Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)

1944-12-09 / 1349. szám

HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS

OF THE WORLD

Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March 3, 1879

VOL. XXXII. ÉVFOLYAM

CLEVELEND, 1944 DEC. 9 NUMBER Í349 SZÁM

Megint Femcradunk

Anglia kacérkodása a

fascizmussal

(f.) Amilyen zavaros volt az olasz helyzet mindjárt a náci- fasizta hadsereg kiűzése kezdetén, olyan maradt továbbra is és ma, amikor már olyan hosz- szu idő után legalább egy országban szeretnénk látni a sokat hirdetett Atlantic Charter működését, még jobban összekevert helyzetet látunk mint ezelőtt. Mussolini kitessé- kelése után azt várta mindenki, hogy Anglia és Amerika hős demokratái olyan rendet fognak ott teremteni, amit méltó példaképpen állíthatnak a többi népek elé.

De nem igy történt ,s ahogyan már többször megírtuk, mindjárt kezdetben elpuskázták a dolgot és azok kezdtek a legnagyobb fasiztákkal kacérkodni, akik a népmilliókat háborúba vitték a fasizmus kiirtására. így pl. Anglia volt az első akcióba lépni az olasz fa- sizta királyi házért és ebben a mentési akciójában nemcsak Amerikát nyerte meg segítő társnak, hanem Szovjet Oroszországot is. Sőt a határozottan fasizta múltai biró Badoglió kormányt legelsőnek a Szovjetekkel ismertették el. Hogy ettől a pillanattól kezdve mi történt és mi történik az olasz helyzetben, arról nagyon nehéz tiszta képet alkotni.

Egy azonban bizonyos, hogy nagy bajok vannak azóta ottan és a Szövetségesek katonai beavatkozása nem hogy elsimítani akarná vagy tudná a dolgokat, hanem éppen ellenkezőleg, eddig nem látható titkos kezek parancsára még inkább csak nagyobb hajókat idézett elő a sokat szenvedett olasz nép rovására. A múlt héten aztán nyilvánosan bemutatkozott ez a titkos kéz és felismerhető volt, mint a régi angliai imperialista hatalomnak a judás keze.

Ugyanis arról volt szó, hogy a válságban lemondott vagy lemondatott Bonomi kormány, uj kabinet alakításra vállalkozott és Sforza állítólag annyira megmaradt liberálisnak és antifa- siztának, hogy a volt fasiztákkal nem akar egy gyékényre állni. Anglia szemében ez olyan súlyos bűn, hogy egyszerűen leintették az olaszokat, hogy Sforza gróf nem foglalhat helyet az uj kormányban.

Még nincs vége a háborúnak és az Atlantic Charter ilyen, torzformában mutatkozik be és igy tükrözi elénk a népek önkormányzati jogát. Ha Olaszország mint önálló állam maradt meg és ha csakugyan a népek fölszabadításáért folyik patakokban a vér, akkor mi köze van különösen Angliának bele- kontárkodni az olasz nép belü- gyeibe. És különösen most már tisztán látható olyan szempontból, hogy ott a régi fasizta rendszer volt támogatóinak adjanak uj szereposztást. És ha ez megtörténhet igy most a háború befejezése előtt, mi lesz a háború után? Az imperialista judáskéz állandóan gyarmatok után való tapogatózása, vájjon nem-e fogja a “fölszabadított” országokat az Atlantic Charter helyett a gyarmati politikával kormányozni ?

Mindig több és több olyan esemény történik, melyeknek a megfigyelése harcias cselekvésre inti azokat a munkástömegeket, akik az úgynevezett demokratikus kormányok alatt élnek. Láthatják azt, a fasizta kormányok letörése után az imperialista bélpoklosok ismét csak fasizta kormányok után áhítoznak, csak annyi különbséggel, hogy az ő javukra akarják működésben tartani. Erre lehet következtetni az olasz helyzetben. Nehéz harcok várnak azokra a munkástömegekre, akik őszintén hisznek a náci fasizmus kiirtásában, mint a munkástömegeknek harca eddig is és mindig folyamatban lesz addig, mig uralkodó osztály létezik, de harci taktikájukat úgy kell kiélezni, hogy lehetetlenné tegyék a fasizta terror uralom uj erőre kapását, bármilyen köntösben is próbálják azt az imperialisták judás- kezei elénk állítani. A náci-fasizmusnak pusztulni kell, hogy a forradalmi munkásmozgalom szabad utat nyerjen az imperialista elnyomó rendszerek alól való igazi fölszabadulásra.

Edward Stetinius Jr., eddig félhivatalosan, most már egész hivatalosan fogja az államügyeket intézni. Nem egész vé- letlenség, hogy U.S.S. rövidítéssel jelzik úgy a State Depart- mentet, mint a Steel trustot. melyet képvisel.

A lapok nagy lelkesedéssel hozták, amikor a francia csapatok elérték a Rajna folyót, még az sem volt nagyon fontos, hogy csak a nyugati partján álltak és franciák voltak.

(a.l.) Úgy a jelen ,mint az elmúlt háború kezdetén, sokan úgy reménykedtek, hogy a háború a kapitalizmus végét jelenti. Különösen a múlt háború befejezése idején, amikor az éhség gyötörte népek között a forradalmi lázongás napról-napra megismétlődött.

Az úgynevezett “munkás” (?) politikai pártok hangulatot felcsigázó vezérei, tele torokkal kiabálták bele az éhező tömegekbe, “nincsen idő a munkások megszervezésére, mert forradalmak söprik végig az egész földtekét”. Ezek a fentnevezett elemek sohasem számítanak arra, hogy az éhséglázadások nem jelentenek proletár forradalmat, legalább is nem korszakalkotó társadalmi forradalmat. Társadalmi átalakulást csak olyan megszervezett munkástömegek hozhatnak létre, akiknek előre kidolgozott programjuk van a társadalom gazdasági alapjának átvételére, a termelés s szétosztás mikénti irányítására. Másféle forradalmak sok áldozatot követelnek anélkül, hogy igazi, maradandó társadalmi változást eredményeznének. Maga a kapitalista tanítás és nevelési rendszer ,ami bizony nagyon sok esetben a munkásokat, akiknek gazdasági érdekeik azonosak, egymás ellen tudnak uszítani úgy, hogy a munkások egyrésze maga is elhiszi, hogy a kizsákmányolásra épült kapitalista rendszer jogosan tölti be hivatását és mindazok, akik ezen változtatni akarnak .tulajdonképpen rendzavarok.

A legnagyobb munka ami a feltörekvő munkásosztályra vár, a helyes tanítás és a munkások nevelése magán a szervezet keretein belül, ahol tényleg a legjobb alkalom van hozzájuk férni. Mindazok, akik tényleg közelebbről tanulmányozzák a munkások gondolkozási módját, azok rájönnek arra a letagadhatatlan megállapításra, hogy legyen az a munkás bármilyen vallásos, bármilyen nemzetiségű, vagy fajú, ha arról kezdünk vele tárgyalni, hogy milyen nehéz a kereseti alkalomból tisztességes megélhetést biztosítani, nagyon szívesen panaszolják saját gazdasági viszonyaik tűrhetetlen voltát.

Ha ténylegesen ezen az alapon férkőzünk a munkás tömegekhez, eredményeket tudunk felmutatni, de ha ezzel kapcsolatban minden ok nélkül, ahelyett, hogy tényleg megértetnénk a a munkásokkal, hogy minden bajnak igazi okozója a jelenlegi gazdasági rendszer, csak eltávolodik tőlünk. Meg lehet értetni a munkásokkal, hogy az egész emberi társadalomban úgyszólván csak két nemzetiség van, az élet javai felett rendelkező kapitalista osztály és a dolgozók nemzeté a munkásosztály. Csak hogy nem igy van ám ez tényleg a gyakorlatban, amikor már a munkástömegek kezdik megérteni a gazdasági szervezetekben, hogy ők tényleg gazdaságilag egy osztályhoz tartoznak és közösen kell küzdeniük osztályérdekeik megvédésére, akkor vetik bele a munkások egységes gondolatába a tömegeket szétforgácsoló politikát, ami minden alkalomkor levezeti a munkásokat a tényleges osztályharc útjáról.

A munkások közvetlen cselekvése gazdasági szervezetein keresztül, tényleges osztályharcot jelent, mig a közvetett politikai képviseltetés csak politikai szélmalom harc, a társadalmat irányitó_ kapitalista rendszer politikai osztályintézménye ellen. Hogy miért állapítom meg azt, hogy megint lemaradtunk a tényleges társadalmi átalakulástól, mert az úgynevezett számottevő', megszervezett munkástömegek vezetői az egész vonalon együttműködnek a jelen társadalmat képviselő reakcióval.

A tényleg megszervezett munkástömegek, amelyek sohasem a tagság irányítása alatt működtek, most is minden hatalmat és bizalmat azokra a vezérekre ruháznak, akik nagyon kis koncért hajlandók ténylegesen együttműködni a fekete reakcióval, amely legvégsőkig menő ellensége a feltörekvő munkásosztálynak. Ilyen körülmények között azt állapíthatjuk csak meg, hogy a munkásosztály megint lekéste az idők vonatát, saját célkitűzésének elérésére.

Úgy látszik, hogy a munkásosztálynak beláthatatlan időkig kell áldozatot hozni hiszkenysége miatt.

Abban a pillanatban, amikor a munkástömegek letérnek az osztályharc útjáról, abban a pillanatban feladták a tényleges küzdelmet az uj társadalom megvalósítására.

Az I.W.W. elvinyilatkozata tisztán és érthetően megmagyarázza, hogy semmi körülmények között a feltörekvő munkásosztály nem működhet közösen (koalícióba) a saját egyetlen igazi ellenségével, a kapitalista osztállyal és hivatalos képviseletével.

A jelen háború befejezése után a munkásosztály megint egy gyakorlati tapasztalattal gazdagabb fog lenni. Hogy azután ta-