Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-02-26 / 1308. szám
o oicai BÉRMUNKÁS 1944. február 26. Harc A dy ért Irta: Révai József Ez év január utolsó hetében 25 esztendeje volt, hogy Ady Endre kezéből lángszavu tollát kiütötte a halál. Fiatalon kimült élete, zaklatot müvészsors volt, melyben a legfájóbb sebeket nemzete “nagyjai” mérték rá. Ezt világítja meg az alábbi cikk, amely az “Uj Hang” cynü folyóiratban jelent meg. — Szerk. #----------------—--------■--------(Folytatás) Mert a népiesség: nem egyedül a nép életének hü tükrözéséből, nem egyedül a nép történelmi törekvéseinek megszólaltatásából áll, hanem a kettőből együtt. Ady népiessége nem tudta a népiesség e két elemét szerves egységgé olvasztani, az ő lírájában a nép jelen élete és jövő céljai között ür “népi sorssá” mitologizálódik. Ezért Ady költészetének népiessége nem lehet oly természetes, tiszta és világos, mint Petőfié, hanem a tartalom s a forma ellentétei között vergődő népiesség, mely a valóságos népélettel alig tud mit kezdeni, de alámerül a népi “sorsba”. Ez az oka annak, hogy Ady lírája — a maga egészében — sose válhat oly népszerűvé, mint Petőfié, akinek költészetében a nép nemcsak a maga törekvéseinek igazságára ismert rá, hanem a maga hangjára is. Csokonai, Petőfi, Vajda János, Ady: ez a magyar népies lira igazi fejlődésvonala az utolsó száz évben. De e sorból Petőfi az egyetlen, akinek népiessége nem problematikus. A sor elején Csokonai, a sor végén Ady népiessége hajlik el, az egyiké a vidékies konzervativizmus, a másiké a városi intellektuális arisztokratizmus felé. Mindkét elhajlás a kapitalista fejlődés ellentmondásaival való szembefordulás, az ebből eredő magányosságból származik. Csokonai: Rousseau hive, a francia forradalmi kispolgárság, a jakobinusok filozófusáé és éppen plebejus érzelmei, a néphez való közelsége miatt cö- vekelődik meg a magyar vidéken és lesz a polgárosítást előmozdító, de a néptől eltávolodó nyelvújítás ellenfelévé. Ez keveri Rousseau hívét a francia forradalom nemesi ellenségei közé. Magányossága kettős: egyedül volt a konzervatívok között és el volt szigetelve a polgári haladás hívei között. Ady csodálja és szereti Petőfit, de nem véletlen, hogy Vajdát és Csokonait tekinti igaz őseinek és lelki rokonainak. A népiesség és a magányosság egységét keresi bennük: nemcsak nek adóban és a szubvenció eltörlése folytán a rohamosan megdráguló élelmiszerekben is, és a reakció még mindig a Little Steel formuláról zengedezik és uszító hadjáratot rendez, ha a munkás egy kicsit le akar csípni a nagytőke emelkedő profitjából, hogy ellensúlyozza az élelmiszerek áremelkedése és az adók általi megterheltetést. De ma már nem nagyon válik be a hazafiság hangoztatása ,a munkás nagyon jól látni kezdi, hogy a nagytőkénél a haza fogalma egyenlő a profittal, amelyhez nyúlni a hét bűnök egyike. népiességüket érzi rokonnak a magáéval, hanem népiességük ellenmondásait is. A burzsoá-progresszió megalkuvásai Adyt is nem egyszer beletaszitják emberi és eszmei hűtlenségekbe, világnézeti botlásokba. Nem egyszer ösztönös vonzalommal telik meg azok iránt is, akik — félig-meddig tragikomikus alakokként — próbálják opponálni a reformkorszak elveinek magaslatáról a 67-es elvek felváltását a kapitalista korrupció aprópénzére. Ady