-nagyja ölelkezve sora­kozik a zászlók alá. “Vége a há­borúnak!” — kiáltotta a szom­széd és kipirosodik az arca. El­hallgatott a gyereksirás és ün­nepi hangulatba merül a ház. Hancurozó gyerekek, siró asz- szonyok, büszke férfiak borul­nak egymásra boldogan a lép­csőház homályában. “A legna­gyobb ünnep” — sóhajtotta valaki és kiszalad az utcára. AZ UTCA Szokatlan tömeg hömpölyög a Körúton. Csoportok kavarog­nak hangosan, vidáman és élte­tik a békét. És éltetik a Vörös Hadsereget. Autók szágulda­nak fel-alá az utcán, tanácsta­lanul nézik egymást az orosz katonák. Valaki megmagyaráz­za a járda szélén álló orosz ka­pitánynak a boldog hirt és egy­szerre felvidul az arca. Sapká­ját magasra lóbálja, összeölel­kezik a körülötte állókkal és csizmasarkát ütemesen kopog­tatja a szürke gránitköveken. Az autókból integetnek, az ab­lakokból piros szalagokat haji- gálnak az utcára. Megbolyga­tott hagyabolyhoz hasonlít a város. Az Andrássy ut és a Kö­rút sarkán söröshordókat csa­polnak. Egy idősebb bácsi meg­törli a bajuszát és azt mondja: “Na, hála Isten” és befurako­dik a tömegbe. i A NÉP A Nemzeti Színház előtt ez­rekre menő tömeg. Megállt a forgalom s egy munkás rögtön­zött beszédet intéz az Össze- gyültekhez. Bekötöttfejü orosz tiszt száll ki az autóból s aho­gyan megtudja miről van szó, beszélni kezd. A tömeg nem érti, de minden szavára felzug: “Éljen a Vörös Hadsereg!” “Éljen Sztálin marsai!” A tiszt Sztálin nevének hallatára ba­rátságosan integet ki az autó­ból és azután elrobog. Megafon recseg a Körút sarkán, a tömeg levett kalappal, kisirt szemmel hallgatja a híreket. Munkából jövő napszámosok, gyárimun­kások, jól öltözött férfiak áll­nak egymás mellett szorosan. Az egyik pádon kenyeret szel egy vidéki bácsi és falatozik. Szeméből könny csepeg s egy munkás letelepszik melléje. Az egyik beszél, a másik hallgat, bólogat, pár pillanat múlva már közösen falatoznak. A munkás azt mondja: “találkoztunk” a bácsi meg azt, hogy “igen”. Es megölelik egymást. ÉS SZÁLL A HÍR! Estére már mindenki tudja. Micsoda tavasz, súgják a fák és bólogatnak rá a Rákóczi tér csonka bokrai. A langyos szél betódul a kitárt ablakokon. Va­lahonnan gramafon hangja száll és ismerős indulók zenge­nek a levegőben. Lassan elpi­hen a város. Halvány gyertya­fények csillognak a bérházak ablakaiban. A béke angyala be­repült a mosolygós arcú gyer­mekek szivébe s a piciny darab kenyér cipóvá nő zaklatott ál­mukban. Repülj tovább fehérszámyu békemadár, simogasd meg az elfáradt munkásarcokat és te­WASHINGTON, (ONA) — Az amerikai újságok azon hír­adása, hogy Argentínában a szabadságjogokat inkább, mint valaha lábbal tiporják, egyre erősebb hangulatot vált ki amellett, hogy tisztítsák meg a State Department hivatalait azoktól az elemektől, akiknek köszönhető, hogy az Egyesült Államok külügyi hivatala sze­met hunyt Argentina fasizta tevékenységével szemben. Ma már mindenki tudja az Egye­sült Államok fővárosában, hogy a State Department-en belül harc folyik a liberális és más elemek között. Mielőtt Nelson A. Rockefeller az amerikaközi ügyek vezetésével megbízott ál­lamtitkár lett, már az Argentí­nával szembeni enyhe politika hive volt. Rockefeller Avre Warrent nevezte ki maga mel­lé az amerikaközi ügyek hiva­talába igazgatónak s azóta ez a politikai irányzat még inkább kihangsulyozódott. Warren hivatásos diplomata, akinek azonban nagy nemzet­közi kérdésekben semmiféle ta­pasztalata nincs. Azelőtt az Egyesült Államok meghatalma­zott minisztere volt Panamá­ban és Santo Domingo köztár­saságban. A bolíviai államcsíny idején ő volt az, akit Bolíviá­ba küldtek, hogy beszámoljon az ottani helyzetről s aki oly kedvező képet festett az uj Villaroel kormányról (melynek fasizta és diktatórikus jellege azóta kitudódott), hogy külügy­minisztériumunk elismerte Vil­litsd meg szivünket örök sza­badsággal. Töröld le az özve­gyi könnyeket, simítsd el az agg ráncokat és fesd élénkpi­rossá a halványarcu gyermeke­ket. Kopré József laroel kormányát. Az Argentínával szemben megnyilvánuló politika, már hosszabb idő óta heves ellenté­tek forrása. Teljesen ellentétes ez