Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)

1944-04-29 / 1317. szám

1944, április 29. BÉRMUNKÁS 7 oldal Középeurópai hirek is legyen. Sosnowski egyike azoknak, akik miatt az orosz­lengyel konfliktus keletkezett. (A német cenzúra következtében “Európa erődből” — minth ahogyan a németek az általuk megszállva tartott or­szágokat elnevezték, — nagyon keveset hallunk. A hírek egy részét a semleges országokba elkerült újságok szolgál­tatják, másik részét a rádió leadásokból nyerik. Van azon­kívül némi “földalatti” hírszolgálat is. Az ily híreket állí­tólag részben titkos rádiók, részben az “erődből” kiszökött egyének révén nyerik. De bárhonnan is jönnek a hírek, ily körülmények között mindig csak bizonyos fentartással kell fogadni azokat. Az alábbiakban néhány olyan hirt hozunk, amelyekről úgy véljük, hogy olvasóinkat különösem érdek­lik. — Szerk.) A svéd “Allenhande” cimü® lap jelenti, hogy Kertész Já­nos generálist, a magyar had­vezetőség tagját, a magyar hadbíróság halálra Ítélte. Az ítéletet azonban csak “abszen- tia”, vagyis a vádlott távollété­ben mondották ki. A hir sze­rint a halálos Ítéletre az adott okot, hogy amikor a németek megszállták . Magyarországot, Kertész generális megszökött. Nemcsak megszökött, hanem átszökött Tito marsallhoz és magával vitte a Kárpátokban épített erődítmények tervraj­zait is. A “Morgentidingen” svéd lap jelentése szerint április 9-én a szövetségesek repülő bombázói nagyon megrongálták Budapes­ten a Keleti Pályaudvart és az újpesti pályaudvar is romok­ban maradt. A vasutakat a né­metek annyira lefoglalták, hogy magán utasok számára egyáltalán nincs hely. Londonból érkező hírek sze­rint Wladislaw Raczkievicset, a lengyel köztársaság menekült elnökét arra akarják rábírni, hogy utódjául más valakit és ne Kzimerz Sosnowskit, a had­sereg főparancsnokát nevezze ki. A lengyel alkotmány értel­mében az elnök kinevezi a he­lyettesét és utódját arra az esetre, ha halál, vagy más va­lami miatt képtelenné lenne el­nöki tisztségének betöltésére. Sosnowskit, a lengyel had­sereg főparancsnokát mint a Szovjetek engedhetetlen ellen­ségét ismerik. Ezért néhány lengyel képviselő ellenzi azt, hogy a hadsereg fővezérének egyben politikai működési tere Londoni híradás szerint Tito partizánjai nemrégiben magyar földre törtek. Ennek a betörés­nek az volt a célja, hogy segít­sék kimenekülni azokat a ma­gyarokat, akik a partizán had­seregben kívánnak harcolni a németek ellen. Ezen hir arról is tesz említést, hogy Tito se­regében máris harcol egy ma­gyar légió. Egy másik londoni hir sze­rint Londonban a különböző magyar pártok megalakították a “Magyar Tanácsot” Károlyi Mihály vezetése alatt. Ez a ta­nács most magában foglalja a londoni összes antifasizta ma­gyarokat, akiknek első műkö­dése az volt, hogy szózatot in­téztek a magyar katonákhoz, kérvén, hogy a keleti fronton szökjenek át az oroszokhoz, a délvidéken pedig csatlakozza­nak Tito seregéhez. Az uj angliai “Magyar Ta­nács” lekötötte magát egy messzemenő földreform prog­ramhoz, de máskülönben nem adott a háború utáni időkre vo­natkozó programot, amit igy indokoltak meg: “A magyar népre akarjuk bízni a legfon­tosabb kérdésekben való dön­tést.” Az uj tanács, amely Károlyi tekintélyét jóval emelte, azt is kijelentette, hogy nem keres érintkezést a semleges orszá­gokban elhelyezkedett azon ma­gyar diplomatákkal, akik az utóbbi időben lemondottak a tisztségükről. A tanács tagjai­nak véleménye szerint, ha