Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-02-05 / 1305. szám
Z OlCtUi BÉRMUNKÁS 1944. február 5. A "nép akarata7' (a.l.) A napi sajtóban nagyon sokszor látunk írásokat, amik ugyancsak a laptulajdonosok vagy a gazdaságilag kiváltságos osztály tollbamondott nézetét fejezi ki. Ha azonban az átlagos emberek ezreit megkérdeznénk, hogy osszák e azt a nézetet amit a napi sajtó ténylegesen nép véleménynek nevez, a legtöbben azt a feletetet adnák, hogy őket senki meg nem kérdezte, hogy milyen véleményen vannak. Ebből a szempontból kiindulva arra a megállapodásra juthatunk, hogy a polgári lapok nem képviselik a nép véleményét, de még csak az olvasó közönségét sem. Ha azután ténylegesen kutatjuk, hogy tulajdonképpen mi is a sajtónak a hivatása, akkor azt állapítjuk meg manapság, hogy a polgári sajtó kiváltságosán az uralmon levő osztály érdekeinek megfelelőleg próbálja a közvéleményt irányítani. Azért egész pontosan megállapíthatjuk, hogy minden polgári sajtótermék és rádió tudósítás legtöbbször nem a valóság, hanem csak propaganda az osztályuralom alátámasztására. Mi, akik ezeket mind tudjuk, feltételesen adunk hitelt hiszolgálataiknak. Meghányjuk-vetjük a kérdéseket és azután megállapíthatjuk, hogy a hírekből tényleg mit lehet elfogadni, mint valóságot. A sajtó szabadság örve alatt nagyon sok esetben olyan ferde gondolatokat lopnak be a nem gondolkozó emberek agyába, úgyszólván megmételyezik azokat, hogy sok esetben saját osztályérdekei ellen lázitja különösen a munkásosztály tagjait. Nagyon sok esetben hallunk egyszerű munkásemberektől olyan véleményt, amit tényleg a legreakciósabb kapitalista érdekeket védő sajtóból vesznek át — és azzal érvelnek, mint való tényekkel — és nem látják ki belőle, hogy az egyenesen propaganda az uralkodó osztály számára. A sajtó termékek között is találunk különböző szellemben megirtakat. Sokan azonban nem tudnak különbséget tenni, vagy mások nem akarnak. Azon a nézeten vannak, hogy már évek óta olvasom, a benne levő viccek érdekelnek, mást úgysem olvasok el. Máskülönben azonban osztálytudatos munkásoknak tartják magukat, de ahelyett, hogy olyan irodalmakat, vagy lapokat olvasnának, amelyek ha nem is munkás szellemben, de legalább is nem munkásokat gyalázó, mint az összes Hearst lapok, még maga a Chicago Tribune és még jó néhány ilyen lapokat támogatnak azáltal, hogy minden nap megvásárolják. Hogy a polgári lapok, még a liberálisok sem szolgálják valóságban a mun- kásosztly érdekeit, mert hiszen tényleges fentartásuk az üzleti hirdetésektől van függővé téve, arra nem gondolnak. Maguk a munkás lapok is nagyon sokszor elkalandoznak a tények és valóságok megírásától, mert bizony nagyon sokszor készpénznek veszik különböző politikai kilengéseknek a hireit, vagy propagandát szolgáló törekvéseit. Sokszor megesik az is, hogy nem szakavatott katonai szakértők, akik ezer és ezer mérföldnyi távolságban vannak a harcok színterétől, bírálat alá vesznek dolgokat, aminek valóságbani kiviteléhez halvány sejtelmük sincsen. *A népek akarata még választásoknál sem nyilvánul meg kellőképpen. A fentebb leirt sajtó termékek propagandájának ebben a tekintetben is nagyon fontos szerepe van. A nép akaratának kifejezését úgy állapíthatjuk meg, ha azokkal közvetlen érintkezünk. Például, ha bekopogtatunk egy több gyermeket számláló munkás család otthonába és ott csak a napi eseményekről beszélgetve arra