Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)
1945-05-19 / 1372. szám
1945. május 19. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN---------------------------(gb) ROVATA--------------------------HA AZ A “HA” NEM LETT VOLNA Most, hogy elérkeztünk a háború európai fázisának a végéhez, sokat olvastunk a lapokban, hallottunk a rádión és beszéltünk egymás között is a háború főbb eseményeiről és a főbb szereplőiről. Az egyiket dicsérték, a másikat szidták, aszerint, hogy kiről volt szó és hogy kire figyeltünk. Mert minden ilyen szereplőnek voltak bámulói és ellenségei egyaránt. Ez egészen természetes is, hiszen olyasmiket csináltak, amik sok-sok millió ember életében igen nagy változásokat idéztek elő, nem is szólva arról, hogy hányán veszítették életüket. A német fegyverletétellel a nagy tragédia első felvonása végétért, legördült a függöny és a közönség színpadra hívta a főszereplőket: élőket, holtakat egyaránt. És itt egymásmellé kerültek, akár tapsot, akár záptojást érdemeltek is ki. Roosevelt és Mussolini már meghaltak. Hitler, Goebbels eltűntek, Horthy, Petain, Göhr- ing, Laval és Quizling (az eredeti) fogságba kerültek. Folyik tehát a vita, hogy mi lesz ezekkel? Az ilyen vitának még van értelme. De különösen, hogy igen sokan azon rágódnak, hogy MI LETT VOLNA HA ...? Erre a “ha” szócskára alapozva képzeletbeli történelmet építenek fel. Mi lett volna, ha Hitlert nem engedik ki a börtönből? Mi lett volna, ha az olasz király nem ijed meg Mussolini f eketeinges zsoldosaitól ? Mi lett volna, ha a nagy pangás idején Roosevelt nem vezeti be a népjóléti intézkedéseket? Szerintem az ily kérdések feletti vita csak meddő időtöltés, mert közismert tény, hogy a “ha” alapra építők rendesen a saját kívánságaiknak, óhajaiknak megfelelő tündérkastélyokat építenek fel. Energikusan állítják, hogy a történelmi folyamat azon “ha” esetében az ő elképzeléseik szerint haladt volna. És ez a nagy hiba, mert a történelmi folyamat a “ha” után ezer meg ezer uj irányt vehet. MI LETT VOLNA ROOSEVELT NÉLKÜL Nézzük csak speciálisan azt a sokat hangoztatott “ha” elképzelést, hogy ha 1932-ben, a nagy krízis idején Roosevelt nem kelti életre a New Deal reformokat, akkor itt kitört volna a forradalom s végetve- tett volna az amerikai kapitalizmusnak, amely viszont magával sodorta volna a világ kapitalista termelési rendszerét. Ezt az okoskodást igen sokszor hallottuk már, különösen a forradalmi elveket valló munkáskörökben, sőt már a mi lapunkba is belekerült s éppen azért akarok pár szót hozzászólni. Mondom, csak pár szót akarok hozzászólni és nem vitatkozni a “ha” alapján elképzelt történelmi fejleményeken, mert azoknak semmi tudományos alapja sincs. Hiszen ugyanilyen nagy krízis volt Németországban is, ahol nem a New Dealt hozó Roosevelt, hanem a fasizmust tökélyre fejlesztő Hitler került hatalomra és ime ugyanazon társadalmi állapotból milyen két különböző módon vezette ki az érdekelt országok népeit. Mikor ezt a föltételes módon felépített képzeletbeli történelmet hallom, eszembe jut egy tréfás elbeszélés, amelyet vagy 30 évvel ezelőtt olvastam, de most már sem a címére, sem az írójára nem emlékszem, noha gyanitom, hogy talán Mark Twain kötetben láttam. A szövegére azonban jól emlékszem és a “ha” szócskával játszado- zóknak okulására, másoknak meg a mulattatására nagyjából elmondom. HA SZÁZ DOLLÁRJUK LETT VOLNA Az elbeszélés egy kisvárosi házaspárról szól. A férj kereskedősegéd a városka