vonzódott még Gyula Pálhoz is, aki a 67-esség nevében csatázott 67 legitim következményei ellen. De Ady mégsem Arany János belenyugvással párosuló elégikus kiábrándulásához csatlakozott, hanem Vajda János szenvedélyes és vad ellenzékét folytatta. Mert Ady népiessége és magyarsága nem az a “mély magyarság” volt, mely — Németh László megfogalmazásában — a polgári haladás-ellenes népiességet a reakcióval párosítja össze, mely misztifikálja és összeboronálja a reakció támogatását a reakcióból való kiábrándulással* és ezen az alapon szakítja szét a magyar irodalmi népiesség igazi fejlődésvonalát — Csokonait, Petőfit, Vajda Jánost Adytól — hogy azután Adyt összeházasítsa — önkényesen és találomra — Berzsenyivel, Kemény Zsigmonddal és ráadásul — Szabó Dezsővel. Ady népiessége * burzsoá-elle- nes, de nem haladás-ellenes. Azért nem az, mert Ady nem rekedt meg a városi intelligencia dekadens érzelmeiben, áttörte ezeket a korlátokat és megtalálta a kapcsolatot a városi “néphez”, a munkássághoz. A magyar irodalom népiesség fejlődésének az ellentmondásaiban tükröződik a magyar társadalom fejlődésének az az igazsága, hogy a polgárság túl későn jött ahhoz, hogy a magyar nép igazi vezetőjévé válhatott volna. Népi irodalmat a polgárság nem tudott teremteni. Város és falu ellentmondását az irodalomban sem lehetett másképpen megoldani, mint a politikában: a városi és a falusi nép szövetségével, modernség és történelmiség egységével. Ady lírája nagyszerű küzdelem ennek az egységnek a megteremtéséért. Az ő “modernsége” szerves folytatása a magyar nép történelmi harcainak, költészetének történelmi levegője pedig a magyar társadalom uj, friss erői felé mutat. Ady lírája nemzeti költészet a szó legA mélyebb értelében, mert felveti az uj nemzeti vezetés problémáját. Ady pesszimizmusa és optimizmusa, hite és hitetlensége, forradalmi és beteg érzelmei mélyén egyaránt az a kérdés lappang: hol van a magyar nemzet uj vezető osztálya? Ady népiessége — minden ellent; mondásával egyetemben — azért nagy lépés előre a magyar irodalmi népiesség fejlődésében, mert kétely vagy keresés, reménykedés vagy hitetlenség formájában, de ez a kérdés hangzik ki belőle minduntalan. Népiessége problematikus volt, nem természetes. De ebben végi ső soron az tükröződött, hogy , Ady 1848 után újból átélte — ( mint problémát, mint feladatot, melynek megoldásában bízni sem igen tudott — nép és nemzet “egyesítésének” nagy feladatát és e feladat minden nehézségét. Kereste azt az osztályt, mely a maga céljait követve vállalja a nagy nemzeti feladatok megoldását. És e keresése közben a munkásság felé fordult a tekintete. Ez az odafordulás még inkább csak kérdés volt, mint válasz. De a pillantás iránya helyes volt. Ady nem a munkásosztály költője, hanem az egész magyar népé, a szó igazi értelmében: a magyarságé. S mert a nép, a magyarság nemzeti költője volt, ezért érzi a magáénak a forradalmi magyar proletárság. A nemzet vezetésre hivatott osztályát és a nemzeti sorson kétségbeeső költőt elszakíthatatlan kötelékek fűzik össze, mert a választ az Ady lírájában kínlódva és kétkedve felvetett kérdésre a magyar munkásosztály fogja megadni, kemény hittel és dacos bizalommal — utat mutatva az egész magyar nemzetnek. (Vége) FIGYELEM CLEVELAND! Március hó 5-én, vasárnap délután 