Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)
1943-09-11 / 1284. szám
BÉRMUNKÁS 5 oldal 1943. szeptember 11. AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL ___CS. . Ő MEGJEGYZÉSEI MÁRTON A VÉN HAZUG Himler Márton mindenkor nagyon szokta verni a mellét, hogy ő soha nem hazudik, hogy soha önző politikát nem végez, hogy ő a maga részére soha semmit nem kér. Valahogy az ő nagyon zavaros és gyanús mesterkedéseit mindig úgy tudta intézni, hogy nehéz volt rábizonyítani az állításainak az ellenkezőjét. A rendőri hatóságok tartanak úgy nyilván gyanús alakokat, akikről biztosan tudják, hogy bizonyos gaztettekben aktiv szerepük volt, de rábizonyítani soha sem lehet semmit, mert olyan körmönfont gazemberek, kik mindig előre gondoskodnak megfelelő alibiről. Ezeknek az egyik leg- hirhedtebb díszpéldánya A1 Capone volt, kiről mindenki tudta, hogy gyilkos, rabló zsaroló, de rábizonyítani nem lehetett, igy évekig folytathatta a gazságait. A mi nyilvántartásunkban is évek óta ott szerepel Himler Márton, fülön is fogtuk számtalanszor, de ő legalább annyira mindig tudott alibit bizonyítani, hogy azok akik ezt nagyon akarták elhihetik azt, hogy ő az amerikai magyarság egyetlen önzeten harcosa, valósággal szent Mártonja. De a korsó addig jár a kútra mig el nem törik és ma már olyan bizonyítékok állnak szemben a magyarság eme elsőszámú közellenségével, hogy kifogják közösíteni az amerikai magyar társadalomból. Hónapok előtt megírták az amerikai baloldali magyar lapok, hogy a legutolsó zarándoklat idején a magyar kormány Himleréknek az amerikai magyar lapok részére pénzt ajánlott fel. Erre a leleplezésre aztán megszólalt Himler Márton, kijelentette, hogy igaz az, hogy neki Perényi báróval való tanácskozása idején Antal államtitkár bejelentette, hogy a kormány hajlandó tekintélyes ösz- szeggel támogatni az amerikai magyar lapokat, ezt az ajánlatot ő Himler Márton felhábo- borodva utasította vissza, mert szerinte nem akad olyan aljas amerikai magyar szerkesztő, aki egy idegen országtól, még ha az a szülőhaza kormánya is, pénzt fogadjon el amerikai polgár létére, mert hisz azzal megszegné a polgár esküjét. Telt az idő és Mr. Gailmor a rádión bejelentett okmányait, egy magyar lap rendelkezésére bocsájtotta, Himler ur öcsének Fay Fisher Andornak Daragó Józsefhez intézett leveleiből viszont az kezdett tisztábban kitűnni, hogy Himler Márton nem is volt annyira felháborodva, sőt ő maga járt egy kis pénzmag után. Az első levelek leközlése után a ravasz Márton alibiről kezdett gondolkodni és megírta egy nyilatkozatban, hogy ő tényleg eljárt abban az ügyben, hogy az amerikai magyar lapok magyarországi vállalatoktól, idegen forgalmi hivataloktól hirdetéseket kapjanak, de ő a nagy önzetlen kijelentette, hogy az ő lapjai ilyen hirdetéseket nem fogadnak el. Mi, amint akkor megírtuk nagyon kételkedtünk Himler önzetlenségében és nem fogadtuk el az előre elkészített alibit. És az események nekünk adtak igazat. Jött az utolsó levél leközlése, amelyből a következő csekélységek tűnnek ki. A magyar külügyminisztérium sürgeti, hogy az amerikai magyarok nagy biztositó intézete a Verhovay, a lapját hetilappá alakítsa át, ezt az ügyet Himler Márton tárgyalta le Alexy clevelandi főkonzullal és Böszörményi külügyminiszteri osztályfőnökkel, akik a végzett szolgálatért anyagi ellenszolgáltatást ígérnek a Verhovaynak, (vagy esetleg Himler és Daragó uraknak). A Verhovay konvención keresztül hajtották a magyar külügyminiszter óhaját, a Verhovayak Lapját hetilappá alakították, de ismeretlen okból a külügyminiszter nem folyósította a beígért összeget, amelyet először Himler öccse Fay Fisher sürgetett, akit amikor az felekezeti okokból alkalmatlanná vált, egy Thury Levente nevű tiszta árja váltott fel, ki mint jelenti bemutatta a miniszternek a Verhovayak Lapjában megjelent propaganda cikkeket és sürgette a beígért anyagi segítséget, de azt a “méltóságos” urak sokalták és arra utasították Daragó- Himler urékat, hogy mérsékelt igényeiket Alexy főkonzulon keresztül jattassák el a magyar külügyminisztériumhoz. Ez a letagadhatatlan tény, bent van Daragó és Himler urakhoz küldött és a “Magyar Jövő” által leközölt jelentésben, hogy később megakpták,e a pénzt és mennyit ,azt ma még nem tudjuk, de nem is lényeges, a tény, hogy Himler Márton amerikai polgár egy más állam külügyminisztériumával tárgyalt, egy amerikai intézmény lapjának egy idegen kormány szolgálatába állításáról és a szolgálat megfizetéséről. Tény az, hogy Himler Márton hazudott, amikor a fent említett két nyilatkozatot megtette. Tény az, hogy Himler, aki a Horthy ellenes magyarokat állandóan azzal rágalmazta, hogy az orosz és cseh kormány szolgálatában állanak, kétségbe nem vonható bizonyítékok szerint a magyar kormány ügynöke, csak azt nem tudjuk, hogy ezt a tényt a törvény előírása szerint bejelentette-e az amerikai külügyi hivatanak. Bármilyen ko- rumpáltá tették ezek az urak a magyar közéletet, még sem hisszük, hogy ezután a leleplezés után Himler-Daragó-Fay urakat ki ne közösítsék maguk közül, bár erre vall az, hogy ezt a gyalázatos árulást még a baloldali magyar lapok is elhallgassák, nem írnak róla, mintha betyár becsület, vagy a közös bűnök késztetnék őket a hallgatásra. Márton vén róka, most állj elő azzal a hires alibival, amely ezideig megóvott az amerikai magyar társadalomból való kiközösítéstől. KIBÚVÓ Amikor az a nevezetes rádió beszéd elhangzott, akkor az abban megnevezett urak, kijelentették, hogy porolni fognak, óriási kártérítési pert akasztanak Mr. Gailmor .illetve az előadását közvetítő rádió állomás nyakába. Mi ezt a nagyhangú száj hősködést egy pillanatig sem vettük komolyan, tudva azt, hogy ők jól ismerik azt a közmondást, amely szerint, akinek vaj van a fején az ne menjen a napra. Pör helyett a küldöttség járást választották. Államtitkárokhoz akartak menni, de még a helyettesek sem “értek rá” igy csak annak adhatták át a memorandumukat, akit éppen értek és ebből kerekítenek ki egy nagy nyilatkozatot, amely szerint a “kormány a legnagyobb bizalommal viseltetik a Magyar Szövetség iránt. Egy ízben már publikáltak egy ilyen bizalmi nyilatkozatot, amelynek a létezését Welles helyettes államtitkár kereken megtagadta. A mostani nyilatkozatukon még meg s& száradt a nyomdafesték, már is megjelent Berle helyettes államtitkár nyilatkozata, hogy a kormány, illetve a külügyi hivatal, nem avatkozik be a nemzetiségek egymás közötti harcába és egy csoportot sem ismer el hivatásos képviselőként. Ezzel az ügyet be is lehetne fejezni, ha a jelentés és a memorandum nem hemzsegne a hazugságoktól. A bevezetésben ezt Írják: hogy az Amerikai Magyar Szövetség igazgatósága úgy határozott, hogy a kormányhatóságok véleményétől teszi függővé a további megtorló lépéseket. A kormány hatóságokhoz intézett memorandumukban meg már leszögezik: “ . . . ezekben a komoly időkben nem volna helyes ezt az ügyet az igazság megállapítása végett az illetékes biróság elé vinni”. Tehát kibújnak a bizonyítás lehetősége elől, mig a nyilatkozatukban úgy állítják be, mintha a kormány nem helyeselné a pör megindítását. Hazudnak amikor azt állítják, hogy a Szövetség 1907. óta működik, a valóság az, hogy évtizedekig halott volt, csak 1938-ban azért vették ki a koporsóból, hogy ne kelljen uj engedélyt kérni. Milyen szemtelen állítás az alábbi kijelentésük: “ . . sikerült velük (már mint az amerikai magyarsággal) megértetnünk a trianoni béke revíziót hangoztató náci propaganda igazi értékét” és nagyon zavarba jönnének, ha bizonyítani kellene. Az “öreg napilap” nem igen foglalkozott az Amerikai Magyar Szövetséggel* tudva, hogy nem nagy dicsőség származik a velük való közösségből, most mégis vezércikkben méltatja a nagy eseményt és helyesli, hogy- nem perel a Szövetség, pedig még maga az elnök sem illetékes arra, hogy ebben a kérdésben Ítéletet mondjon, nem egy felelőség nélküli hivatalnok, hisz az alkotmány kimondja azt, hogy ítélethozatalra csak az illetékes biróság jogosult. De ha már vezércikkezik az “öreg napilap” talán arról is meglehetne egy vezércikket ereszteni, hogy az ő munkatársainak, Himler és Fisher uraknak a magyar kormány követével és a magyar külügyminisztériummal való tárgyalásai az amerikai magyar intézmények és lapok ügyében és a magyar kormánytól kért anyagi támogatást, hogy egyeztethető össze a nagyon hangoztatott amerikai polgársággal és Amerika iránti hűséggel. Munka Közben (Folytatás a 3-ik oldalról) mutatja, hogy a béreket az ily rendszernél igen alacsonyan állapítják meg és a rendes keresethez csak a túlzott munkával, vagy túlzott szerencsével lehet eijutni. BILL JACK IS TUDJA Néha azonban a szerencsét lehet irányítani is. A munka kiosztása az előmunkásoktól függ. Ezek aztán a barátaiknak osztják ki a jó munkákat. Vagy pedig titokban sápot húznak érte a munkásoktól. Ez viszont irigységet, egyenetlenséget és gyakran civódást okoz a munkások közötL Még az sem igaz, hogy az ily rendszer mellett a munkások többet termelnek, mintha rendes napibéreket fizetnének nekik, mert hiszen, — mint az én olaszom mondotta, a munkásoknak is van eszük és már eleve csalnak a munkaidő megállapításánál. Ennélfogva éppen az úgynevezett jó munkákból nem csinálnak annyit, amennyit lehetne és tudnának, mert akkor úgy járnak, mint én, hogy sokaim fogják a keresetet és félnek attól, hogy majd többet követelnek belőle óránként. Azt hiszem, hogy most már minden oldalról megvilágítottam ezt a kérdést. Latom azonban a helyi lapok egyikében, hogy ebben a kérdésben megin- tervjuolták Bill Jack-et, a nagy fizetésekről már országos hírűvé lett Jack and Heintz Co. társtulajdonosát, aki erre a dologra vonatkozólag ezt mondotta: “Soha sem hittem az “incentive pay” rendszer jóságában. Én dolgoztam a munkaasztalnál és jól tudom, hogy az ilyen fizetési rendszernél a munkások mindig attól félnek, hogy ha sokat termelnek, akkor az engedélyezett időt a munkáta- tó le fogja vágni. Márpedig nem lehet elvárni jó munkát akkor, amidőn a munkáltatónak nincs bizalma a munkásaihoz. Humánus munkaviszonyokkal meg kell nyerni a munkások bizalmát és akkor képességük határáig fognak dolgozni.” Bill Jack kipróbálta, tehát tudja, hogy mit beszél. A MEGTORLÁS NAPJA LONDON, aug. (ONA) — Negyedik évfordulója annak, hogy Varsót a német repülőgépek összebombázták. Varsó most nem titkolja megelégedé- ! sét, hogy Berlinnek most ezért fizetnie kell. Tárcánk folytatását a jövőhéten közöljük.
