Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)

1944-04-15 / 1315. szám

1944. április 15.

BÉRMUNKÁS

6 oldal

AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜÍ

r_________________ _________________

___CS...Ő MEGJEGYZÉSEI

ÍGY irtok ti

Néhai Karinthy Frigyes, a kiváló magyar humoristának, az egyik legkedvesebb témája az volt, hogy az iró kollegáinak a badarságait figurázta ki. Ha az amerikai magyarok között volna egy Karinthy, úgy annak kifogyhatatlan anyag állna a rendelkezésére az amerikai magyar lapok által elkövetett baklövések és főleg a magyar nyel- Ven elkövetett erőszak következtében.

Legutóbb a Szabadságban egy uj és egy régi Amerikás iró tette szóvá a hibákat és a magyartalanságokat. Engem ugyan senki sem vádolhat sovinizmussal, de miután a hivatásom az, hogy az amerikai magyar lapokat figyelemmel kisérjem, nagyon gyakran kell felháborodnom a magyar nyelvnek megnyomoritása miatt. Ezen a téren két new yorki heti lap vezet, az egyik a Brown Charlie ‘Egyleti Élet’ cimü lapja ,a másik a Kudlik “A Munkása” ez a két lap versenyez a zagyva magyartalanságával és nehéz volna eldönteni, hogy melyiket illeti meg a pálma, de nem csak a magyartalanság, hanem az értelmetlenség terén is versenyeznek, bár kétségtelen, hogy az utóbbi téren a Kudlik, legalább egy lófej hosz- szal vezet. Nem sokkal jobb a helyzet a többi megélhetési kísérletet jelentő kis lapocskánál sem, sőt a napilapjaink is vehetnének egy tanfolyamot a magyar írásból, e téren csak a két new yorki liberális heti lap a kivétel.

Nagy tévedés volna ezt a magyartalanságot annak betudni, hogy az irók hosszú ideje élnek itt Amerikában és a két nyelven való beszéd rontja meg a magyarságukat. Ez különösen a szerkesztők és újságíróknál nem áll fenn, ők állandóan a magyarsággal érintkeznek, kitünően beszélnek magyarul, tehát kell, hogy éppen olyan tiszta magyarsággal Írjanak is. Kétségtelen, hogy tudnak is, ellenben annyira lebecsülik, semmibe se veszik az olvasótáborukat, hogy nem tartják érdemesnek arra őket, hogy a mondanivalójukat értelmes magyarsággal írják meg.

Mi a Bérmunkás irói, nem vagyunk hivatásos újságírók, legtöbbünk többé kevésbé hadilábon áll a helyesírási szabályokkal is, de magyarul Írni és gondolkodni is tudunk és talán a legkevesebb magyartalanság, elírás a Bérmunkásban jelenik meg, ami nem csak az irók, hanem a nagyon figyelmes szerkesztő és nem utoljára a szedőnk készségén múlik, kik nagyon figyelnek arra, hogy a lapunk értelmes magyarsággal jelenjék meg. Ez nem öndicséret, hanem elfogulatlan megállapítás, amelyet alátámaszt ezen a téren a legkiválóbb magyar tekintély, egy európai hírű egyetemi tanár, ki a pár héttel ezelőtt irt levelében többek között a következőket irta a Bérmunkásnak:

"... kötelességem ezúttal

is kiemelni, hogy a Bérmunkás kulturált hangjával és jó magyarságával, mily előnyösen különbözik egyik-másik laptársaitól, amely magyarnak csak annyiban mondható, amennyiben nem angol nyelven jelenik meg . . . . ”

Ez azért van, mert a Bérmunkás irói szoros kapcsolatban vannak az olvasókkal és kölcsönösen nagyra becsülik egymást, azért vigyáznak az irók, hogy nem csak lényegileg, de formailag is épkézláb Írást adjanak az olvasónak.

Vájjon az öreg napilapnál van-e a szerkesztőségben egy hely, ahová a csodabogarakat felszegezik, ha igen, úgy a gyűjteménybe ajánlom felvenni a következő díszpéldányokat:

Horthynak a Hitler főhadi- szálásán történt állítólagos befolyását, párhuzamba vonja azzal a történelmi eseménnyel, amikor szerintük Tökölyi Imre megjelent a szultán táborába vendégségbe és onnan távozni akart, akkor azt mondották, hogy várjon, mert hátra van még a “fekete leves”, és az ebédre hivott Tökölyit, a török lecsukatta.

