Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-02-12 / 1306. szám
BÉRMUNKÁS “tiszta költészet és Ady forradalmi lírája között. Ady értékelésének e gyökeres megváltoztatásában a forradalmak előtti és a forradalmak utáni Magyarország társadalmi és szellemi viszonyainak mélyreható megváltozása tükröződött. A harc Ady költészete ellen a háború előtt a “népiesség” jelszavával folyt, a forradalmak tán pedig Ady lett az uj “népiesség” zászlajává. A 18-as és 19-es forradalmak veresége után a magyar reakció megtagadta a polgári haladás legszerényebb formáját is és megátkozta még a háború előtti vérszegény és a nagybirtok érdekeit híven kiszolgáló “liberalizmust” is, mert benne látta annak a fejlődésnek a kiindulópontját, mely a forradalmakhoz vezetett. A háború előtti uralmi rendszerben azt hibáztatta, hogy nem tudta megakadályozni a tömegek forradal- masodását, hogy nem tudta őket magához kapcsolni, hogy bekötött szemmel, üres optimizmussal rohant bele a katasztrófába. Ez az antiliberális, kiábrándulással teli hangulat volt a hid Ady reakciós “megértéséhez”. Az ellenforradalom ideológusai Ady nemzeti pesszimizmusában bizonyságot láttak arra, hogy a 67-es korszak valóban a “hanyatlás korszaka” volt. Az ellenforradalom konzervatív szárnya is tudta, hogy nem lehet ott folytatni, ahol Tisza István abbahagyta. A forradalmak után a reakciónak is népi támasz kellett, a történelmi és irodalmi múltat is ennek" a szükségletének a szempontjából értékelte újjá. Akiknek túlsók volt még a legszerényebb polgári haladás is, azok kiját- szották ellene Adyt, akinek túlságos kevés volt a leggyorsabb polgári haladás is. Hogy ez a “közeledés” Adyhoz, belsőleg mily hazug és képmutató volt, kitűnik abból, hogy Ady egész költészetéből csak pesszimista magyarság-verseit, sötét jóslatait fogadják el, de elvetik egész forradalmi líráját “erkölcsi” okokból visszautasítják az egész szerelmi költészetét, értetlenül és idegenkedve nézik egész élet-halál-isten-költésze- tét. A népies irányzat számbave- szi Ady egész költészetét és büszke rá, hogy tulajdonképpen ő fedezte fel az “igazi” Adyt. A forradalmak veresége után fellépő “népi” irányzat Adyból társadalmi és politikai zászlót csinált, a “Sarlósoktól” kezdve a Bartha Miklós társaságig Ady költészete minduntalan “mozgalmi” programmá vált. Voltak, akik ezt jóhisze- i műén csinálták és akik számára Ady költészete helyettesítette a magyar társadalom és politika kérdéseiben hiányzó tisztánlátást és határozottságot, i De a “népiesek” legtöbb hangadó eleme elvvé emelte ezt a zavarosságot. Ami Adynál szükség volt, abból ők erenyt csináltak. Adyt megértem any- nvi, mint mitológizáló szimbolizmusa mögé látni, felkutatni valóságos társadalmi es történelmi alapjait, lefordítani a népi valóság nyelvére, meglátni Adyt történelmi helyzeteben a tragikus ellentmondásokat, melyek őt erre a nagyszerű, de mégis vergődve tapogatodzo jelbeszédre kényszentettek. De ez az ellenforradalom talaj abol sarjadt népiesség mindennek a megforditottját cselekszi. Ady mitológiáját nem fejti meg- hanem még tovább mitologizalja. Földessy Gyulától Németh Lászlóig általános ez a tendencia- Ady költészetének velejet nem abból a valóságból akarjak megismerni, amire mitológiájával rámutat, hanem magat a mitológiát idealizáljak. Ady mitológiája mögött is az igazi népforradalom vágya rejtőzött, Németh Lászlóék “forradalmi- sága” is csak mitológia. Faja Géza például nem is titkolja, hogy miről van szó. o Adyt a 16. század magyar református prédikátorai leszármazottjának tartja, de Dávid Ferenc es Bornemissza Péter nagy erdeme __ Féja szerint — az, hogy bennük Dózsa György