2 órai kezdettel mun- kástársnőink megrendezik a második Társas összejövetelüket a 3930 Lorain Ave. első emeleti teremben. A Bérmunkás olvasóit és azok barátait ezúton is meghívják. MEGHÍVÓ — A Rákóczi Segélyző Egyesület 142. new yorki osztálya, 1944 február 26-án este 8 órakor a 1351 Third Ave! alatt levő Bérmunkás Otthonban, Műsoros Táncmulatságot rendez, melyre meghivja a New York és környéki magyarságot. Műsoron van: Emődy Margit, közkedvelt színművésznő, Basky Kornélia hegedümüvésznő, • Dobos Lajos baritonista és Ifj. Csorba Pál szavalattal. Elsőrendű union zenekar! Jegy ára 50 cent. ÁRPÁDHÁZI MARGIT FELVÉTELE A SZENTEK SORÁBA WASHINGTON: A római rádió a napokban jelentette, hogy a vatikáni magyar követ me- gánkihallgatáson magyar papi küldöttséget mutatott be a pápának. A magyar papok azért jöttek Rómába, hogy a pápáinak kifejezzék a magyar nemzet háláját amiért Béla király leányát, Árpádházi Margitot szentnek nyilvánította. A magyar nemzet színe-java másfél éve megszakítás nélkül van az orosz harcszintéren a tüzvonalban. 1944 februárban kiadott hivatalos jelentés szerint 11 magyar gyalogos és egy magyar lovas hadosztály szolgál az orosz fronton. A magyar- országi lapok híradásai szerint naponta ezrével öngyilkosságokkal szabadítják meg magukat szenvedéseiktől különösen a nagyvárosok lakossága. És ha ezt a helyzetet ismerjük, nehéz elhínnünk, hogy a papság és a főurakon kívül a magyar nemzetnek a jelen időkben ez lenne a gondja, hogy hálával legyenek Árpádházi Margit szenté nyilvánításáért. NÉZZE MEG a Bérmunkást csomagoló papíron levő lejárati időt és ha az 1944 februárt, vagy még korábbi dátumot jelez, vegye magának azt a kis fáradtságot, hogy az előfizetési összeget, amely most is csak kettő dollár, küldje be. * A Bérmunkás lapkezelői, akik rendszeresen személyesen látogatták meg az olvasókat, hogy előfizetésüket bekollektálják, ma éppen olyan hosszú órákat dolgoznak az iparokban, mint ön, óppen úgy vannak korlátozva az automobil hajtásában mint ön, ne várja hát, hogy majd azok elviszik a Bérmunkásnak járó ösz- szeget. A Bérmunkás Írógárdája, Geréb, Fishbein, Kovach, Pika, Visi és mások szintén ott vannak a termelés szinterén a gyárakban, 8 és 10 órákat dolgoznak naponta, nem ritkán hét napon keresztül és éppen ilyen kötelességnek tartják, hogy minden héten megírják a maguk részét a Bérmunkás részére, mert tudják, hogy több száz magyar munkás és munkástársnő a hét csütörtökjén vagy péntekjén várja a lapot, amely — hogy idézzünk egyik Amerikában levő nagy nevű magyar professzornak a Bérmunkáshoz irt leveléből: igaz, bátor hangjával, zamatos magyarságával, jóval felül áll laptársainál. Ma is vannak olvasóink, akik munkátlanok, kiöregedtek a munkából vagy betegek. Nincs jövedelmük. Felszólításunk nem ezekhez szól. Ezeknek továbbra is küldjük a Bérmunkást, mert mint írják, hiányozna az nekik. De akik dolgoznak, akik tehetik, azok rendezzék előfizetésüket, hogy a lap megjelentetésében anyagi részben se legyen akadály. Minden cent a Bérmunkás fentartását szolgálja, ezért hisz- szük, hogy akik hátralékban vannak, nem fognak várni levélbe- ni felszólításra, hogy azzal is terheljék a Bérmunkás kiadásait, hanem egy borítékban elküldik előfizetési összegüket. Munkájáért ezt várja a bérmunkás lapbizottsága.
