Bérmunkás, 1944. január-június (32. évfolyam, 1300-1325. szám)
1944-01-11 / 1301. szám
1944. január 11. BÉRMUNKÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN ’(gb) ROVATA" SZTRÁJKMOZGALMAK Az ecélgyári munkások és a vasüti alkalmazottak bérmozgalmaival kapcsolatban megint felelevenítették a munkásellenes propagandát. Megint azt akarták elhitetni a világgal, hogy a béremelést követelő munkások a hadifrontokon szolgáló katonák ellen akarnak sztrájkolni. A hazaárulás, — jobban mondva a Hitler'' és To- jo segítésének vádját igyekeznek rákenni a bérmozgalmakban résztvevő félmillió munkásra. A rádión leadott ilyfajta beszédek és az újságok hasonló tárgyú vezércikkeit és rovatait Raymond Clapper, tipikus munkásfaló kolumnista igy ösz- szegezi: : “Katonáink az olasz fronton térdig érő sárban harcolnak, de azért nem követelnek béremelést és nem fenyegetődznek sztrájkkal. Ezek az amerikai fiuk azért harcolnak, dacára a tengernyi sárnak, hogy megvédjenek bennünket a külső támadástól. És mit teszünk mi a támogatásukra ? A választ aztán megkapod, ha elolvasod a sztrájkhireket. Ha olvasod, hogy több százezer acélgyári munkás nem törődik velük, hanem csak azzal, hogy óránként 17 centtel többet kapjanak.” “Ezért a 17 centért képesek megakasztani a legfontosabb háborús ipart. A vasutasok pedig még ennél is kevesebbért sztrájkkal fenyegetőznek. Hogyan lehetnek az emberek eny- nyire kapzsiak és önzők? Hogyan képesek napi pár centért megbénítani a háborút?” “Ezek a sztrájkok nem a munkáltatók ellen szólnak, hanem a kormány ellen. Sztrájkok a hadifrontokon harcoló fiuk ellen, sőt mi több, sztrájkok saját maguk, a bérmozgalom- ban résztvevő munkások ellen, mert kikerülhetetlenül az inflációhoz vezetnek.” EGY MUNKÁS VÁLASZA A Scripps-Howard újságok munkásokat is megszólaltatnak, akik természetesen szintén elitélik a sztrájkokat, — hiszen éppen azért szerepeltetik őket. Azonban az egyik acélgyári munkás, bizonyos Svoboda József nevű, igen egyszerű szavakkal megindokolta, hogy miért is kellett az acélgyári, vagy a másféle munkásoknak is a munkásság egyetlen fegyveréhez, a sztrájkhoz folyamodni. Az újság szerint Svoboda József acélgyári munkás 59 éves. George nevű 23 éves fia már két év óta tengerész katona. Svoboda rámutatott az egy csillagos szolgálati zászlócskára, amikor ezt mondotta: “Jól tudom én, hogy minden hadbavonultra itthon legalább ! tizünknek kell dolgozni. Termé- i szetes, hogy én akarok acélt j csinálni. Ezzel tartozom a fi- I amnak. De azt is tudom, hogy a fiam is megérti a mi helyzetünket és mellettünk van ebben a küzdelemben.” “Én napi hét dollárt keresek nyolc órai munkával. Most csak öt napot dolgozunk hetenként, hetát a heti keresetem, — ha semmi közbe nem jön, 35 dollár. Ebből természetesen levonják az adókat és vásárlók hadikötvényt. így ennek az összegnek csak a kétharmadát kapom. Ebből kell megélnünk negyed magammal.” “Az olvasztó mellett dolgozom napi nyolc órát olyan nagy hőségben, hogy sokszor attól tartok, összeesem, a munka befejezése előtt. Az ilyen munkánál minden héten elhasználok egy pár kesztyűt, ami 40 cent. Minden négy-öt hétben kell egy pár cipő és minden két hónapban egy munkanadrág. Az ily munkánál a ruhanemű nem sokáig tart. Nem túl nagy összeg az, amibe a ruhanemű kerül, de ha a fizetés olyan kevés, hogy a nagy drágaságnál a megélhetésre se elég, akkor nem telik még ezen szükséges dolgokra sem. És a foremanhoz nem mehetek kérni, ugyebár?” HARC ITT IS, OTT IS íme ez a munkásember ezen egyszerű szavakkal megmagyarázza, hogy éppen a háború sikeres vitele követeli meg azt, hogy a munkások megkeressék azt a minimumot, amelyből maguk és családjaik megélhetnek és megszerezhetik a munkához szükséges ruházkodást, szerszámokat, stb. Ha figyelembe vesszük, hogy a hadirendeléseken a gyárosok milliókat, sőt billiókat harácsolnak, — amit maga a kormány bizonyít a rendelések árainak levágásával, — akkor nem azt kell kérdeznünk, hogy napi tizenhét centért hogyan lehet a hadigyártást megakasztani, hanem inkább azt, hogy a billiós profitokat miért ne lehetne annyival lejebb szállítani, hogy a munkásoknak napi 17 centtel több jusson? Csak a profitharácsolók által jól megfizetett újságírók és rádió szónokok merik arcátlanul azt állítani, hogy Svoboda és a társai a hadifrontokon: harcoló katonák, — vagyis a saját gyermekeik ellen sztrájkolnak. Svobodáék a nagy profit ellen sztrájkolnak. És még egy másik hazugságot is leszögezhetünk. Ez az, hogy Svoboda és társainak napi 17 centje inflációt okozna. Hiszen ezen 17 centek nem az államnál maradnak, hanem a profitharácsolók zsebeibe men-1 nek. A 17 centek a DuPontok,' a Crawfordok, Thompsonok,! stb. tulajdonában