department store-jában, ahol bizony nem valami nagy fizetést kap. így csak nagyon szerény keretek között élnek egy bérelt házikóban s elég sok nélkülözéssel nevelik két gyermeküket, akik közül a fiú már dolgozni kezd, mig a leány még most végzi utolsó iskoláit. A férj, régi amerikai szokás szerint, vacsora után leül az asztalhoz és újságot olvas, az asszony pedig stoppol, vagy foltozgatja a gyerekek ruháit. A férj természetesen elejétől végig olvassa az újságot, nem akarja, hogy a két centből bármit is veszítsen. (Akkor még két cent volt az újság). így elolvassa a tőzsde rovatot is. Egyik este aztán azt mondja a feleségének: — Ha volna száz dollárom, akkor most vennék ebből a Consolidated részvénye k b ő 1, mert biztosan felmegy az ára. — Ha volna száz dollárod, akkor télikabátokat vennénk a gyerekeknek, meg neked is, — válaszolta az asszony. Ezzel abba is maradt a dolog. Pár nap múlva azonban az- ember felhevülten mondja az asszonynak. —Nézd csak, ugy-e mondtam ,hogy felmegy a Consolidated ára, már nyertünk volna 30 dollárt. És most már 130 dollárom volna, amivel vehetnék Santa Feet, vagy valami más kötvényt. Mindjárt össze is vásárolt pár részvényt, — persze csak képzeletben, de azért beírta egy kis könyvecskébe, hogy meglássa, milyen szerencséje van. És kutya nagy szerencséje volt, megint nyert. Most már a felesége érdeklődését is felkeltette. Együtt folytatták a képzeletbeli tőzsdejátékot: vettek, eladtak mindenféle részvényeket, kötvényeket, persze csak képzeletben. És hihetetlen nagy szerencséjük volt. Ha veszítettek is néha pár dollárt, százakat nyertek helyette. Végre elhatározták, hogy az eredeti száz dollárt, ami szintén csak képzeletbeli volt, — most már í kivonják az üzletből és csak a profitból játszanak tovább, a sajátjukat nem veszélyeztetik. A szerencse valósággal üldözte őket, akármilyen merész spekulációkba mentek, mindig sikerült nekik. Egy napon aztán az asszony azt ajánlotta, hogy most már megvehetik a házikót, amelyben laknak, hiszen a háziúr már úgyis régen el akarja adni. És mindjárt meg is vették, persze csak képzeletben, még hozzá nem is nagyon alkudoztak, megadták majdnem a teljes árat érte, noha jól tudták, hogy a fősvény háziúr felcsavarta a ház árát. A szerencse azonban tovább is velük tartott. Mit, hogy tartott! Most már valóságosan üldözte őket. Napról-napra gazdagabbak lettek (csak képzeletben persze). Már megbánták, hogy megvették a házikót, hiszen nekik áz előkelő negyedben kellene lakni. És a gondolatot tett követte, persze csak képzeletben. Megvettek egy üresen álló házat .amelynek nagy telke volt és ott gyönyörű kastélyt építettek, — képzeletben. De azért időközönknt elmentek megnézni s gyönyörködtek a képzeletbeli kastélyban. Sőt mi több, már a szomszédok köszöntéseit sem fogadták olyan szívesen, mint azelőtt, hiszen végre is ilyen gazdag embereknek meg kell válogatni a barátaikat. Sőt még azt sem nézték jó szemmel, hogy a fiú a'szomszéd lányának udvarol, noha azelőtt nagyon tetszett nekik a kedves leányka. És ugyanígy nézték a leány fiú barátait is. Hamarosan el is jegyezték a leányt a A Szent Imre herceg úti cisztercita gimnáziumban levő újonnan alakult budai színházunk 600 személyes nézőterét zsúfolásig megtöltötte vasárnap délelőtt a Bolgár Elek professzor előadására kiváncsi fővárosi közönség. A rosztovi egyetem őszülő tanárát, 25 év után hazatérő kollégáját, Suka Géza, a Nemzeti Muzeum igazgatója üdvözölte. — Ha a Szovjet-Unió értelmiségéről beszélünk — kezdte Bolgár Elek — akkor át kell értékelnünk az értelmiség fogalmát. Ott az értelmiség nem azonos az úgynevezett lateine- rekkel sem pedig a középosztállyal. Legkevésbé hasonlít azonban az itt ismeretes intel- lektuelhez. Sztálin marsall meghatározásával élve, az értelmiség nem önálló osztály és minden uralkodó osztálynak van értelmisége, a Szovjet-Unió is neki megfelelő értelmiséget képzett ki. Ennek az értelmiségnek tagjai az iparban dolgozó és a kollektiv gazdaságok parasztságának soraiból kerülnek ki. Kiképzésük az első időkben az úgynevezett rob fakok munkásfakultások utján történt. Itt általános műveltséget nyertek, hogy főiskolákra mehessenek a városi és falusi pro- letáriátus fiai. Természetes az, hogy a normális iskolahálózat megteremtésével a rob fak-ok szerepe megszűnt, az általános polgármester fiával, a fiút meg a kormányzó lányával, — persze csak képzeletben és a jegyesek tudta nélkül. így ment jó ideig. Alig várták az estét, amikor magukra maradva élhették képzeletbeli életüket. Egyszerre azonban az ember kezdett ideges lenni s pár nap múlva nem jött az ebédlőbe, hanem bezárkózott a hálószobába. Az asszony utána ment és éppen idejében, hogy megakadályozza az öngyilkosságot. A férj kétségbeesett arcai mondotta el, hogy titokban — vagyis az asszony tudta nélkül is játszani kezdett, — persze szintén csak képzeletben. És itt veszített. A veszteség pótlására még merészebb üzleteket kötött. Szóval, hiszen száz szónak is egy a vége, elvesztette az összes horribilis nagy vagyonukat, — persze csak képzeletben és igy, szegényen, most már nem tud tovább élni. Az asszonyt is nagyon lehangolta a dolog, sirdogáltak egy darabig, de aztán eszükbe jutott, hogy hiszen eladhatják a kastélyt s amikor annak az ára sem volt elég, eladták a házikót is, eladtak mindent, amit eddig képzeletben összevásároltak és igy éppen csak, hogy megmenekülhettek, a nagy adóságtól odajutottak, ahol elkezdték. Nos, én csak ennyit tartok az ily képzeletbeli felépítményekről. Ajánlom ezt a kis történetet azoknak, akik azon rágódnak, hogy Roosevelt nélkül itt forradalom lett volna és az a forradalom meghozta volna a sokak által elképzelt utópiát. kötelező népoktatás lépett helyébe. A népoktatás azonban egyben politikai nevelés is a Szovjet-Unióban. Szükséges ugyanis, hogy ne csak szakemberek, de a társadalom kérdéseivel is állandóan foglalkozó szovjet^ polgárok legyenek az iskolából kikerültek. Ugyancsak fontos követelmény a fenálló gazdálkodás szellemének megfelelő nevelés is. De ez a nevelés Lenin elveinek megfelelően nemcsak az iskolákban folyik, hanem a gyárak és kollektív gazdaságok mindennapi munkája közben is, ahol minden fontosabb eseményt közösen megvitatnak. Ezután számadatokkal igazolta Bolgár professzor az általános népoktatás óriási eredményeit a Szovjet-Unióban, külön kiemelve, hogy az iskolák látogatóinak 90 százaléka munkás vagy paraszt származású. De nem kell félnie az előző korszak értelmiségének sem — folytatta — ha jóindulattal közeledik az uj szovjet értelmiség felé, akkor természetesen befogadást nyerhet, amint ez meg is történt. Külön szerepet töltött be azután az uj értelmiség a honvédő háborúban, ekkor forrt össze véglegesen a Szovjet-Unióval, ezért elmondhatjuk — fejezte be rendkívül érdekes előadását — hogy ezt a háborút a Szovjet—Unió munkásai és értelmisége fogja megnyerni. (Népszava) Az értelmiség szerepe a Szovjet-Unioban — Bolgár Elek előadása —
