Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)

1945-04-21 / 1368. szám

1945. április 21. BÉRMUNKÁS 5 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL-----CS...Ő MEGJEGYZÉSEI HÁT MEGDÖGLÖTT Száz és száz ezer magyarnak szorul ökölbe a keze és amúgy magyarosan jól ki káromkodja magát, átkozva a sorsot, hogy nagyon illetéktelenül beleavat­kozott abba, ami súlyos szen­vedésen és rengeteg véren szer­zett jussa lett volna a magyar népnek. Száz és százezer ma­gyar vágyódva vágyott arra az időre, amikor a magyar törté­nelem legvéresebb bitangját — aki haynaub volt haynaunál, Caraffább volt Caraffánál, aki egyesítette magában a hóhért a rablóval, — Horthy Miklóst, a magyar forradalmi törvény­szék elé állíthassa, hogy az rongyos, hitvány életével felel­jen azért a töméntelen gazság­ért, amelyet ő és a bandája a magyar nép ellen elkövetett. Amikor a 25 éves vágyálom a beteljesüléshez közeledett, amikor már csak rövid idő kér­dése volt, hogy a jól kiérde­melt akasztófára húzzák fel, akkor a sors beleavatkozott és a vén bitang szivszélhüdésben megdöglött. Igen, megdöglött, mert egy olyan cinikus, lelkiismeretlen, tömeggyilkos, amely nem csak a magyar munkások, parasztok és intelletuellek százait ölette meg a mindenre kapható bírái­val és a világ legaljasabb ka­tonatisztjeivel, de hogy a ha­talmát és a rablott vagyonát megtarthassa, egy olyan hábo­rúba vitte be Magyarországot, amelybe a nép egész ifjúsága elpusztult és az egész Magyar- ország egy romhalmazzá lett, a nép meg elképzelhetetlen nyo­morba sülyedt, — az nem hal meg mint egy ember, hanem megdöglik, mint egy nyavalyás kutya. Típusa volt a magasrangu osztrák-magyar tisztnek, aki, ha magyar volt is, hogy az osztrák császár előtt behízeleg­je magát, gyűlölte a rebelis magyarokat. Még a 25 éves kormányzósága sem volt elég arra, hogy tisztességesen meg­tanuljon magyarul, csak amúgy ferencjóska módra ropogtatta a magyar nyelvet. A háború idején mint tengernagy, nem sok vizet zavart, az osztrák­magyar flotta éppen úgy, mint a német elbújt a hatalmas an­gol flotta elől, csak apró ütkö­zetekben vett részt az úgyne­vezett antaroi tengeri csatában elkövetett “hősiessége” nem más, mint egy magyar újság­író által kitalált mese, amely soha meg nem történt. Egyetlen nevezetes cseleke­dete volt, amikor a cataroi lá­zadó matrózokat halomra lö­vette. A hős tengernagy 1918- ban gyáván átadta az egész osztrák-magyar flottát a ju­goszláv nemzeti tanácsnak, fel­ajánlva a saját szolgálatait is, akik a cataroi tömeggyilkost nem voltak hajlandók alkalmaz­ni. Akkor Budapestre utazott és a Magyar Nemzeti Tanács­nak ajánlotta fel a szolgálata­it amely szintén nem kért a a magyarul sem tudó gyáva tengernagy szolgálataiból. Miután senkinek sem kellett kénytelen volt hazameni Ken­deresre, ahol azután rátalált a szomszédos Szegeden szer­vezkedő ellenforradalom, amely a megszálló “demokratikus” francia hadsereg égisze alatt készülődött arra, hogy az elve­szett hatalmát visszaszerezze. Állás nélküli katonatisztek, le- vitézlett politikusok, mágná­sok, gentryk, a zsidó kapitalis­ták pénzén, francia jóváha­gyással ellenforradalmi hadse­reget szerveztek, de nem tud­tak maguk között megegyezni a főparancsnokba, igy gondol­tak Horthy