Hát kérem — és ezt minden harmadik elemista gyerek tudja otthon, hogy a leirt eset nem Tökölyi Imrével, hanem Török Bálintal történt és amit otthon minden elemista gyereknek tudni kell a magyar történelemből, azt illene tudni, ha nem is vezércikk írónak, de legalább a szedőnek. No meg azt is, hogy miután Amerikában vagyunk, Amerika második városának Chicagónak “Big Bill“ Thompson, csak volt polgármestere, több mint egy évtizede, nem pedig, mint az “öreg napilap“ írja, hogy “Hal Thompson Chicago polgármestere”. No meg Ady Endre nem “jugoszláv-ma- gyar” testvériséget hirdetett, hanem szláv-magyart, amelybe ő beleértette a tótot és uram bocsás, még a cseheket is.

Ezt csak azért írtam meg, mert Török Bálintról nem sok jót ir a magyar történelem, legalább ezt a szépségtapasz “fékét leves” legendát ne vegyék el tőle.

ROBBANÓ VÁLASZ

A bekerített fenevad szűkülését jelképezi a Hitler nemrég nagyhangú “szövetségeseinek” Horthy és Antonescu bandának a vinyogásai. Amikor még Hitlernek ’’jól ment”, akkor ők az “Uj Európa” építő mesterei voltak, kik hitleri elgondoláson akarták biztosítani az uralmukat. Mikor az angol-amerikai invázió lehetőségé felmerült, amikor a vörös hadsereg elkezdte irgalmatlanul porolni az “építő mesterek” nadrágjait, akkor Horthy-Antonescu urak a szövetséges és a semleges országokban levő ügynökeik utján, hirdetni kezdték, hogy ők tulajdonképen a demokrácia és az angolszász népek nagy barátai, csak a bolsheviki veszedelem ellen szálltak hadba, hogy megmentsék az európai civilizációt.

Ez a vörös veszedelem elleni keresztes hadjáratuk, ha ázt i Hitler oldalán vívják is meg, nagy érdemnek kell, hogy számítson a szövetségesek előtt, ha majd a győztes szövetségesek a számlát prezentálni fogják.

Az invázió egyelőre ugyan még a jövő zenéje, de a vörös hadsereg már Romániába mar- sol és az ágyúi már lövik a magyar határt, kapóra jött, hogy Hitler megszállta a szövetségesei országát, igy Magyarországot is, ne hogy a szövetségesek idő- előtt kiugorjanak a ma

már nagyon kellemetlen szövetségből. Igyekeztek Horthyt és kormányát mártírnak kijátszani, amely mártír koszorú kíméletet és tiszteletet érdemel. Ez a trükk nem sikerült, az amerikai közvélemény és a kormányzat is jól látja, hogy itt csak a kutyán a nyakrava- lót cserélték ki, az semmivel sem különbözik a közel 25 éves bitang uralomtól.

Hogy Horthy-Antonescu banda ne ringassa magát csalóka reményekben, arra nagyon csattanós választ adtak az amerikai repülő századok, amelyek hogy az előrenyomuló oroszokat segítsék, végig bombázták Magyarország és Románia fontos ipari és szállítási gócpontjait.

Mi is, mások is, ismételten megírtuk, hogy “attól függ, ki ér oda előbb”. Azt hisszuk, hogy most már Horthyék sem kételkednek abban, hogy a magyar határon álló és Romániába masírozó vörös hadsereg előbb ér Bukarestbe illetve Budapestre, mint az amerikai-angol inváziós hadsereg. Abban sem kételkednek, hogy a vörösök “méltányolni’ fogják Hor- thy-Ántonescu uraknak a bol- seviki veszedelem elleni készségét.

Molotov, mikor a vörös hadsereg átlépte a román határt, kijelentette, hogy ez csak katonai kényszerűség és nincs szándékába a Szovjetnek sem terület hódítás, sem pedig a fennálló társadalmi rendszer megváltoztatása.