parasztforradalmi “szellemi mozgalommá érett”. Ady eszmei gyoker- zete valóban visszanyulik a magyar reformáció korába, az akkori nagy népmozgalom talajaiba, de a magyar prédikátorok érdeme nem az volt, hogy Dózsát “megszelídítették”. És Ady nem e megszelídítés leszármazottja Dávid Ferencnek, Bornemissza Péternek. Ady szimbolizmusának misztifikalasa arra való, hogy a népforradalmat amit Ady minden porcikajavai vallott, “szellemi mozgalomma lehessen szédíteni. Egyrészt misztifikálják es igy meghamisítják Ady lírájának realista magvát és szándékát, másrészt elparasztositjak népiességét és igy meghamisítják benne a leglényegesebbet, hogy a városi néphez, a szocialista munkássághoz közeledve lett népiessége konkréttá es harcossá, mely felölelte az egész magyar népet. Ady misztifikálása szellemi kifejezője es kísérője azoknak a törekvéseknek, melyek az utolsó két évtizedben, de különösen a “konszolidációs” korszak összeomlása óta mindig újra felütik a fejüket és melyek Magyarorszag sorsát az intelligencia és a parasztság utópikus szövetségére akarják építeni. Ady misztifikalasara elrettentő példa, hogy “fajta-repre- zentáló” költészetét megteszik a -“népies” faj elmélet előfutár-í OT1 Q Ady költészetében és gondolkodásában a magyar faj érzelmének tagadhatatlanul j e- lentős szerepe volt. És bizonyos, hogy a “faj” nála nem egyszerűen a nemzetet jelentette. A “svábokból jött magyarokkal” szemben a maga ősi magyarságára hivatkozott. ^ Tass Péter a “héber-betűs falaknak is faltörő kosa volt. De ebben a “faji”-álláspontban _ ha mitológizálva is — Ady plebejus álláspontja rejtőzött, a magyar urak “a rabló szerencsés ritterek” iránti gyűlölete, különleges vonzalma a magyar nép ősi ,történelmi rétegeihez, 1944. február 12. a parasztsághoz, de különösen a néppel tartó, az uralkodó rendszerrel szembeszálló, nem az aszfalton, hanem a néphez közel és kultúrán nevelkedett intelligenciához “Fajtámbeli véremnek” Bölöni Györgyöt hívta és a Kincs Gyula, Bányai Elemér-féle típusokat tekintette igazán magával egyivásu embereknek. Persze, Ady “faji” álláspontjában egy jó adag utópizmus rejlett: a Bölöni Györgyök és Kincs Gyulák, csak mint egyének képviselték a néppel tartó “kisurak” hagyományait, a réteg maga bele- züllött vagy a dzsentribe, vagy a kulákságba. De Ady faji érzelme sohasem volt agresszív, soviniszta »antiszemita mítosz. Ő irta a nagyszerű sorokat “a bélyeges seregről”: “örök bolygók, örök riasztgatók. — Idők kovászai, megyek én is veletek — Bélyegesen, csillagosán.” Adynál a faj fogalma nem arra szolgált, hogy a magyar nép, a haladás táborát bomlassza fel vele jött-ment “asszimiláltak- ra” és “törzsökösökre”. ő — az ősi magyar sarj — irta: “Kitárul a felé karom, — Kit magyarrá tett értelem — Parancs sors, szándék, alkalom.” Persze Ady “faji” érzelme is ellentmondásos érzelem volt. Hol az urgyülölet mitológizálása, hol pedig a magyar uralkodó osztályok és a magyar nép tehetetlensége fölött érzett kétség- beesésé. 1917-ben irt “Korrobo- ri” cimü cikkében jut ez legjobban kifejezésre. Arról ir itt, hogy a magyarság egyetlen mentsége keveredni a zsidókkal és uj fajt létrehozni. Más ut nincs, mert Magyarország “az erejüket kiélt uralkodó osztályok, felszabadulásra későn hozott nyomorult parasztság, senyvedő, mert haszontalan fajtákkal összevéresedett polgárok országa”. Látnivaló ebből, hogy Adynál a végső kétségbeesés okozza, hogy az uralkodó osztályok reakciós tulajdonságai, a magyar nép harcainak és erőfeszítéseinek sikeretlen s é g e ‘faji’ tulajdonságokká merevednek: a reakció uralma alatt pusztuló nép történelmi helyzete igy mitológizálódik “végzetté”, a “fajta” tulajdonságaiban gyökerező “sorssá”. De csak az látja Ady népiességének lényegét ebben a mitológiában, aki reakciós politikai programmá akarja hamisítani költészetét. A nyugat irói mosolyogva szemlélték ezt a műveletet, mellyel Adyt “faji” prófétává, sámánná és vátesszé dagályo- sitják hovatovább megfeledkezve arról, hogy Ady elsősorban művész volt, költő, lírikus — és pedig a legnagyobbak közül való. El kell ismerni, hogy ebben a művészi tiltakozásban Ady meghamisítása ellen sok az igazság. A nyugatosok persze Adyt a “tiszta” művészet számára követelik vissza. (Vagy — mint Kosztolányi — kiközösítik a tiszta művészetből.) Hogy Ady költészete tele van harciassággal, hogy nagy népmozgalmak kisérő jelensége volt, nem látják és nem akarják látni. De Ady esztétizáló felfogásánál semmivel sem jobb Ady felnagyítása nemzeti prófétává. (Folytatjuk) Harc Ady ért Irta: Révai József Ez év január utolsó hetében 25 esztendeje volt, hogy Ady Endre kezéből lángszavu tollát kiütötte a halál. Fiatalon kimült élete, zaklatot müvészsors volt, melyben a legfájóbb sebeket nemzete “nagyjai” mérték rá. Ezt világítja meg az alábbi cikk, amely az “Uj Hang” cimü folyóiratban jelent meg. — Szerk. Ady fellépésével a magyar* irodalomban szinte azonnal szenvedélyes harc indult meg körülötte. Nemcsak esztétikai harc volt ez, hanem késhegyig menő politikai küzdelem, melynek résztvevői nem is titkolták, hogy többről van benne szó, mint irodalmi irányzatok összecsapásáról. Ady lírája a magyar valóságnak olyannyira az elevenére tapintott oly tudatosan kibontott harci zászló volt, hogy a politikai és irodalmi reakció még ha akart volna, se elégedhetett volna meg Ady költészetének pusztán esztétikai elvetésével. Berzeviczy, Beöthy Zsolt, Rákosi Jenő, Herceb Ferenc harca Ady ellen a félfeudális magyar reakció harca volt a demokratikus forradalom költője és költészete ellen. Még Tisza István is beavatkozott e harcba. 1912 őszén Rusticus álnéven cikket irt Adyról a Magyar Figyelőbe: “Ady állítólagos költészete a lelki anarchiának kínos takarója — irta Tisza — pöffeszkedő parvenü üres feltűnés hajhászása, mely joggal számit a félmüveit tömeg ízléstelenségére.” Az első világháború előtti Magyarországon az Ady körül folyó harc frontjai tiszták és világosak voltak, tulajdonképpen nem volt akkor “Ady probléma”, mert mindenki természetesnek vette, hogy Ady a polgári demokratikus átalakulás táborához tartozik, a konzervatív reakció irodalmi képviselői pedig kitaszítják és megátkozzák. “Ady-probléma” csak a forradalmak utáni Magyarországon merült fel. Megindult Ady “ujjáértékelése”. Ez az Ady-revizió három irányban folyt. Az ellenforradalom számos tekintélyes ideológusa — Szekfü Gyulával, _ Makkai Sándor püspökkel az élén — felfedezte Adyban a nemzeti költőt, aki egy “hanyatló korban” szinte egyedül látta meg a nagy nemzeti betegségeket és egyedül látta előre az összeomlást. A háború előtti években Horváth János volt az egyedüli a konzervatív irodalomtörténészek közül, aki Adyt legalább megérteni próbálta — és őt is majdnem megkövezték érte — a forradalmak után a konzervatívok között is alig akad már aki ne ítélné el az Ady elleni régi hajszát. Ugyanakkor az intelligenciának “népi” irányzata — Szabó Dezső, Féja Géza, Németh László — felfedezte a réseket és a’ szakadékot a forradalom előtti egységesnek látszó Ady táborban, kiásta Ady és a Nyugat közti ellentéteket, ujjáérté- kelte Ady és a polgári demokratikus átalakulás táborának viszonyát. És végül: régi tábora is “uj- jáértékelte” Adyt. Kosztolányi Dezső nyíltan, Babits Mihály diplomatikusan vonta meg a határvonalat a Nyugat irodalma és Ady költészete között, a
