Bérmunkás, 1945. január-június (33. évfolyam, 1353-1378. szám)
1945-01-06 / 1353. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1945. január 6. szakkal is, le kell fegyverezni. Nem csoda, hogy Olaszországban olyan keveset bírtak haladni és mostan Belgiumban, ilyen csúfos vereséget szenvedtek. Hiszen azok a katonák látták, hogy éppen azokat kellett nekik lefegyverezni, akik leghűségesebben, legnagyobb ön- feláldozással voltak hajlandók a náci-fasizták ellen harcolni. Gondolhatták az amerikai katonák, miért harcoljunk, amikor a belga, francia, olasz népnek nem is engedik meg, hogy harcoljanak, pedig azoknak van legnagyobb okuk harcolni a náci-fasizta gépezet és rendszer ellen. Az ilyen cselekedetek, nem csak, hogy kinyújtották a háborút, melyről már azt hittük, reméltük és maga a harctereken levő katonaság is úgy vélekedett, hogy még ez évben befejeződik. Ugylátszik, hogy még óriási veszteségeket fog magával hozni, mert időt adtak a náciknak, hogy azt a három milliós hadsereget, melyet csak augusztusban hívtak be, amidőn már közel voltak az összeomláshoz, kiképezhesség és felszereljék, valamint a hadi ipart nagyobb biztonságba helyezzék. Éhez még hozzájárult az a határozat, hogy mind a múlt hétig, Anglia és Amerika határtalan támogatást Ígért a londoni lengyel kormánynak, mely olyan zavarossá tette a lengyel helyzetet, hogy ottan is ha nem is ténylegesen egymás ellen, de akkor egyáltalán nem bírta harcba vinni a lengyel tömegeket egységesen, sőt az oroszokat is várakozó álláspontra helyezte, mivel nem voltak hajlandók Lengyelországot felszabadítani, hogy azt átadják a Szovjeteket annyira gyűlölő londoni lengyel uraknak. Most már megkezdődött az ilyen részeghez hasonló cselekedetek bünhődése. Angliában azt jelentették, hogy az angol csapatok között nagy az elégedetlenség és már megtagadták azt a parancsot, hogy azon görög baj társakra lőjenek, akik olyan hősiesen harcoltak a náci-fasizták ellen. Ha még nem is nagy mértékű az ilyen ellenszegülés, de az növekedni fog, minden legyilkolt görög szabadságharcos számával. Most már ,amidőn majdnem késő, végre elismerték a Cur- zon vonal igazságosságát, melyet még 1918-19-ben szabtak meg, mint lengyel-orosz határt és kitagadták azt a londoni lengyel kormányt, amely inkább az oroszok ellen harcolt volna most is, mint a nácik ellen. Ha mást nem is, de azt láthatjuk, hogy a múlt évben elkövetett baklövések, tévedések, vagy helyesebben mondva a régi rendszer és azoknak a föltámasztóinak a védése és a néptömegek érzelmeinek semmibevevése, sőt azoknak a megsértése, határozottan meghosz- szabbitotta a háborút. Valamint megfosztotta a szövetségeseket a legértékesebb támogatástól .melyet ezen önkénteseknek ezrei, esetleg egy pár milliói adhattak volna. Lehetetlenné tették az egység kialakulását a visszafoglalt országokban, mivel a kisebbségben levő régi rendszer híveit igyekeztek hatalomra tenni DIALEKTIKA Irta: LA JER JÓZSEF (Folytatás) A termelőerők e bonyolult apparátusa igy már társadalmi termelést jelent a régebbi, egymástól elszigetelten élő társadalmak termelési rendszerével szemben. A termelőerők és a közlekedési eszközök igen magas foka szükséges ahhoz, hogy a földön lévő összes és igen különböző fejlődési fokon álló termelési rendszer fogja át. Ilyen uralkodó és éppen ezert társadalmunkat egy uralkodó társadalmi termelési rendszer az árutermelés. A termelőerők e fejlettségi foka a történelmi fejlődés folyamán a kapitalizmusban alakul ki és szükségszerűen itt válik a munka produktivitása is oly nagyarányúvá, hogy