ezen diplomaták némelyike ott is hagyta Horthyt a német meg­szállás után, viszont sokáig Horthy csatlósai voltak, támo­gatták őt és hitlerbarát politi­káját. Bernből jön az a hir, hogy Mihály román király nemrégi­ben találkozott Maniu Gyulával, a román parasztpárt vezérével. A hir szerint a király és politi­kai tanácsadói Hunyadvárában találkoztak a parasztpárti poli­tikussal s arról tanácskoztak, hogy ha majd az oroszok közel­sége folytán Antonescunak me­nekülni kell, Maniu vegye át a miniszterelnökséget. Az ajánla­tot Maniu elfogadta és már az uj miniszterek lajstromát is összeállították. Felemlíti ez a hir azt is, hogy a németek felajánlották Romá­niának Erdély visszacsatolását, ha nagyobb segítséget adnak a háborúhoz. Hitlerék ugyanis most már Magyarországgal nem törődnek, mert az úgyis német iga alatt van, ahonnan ki tud­nak kényszeríteni mindent, amit csak lehet. TARCA Tű*, Tűz, Tűz Irta: KASSÁK LAJOS (Folytatás) Tamás egyidős volt többi ár­va társával, egyforma kék ru­hát, fehér csillagos kék sapkát viseltek valamennyien, de ő va­lahogy kimaradt a gyerekek pajtáskodásából. Amig azok vi­rágot szedtek, vagy karikát vertek hangos kacagással, ő beült a porba, ahol azt a leg­nagyobbnak gondolta és két meredt szemével nézte a na­pot... Mind között ő tudott leg­tovább merőben, hunyorgás nélkül a napba nézni. Később egy kis púpos fiúcs­kával pajtáskodott össze. Gyur­ka volt a neve a gyereknek. Egész nap együtt játszottak és éjszakára egymás mellé kaptak ágyat. A púpos megtanult Ta­más hangtalan nyelvén beszél­ni s amig a többiek horkolva aludtak, ők még órák hosszat társalogtak: kanyargó, cifra jeleket Írva a levegőbe. Az is­kolában is egymás mellé kerül­tek. Jó, béketürő gyerekek vol­tak. Tamás szorgalmasan fü­lelt, megtanult mindent; örült a képeknek, a furcsa betülégi- óknak, csak éppen az énekórán szomorodott el, mikor a többi- , ek száján csengő, dallamos hangok repültek ki az alacsony iskolaszobába Egyszer ő is kitátotta a száját, énekelni sze­retett volna, de csak recsegő értelmetlen hörgés jött fel a torkán. Az egész osztály neve­tett felette. Ettől kezdve még szorosabb lett a két nyomorék barátsága. Tamás, hogy el ne veszítse paj­tása kegyét, valósággal szol­gája lett a kis púposnak: segí­tett neki az öltözésnél, a hátán lovagoltatta, később lopni is kezdett a számára. Minden hoz­záférhető dolgot elemeit, ami­ért aztán gyakorta hűvösre ke­rült. Ha valami eltűnt, a fő­nöknő már csak Tamást vette gyanúba s igy sokszor napok hosszat ült büntetésképpen a szűk fáskamrában, mig pajtá­sai a meleg napon hancurozva, a védtelen maradt púpossal gú­nyolódtak. Már egészen beleszo­kott szűkös börtönébe, mikor egy április napon bomlott ösz- sze-vissza kiáltozás riasztotta fel a gyötrő kukoricán térdelés­ből, kíváncsian az ajtóhoz tán­torgott és rémült szemekkel bá­mult ki az irtó világosságba. Valamiképpen kigyulladt a bör­tönével szemben levő menhely padlása: a tűz őrült gyorsaság­gal futott keresztül a tetőn s őt már vad visitozás, a benre- kedt gyerekek siránkozása rán­totta fel a sarokból. Csodálatos kép! Tűz!.... Tűz!.... Tűz!.... A városka harangjai félel­metes kongással nyelvelték ösz- sze az uccák járókelőit, az em­berek felgyürkőzve kannákkal, puttonyokkal sereglettek az ud­varra, de már senki se segíthe­tett: lobogó tüzlángok haragja szikrázott fel a beláthatatlan magasba. Tamás szemeit a deszkanyi- lásra szorítva állt mozdulatla­nul, szájtátott csodálattal, mint valami