Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-08-12 / 1332. szám
1944. augusztus 12. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN ■(gb) ROVATA“ KÉT NYERGEN LOVAGOLNAK Olvasom az újságokban, hogy a CIO keretébe tartozó United Automobil Workers Union Ford osztálya, a Detroit város melletti Belle Isle kiránduló helyen úgynevezett “Field Day”-t tartott. Ez a “Field Day” valójában nem más, mint amit mi eddig “piknik” név alatt ismertünk, csakhogy itt az általános szórakozáson kívül athle- tikai versenyeket, labdajátékokat, stb. mutattak be. Ezen a “Field Day”-en ,nem akarom pinikké kicsinyíteni)-, Philip Murray, a CIO elnöke volt a disz-szónok. Mint a lapok Írták, 10,000 hallgató tapsolta meg a beszédét. A mai rovatban ezzel a beszéddel, illetőleg annak lényegével akarok foglalkozni. Azonban most is, mint már többször tettem, meg kell jegyeznem, hogy nem tartozom azok közé, akik a kákán is csomót keresnek; de még kevésbé azonosítom magam azokkal, akik mindenkit lebunkóznak, árulóknak, gazembereknek neveznek csak azért, mert az illetőkkel politikai ' vagy gazdasági téren ellenkező elvi vagy taktikai irányt követnek. Én nagyon elitélem azon munkásirókat, akik a velük ellenkező véleményen levőkre mindjárt azt mondják, hogy árulók. Láttam már én ilyen mocskolódókat visszatérni a porgári reakció mély posványába, amig az általuk árulóknak bélyegzettek még ma is a munkásmozgalom derék harcosai, ha mindjárt más taktikai irányt követnek is. Amig a munkásmunkásmozgalom csak gyerekcipőben járt, talán megengedhető volt ez a módszer, de ma már azon tömegek, amelyekhez szólunk, sokkal intelligensebbek annál, hogy ilyen piszkoló- dással meg lehetne nyerni a szimpátiájukat. Sőt éppen ellenkezőleg, a csak valamennyire is intelligens munkás ellenszenvvel fogadja az alapot nélkülöző mocskolódást, — a fékerek, árulók, stb. szavak minden oknélküli folytonos hangoztatását. Én bizony nem habozok kijelenteni, hogy Philip Murrayt nem tartom a munkásság árulójának. Azonban ez még nem jelenti azt, hogy helyeslem amit mond, amit cselekszik és hogy a cselekedetei avagy az általa képviselt elvi és taktikai irány fölött bírálatot ne mondjak. Sőt még annyival tovább megyek, azt is elismerem, hogy Murray őszintén hiszi, hogy az általa képviselt szervezkedési módszer a legjobb, a legtökéletesebb a munkásosztály számára. ÚJRA FOGADALMAT TETT Nos, ez a Philip Murray azon a pikniken mintegy 10,000 embernek beszélve mondotta: “Az American business and labor” kötelessége már most oly tervek készítése amelyek a győzelmes háború után mindkettő érdekeit legjobban szolgálják. Mi megfogadtuk — és most megismételjük ezt a fogadalmat, hogy nem teremtünk és nem támogatunk semmiféle mozgalmat, amely zavarokat vagy egyenetlenséget szítana a háború után.” Nem tudom, hogy a hallgatóság tapsolt-e ennek a kijelentésnek, amelynek értelme a sztrájk fegyverének a feladása most már a háború utáni időkre is. Murray is követi azt a legújabb divatot, hogy a “business” és “labor” kifejezéseket használja a sokkal harciasabban hangzó tőkések és munkások, vagy munkáltató és munkásosztály helyett. Ez az uj divatu “business and labor” vagy “labor and management” kifejezések, mintha szorosan összekapcsolnák és együvé tartozóvá tennék a valójában ellentétes érdekű két csoportot. Az együttműködés bármilyen formáját is hirdetők gondosan vigyáznak arra, hogy ne használják a már száz év óta megszokott “kapitalista, tőkés, munkáltató,” stb. kifejezéseket, amelyekkel az osztályharc gondolata már velejár. Maga Erick Johnston, az amerikai kereskedelmi kamara elnöke is kigunyolta őket ezért és nyíltan megmondotta, hogy helyesebb volna, ha az ezzel a problémával foglalkozók valódi néven neveznék a gyereket és ne törnék a fejüket újabbnál újabb nevek kitalálásán, amelyekkel senkit sem lehet elámi- tani. így azt hiszem mi is egészen bátran mondhatjuk, hogy amikor Philip Murray olyan tervekről akar gondoskodni, amelyek a “business and labor” érdekeit szolgálják, a munkás és a munkáltató osztályt érti. És éppen igy, amikor újból fogadalmat tesz, hogy nem támaszt és nem támogat semmiféle olyan mozgalmat, amely a fent említett két csoport között “zavart és egyenetlenséget” keltene, akkor azt mondja, hogy a sztrájk fegyverét a háború utáni időkre is feladja, illetőleg a háború tartamára tett fogadalmukat ki fogják terjeszteni továbbra is. Murray tehát felcsapott azok közé, akik azt .hiszik, hogy a munkásságnak és a munkáltató osztálynak a termelés terén közös érdekei vannak, amely magában a termelésben mutatkozik. Szerinte a termelési folyamat biztosítása legkönnyebben elérhető, ha a munkáltatók beállnak unionokba, amelyek szállítják a munkásokat a munkáltatók részére. Ha a munkások nem túlságos követelők, ha a munkáltatók is engedékenyek, akkor, ha más zavaró okok nem támadnak, folyik a termelés az összes érdekeltek megelégedésére. De mint látjuk, még az ilyen nagyszabású leegyszerűsítésben is számos “ha” szócskát kellett odatenni. Az ilyen “ha” szócskákon múlik a Murray tervének a hatásos volta is, mert az a taktika, amelynél feladjuk a munkásság egyetlen fegyverét, a sztrájkot, csak abban az esetben válna hathatóssá, ha a munkáltató osztály is feladná azt a gondolatot, hogy minél több és több profitot akar. Ezt azonban aligha várhatjuk, mert hiszen a “business” lényege éppen ez a profit. A “business” élére azért kerül a manager, hogy minél nagyobb profitot szállítson a tulajdonosoknak, akiket nem a “business”, nem a “labor”, hanem csakis a profit érdekel. BÉR ÉS PROFIT Viszont még nem volt, nincs most és nem lesz soha olyan ékesszólásu munkásvezér, aki betudná beszélni a munkásoknak, hogy nekik nem a saját bérüket kell nézni, hanez azt, hogy az üzlet tulajdonosa nagy profitot kapjon. Nincs és nem lehet olyan “tudományos” elmélkedés, vagy mézes-mázos beszéd, amely ebből az ellentétből harmóniát tudna kihozni, amely el tudná hitetni a munkásokkal, hogy a profit emelkedése a javukat szolgálja. És éppen úgy a tőkések sem fogják elhinni, hogy profitjuk emelkedik, ha magasabb béreket fizetnek. A tőkések, — különösen ha felfogadott intézők révén vezetik üzemeiket, mindig csak oly magas béreket fognak fizetni, amilyeneket az adott viszonyok kikényszeritenek tőlük. Viszont a munkások, akik magasabb életszínvonalra töreksz e n e k, mindig emelni akarják kereseteiket. És mert a munkások keresete csak a profit kárára emelkedhetik, éppen úgy, mint ahogyan a profit emelése is csak a munkások nagyobb mérvű kizsákmányolását jelenti, ezen ellentét el nem simítható harcot idéz elő a két osztály között. Murray és társai azonban úgy vélik, hogy ezt a harcot el lehet simítani. Nemcsak úgy vélik, hanem úgy érzik is. Úgy érzik, még pedig azért, mert Murray és társaival uj, harmadik csoport, a közvetítők csoportja van kialakulóban. Murray és társai az állandó union tisztviselők uj mesterségét teremtették meg. Ez a mesterség a munkásság szállítása a munkaüzemek részére. Kellő távlatból nézve ezt a dolgot, most már nem két, hanem három osztályt külön böztehetünk meg. Az egyik, — természetesen a legfontosabb a nagyszámú munkásosztály. A másik a már csak kis csoportot alkotó örökös union tisztviselők és a harmadik az ugyancsak kis számú tulajdonosok és képviselőik csoportja. UJ MESTERSÉG Murrayék tudják azt, hogy a munkások és munkáltatók osztálya között harc folyik, de úgy képzelik, hogy ők megteremtették azt a szaktudást, amivel ennek a harcnak véget lehet vetni. Ennek a foglalkozásnak nevet is adtak, “labor leadership”- nek nevezik. Az eltanulása nem is olyan egyszerű, hiszen több évi előgyakorlatot követel meg azok számára, akik csak valamennyire is kitűnnek ebben az iparágban. Az ilyen “labor leader” megélhetése a termelés zavartalanságától függ. És mert a megélhetése mindenkinek befolyásolja a gondolkozását, — mint azt a történelmi materializmus elve mutatja, — azt hiszik, nemcsak maguknak, hanem a munkásságnak és általában az összem- beriségnek szolgálnak az osztályharc ily módon való eltom- pitásával. Ez a hiedelmük a legtöbb esetben őszinte és nem fékerkedés, — noha nem tagadom, hogy vannak esetek, amikor csalók kerülnek ilyen pozíciókba. Az osztályharc eltompitása, a sztrájk fegyverének a feladása beleilleszkedik az olyan termelési rendszerbe, amelynél úgy a munkáltató kizsákmányolási jogát, mint a munkások harcainak körét az államhatalom korlátozza. Ezt a korlátozást szolgálják Murray és társai dacára annak, hogy az unionok, tehát csak a munkások fizetik őket. Murrayék tehát hasonlítanak ahoz az ügyvédhez, akit ugyan az alperes fogad fel, de aki azért a felperest is szolgálni akarja. Persze, amint az alperes erre rájön, azonnal elcsapja az ügyvédet. Éppen igy a munkások is hamar ráfognak jönni, hogy az union vezérek nem szolgálhatják egyszerre a munkások és a munkáltatók érdekeit is. És mint a közelmúltban is láttuk, rájöttek erre a különös szolgálatra éppen a bérmozgalmak, a sztrájkok idején. Midőn tehát Murray bejelenti, hogy a sztrájk fegyverét feladtak a háború utáni időkre is, el lehetünk készülve, hogy a munkások felveszik a harcot nemcsak a munkáltató osztály, de az érdekeiket a kétszínű ügyvéd módjára szolgáló “labor leadership” ellen is. AKRONBAN Kitünően sikerült az IWW magyar csoportja által rendezett családi kirándulás, nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is. Fülöp farm árnyas fái alatt késő estig szórakozott a jókedé- lyü közönség. A konyha mindig “busy” volt, ahol a friss borjú paprikást, meg a kolbászt jóízűen fogyasztotta a közönség. A tánchoz Steidl Pista húzta a talpalávalót, röviden — mindenki jól érezte magát, kivéve azokat, akik nem lehettek jelen. Ezek közül Mészáros Sándor $3.00 és Csűri Zsiga $5.00 küldtek maguk helyett. Külön kell megemlítenünk a Mrs. Strasser áltál ajándékozott gyönyörű babát, ami kisorsolás után $16.50 bevételt eredményezett a piknik javára. Nagy kelete volt a Strasser J. által ajándékozott sóskifliknek is. Az ajánkozóknak ezúton mondunk köszönetét. Az erkölcsi haszon mellett, az anyagi is kielégítő, több mint $141.00, de az elszámolás még nem teljes. Tudósitó. Angliában a háború kitörése óta, 1500-2000 patentot vesznek ki havonként. Az Associated Press moszkvai tudósítója szerint az orosz Vörös Hadsereg a veszteségek dacára is állandóan növekszik. Az 1944-es “pénzügyi” évre 40,118,819,808 dollár szövetségi adót fizettek be az Egyesült Államokban.
