Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)

1945-04-28 / 1369. szám

HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March 3, 1879 VOL. XXXIII. ÉVFOLYAM CLEVELAND, 1945 APRIL 28 NUMBER 1369 SZÁM (gb.) Május elseje a munkások ünnepe! A munkások azon csoportjai, amelyek felismerték azt, hogy csak a munkásosztály helyzetének emelésével javít­hatnak saját sorsukon is, a vi­lág csaknem minden országá­ban összegyűltek ezen a napon, hogy seregszemlét tartsanak. A Május Elsején rendezett ün­nepélyek mutatták, hogy meny­nyivel nőtt, vagy fogyott az a sereg, amelyik lankadatlanul folytatta a harcot a munkás­ság felszabadításáért, a tőkés termelési rendszer eltörléséért. És itt a “harc” kifejezést nem képletesen, hanem a szó igazi értelmében használjuk, mert a munkásság felszabadí­tásáért folyó küzdelem, — az OSZTÁLYHARC, — éppen úgy az ütközetek sorozatából áll, mint a nemzetek között folyó háborúk. A különbség csak az, hogy ennek ütközeteit a gyá­rakban, a munka mezején vív­ják; esetleg a gyárak előtt, a piketvonalakban, avagy uccai felvonulásoknál, néha pedig az uralkodó osztályt szolgáló bíró­ságok tárgyaló termeiben és börtönök celláiban. Ez a harc is az áldozatok százezreit ra- dagta már el. Az osztályharc egyidős az emberi civilizációval. Marx sze­rint az emberiszg története az osztályharcok láncolata. Mikor az emberi civilizáció elérte azt a fokot, hogy az egyén valami­vel tábbet tudott termelni mi­nimális életszükségleténél, rá­eszmélt arra is, hogy ezen többletet embertársától elvehe­ti, — másszóval egyik ember a másikat munkára — TERME­LÉSRE kényszerítheti. A mun­kára való kényszerítés eredmé­nye lett a rabszolga rendszer, amelyben az erősebb, a jobban felfegyverzett ember úgy ren­delkezett rabszolgáivá tett em­bertársaival, mint ma rendel­kezünk a tulajdonunkat képező állatokkal. Sőt még talán kor- latlanabbul, mert manapság a civilizált államokban törvé­nyekkel tiltják az állatkínzást. A rabszolgává tett emberek természetesen nem nyugodtak bele sorsukba, hanem lázongtak és megkezdték a nagy küzdel­met, — az osztályharcot. És folyt ez a harc tovább akkor is, midőn a rabszolga rendszer he­lyét a hübérrendszer foglalta el. A jobbágy, akinek munkája tartotta el a nemességet, éppen úgy harcolt osztályhelyeztének javításáért, mint tették a rab­szolgák. Sőt még fokozottabb mértékben, amennyiben több mozgási szabadságuk volt, mint a rabszolgáknak. Május elseje A társadalmi fejlődés folya­mata alatt a jobbágy helyét a bérmunkás foglalta el. Ma a bérmunkások tartják el a rab­szolgatartók és a feudális ne­messég utódait, jelen társadal­munk élősdieit, a TŐKÉSE­KET, akik a termelőeszközök birtokában éppen úgy munká­ra kényszerítik a dolgozókat, mint elődeik tették a rabszol­gákkal és a jobbágyokkal. Körülbelül száz évvel ezelőtt a munkásság ráeszmélt, hogy a bérrabszolgaság járma alól csak úgy szabadulhat fel, ha* FEL­SZABADÍTJÁK A TERMELŐ- ESZKÖZÖKET, ha kiveszik a magántulajdonból és azoknak a rendelkezésére bocsájtják, akik dolgoznak és termelnek azok­kal. Ezzel az osztályharcnak pontosan megjelölték a végcél­ját. Ez a végcél egy olyan ter­melési rendszer megalkotása, amelyben a munkásság szaba­don használhatja a termelőesz­közöket, igy megtermelheti az élethez szükséges javakat bősé­gesen és egyben fel is használ­hatja azokat életszínvonalának emelésére. Az utóbbi negyed­században ezt az uj társadalmi rendszert az IPARI DEMOK­RÁCIA névvel jelölik. Szükségessé vált az osztály­harc végcéljának ily pontosabb megjelölése, mert kitűnt, hogy a politikai szabadságok mitsem érnek gazdasági szabadság nél­kül. A politikai szabadságok mellett még mindig kizsákmá­nyolják a munkásokat. A ki­zsákmányolásnak csak a terme­lőeszközöknek a szocializásálá- val, társadalmositásával lehet végetvetni. Május elseje évről-évre egyik fontos állomása volt a kizsák­mányolás megszüntetéséért fo­lyó harcnak, ünnepnap volt, mert közelebb vitte a munkás­ságot a várva-várt felszabadu­láshoz. És mégis, az utolsó tiz évben csak igen kevés helyen ünnepelték Május elsejét. Nem ünnepelték, mert rájuk szakadt a fasizmus dögvésze, amely ott, ahol megvetette lábát, hama­rosan elpusztította évtizedek, évszázadok harcainak eredmé­nyeit. Ma már jól látjuk, hogy ez a borzalmas eszme a faj-fel- sőbbrendüségét hirdetve mi­ként vitte vissza az emberisé­get előbb az IPARI FEUDA­LIZMUSBA, MAJD A TÉNY­LEGES RABSZOGASÁGBA. Millió és millió embert tettek rabszolgává. De különös elősze­retettel irtották ki azon mun­kásokat, akik a munkásosztály érdekében beszélni, vagy vala­mit tenni mertek. Egyideig ugylátszott, hogy ez a titok­ban jól felfegyverzett bandita sereg képes lesz megváltoztat­ni, visszafordítani a haladás menetét az egész világon. Nem voltak, nem lehettek tehát má­jusi ünnepségek azon területe­ken, amelyeken úrrá lettek ter­ror csapataik. De elmaradtak az ily ünnepségek a többi or­szágokban is, ahol éjét nappa- lá téve fegyvereket kellett ké­szíteni, hogy a világtörténelem legborzalmasabb gonosztevőit le lehessen verni. Tiz év óta most értünk el az első május elsejéhez, amelynél a világ munkássága ismét ün­nepelhet. A harc ugyan még nem ért véget. De most, midőn e sorokat Írjuk, már láthatjuk, hogy Európában a fasizmus terror szervezeteinek napjai meg vannak számlálva. Hitler és bérencei mint a ketrecbe kergetett fenevadak rúgnak, harapnak, marcangolnak még, de a hurok már készen várja őket és hamarosan elnyerik ki­érdemelt büntetéseiket. A fasizmus győzelmes elő­nyomulása óta most halljuk először, hogy úgy Európában, mint itt erős készülődós folyik május elsejének megünneplésé­re. Egy európai távirat szerint a dunamenti államok mindegyi­kében nemcsak megünneplik május elsejét, de a különböző nemzetek küldöttségeket kül­denek a szomszéd népek mun­kásainak ünnepségére, amivel ki akarják domborítani május elsejének nemzetközi jellegét. A mi sziveinkben is az öröm lángja csap fel. Ismét sereg­szemlét tarthatunk május else­jén! Igaz, hogy ma még csak azt nézzük, kik maradtunk meg. Azonban a fasizmus pes­tisének eltűnésével újból meg­jön a lehetősége annak, hogy intenzivebben folytathassuk az osztályharcot, rftint tehettük a háború ideje alatt. Azonban önmagunkat ámíta­nánk, ha azt véljük, hogy most úgy lehet folytatni tovább moz­galmainkat, mintha misem történt volna. Annak a sok-sok millió embernek a kiomlott vé­re, a munkásmozgalom élharco­sainak martiromsága figyel­meztet bennünket a múltak hi­báira, amiket a jövő­ben kerülnünk kell. Ily megbocsáthatatlan hiba volt a munkás­frakcióknak egymás közötti marakodása, egymást gunyolása és rágal­mazása. őszinte meggyőződé­sünk, hogy ez volt a legfonto­sabb tényező a fasizmus gyors emelkedésében. A munkásszer­vezetek, munkásintézmények és munkásvezérek állandó leki­csinylése kétélű fegyver, amely visszavágott és végeredményé­ben csaknem elpusztította azo­kat, akik nagymértékben hasz­nálták. Ez nem jelenti azt, hogy ad­juk fel a kritika minden jogát. Azonban az első világháború után a munkásfrakciók között állandósították a minden ala­pot nélkülöző ROMBOLÓ kriti­kát. Ezzel elidegenítették ma­guktól a nagy tömegeket, akik a kritikus időkben a fasizta de­magógok befolyása alá kerül­tek. Remérjük, hogy az ameri­kai munkásmozgalom is tanult a múlt évtized eseményein és ki fogja vetni magából azokat, akik a testvér frakciók elleni gyűlölet hirdetésével szolgál­ják nem a munkásokat, hanem ellenségeiket, a munkáltató osz­tályt. Mi, az Industrial Workers of the World szervezet tagjai az amerikai munkásmozgalom leg­fejlettebb szervének tartjuk magunkat. Célkitűzésűnk tisz­ta, szabatos. Azt hirdetjük, hogy a munkásság felszabadí­tásának útja az ipari szervez­kedésen át vezet, mert a mun­kások csak az ily ipari szerve­zetekkel képesek átvenni az iparok irányítását és megvaló­sítani az IPARI DEMOKRÁCI­ÁT. Ezt az eszmét azonban nem a többi szervezetek kigúnyolá­sával és gyalázásával kell is­mertté tennünk, hanem a jó- akaratu, építő kritika segélyé­vel. Az Európából jövő hírek sze­rint már ott is felismerték a jóakartu együttműködés fon­tosságát. Reméljük, hogy eb­ben a tekintetben Amerika munkásai sem maradnak el. Üdvözöljük 1945 Május El­sejét abban a reményben, hogy az osztályharcot hirdető, vívó munkások világszerte újból egymásra találnak a nagy harc folytatására és győzelmes befe­jezésére. Olvasás után, adja la­punkat más magyar kezébe!

Next

/
Oldalképek
Tartalom