Miklósra, akinek a cataroi múltja volt az ajánló levél arra, hogy ha alkalom jön rá, minden lelkiisemeret fúr dalás nélkül fogja kiirtani a magyar nép szine-javát, mert az fel mert lázadni az yrai el­len. Köztudomású tény az, hogy a “Nemzeti Hadseregének a románok és a cseheknek vég­zett kémszolgálaton kívül, sem­miféle összetűzésre nem volt alkalma a Magyar Vörös Had­sereggel. A legostobább hazug­ság az, hogy Horthy fehér banditái verték le a Tanácsköz­társaságot. Soha egyetlen al­kalommal ez a katonatisztekből és zupás őrmesterekből alakult társaság, nem került szembe fegyveres csapatokkal, Ez a gyáva, hitvány banda, csak .fegyvertelen, védtelen munká­sokkal, parasztokkal hősködött. Mielőtt Budapestre bevonultak végig gyilkolták és végig ra­bolták az egész dunántult. A német hadsereg főhadiszállá­sán Siófokon rendezték be az inkvizíciót is megszégyenítő kinzókamrákat. Százával hurcolták oda a magyar munkásokat és parasz­tokat. Ott Horthy jelenlétében és felügyelete alatt kínozták és gyilkolták halomra őket. Buda­pesten csak folytatták a siófo- . ki gazságokat, amelyet kiter­jesztettek az egész csonka Ma­gyarországra. Itt már szemé­lyesen adott utasításokat arra, hogy kit kell meggyilkolni, So­mogyi Bélát, Bacsó Bélát. Cser- venka Miklóst, Horthy egyenes parancsára gyilkták meg. A főhadiszállásra a Gellért szálló és a lovagló helyet a Kelenföldi laktanya volt a leghirhedtebb terrorfészek. Ma borzadva hallja a világ Hitler nácijainak a rémtetteit, de nem tudja azt, hogy arra az iskolát Horthy bitangjai adták meg. A hitvány bírói tucatszámra hozták a halálos ítéleteket, de ez a cinikus gazember egyet­len alkalommal sem élt a ke- gyelmezés jogával. Más forradalmak után is volt terror, másutt is megtöl­tötték a börtönöket, de egy idő után jött az amnesztia, kien­gedték a börtönökből az áldo­zatokat, de ez a véreb egyetlen egy forradalmárnak sem adott amnesztiát, ez kérlelhetetlenül gyűlölte az egész magyar né­pet, viszont igaz, hogy a ma­gyar nép is éppen úgy gyűlölte őtet. Mikor a kormányzóvá válasz­tását a kézigránátos legényei kiterrorizálták, olyan udvartar­tást vezetett be, amely túltett az osztrák császári parádén is, amikor egy neves amerikai új­ságíró leírta a kihallgatásának a külsőségeit, azt irta, hogy az afrikai törzseknél látott olyan diszőrséget, mint amilyen Hor- thyt körülveszi. A fizetése a kis csonka Magyarországon, ahol a gyermekek tej és cukor ismerete nélkül nőttek fel, már aki felnőtt, háromszor akkora volt, mint az Egyesült Államok elnökének. De a fizetésén kívül valóság­gal rabolt, kapzsi pereputtyát nagy állásokba nevezte ki, ki- kényszeritette, hogy a rész­vénytársaságok, bankok bevá­lasszák az igazgatóságba a fa­míliáját. A kopott tengernagy rengeteg vagyont harácsolt össze, a külföldre csempészett vagyonuk milliókra megy, de nem nagyon élvezhetik, mert a magyar nép átka fogott rajtuk és az egész csürhe kipusztult, csak egy fia él még német fog­ságban, ha Hitlerék el nem vé­gezték azt a munkát, amely a magyar nép jogos igénye volt. Tudta, hogy az ő hatalma és a bandájának az uralma csak a terroron épült fel, igy termé­szetes volt, hogy szőröstől-bő- röstől először Mussolini, azu­tán Hitler zsoldjába szegődött. Ők voltak az elsők, akik lecsat­lakoztak az antibolsevista ligá­hoz, amely a tengely alapja volt. Ők csatlakoztak először a már háborúba ment tengely­hez, ők üzentek a szolga álla­mok közül először hadat a Szovjeteknek, Angliának .és Amerikának. Hűségesen kitar­tottak a végsőkig, kihangsú­lyozva, hogy önként, elvi ala­pon csatlakoztak Hitlerhez és csak akkor próbált átállni, ami­kor már kétségtelen volt, hogy a tengely elvesztette a háborút akkor is gyáván és bután, te­hetetlenül adta magát Hitler kezébe. Huszonötéves aljas, bitang uralom után pusztult el a ma­gyar nép leghitványabb, legvé­resebb hóhérja, nem adatott meg a magyar népnek az az elégtétel, hogy a rengeteg szen­vedéséért fizessen és akasztó­fán lássa ezt a szörnyeteg lo­vas tengerészt. De ez a bitang csak egy eszköze, nagyon al­jas, nagyon hitvány eszköze volt .egy rendszernek, amely még él és amint a magyar je­lentésekből látjuk, igyekszik átmenteni magát az uj magyar élet hatalmi polcára. A magyar népnek most van itt az alkal­ma, ha már Horthyt ki is vet­te a halál a kezéből, de ott van a rendszer, azt módja van el­pusztítani és felépíteni egy olyan rendszert, amely nem teremt többé olyan akasztó­fa virágokat, mint Horthy. Az egészbe csak egy vigasz­taló van, hogy ha 25 éven ke­resztül megnyomorította is a magyar népet és ez az, hogy ha a híradás igaz, hogy náci föl­dön múlt ki, legalább nem fer­tőzi meg a hullája a magyar földet. ROOSEVELT A baloldali gyermekbeteg­ségben szenvedő barátaink, annyiszor neveztek bennünket Roosevelt pártiaknak, hogy most, amikor az elnök hirtelen meghalt, megírhatom róla az őszinte egyéni véleményemet anélkül, hogy törődnék azzal, hogy a frázis zabálóknak mi a véleményük. Rooseveltet a halálos ellensé­ge, a nagytőke és a kitartott sajtójuk kommunistának ne­vezte. Mi nagyon jól tudtuk azt, hogy dacára annak, hogy nem hitt a tőke mindenhatósá­gában, mégis éppen az ellenke­zője volt annak, amit tudomá­nyosan szocializmusnak nevez­nek. De kétségtelen az, hogy a legkiválóbb liberálisok közé tartozott, aki hitt az emberi jogokban és szabadságban. Két­ségtelen, hogy a történelem úgy fog megemlékezni róla, mint Amerika egyik legkivá­lóbb elnökéről. Az ő nevéhez fog fűződni az amerikai mun­kásvédő törvények elkotása, ha ezeket abban a tudatban hozta is, hogy ezzel a prof it-termelé­si rendszer fenmaradását biz­tosítja. Nagytudásu, előrelátó ember volt, a hivatalos személyek kö­zül az első volt, aki meglátta azt a veszélyt, amelyet az em­beriségre a nácizmus jelent és nem maradt meg ennek a pusz­ta megállapításánál, hanem a náci dögvész elleni aktiv harc­nak volt a hirdetője. Túlzás nélkül állíthatjuk azt, hogy nem volt még amerikai, akinek a halála olyan nagy hatást vál­tott volna ki az egész világon, mint Roosevelté. Tevékenységét nagyban gá­tolta és folytonos megalkuvá­sokra kényszeritette a reakciós kongresszus. Jól tudjuk, hogy Roosevelt nem is akarta, de nem is tudta volna megcsinálni a munkásosztály felszabadítá­sát, azt a munkásságnak magá­nak kell elvégeznie. De az az­ért való harc sokkal könnyebb és kevesebb áldozatokkal járt IPARI DEMOKRÁCIA IPARI SZABADSÁGOT JELENT Az Ipari Szabadság záloga a bérrendszer megszüntetése

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom