Bérmunkás, 1944. július-december (32. évfolyam, 1326-1352. szám)
1944-10-14 / 1341. szám
1944. október 14. BÉRMUNKÁS 7 oldal Tanuljanak azok is, akik eddig nem tanultak (a.l.) Széleskörű tanulmány kell, hogy tulajdonképpen tisztába legyen azzal az egyszerű és alapvető tényezővel, hogy a feltörekvő termelő proletáriátusnak miben rejlik a tényleges ereje. Ezzel kapcsolatban vissza kell térnünk a kizsákmányolás eredetéhez ,amikor azt kell megállapítanunk, hogy magát a tényleges osztályharcot a munkaerőnek megrablása hozta létre. Józan ésszel, vagy igazi szocialista bírálattal, mindig a bajok tényleges okozatát kell, hogy megkeressük, mert csak úgy orovosolhatunk társadalmi bajokat, ha magát az okozatokat szüntetjük meg. Hiszen csak természetes, hogy a társadalmi hibáknak helytelen megállapítása, vagy még helytelenebb módon való orvoslása, soha nem vezethet igazi ereményhez. Ha a tényleges kizsákmányolás a munka vagy a termelés terén történik, akkor azt ott kell megszüntetni. Ezt a folyamatot legkönnyebben maguk a munkások végezhetik el, megfelelő gazdasági szerevezeten keresztül. Innen kerülnek azután a sok különböző ellentétek, mert sokan azt állítják, hogy kizárólag a munkások gazdasági szervezete nem alkalmas egy gazdasági rendszerváltozás keresztülvitelére. Úgy érvelnek, hogy a kapitalista osztály erőszakszervezeteivel szemben a munkások gazdasági szervezetei tehetetlenek. Azért kell, hogy a munkások magukhoz ragadják előbb a politikai gépezetet szavazás utján. (?) A ma történő események a legvilágosabban igazolnak bennünket, hogy a munkásosztály termelő ereje a legfontosabb tényezője a társadalomnak és ha meg van bennük az ipari szolida- tás, akkor bármikor képesek egy általános sztrájkkal megbénítani a termelés minden ágát. Csak üres frázisokkal telitett politikai hangok, 'hogy a munkásosztálynak feltétlen szüksége van politikai pártokra, hogy irányítsa és megvédje 'gazdasági szervezeteit. Ezek az érvek és állítások éppen ma megdőltek úgy, hogy még a legfanatikusabb politikai csaholó is be kell, hogy lássa, hogy egy általános sztrájk a leghatásosabb eszköze lehet a munkásosztálynak a társadalmi átalakuláshoz. Most a háború legborzalmasabb dühében, maguk a politikus államférfiak általános sztrájkra hívják fel, a minden fajta gyilkoló eszközökkel körülvett munkásokat. Miért nem ajánlják az elfoglalt területeken levő munkásoknak, hogy szavazzák ki onnan az ellenséget? Vagy csak ilyenkor jó az általános sztrájk, amikor az uralkodó osztály vagy azon élősködő politikusok érdekei ugykivánják? Ilyen általános sztrájkokat hívtak életre Norvégiában, Dániában és a legutóbb Magyarországon. A megtörtént események bizonyítják, hogy a termelő munkások munkaereje a legfőbb tényezője a társadalmi életnek és ha a munkások tényleg megértik a szolidaritás eszméjét, akkor sem gépfegyverek, sem tankok nem tudják megakadályozni a munkások ipari szolidaritását. Egy általános sztrájk nem az uccai tüntetésekben nyilvánul meg, hanem a termelés beszüntetésében. Ha a dolgozó proletárok ebben az irányban haladnának, ha mindazok, akik a szocializmus eszméjét maguknak vallják ezt tennék, akkor a jelenlegi nagy katasztrófa ideje alatt megtanulhatták azt, hogy a munkásosztály ipari szolidaritása ott is érvényesülhet, ahol teljes politikai szájkosár van mindenkin. Végre eljutottunk egy olyan időszakhoz, ahol azok is tanulhatnak a megtörtént eseményekből, akik mindig lekicsinyelték és nem találták célravezetőnek a munkásosztály gazdasági erejét egy. forradalmi gazdasági szervezeten keresztül. Ha mindazon viták és különböző politikai időfecsérlések, melyek a munkásokat a tényleges osztályharc útjáról levezették a politikai hiszékenységbe, arra lett volna használva, hogy a munkásokat egy tényleg forradalmi ipari szervezetbe tömöritették volna, a társadalmi forradalom megvívására, akkor ma nem ott állnánk ahol most, hogy milliók vére áztatja a harctereket csak azért, mert a német munkásság, akiket politikai csatározásokra használtak fel, ahelyett, hogy gazdasági átalakulásra törekedtek volna, hogy a társadalom minden osztályintézményét egy gazdasági rendszernek megfelelően rendezték volna be. Ahelyett a kapitalista osztály meglevő gazdasági erejét arra használta fel, hogy osztály intézményét teljesen a legnagyobb fokú elnyomatás szolgálatába állította. A politikusok által a múltban lekicsinyelt általános sztrájk nagyon népszerű lett, csak nem abban az értelemben, amint az IWW tanítása szolgál. A mostani általános sztrájkok az országok határain belüli régi rendszer visszaállítása érdekében történnek, abból a célból, hogy az elűzött politikusok visszatérhessenek és elfoglalhassák a kapitalista osztály képviseletét. Az IWW megalakulása óta azt tanítja, hogy a munkásosztály ereje kizárólag a termelésben van és ha ezt az erőt egy forradalmi ipari szereveztbe tömörítjük az osztályharc alapján, akkor a munkásosztály minden nagyobb véráldozatok nélkül átveheti és irányíthatja magát a gazdasági rendszert anélkül, hogy semmit jelentő politikai cécókra felcserélné idejét. Azonban nem elégséges a munkásokat csak gazdasági szervezetekbe tömöríteni és magukra hagyni, vagy pedig gazdasági szervezetein keresztül politikai pártok támogatásába levezetni az igazi osztályharc szellemét. A szervezettség mellett nagyon fontos, hogy a munkasokat neveljük a mindennapi harcok megvívására és meg kell értetni velük, hogy az a gazdasági erő, amit maga a megszervezett munkásosztály képvisel teljesen elegendő egy uj gazdasági rendszer kivívására. DIALEKTIKA Irta: LA JER JÓZSEF (A jelen világháború előkészítésének idején, a már tuságo- san izgalmas 1937-ben, “Dialektika” címmel egy kis füzet látott napvilágot Budapesten. A szerzője és kiadója Lajer József, aki ezt a nagyon elvont tárgyat népszerű módon, könnyen érthetővé teszi. A “Dialektika” eredetileg a gondolkodásnak, okoskodásnak és vitatkozásnak bizonyos módját jelentette. Később azonban Kant és Hegel bölcsészek már tágabb értelmet adtak neki. Marx Karolj" még tovább fejlesztette ezt az irányt úgy, hogy ő utána már “dialektika” az emberi társadalmi fejlődés törvényeinek összességévé lett. E kis füzet gondos tanulmányozása nemcsak a társadalmi rendszerek törvényszerű változásait teszik értehtővé számunkra, de napjaink jelszavait is, ugjr a reakciósakat, mint a radikális irányt jelzőket, könnyebben tudjuk megérteni és értékelni — Szerk.) (Folytatás) Legjobban akkor láthatjuk ezt, amikor gondolatoknak, fogalmaknak, mint egységeknek dialektikus mozgását vizsgáljuk. Itt már szószerint is állítás-tagadás és a tagadás tagadásának folyamata megy végbe. A fogalom egy másik fogalmat szül önmagából, amely őt tagadja és küzdelmük szintézi- seképen olyan fogalom jön létre, amely mindkettőt tagadja. Például, az “ember” fogalmából a “gondolkozó lény” fogalma jön létre, az “ember” és a “gondolkozó lény” fogalmainak szintézisét pedig a viszonyoknak megfelelően gondolkozó ember fogalma, azaz az “osztálygondolkozás” fogalma tartalmazza. A fogalmaknak ily módon való fejlődése természetesen a társadalmi élet fejlődésében gyökeredzik. A társadalmi élet fejlődésének gondolati, fogalmi visszatükröződése. És ez már a valóságban is mint állítás-tagadás és ezek következménye, azaz a tagadás tagadása formájában folyik, mint a gondolati lét dialektikája. A tagadás tagadásának bizonyítására rengeteg példát hozhatnánk föl, mert minden szin- tétizálódás a tagadás tagadását jelenti. A társadalmi fejlődésből Engels veszi a legjobb példát, amikor a kulturnépek fejlődésének elindulásáról és annak további útjáról ir. “A kulturnépek a földközösséggel kezdik. És a közösség azután a fejlődés bizonyos pontján a földmivelés fejlődésének akadályává lesz. Ezért megszüntetik, megtagadják s hosszabb vagy rövidebb idő után magántulajdonná változtatják. Azonban a magántulajdon szülte magasabb földmivelés mellett viszont a magán- tulajdon lesz a termelés akadályává — ez a helyzet ma már a kis- és nagybirtokosoknál egyaránt fönnáll. Az a követelés tehát, hogy tagadják meg és alakítsák át újra közös tulajdonná, szükségképpen előáll. Ez a követelés azonban nem jelenti az ősi közösség visszaállítását, hanem a közösség egy fejlettebb s magasabb formájának a bevezetését, amely ahelyett, hogy a termelés gátja lenne, a modern vegyészeti és mechanikai felfedezések fölhasználását teszi lehetővé.” A tagadás tagadásának az a helyes módja, ha minden jelenség természetének megfelelően végezzük el. Nem a merev, megsemmisítő tagadással, hanem a dolog elemező vizsgálatával földerített, vagyis a dialektikus összefüggéseknek megfelelően kell tagadnunk, mert csak igy lehet a tagadás után a tagadás tagadását is lehetővé tenni. A dialektikus tagadás nem azonos a hétköznapi, vulgáris tagadással. Úgy kell tagadnunk, hogy abból fejlődés származzon, azaz, az állítás és tagadott dolog szintézisre jusson. Lehet úgy is tagadnunk, hogy a tagadott dolog megsemmisül (pl. ha eltaposunk egy palántát). Ezzel az első tagadást végrehajtottuk ugyan, de nem a palánta természetének megfelelően, azaz merev volt a tagadásunk, nem dialektikus. így a tagadás tagadása nem alakulhat ki és a tagadásból csak bomlás származik, nem a fejlődés. Ha azonban a palántát gondosan ápoljuk és más növényekkel keresztezzük, akkor a palánta tagadásából, amit ápolással és keresztezésekkel hajtottunk végre, kialakulhat a tagadás tagadása is, vagyis egy másfajta és jobbminőségü növény, mint amilyennel _ a kezdetben volt dolgunk. Minden dolognak meg van tehát a maga sajátos módja, ahogyan azt tagadnunk kell, hogy aztán a tagadás tagadásából az ellentétek szintézisre jussanak. A tagadás tagadása tehát a dialektikus gondolkozásnak oly kutatási alapelve, melyet úgy alkalmazunk, hogy: megkeressük a jelenségek ellentéteinek dialektikus összefüggéseit és ezek mozgási irányát, hogy ezekből megállapíthassuk a szintézisre jutás föltételeit. A proletáriátus ezért nem nélkülözheti a polgári társadalom dialektikus szerkezetének ismeretét. A proletáriátus azért kell hogy ismerje a polgári társadalom dialektikus szerkezetét, mert csakis ennek ismeretében képes a polgári társadalmat úgy, tagadni, hogy a tagadás tagadásaképpen a szociálista társadalom valósuljon meg. A tagadás tagadása a gondolkozás dialektikájának folyamata és igy alkalmazása a tudományos kutatás legfontosabb eszköze. Méltán mondotta Engels: “A természetnek és gondolkozásnak általános és éppen ezért rendkívül hatályos és fontos fejlődési elve; oly törvény, amely, mint ahogy láttuk, az állat- és növényvilágban, a geológiában, a matematikában, a történelemben, a filozófiában érvényesül ...” (Folytatjuk)