Ez a kijelentés teljesen korrekt, úgy az első, mint a második tétel. A terület hódítás undok imperializmus, amely nagyon rosszul állna a Szovjetnek. És mi nem óhajtjuk azt sem, hogy az orosz szuronyok idézzék elő a társadalmi változást, azt magának a magyar és román népnek kell megcsinálni, azt a szuronyok hegyén nem lehet importálni és tekintve a magyar és román nép rettenetes elnyomatását és szenvedését, minden remény meg van arra, hogy ezen a téren tökéletes munkát fognak végezni, ha csak az orosz szuronyok nem fogják védeni a magyar-román rothadt uralmi rendszert.

KIIRTANI!

A náci dögvészt megelőző időkben, az öntudatos munkás, ki tisztában volt a társadalmi erőkkel és törvényekkel, keményen, bátran harcolt egy uj társadalmi rendért. Ebben a harcában sohasem vezette egyének elleni gyűlölet, megakarta szüntetni a kapitalista társadalmi rendszert, de nem volt szándéka annak a híveit és haszonélvezőit kiirtani, csak a i társadalom hasznos, termelő tagjaivá tenni. Öntudatos munkás a tőkést, amiért az kizsákmányolta, nem akarta kipusz- titani, még csak gazembernek sem nevezte, mert tudta, hogy a tőkés természetrajzához tartozik a kizsákmányolás. Csak öntudatlan, zavaros fejű egyének voltak azok, akik úgy vélték, hogy egyes a társadalmi rendszer kormányzói, vagy uralkodói megölésével megoldhatják a társadalmi bajokat.

A fasizmus, mint annyj más kérdésben, itt is mélyreható változást idézett elő. A haldokló társadalmi rendszernek'ez a szörnyű kelevénye oly brutális, a középkor inkvizícióját megszégyenítő vadságot mutatott be, nem csak minden köz és egyéni szabadságot, de a vélt és a tényleges ellenfeleinek a millióit irtotta ki, gaz kegyetlenséggel, ráadásul rászabadította az emberiségre azt a szörnyűséget, amelyet a második világháborúnak nevezünk.

Ezek a tudatosan elrendelt tömeggyilkosságok, soha el nem képzelt gyűlöletet váltottak ki a fasizmus urai ellen minden jó érzésű emberből. Mindenkinek, akiben él az emberi szabadság és haladás eszméje, nem csali gyűlöli, de hittel vallja azt is, hogy mindezekért a borzalmakért felelnie kell azoknak, akik azt elrendelték. Hisszük és valljuk, hogy a náci-fasizmus összes felelős tényezőit fizikailag ki kell irtani, hogy megbünhődjenek az elkövetett gaztetteikért.

De ez a gyűlölet, főleg a baloldali munkás és polgári elemeknél, olyan fokúvá lett, amely nem ismer korlátokat és az egész német és japán nép megsemmisítését hirdeti. Legutóbb egy nagyon kiváló magyar művész, kinek a fasizmus elleni gyűlöletét kétségbevonni nem lehet, hisz már a spanyol polgárháború idején harcos an- tifasizta volt és fegyverrel is harcolt a nácizmus ellen, amikor önként állt be a francia hadseregbe.

Ez a művész, nagyon helyesen, egy kutyájához irt nyílt levélben, harcra szólítja őt és társait a fasizmus ellen, de itt oly gyűlöletre ragadtatja magát, amely el kell, hogy rémítse azokat, akik el tudják választani a gonosztevőktől a félrevezetett és kényszeritett népet.

“Lehet sajnálni a rókát, a kis verebet, még a legyet is. A bacillust nem. A német, a japán rosszabb mint a tífusz, és a kolera házasságából született bacillus ... .ki kell irtani a nácit, ki kell irtani a japánt, védekezni kell.”

Nekünk rettenetes csalódást okozott a német munkásság, amely bedült a hitleri humbugnak, elhitte, hogy a bajainak véget vet a nácizmus és hogy a németség hivatott arra, hogy az “alacsonyabb” rendű többi népek felett uralkodjon. Ebből a lázálomból rettenesen kiábrándították őket. Ma már ők is tudják, hogy a játszmát elveszítették. Az őrültségükért borzalmas árt fizettek és fizetnek, de bármily nagy is a vétkük, ] 80 milliós népet kipusztitani i nem lehet. Embertelen bánásmód, csak uj tápot ad egy bosszúnak. Ez nem megoldás,