a politika Cordell Hull, volt külügyminiszter elveivel; nagy visszatetszést szült azonkívül a külügyminisztérium több ma- gasrangu tisztviselőjénél is Carl Speeth, a “River Plate” osztály főnöke és barátai pél­dául beadták lemondásukat s hire jár, hogy a latin amerikai osztályok nem egy tapasztalt tisztviselője követni készül pél­dájukat. Az Argentínával szemben ta­núsított érthetetlen engedé­kenység oka volt az Egyesült Államok és Szovjet Unió közöt­ti viszony elhidegülésének. Mo­lotov külügyi népbiztos a san francisioi konferencián két na­pi haladékot kért az argentin kérdés kivizsgálására, amit azonban Stettinius nyilvánosan megtagadott s kierőszakolta Argentínának a konferenciára való felvételét. Ebben a manő­verben az angol delegáció is résztvett. Ma már odafejlődött a hely­zet, hogy nyíltan követelik a State Department megtisztítá­sát még mielőtt a san francis­coi konferencia befejezné mun­káját s Amerika az uj világ­alkotmány aláírásával leplezné az argentiniai kérdésben elkö­vetett hibáját s az abból szár­mazó diplomáciai bonyodalma­kat. Argentiniai fasizták amerikai barátai hajó mindig van, mindig jár. — Igen — feleltük remény­kedve. És akkor, hirtelen az ut ka­nyarulatánál a kis falusi teme­tő tűnt fel. A sírkövek ferdén és dülledezően fehérlettek a csendben. És középütt egy ma­gas ciprusfa állott a holdfény­ben, mintegy ezüsttel leöntve. — Ott nyugszik Berenice — mondotta Atanáz elég vidáman — szőke Berenice, az első fele­ségem. Haj, haj, azóta megnő­sültem — tette hozzá mosolyog­va — ismét megnősültem, mert én tudom, mi a jó. — A legjobb a jó feleség — feleltük öntudatlan áhitozással a jó kövér hitves, aki főzi a zsíros leveseket. — Berenice nem volt kövér — felelte Atanáz elmélázva. — De már Zsuzsánna az — tette hozzá boldogan. —Tudniillik Zsuzsánna, aki a második fele­ségem. Csöndesen leült a temető mentén a vadmandula-bokrok tövébe és mi is melléje eresz­kedtünk. Az éjszaka fényes volt, bus s illatos. Előttünk volt a fehér ut és néztük a fehér utat, mert esdeklőn ki volt vi­lágítva és sok kavics csillogott rajta. — Zsuzsánna a második fe­leségem — folytatta a borbély. — Vele is nagyon meg vagyok elégedve .Bájos és csöndes lény mint rendszerint a kövérkék s oly gyöngéd, fehér és finom, mint a szappan habja. — Ha jönne az ivóba egyszer — felelte Tranzi Pál — szíve­sen hegedülnék neki. Szép szo­morú dalokat hegedülnek neki. — Ha jönne, igen, ha jönne! — szólott Atanáz föltüzelve — de amikor olyan gyöngéd, fehér és finom, hogy nem jár az ivó­ba, holmi rongy korcsmába, persze! — Inkább alszik otthon. Sőt olvas könyveket.- — Majd egyszer! — sóhaj­tott Tranzi Pál s ki tudja mire gondolt, mert megpengette a húrokat .— Majd egyszer ját­szom neki, — folytatta, — majd játszom. És hirtelen felbuzdulással máris belecsengett az éjbe vá­rni zord és dallamos rikkantás- sal. A hangja sirt, elveszett a térben. A közelben itt-ott egy alvó madár fölriadt s a mély­ben békén figyeltek az ember­arcú szirtek. Valami nagy és ismeretlen nyomorúságnak ma­gányos hegedűje zengett a kék­lő utszélen a temető mellett, ahol a tündöklő ciprus állott s az emlékkövek fehérlettek örökre lepihent szegény kis éle­tek fölött. Mégegyszer ekkor, e vonzó s zengzetes tisztaság­ban ,amint a hold mind maga­sabbra szállott, egyetlen egy vonalat, egy epekedő kis szög­letet el akartunk lesni az éj­szaka tilos varázslatából. De alig rajzoltunk, már is abba­hagytuk, elgyöngülve s tehe­tetlenül. — Nem érdemes. —' mondot­tuk — s nem is tudunk mi sem­mit. S mig hallgattuk megejtve s elbűvölve a Tranzi Pál muzsi­káját, a nagy csöndben s a szagos bokrok tövében, hirte­len megremegtünk. / A temető mélyéről egy fehér árny leb- bent elő, megzavart s kissé tö­mör kisértet, lesiklott konty- tyal a nyakszirtjén, feldúlt, ha­jakkal a fényben. — Zsuzsánna! — lihegte megdermedve a kis borbély Atanáz. t S amig ájuldozóan aláhanyat- lott, mi láttunk még egy másik árnyat, amint rohant a nő után s tovasiklott az éjben. ^ "Szervezés" — "Nevelés77 — "Felszabadulás77 ^ yy 1 W Az Ipari Forradalmárok Szentháromsága yy I yy

Next

/
Oldalképek
Tartalom