a társadalom minden tagjának a szükségleteit jól ki lehetne elégíteni. A magántulajdonú termelő viszonyok dialektikája ezekben a gazdasági alakulásokban gyökeredzik. így tehát a termelő viszonyok dialektikus szerepe, hogy kialakulásuk és virágzásuk idején a termelőerők, ennek következtében az egész társadalmi fejlődés irányvonalába esnek, hanyatlásuk idején pedig a társadalmi élet bomlását idézik elő, éppen úgy érvényes a magántulajdonú termelőviszo n y o k egyes formáira (rabszolgaság, jobbágyság, bérmunka), mint ezeknek a formáknak egységéből álló magántulajdonú társadalmi korszakra. Az osztálytársadalmak három formája ily értelemben képez egy társadalmi korszakot: a magántulajdon korszakát. Az osztálytársadalmak történelmi fejlődésében az uralkodóosztályok mindegyike a társadalom dialektikája által meghatározott szerepet, úgynevezett “történelmi hivatást” osztályok mindegyike a gazdasági érdekének megfelelően kialakított termelőviszonyokban, mint a társadalmi fejlődés bizonyos lehetőségeiben addig kormányozza eleinte fejlődőén és vi- rágzóan, később pedig hanyat- lóan a társadalmat, amig végre is az csődbe kerül. A csődbejutott társadalomban a gdzdaés ottan megtartani a nyers erőszak révén. Ezzel még a lágymeleg liberális és rózsaszín forradalmárokat is mindjobban balfelé ,a gyökeres változás felé kényszeritette. Tehát az ilyen határozatok és események, melyeket emberek csinálták, meghozza a saját következményeit, éppen ellenkezőt, mint azok reméltek az ily határozatok hozatalával. Mert ha a Sforza és más liberálisok által megvalósítható egységes kormányokat megtűrték volna. Ha De Gaulle és hívei ellen nem fondorkodtak volna, nem gyengítették volna őket, úgy sokkal nagyobb egységet és ezáltal nagyobb segítséget adhattak volna a szövetségeseknek és kevésbé sikeressé tehették volna a baloldaliaknak az agi- tációt és megerősödést. Amig egy évvel ezelőtt kesági szerkezet fölmondja a szolgálatot és a gazdálkodáson fölépült összes társadalmi viszonyok és ideológiai formák fölborulnak. A dolgozó osztályok nyomora elviselhetetlenné válik és az osztályharcok a végsőkig kiéleződnek azaz, az elnyomott osztályok fegyveres fölkelésével polgárhábo r u b a csapnak át. Vagyis amint Marx mondja: “A társadalom a forradalom állapotába kerül”. Az elnyomott osztályok közül mindig az kerül a társadalom élére .amelyik uj, magasabbrendü termelőviszonyok kiépítésé r e képes és ezáltal a társadalmi fejlődés uj lehetőségeit biztosítani tudja. A társadalmi élet uj virágzásnak indul és a fönt vázolt folyamat újra ismétlődik mindaddig, amig a társadalom arra a fejlődési fokra ér el, hogy továbbfejlődésének éppen az osztályokra való tagozódás megszüntetése a föltétele. A társadalom dialektikájának következtében a belső feszültség, az osztályellentétek kiküszöbölése, mint a továbbfejlődés szükségszerűsége merül föl. Az osztálynélküli kollektiv társadalom a primitiv társadalom osztályellentét e k- től mentes küzdelmének szinté- tikus megjelenése a természettel szemben. A szintézis maga- sabbrendüségében létre jövő, belső ellentétektől már mentes küzdelem ez a természet ellen, nem pedig a primitiv társadalom hánykolódása a környező természeti és az őket uraló társadalmi törvényszerűségek fogyatékos ismeretének következtében. Ez már létezése föltételeinek teljes tudatában levő társadalom tervszerű küzdelme a természet ellen. A belső osztályellentéteken nyugvó, az egymást keresztező osztályok törekvéseiből álló, anarchisztikus társadalmi állapotokon keresztül vezet a társadalmi fejlődés a kollektiv társadalomhoz. A fölszabadult, úgy a természeti, mint a társadalmi törvényszerűségeket tisztánl á t ó szabad emberek öntudatos és tervszerű küzdelme ez a szinté- i zis. Az a hatalmas energia, vésbé volt várható a baloldalnak minden országban való erősödése ,a múlt évben megtörtént események, már is azt bizonyítják, hogy a régi rendszert nem tudják megmenteni, sőt éppen azért, mivel nem voltak hajlandók a középutat, az úgynevezett burzsoá demokráciát sem támogatni, kikényszerítik a baloldali szövetségeket és harcot. Véres példát adtak a görögöknek ,az olaszoknak, a belgáknak, hogy milyen badarság volt azt hinni, hogy az angolok, vagy még az amerikaiak is akarják a népuralmat, megengedik, hogy saját országaikban olyan kormány és olyan rendszert állítsanak fel, melyet ők akarnak. Most meggyőződtek arról, hogy nem csak 1919- ben, de mostan sem lehetséges az arany közép ut. Csak a forradalom. amit eddig az osztályharc kötött le, megfelelő tudományos kiképzés» mellett, a kollektív társadalomban oly hatalmas fejlődési lehetőségeket rejt magában, melyek túlszárnyalják a legmerészebb fantáziát is. A társadalom fejlődése korunkban érkezett el e szükségszerűséghez. A burzsoázia, mint uralkodóosztály csődbevitte a társadalmat. A társadalmi termelés kialakításával elvégezte “történelmi hivatását” és a társadalmi fejlődésben levitézlett. Következik a proletáriátus történelmi hivatása, az, hogy^ a társadalmi termelés és egyéni kisajátítás közötti ellentmondást megszüntesse. Természetesen, a proletáriátus helyzete sokkal nehezebb, mint az összes eddigi elnyomott osztályoké. Mig azok a termelőeszközöket magántulajdonból magántulajdonba vették, vagyis a magántulajdon egy formája helyébe egy más formát alakítottak ki .addig a proletáriátusnak a termelőeszközök magántulajdonából azok kollektiv társadalmi túladójnát kell kiépítenie. A proletáriátus történelmi hivatása tehát az osztálytársadalmak három al- korszakából álló egész társadalmi korszaknak: a magántulajdonnak megszüntetése. A magántulajdon eddig a társadalom fejlődését és az egyén boldogulását jelentette. Éppen ezért, a magántulajdonhoz való ragaszkodás oly erős ez emberekben, hogy a proletáriátus öntudatos tagjain kívül el sem tudják képzelni nélküle a társadalmi életet. Ezért sikerül a burzsoáziának a fasizmus ) segítségével nemcsak a széles I kispolgári tömegeket, hanem még az öntudatlan proletárok jelentős részét is az öntudatos vagyis történelmi hivatásukat fölismerő proletárok törekvéseivel szembeállítani. Ezért az öntudatos proletáriátus legfontosabb föladata osztályának tagjait a dialektikus materializmus világszemléletére ránevelni és ‘ezt bennük minnél jobban tudatosítani, mert a magántulajdon hiveineh; dema-> gógiája erőtlenül esik össze a marxista módon iskolázott proletáriátus törekvése előtt. A proletáriátus rendkívül nehéz történelmi hivatását, mely a l társadalom dialektikájának követelménye, csak a marxizmus ismerete által teheti győzelmes valósággá. (Vége) kievet újraépítik MOSZKVA, dec. (ONA) — Kievet újraépítik és az újraépített város sok tekintetben szebb és modernebb lesz, mint a régi volt. Az újdonságok közé tartozik például a mozgó lépcső ,mely a járókelőket az alacsonyan fekvő uccákból a dombokon fekvő városrészekbe fogja felvinni. Kap Kiev egy földalatti vasutat, továbbá uj autóbusz és villanyos járatokat. A város épitészeti tervébe benne van a németek által lerombolt, vagy használhatatlanná tett házak újakkal való kicserélése és egy fákkal borított sétány a Dnieper partján.