a megállapodásra jutunk, hogy az elégedetlenség a tetőfokán áll. Mehetünk azután millió és millió hasonló munkás családhoz, ahol ugyan ez a helyzet, azt állapíthatjuk meg, hogy a népakarat tényleg egy kielégítőbb gazdasági viszony felé irányul. Hogy azután hogyan változtatja meg a sajtó propaganda a népek véleményét, hogy tényleges akarataikat megvalósíthassák, annak most tanúi vagyunk. Elterelik a népek gondolatát a gazdasági helyzetről a politikai handabandázás szinterére. Amiből a józanul gondolkozó ember azt fogja megállapítani, hogy a népek tényleges érdekeit szolgáló gazdasági kérdések, csak másod vagy harmadrendüek lesznek. Ma ez a helyzet itten az Egyesült Államokban. Most, amikor a hadviselés a legnagyobb megpróbáltatást kellene, hogy kiváltson a “hazafiak” táborában, akkor már egy évvel a választások előtt a politikai csatározások sokkal fontosabbak, mint a nép akarata, hogy ezt a háborút mielőbb befejezzék és a háború utáni időkbe olyan állapotokról már előre gondoskodni, hogy mindenkinek legyen bőségesen az élet javaiból. Ha tényleg bonckés alá vesszük manapság a nép akaratát firtató polgári sajtó nagyhangú kiszólásait ,akkor azt kell megállapítanunk, hogy ők a nép akarata alatt, csak kizárólag a magántulajdon rendszerére és az azzal rendelkező uralkodó osztály tényleges akaratát értik. A sok milliót számláló köznép nem fontos, a polgári sajtó, az uralmon levők akaratát tartja — “a nép akaratának”. Szakszervezeti Internationale Federation of Labort, mint a , Congress of Industrial Organi- j zation (CIO) szervezeteket és ja vasutas uniókat is meghívta. Philip Murray, a CIO elnöke (értesítette Sir Walter Citrinet, i a Trade Union Congress titkárát, hogy a CIO elfogadta a meghívást és delegátusokat fog küldeni a kongresszusra. Az A. F.L. eddig még nem döntött ebben a kérdésben. Matthew Woll, az AFL egyik alelnöke éles támadást intézett a tervezett nemzetközi szak- szervezeti kongresszus ellen, mert. az összehívók az orosz szakszervezeteket is meghívták. Matthew Woll egyike azoknak, akik az oroszokkal semmi szin alatt sem akarnak találkozni. Azt a kijelentést tette, hogy az angolok, akik a tervezett konferenciát összehívták, most a “pincén keresztül akarják becsempészni az oroszokat”. A londoni “Daily Herald”, a Labor Párt egyik lapja, válaszolt Woll támadására. “Ha még a szakszervezetek kebelében sem lehet megteremteni az egységet, miként várhatnánk azt, hogy a különböző kormányok között jöjjön létre egyezség”, — irta a Daily Herald. A “Manchester Guardian” pedig a “Moszkvai mumus” című cikkében ezt irta Matthew Wollnak válaszolva: “Az AFL részéről nevetséges a Trade Union Congress meghívásának visszautasítása, csak azért, mert arra az orosz szervezeteket is meghívták. Az AFL hajlandó elfogadni az oroszokat szövetségeseknek a hadifrontokon, helyeselték Hull külügyminiszternek meg Roosevelt elnöknek az oroszokkal való tanácskozását, de az AFL vezérék saját maguk éppen úgy nem akarnak az oroszokkal azonos szobába lépni, mint ahogy Wheeler és Nye szenátorok félnek az angoloktól. Bizonyára attól tartanak, hogy okosabbak náluknál és a tanácskozásoknál rájuk húzzák a lepedőt. Green és Matthew Woll éppen igy félnek az oroszoktól.” HORTHYÉK NEM TOVÁBBÍTJÁK A MAGYAR HADIFOGLYOK LEVELEZŐLAPJAIT WASHINGTON: Több, mint 2300 magyar hadifogoly küldött nemrég orosz fogságból levelezőlapot hozzátartozóinak a Vörös Kereszt utján. Egy budapesti újság, amelynek nevét egyenlőre nem árulhatják el, nemrég hírül hozta, hogy levelezőlapok érkeztek a Vörös Kereszt postájával Magyarországba. A hir óriási szenzációt keltett, mert a náci propaganda a néppel azt hitette el, hogy az oroszok megölik foglyaikat. Midőn a levelezőlapok megérkezésének hire futott, a kormány kénytelen volt megengedni azt, hogy néhány ilyen levelezőlapot kézbesítsenek, nagy részüket azonban visszatartotta, azzal az ürüggyel, hogy a “címzettek ismeretlen helyre költöztek”. • A magyar úri panamisták, a népelnyomó kiskirályok, szolga- birák és egyéb közigazgatási basák réme, a tolvaj falusi jegyzők, politikai ki járók félelmes leleplező je: Fényes László, egyike a legkiválóbb és minden esetre legbátrabb magyar újságíró 73 éves korában New Yorkban, hosszas betegeskedés után meghalt. Mélységes megdöbbenés fogott el, mikor a new yorki telefon jelentette a gyász hirt, amely az igazság nagyszerű bajnokának, az úri bitanság fanatikus üldözőjének, a nép haladás nagy barátjának az elmúlását jelentette. Nagyon nagy ritkaság az, hogy a polgári újságírók között olyan kiváló egyén akadjon, mint Fényes László, ki egy életen keresztül, minden üldözéssel, börtönnel szembe nézve ostorozta a nagy és felburjánzott magyar panamistákat, csalókat, hatalmukkal visszaélő szolgabirákat. A legemlékezetesebb volt a “puritán” Tiszák elleni harca, amelyben leleplezte Tisza Istvánék ecsedi láp panamáját, amelyért a hatalmon lévő Tisza alázatos bírái ugyan elitélték, becsukták, de mindenki tudta, hogy Fényes minden sorát a vádjának igazolta. 1 Az első világháború vége felé, egyike volt azoknak, akik előkészítették és bátran a forradalom felé vezették a magyar gentry uralom alól menekülni óhajtó magyar népet. A forradalmak bukása után, Horthyék, mint Tisza István gyilkosát próbálták eltenni a láb alól, sikertelenül. A Horthy uralom egyik legodaadóbb üldözője lett, kíméletlenül leplezte le a terror uralom gazságait, a parlamentben mint képviselő és a Népszavában mint' újságíró, amig a Horthyék üldözése elől menekülnie nem kellett. Azután, mint öreg ember végigélte az emigráció minden nyomorát és szenvedését, amely testben megtörte, de lélekben éppen olyan erős volt mint valaha és minden erejével ás tehetségével harcolt az uj magyar forradalomért. Vagy egy éve, hogy utoljára együtt sétáltunk az Erie tó partján Clevelandon, amikor nagyszerű emlékező tehetségével elevenítette fel a régi harcok emlékeit és fanatikusan hitt abban, hogy még adja neki a sors azt az elégtételt, hogy visszamehet az általa annyira szeretett, felszabadult magyar néphez. A sors kegyetlen volt az öreg harcoshoz, ki magyar gentry létére eltalált a magyar dolgozók szivéhez, ki a régi polgári újságíróból nagyon közel fejlődött a szocializmushoz — nem adta meg neki azt az elégtételt, hogy megélje az általa annyira gyűlölt Horthy uralom pusztulását. Temetése nagyszámú barátainak részvétele mellett kedden, február elsején ment végbe. Nem a mi sorainkban harcolt, de az igazság, a haladás megvesztegethetetlen harcosa volt, kit mélységes szívvel gyászolunk és emléke előtt meghajtjuk az amerikai harcos magyar munkások lobogóját. FÉNYES LÁSZLÓ WASHINGTON, jan. hó — A British Trade Unióin Congress nemzetközi szakszervezetei kongresszust hivott egybe Londonba, jünius ötödiki kezdettel. A kongresszusra az Egyesült Államokból úgy az American