nem okoznak inflációt, de mindjárt szörnyű veszedelmet jelentenek, ha a rosszul kereső, kizsákmányolt munkások kapják meg. És végre igaza van Svobodá- nak, hogy a harcoló katonák megértik ezt a dolgot és jól látják, hogy miként ők harcolnak a fasizta hordák ellen, úgy a hazai fronton is harc folyik az itteni elnyomók, a hazai fasiz- ták ellen. EZÜST LAKODALOM Kicsiny, de meghitt társaság jött össze karácsony este Deák János munkástársunk lakásán, í hogy megünnepelje házassá- [ guk 23-ik évfordulóját. Majdnem dupla ünnepély volt, mert Deák munkástársunk ennyi ideje, hogy tagja szervezetünknek is. Akronban 23 év óta vesz részt a mozgalomban. Nem cso- | da tehát, ha a kis társaság oly j jól érezte magát, hogy csak a reggeli órákban tért haza, minden jót és a mozgalomban való további kitartást kívánva a következő 25 esztendőben. Szokás szerint a lapunkról sem feled- j keztünk meg és a Bérmunkás támogatására 25 dollárt adtak össze a jelenvoltak. Tudósitó. Rabszolga-kereskedés (a.l.) A nagy iparvállalatok állandóan öles hirdetéseket közöltéinek a polgári lapokban, munkásokat keresnek. Ennek eredménye képpen annyi munkaerőt hajtottak fel, hogy most azzal kereskednek. Természetesen éppen úgy mint régen, most is jó pénzeket csinálnak rajta. A felesleges munkásokat három dollárért, vagy még annál magasabb órabér fejében bérbe adják olyan munkáltatóknak, akiknél munkáshiány van. Tudvalevő dolog, hogy a legjobban fizetett ipari munkás órabére sem igen haladja felül a 2 dollárt. Hogy aztán azok az iparvállalatok, akik ilyen magas árakat fizetnek a megvásárolt munkaerőért, vájjon ők mennyit számítanak a kormánynak, mert természetesen a profitnak azért meg kell lenni. Az úgynevezett “demokrácia” hazájában ilyesmi is létezik. Természetesen a profitrendszerben minden előfordulhat, ami a profitot bármiféle képpen is növeli. Egy alabamai képviselő felszólalt, hogy ez ellen törvényt kell hozni. Alig hihetem el, hogy erre tényleg fognak törvényt hozni. A mai rendszerben nem az a fontos, hogy hogyan harácsolnak össze horribilis összegeket, ez mind az üzleti fogásokkal jár. Csak az éh bérért dolgozó proletárok nem akarnak föleszmélni, hogy a munkás a társadalomnak a legfontosabb tényezője és ha tényleg megértené társadalmi hivatását szervezettsége révén irányitója lehet az emberi társadalomnak, amely társadalomban megszűnne minden kizsákmányolás és a fentiekhez hasonló rabszolga kereskedés. SZTRÁJKHULLÁMOK A munkásoknak a türelme már kezd elfogyni, mert az a sok be nem tartott Ígéret, hogy az árak nem fognak emelkedni, nem valósult meg. Papíron az igen jól hangzik, de a kapitalista társadalmi rendszer a profiton alapszik és hiába próbáljuk azt azoknak megmagyarázni, hogy háborúban mindenkinek csak áldozatokat kell hozni. “Hazafiatlanságra” vall, csak azért lelkesedni a háborúért csak azért, hogy vagyont harácsoljanak. A haszonlesők úgy gondolják a pénznek szaga még akkor sincsen, ha azért milliókat kell legyilkolni. Az amerikai munkásszervezetek voltak legelső sorban azok, akik hűséget vállaltak, hogy a háború tartama alatt nem fognak “sztrájkolni”. Ebben az osztáiyharcot feladó taktikában az “elvtársak” vezettek és vezetnek, de csak azóta, hogy Oroszország is háborúba keveredett. Mi most is, mint mindig azt tartjuk, hogy legyen az bármilyen munkásszervezet, amely az osztályharcot bármikor feladja, az tovább nem hivatott a munkásosztály semmilyen képviseletére. Amint a jelenlegi események* bizonyítják, hogy sok esetben a szükség bizony törvényt bont. Azok ,akik elpróbálták dobni a munkásosztálynak egyetlen hathatós fegyverét, a sztrájk jogát, ha soha azelőtt, de a jelen sztrájkhullámok közepete láthatják, hogy a sztrájk fegyvere az egyedüli hathatós eszköze a munkásosztálynak saját osztályérdekeinek megvédésére és ami a fő nem is kell CIO módjára az 1944-es választásokra várni, hogy eredményt mutathassanak fel. Azt mindenki tudja, hogy a munkás csak akkor nyúl a sztrájk fegyveréhez, ha gazdasági helyzete elviselhetetlenné válik. A politikai vakvezérek már jó előre próbálták eladni a munkásoknak ezt a jogát, még azt sem tudták, hogy a profit hajhá- szás a háború folyamán milyen magas mérveket fog ölteni. Az amerikai tőkés osztály és szócsövei, most próbálják rányomni a sztrájkra készülő munkásokra, hogy nem tartják be ígéretüket. Természetesen tudják, hogy ha a munkások, értve alatta a “vezérek” lemondanak a munkások nevében a sztrájk jogáról, akkor a munkásoknak tovább nincsen más harci eszközük, hogy követeléseiket alátámasszák. 77Szervezés7' — 77Nevelés77 — 77Felszabaduiás77 Az Ipari Forradalmárok Szentháromsága ___________________________________ %