szobor. Ebben a pilla­natban semmit sem érzett ma­gából, csak az ijesztő pirosság táncát látta, mind közelebbről- közelebbről. A lángok, mint va­lami cudar éhes nyelvek, már az ajtókat, ablakfákat nyalo­gatták. Kétségbeesett sikongás tört ki a szobából. Az egyik ablakban valame­lyik ügyesen kapaszkodó gye­rek mezítelen teste bukkant elő, az emberek hívták, biztat-; ták, hogy törje át a rácsot, de csak fuldokló, reménytelen sí­rással felelt. Egy hirtelen jött szélroham most szétverte a gomolygó, sű­rű füstöt és Tamás is meglát­ta a vergődő gyereket: látta, tisztán látta az ő púpos pajtá­sát tehetetlen csöpp testével az erős rács közé szorulva . . Már nem sirt, nem kapálózott, mint valami csapdába kerül nagy, megmerevült macska, púpos mezítelen hátát magasra feszí­tette és tűrte a lángok sercegő harapását. Nehéz zsirszaggal telt meg a levegő, az emberek fejvesztve futkároztak a fényes szikraesőben. Tamás döngette a bezárt kamara ajtót: kis paj­tását kívánta vissza, sirt érte, biztatni akarta, a nevét akarta kimondani, de csak értelmetlen nyafogó ,vonitó kiáltozást hal­latott. Ijedten meremegett: most érezte meg életében elő­ször némasága szörnyű súlyát. Szemei üvegesen kiadagtak a borzalomtól, a hangok egyszer­re beleszakadtak s álla leesett a fáradtságtól. .. Még állt, fi­gyelt tiszta értelmességgel, az­tán valami terhes, zsibbasztó forróság takarta be az eszét: kábultan, erőtlenül elvágódott. Reggelre szennyes, fekete domb mutatta a menhely sírját és Tamás veritékesen, emléké­ben csúnya, kegyetlen álmok­kal egy paraszt kunyhójában ébredt fel. Hosszú hónapokig feküdt ne­héz, lázas betegségben, mikor végre odahagyta ócska szalma­ágyát, a paraszt munkába fog­ta maga mellé s mig más gye­rekek gombot nyerészkedtek az árnyas fal tövében, ő a nagy birkanyájjal vesződött durva parancsszóra. Tamásnak nem volt türelme ehhez a szolgálat­hoz, kócos kis fejében makacs, értelmetlen gondolatok raktak fészket és aztán, ahogy az öreg paraszt a fa árnyékába húzódott megszokott délutáni álmát aludni, nyakába vette rongyos vászontarisznyáját, az érett vetések közt bujkálva, el­szökött a nyájtól. Lomposan, fáradtan járt faluról-falura, koldulásból élt s ha már na­gyon megtépte, lerágta az or­szágút, munkába állt valami paraszthoz. Fát vágott, kocsis- kodott, de sehol se voltak meg­elégedve vele és ő sem tudott megnyugvást találni. Ha kissé összeszedte magát, újra csava­rogni kezdett. A szabadság! A szabad élet: gondolta Tamás, ha szolgálat­ban volt. Járni a határt, ahol senki sem parancsol neki. Sö­tét, haragvó szemekkel tekin­tett a gazdájára, utálattal hall­gatott meg minden embert. De ha. ismét a határt rótta, látta a felkelő napot, a mezőt, a kor­látlan szabadságot: egyszerre más valamit kívánt, ez mind terhes, nyomasztó lett rá. Úgy jött-ment mogorván, lógós fej­jel, mint az olyan ember, akit valami rákényszeritett ajándék­kal csalogatnak, holott ő min­denek felett aludni szeretne. Az idő azonban múlt fölötte és ő maga észre se vette, hogy mi­lyen hosszú görbehátu legény lett belőle. Ritka, kendersárga szőr ütközött ki az álián, lábai erősen X-be görbültek a csa­vargástól és éppen olyan lom­pos, formátlan lett, minő az anyja volt egykor. Már hónapok óta vándorolt egyhuzamban. Nagyon leron­gyolódott, csizmája már nem is volt, csak holmi zsákdarabok­ba göngyölte be a lábát. .. Me­gint elszegődni. .. A gyomra erősen lázongott a kenyérért,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom