Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-08-19 / 1333. szám
1944. augusztus 19. BÉRMUNKÁS 7 oldal JEGYEZD MEG... . Ajánlja: St. Visi. A nácik most már olyan lo- vagegyeleti komédiát játszanak, egymást nevezik ki főméltóságoknak. Goeringet “Plenipoten- tiary”-nak nevezték ki. Ugylát- szik úgy terjedelemben, mint rangban is legnagyobb. Philadelphiában a testvériség városában, a munkásokat beleviszik a sztrájkba azért, hogy a feketebőrü “brotheroknak” ne adjanak olyan lehetőséget, mint a fehéreknek. A francia fasizták haját leborotválják a fasizta ellenesek, szinte előkészítik őket a villamos székre, vagy nyaktilóra. A déli államok lázadó demok- tái visszatértek a pártba, ugy- látszik mégis csak meg lesznek vele elégedve. Csak Wallace ellen volt az egész dolog megszervezve. je, — “American Heroes and Hero Worship” cimü könyvében egy egész fejezetet szentel a déli államok politikai svindlerjei- nek. Ez a fejezet, amelynek címe “The Sons of Hagar”, igen érdekes olvasmányt nyújt. Megtaláljuk benne Thomas E. Watt- son, Cole Blease, Thomas Heflin, James K. Vardaman, Ben Tillman, Eugene Tallmadge és az arkansasi Jeff Davis és mások jellemzéseit. Ezek azon emberek, akik a Ku-Klux-Klan és hasonló szervezeteket alakították. A német népre is azt lehet mondani, amint a négerekre mondja a biró a déli államokban : ha nem bűnös miért került a börtönbe? Ha a német nép nem bűntársa Hitlernek, miért harcolnak érte olyan kitartással? A náci vezérek csak azért nem tudják olvasni a falon az Írást, mert háttal vannak a falnak szorítva. Lavalék vannak igazán bajban. Ugylátszik mindenfelé elvan zárva a menekvés útja. Még Németországba sem mernek menekülni, mert ott Himmler akasztja fel őket, mint a többi hasznavehetetlen tiszteket. A japán uj miniszterelnök Koiso, azt a kijelentést tette, hogy ő mindent elkövet, hogy Johnson szerint Huey Long Hitlernél is sokkal hamarább rájött arra a politikai fogásra, hogy minél nagyobb a hazugság, annál inkább elhiszik azok, akik ilyesmit hinni akarnak. Most már nehéz megmondani, hogy Dr. Weiss golyója mitől szabadította meg az országot, amikor Huey Longot lelőtte, de az tény, hogy Long hatalma és módszere már útban volt arra, hogy áttörje a déli államok határait. Most Smith folytatja ott, ahol Huey Long abbahagyta. az oroszokkal barátságban maradjanak. Ugylátszik mégis okos ember, már ő sem hisz Hitlernek. A Tízparancsolatból elsikkasztott részek: Szeresd felebarátodat mint önön magadat. Ne ölj. Oroszországban a legújabb búzát nemesítették, amely úgy (Vi.) Minden nagy lap említette, hogy Churchill mily barátságos hangon beszélt Spanyolországról, dacára, hogy azok mindenben segítették a nácikat és már Amerika akcióba akart ellenük lépni emiatt. Most ugyanezt teszik Argentínával, amelyet nemcsak az Egyesült Államok, hanem legtöbb délamerikai kormány is elitéi a nácikkal való rokonszen- ve miatt. Most Lord Winster irt a Baltimore Sun lapban, melyet érdemes szóról szóra idézni. “A mi szükségletünk az argentínai húsra, valamint a nagy angol befektetések alkotják a nagy dorongot ellenünk. ‘City of London’ (Anglia Wall street je) mindég vezérszerepet játszott az angol-argentinai viszonyokban. Úgy tartják, hogy Argentina az egyik legnagyobb erődítménye az angol kapitalizmusnak.” “A City körök soha nem kívánták, hogy Argentina bekapcsold jón a Pan-American csoportba az Egyesült Államok bea száraz, mint a mesterségesen öntözött vidéken megterem. Detroitban két ember nagy lármát csapott, amire a szomszédok a rendőrséget hívták. A két részeg ember mellett sok nyers alkoholt és üstöt találtak. Amikor a bíróság elé állították őket, a biró kérdezi az egyiket. Amerikai polgár vagy? Nem — válaszolt a vádlott, én Kentuc- kyban születtem. folyása alatt, ők úgy szeretnék, hogy Farrelekkel meggyez- ve ellensúlyozhassák az Egyesült Államok befolyását. Mivel az angol tőkések és importálók úgy látják, hogy Argentina egy fontos eszköz a világkereskedelemért folytatott harcban.” Az angol tőkéseknek több mint tízbillió dollárjuk van Argentínában befektetve. Mind e mellett, ők kontrolálják a ki és beszállítás 60 százalékát, legnagyobb részben a hajóik révén, de ugyan akkor ők veszik meg a bőségesen termelt élelmiszert, közte húsféléket, valamint ottan van legjobb piac a kész ipari áruk elhelyezésére. Ezt az angol tőkések körömszakadtáig fogják védeni, ha mindjárt az ördöggel kell nekik megegyezni. De mind e mellett, úgy a spanyol, mint az Argen- tina-i diktatúra nekik nagyon kedves dolgokat jelent, nagyobb hasznot, olcsóbb és biztosabb munkaerőt. Ez áll nagyrészben a portugál tartományokra is. Ezek mind hűséges cselédjei a “City”-nek. Az angol tőke Argentiniában T a r c A A TARLÓN Irta: Csizmadia Sándor (Folytatás) A pálinka nem nagy örömöm, de azért elfogadom, mert mindig nagy tisztesség, ha az öregebb megkínálja a fiatalabbat. — Utána nagy keservesen, a fázás és reszketés kínjai között újra hozzáfogok a kötélcsinálás- hoz. — Mit beszélt Ferencz bácsi? — Kérdezte, hogy mit ál- •modtam. — Hát mi köze neki ahhoz? Fura vén ember! — Már én, öcsém, csak megmondanám neki azt a nyakalást. Nem olyan dolog ám az, egy jó nevetség az egész. — Félek, hogy megharagszik. — Dehogy haragszik! Ha megharagszik, se soká haragszik. Nem ígértem meg semmit, de hosszas gondolkozás után elhatároztam magamban, hogy megmondom neki. Dél felé járt az idő. A nap bolondul lebámult a tarlóra. A szétszóródott szalmaszálak pattogtak a nagy szárazságtól, mintha a derekukra lépegetett volna valaki. Nehéz élet van ilyenkor a tarlón! Mindenütt a nagy szárazság, csak az ember maga úszik nyakig a vízben. Minden ember egy egy forrás, melyből bőven csurog alá a langyos verejték. Reggel óta hatszor is föltettem magamban, hogy ha kivágjuk a rendet, megmondom a nyakalást. De mindannyiszor cserbehagyott a bátorságom. Sokszor úgy gondolkoztam; minek is szólnék?! Hadd nyakalja, nem az enyémet nyakalja! A gazda alszik a gádorban a hűvösön, én meg védjem a gabonáját? Nem fogadott enge- met őrnek! Jobb lenne, ha ő is kijönne ide a melegre, hadd sütné egy kicsit a nap a nyakát! Én bizony nem védem a gazdaságát ! De a virtus csak nem hagyott nyugodni. Egyszer aztán mikor Ferencz bácsi beleállt a rendbe s egy kissé előrehaladott, odaszóltam neki, — Hallja-e Ferencz bácsi!? — Mi az öcsém?! — Azt tanulja meg kend, hogy mikor a kaszát hátraveszi és nekivágja a búzának, a kasza sarka mindig a földön járjon! Ha azt mondtam volna neki, hogy a környékben a hat hónapon belül eltűnt csirkék, tyúkok, ruczák mind az ő révén vesztek el, nem sértődött volna meg úgy. Az első pillanatban úgy meglepődött, hogy azt se tudta, fiu-e vagy leány. Nem is értette meg hirtelenében, hogy történt vele. Valami borzasztó nagy szerencsétlenséget érzett magára szekedni. Hogy neki suhancz ilyet mert mondani! Neki, a megőszült öreg embernek, aki már több gabonát levágott, mint az egész világ su- hanczának minden ivadéka! Megmeredve nézett Tóni bácsira, hogy az hallotta e a rettenetes gyalázatot és mit szól hozzá. De Tóni bácsi úgy el volt merülve a kaszája köszörülésébe, hogy még csak föl se nézett. Vagy nem hallott semmit, vagy magában pukkadozik a nevetéstől. Végre is magához tért Ferencz bácsi s dühének teljes kitörése közepeit dobta felém a kaszát. — Megállj, te gézengúz! Még te akarsz engemet kaszálni tanítani?! Majd lenyakazlak én tégedet, hogy nem látod meg többet az isten napját! Ilyen akasztani való! Lám, az alamuszi mit tud?! Ki gondolná róla! Olyan gyorsasággal inaltam el, hogy lóháton sem értek volna utói. Csak akkor sompolyogtam vissza, mikor gondoltam, hogy Ferencz bácsi dühe alábbhagyott. Nem szólt hozzám se jót, se rosszat. De a figyelmeztetésem használt. Kifogástalanul kaszált. Mikor a gazda ki- jöt, panaszkodva dicsekedett el neki a kaszálásával. —Ez az alamuszi még azt mondta, hogy én nem jól kaszálok. Hát nyakalok én, nézze gazduram ? Nekieresztette kaszáját úgy, hogy a földet is sarabolta itt- ott. A gazda megpirongatott, amiért az öreget igaztalanul bántottam. Az öreg azonban azután nem nyugodott, mindig árulkodott rám. Lassankint nemcsak ő haragudott rám, hanem én is halálos ellensége lettem neki. Már nem az öreget láttam benne, hanem a hizelke- dőt, aki abban látja élete célját, hogy a gazdának tegye a szépet. Pedig az öreg világéletében olyan volt, de én nem vettem észre, csak akkor, mikor hízelgéseinek én vallottam kárát. Nyomtattunk már javában, mikor Tóni bácsi azt mondja: — Verd meg az öreget! — No már ezt nem teszem! Mégis csak öreg ember! — Nem úgy kell azt venni; tréfa az egész. Nem mondom én, hogy ess neki egy rudasfával, aztán üsd agyba-főbe. Ez csakugyan nagyon csúnya volna; nem is engedném. Hanem úgy tréfából legalább .egyszer* nyakonütni, az nem olyan veszedelmes dolog. Csak egy tréfa. Mi lenne velünk itt a pusztán, ha tréfa nem volna? Az én együgyü lelkiismeretemet természetesen rögtön megnyugtatta, hogy csak tréfa. Ha tréfa, akkor egészen más! Ferencz bácsi lefeküdt este a szalmába, én meg mellé feküdtem. Mikor gondoltam, hogy már alszik, egyik kezemet jó erősen kivágtam feléje. Szegényt annyiszor megsajnáltam azóta! Azóta sokkal hízelgőbb embereket is láttam, még se üthettem nyakon őket. Mint a nyíl, pattant föl. — Ki az, mi az ?! ,Te voltál az Sándor?! Úgy forgott, mint a rokka és nézett mindenfelé. Én pedig mélyen horkoltam a szalmában.
